HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48287

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2007-06-16

Húsz korbácsütés (A hosszúlépés bosszúja)



Semmi értelmét nem láttam, hogy holmi orosz nyelvtanulásra pazaroljam a drága időmet. Elvégre ösztöndíjasként sem érhet rá az ember mindenre! Pláne felesleges ismeretek elsajátítására: noha az egyetem egy kelet-európai nagyváros tengerpartján fekszik, az angolt mindenütt megértik, sőt, ezen a nyelven is tanulunk. Már amennyit tanulunk... én speciel nem sokat: már az első napon magába szippantottak az éjszakai élet kocsmás, barbár örömei, a blues és a világmegváltó beszélgetések, nappal pedig, ugyebár, ki kellett pihennem az éjjel fáradtságát. Így telt el az első évem ösztöndíjasként, és hátra van még kettő, na meg az államvizsga.
Bár nem sokat koptattam az előadótermek padjait, mégsem aggódtam a vizsgák miatt: csak átolvasom a cimborák jegyzeteit, és máris képben vagyok! Az "aláírós", könnyű tárgyak meg egy csöppet sem izgattak. Az orosz szeminárium sem. A tanárnőt láttam vagy háromszor: két harmatgyenge dolgozatot írtam nála. A ketteshez épp elég lesz. Jövőre meg úgysem tanulunk már oroszul.
Szemügyre veszem a tanerőt: az az igazi színtelen fajta. Szürke a rövidre vágott haja, elnyűtt az arca, fénytelen a szeme, kifakultan feszül rajta a kiskosztüm: a dögunalom maga. És még elvárná, hogy bejárjunk a szemináriumaira! Na, írja alá gyorsan az indexemet, és már itt se vagyok! Estére szalonnasütést beszéltünk meg a cimbikkel a parton. És előtte még vissza kell érnem a koleszba, hogy lecseréljem ezt a szűk ruhácskát valami farmerra.
- ...Nálam csak az kaphat jelest, aki valóban részt vett az óráimon! - a tantónéni így szónokol. - Tehát maguk közül senki sem érdemel jobbat hármasnál.
Nem hat meg. Leteszem fejemet a padra, akár egy unott, városi kutya az aszfaltra, és egykedvűen figyelem, amint ketteseket-hármasokat osztogatva megy végig a teremen. Elé tolom az indexemet.
Kemény pillantást vet rám:
- Aha, maga is azok közé tartozik, akik aludni járnak ide! Már ha egyáltalán járnak... Az érdemjegyei és a szorgalma alapján bátran megbuktathatnám.
Erre azért felemelem a fejemet. Ez még képes és megvág...! Akkor pedig lőttek az ösztöndíjamnak és a mámoros szabadságnak! Mehetek haza anyámhoz, aki még mindig tutujgatásra szoruló kölyöknek néz...
Mentegetőzés-félét makognék, ám ő megelőz:
- Nálam nem szokás megbukni. A kettesnek viszont ára van.
- Kész vagyok felelni. - válaszolom megkönnyebbülten. Majd handabandázok valamit.
- Erre előbb kellett volna gondolnia! - szól vissza mosolygó szájjal és haragtól összeszűkülő szemmel.
Tulajdonképpen megértem: sokszor két-három diáknak tartott órát, a száz fős évfolyamból. De ha nem lett volna ilyen bődületesen unalmas, lehet, hogy bejártam volna...
- Egyet tehet, kislány, ha nem akar megbukni: - folytatja, és apró, szürke keze hosszú hajamba kócol, - ...azt, hogy vállalja a fenyítést!
Döbbenten nézek rá: mi vartyog ez?!
- A húsz korbácsütést. - hangja cukros rosszindulattól csepeg. - Akkor átengedem! Ez maguknak is szól: a többi naplopónak, akik bukásra állnak!
Atyaisten! Ez aztán barbárság a javából! Szóval tényleg igaz, hogy néhány tanárnál így lehet kiváltani a bukást... Azt hittem, csak hülyítenek a harmadévesek.
Gondolkodás nélkül nyílik tiltakozásra a szám:
- Ezt velem nem teheti! Én külföldi állampolgár vagyok.
- Annál nagyobb szégyen magára nézve. Meg a hazájára is!
- De ez akkor sem... - hebegem.
- Ne rángassa nekem itt a száját! - vág közbe váratlan indulattal. - Elveszítheti az ösztöndíját, ha packázni mer velem... Velem jön, most azonnal! És a többi lusta disznó is!
Elgyengülő lábbal emelkedem fel. A tanár szorosan belém karol. A többiek felsorakoznak mögénk, akár a vesztőhelyre induló eretnekek. Kirángat a teremből, végig a folyosón, ki az épületből. Levonszol a lépcsőn. Szégyenszemre, tántorgok.
Odakinn, az egyetem előtt, a tengerparton, Fityka, a két méteres ukrán csatlakozik hozzánk. Hírhedt figurája a környéknek. Senki sem tudja, miből él: sokak szerint maffiózó vagy verőlegény. Most inkább az utóbbira tippelnék... A tantónéni a menet végére küldi Fitykát. A karomat továbbra sem engedi el. Mint a barmokat, úgy hajtanak végig bennünket a sétányon. Körülöttünk emberek jönnek-mennek, és senkinek sem tűnik fel, hogy mi folyik itt... Vagy már megszokták? ...Hihetetlen!
Mégis Angliába kellett volna pályáznom... ott nem történhetne meg ilyesmi! Nesze neked, kalandvágyó marha!
A tanárnő lekanyarodik velünk a sétányról a fák közé; lábaim vonakodva engedelmeskednek. A tenger valami gyomorforgató, habos zöld masszává folyik össze szemem előtt. Ruhám vászna lucskosan tapad a testemhez. Félek, Istenem, milyen gyalázatosan félek!
Az ukrán megállítja a menetet egy nagy, lecsüngő ágú fűzfa előtt. Valami bikacsök-félét nyújt át a tantónéninek.
- Maga lesz az első, maga külföldi, mert olyan nagy a szája! - mondja ő megvetően, és a fához terel.
Fityka vaskos lapátkeze nyakon ragad, és benyom a lengedező ágak alá. Nemrég eshetett az eső, mert a hosszúkás leveleken gyöngycseppek remegnek. Vagy csak a szemem telt meg könnyel? Nem tudom. Csak észre ne vegyék... éppen elég megalázó ez így is! Nyugtalan ujjaim a törzs göcsörtjeibe vájnak.
Hajamat az arcomba söprik, és érzem, amint a cipzár fémje végigcsusszan borzongó gerincemen. Védekezőn húzódnak össze csupasz vállaim. Tiltakozni akarok, de nem jön ki hang a számon, csak valami szánalmas nyöszörgés. Az ukrán keze ólmosan nehezedik a nyakamra, míg lemeztelenítik reszkető hátamat. Tudom, hogy mindjárt...
Nem tudnak tovább megtartani a lábaim. Összecsuklok a földön. Elszörnyedt hangok morajlanak körül. A tantónéni gúnyosan ócsárol. A hazámat is.
Fityka talpra állít és keményen megráz. Az ágakról hideg cseppek záporoznak az arcomba. A fa göcsörtös teste sötét örvénnyé olvad, hiába támasztom hozzá fejemet. Az ukrán irgalmatlanul lerántja vállamról a ruhát, és a széles törzshöz lök. A tanár kezében meglendül a bikacsök. Összerándulok: bőrt repesztő, húst hasító kínt várok. Furcsa, de nem fáj... legalábbis nem a testemnek.
Az ütések suhanása fáj, a számolás fel-felcsattanó hangja, az eszméletembe kapaszkodó örvény tánca odabenn, az agyamban, a többiek elrémült tekintete, a saját görcsös zihálásom, egy megkeseredett lélek édes elégtétele.
A tantónéni leereszti fegyverét. Karon ragad, és kicipel a fa alól. A földre taszít. Társaim sápadtan hajolnak fölém:
- Nagyon durva volt?
Igen. Durva. Hát még ez a másnapos gyomorremegés...
- ...2007 június 16.-a, 8 óra van. Önök a Reggeli Krónikát hallják...
Igen, azt a negyedik hosszúlépést mégsem kellett volna meginnom tegnap este.






Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8385
Időpont: 2007-06-18 14:26:21

Nagyon érdekes álom. Én is összeálmodok néha zöldségeket. Vissza-visszatérő álmom, hogy újra be kell vonulnom, s csak hosszú hetek után derül ki, amit én már az elején tudok, hogy tévesen rángattak be. 4 hosszúlépés? Emlékszem rá, hogy Tápiógyörgyén borsóaratáskor az aratómunkások 20-25 kisfröccsöt is megittak a hőségben, porban eltöltött 12 órás munkanap végén. Ez az egyetemista nem igen bírja az italt. De az álma megrázó. Nagyon jó írás, tetszett!
Szia: én
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-06-17 21:28:06

Személyes. Ijesztő. Rémálomnak sem éppen utolsó!
Kialakul a kapcsolat elbeszélő és olvasó közt, ráadásul egy olyan szinten, ami már szinte félelmetes....
Érezni lehet az egészet! Eggyé válhatunk az érzéseivel.

Eddig is úgy tartottam, jól írsz (hibátlan szerkezetek, ügyesen felépített mondatok), ám, most ráéreztél valami másra is, amit eddig az írásaidban hiányoltam. Erősebb lelket kapott a novella, olyat, amire eddig (már műfaji korlátai miatt) se adódott lehetőség.

Másabb! Számomra tetszetősebb! Gratulálok:

Kuvik
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2007-06-17 19:09:14

Szia Gunoda!
Most sem csalódtam benned, élvezettel habzsoltam írásod minden szavát. Már-már ledöbbentem, mert valóságnak vélvén elszörnyülködtem, hogy ilyesmi megeshetett. Tetszik a végén a fordulat. Álmaimban gyakran vagyok én is újra egyetemista, éppen vizsga előtt állok, de nem tudok semmit, ugyanezt a hangulatot találtam meg most.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2007-06-17 16:45:21

Szia!
Az írás jó, és végig lekötötte a figyelmemet, de a bort vizezni...:DDD
Alkotó
Regisztrált:
2007-06-06
Összes értékelés:
22
Időpont: 2007-06-17 12:14:22

Negyedik? Volt idő, amikor én a hetet is kibírtam ennyi után egyszer - azóta leszoktam róla... ;)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) három lány 3. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság: Epilógus II. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel fagyhalál címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

túlparti alkotást töltött fel tea zsír- (M)ars poétika címmel a várólistára

Angelface alkotást töltött fel Hányszor...??? címmel

Angelface bejegyzést írt a(z) Végkép(p) című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Rozsdamarta ereszen című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Rozsdamarta ereszen című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Rozsdamarta ereszen című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) három lány 3. című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Három lány 2. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel három lány 3. címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)