HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47182

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-06-18

Fritz kalandjai: Ugye gondolsz néha rám II.

A gyerekek kérték Fritzet, hogy meséljen, de az öregkatona most először nemet mondott. Nemet mondott a gyerekek unszolására és nemet mondott akkor is, amikor a Márta kérte.
Fritz nem volt valami szórakoztató társaság aznap este, s így lassacskán mindenki elszivárgott mellőle csak a lány maradt ott. Vidám nevetgélés, énekszó hallatszott innen-onnan, valahol szólt egy táskarádió.
A lány erőltetetten köhécselt, hogy Fritz figyelmét magára vonja. Fritz nem kapcsolt, lehunyt szemekkel valahova belülre nézett.
-Fritz, hej te!
Mivel a fiú most se mozdult, Márta belecsimpaszkodott a katonazubbonyba és ráncigálni kezdte.
-Ébresztő, katona, ne aludj héj!
Fritz felnyitotta a szemét, és olyan tekintettel nézett a lányra mintha most látná először.
-Mi van?!
-Mi van, mi van, morogsz, mint egy vén medve! Szóba sem állsz senkivel, még velem se. Mi van veled? Történt valami?
Fritz hallgatott, azt latolgatta talán, hogy mit válaszoljon. Márta folytatta, makacsul kapaszkodott a beszéd fonalába, az egyetlen szálba, ami ebben a pillanatban összekötötte őt ezzel a mogorva, modortalan alakkal.
-Ez a búcsúesténk. Holnap felszedjük a tábort Fritz. Vettem lenn Lillán egy üveg finom édes pezsgőt, behűtöttem a patakban. Igyuk meg együtt!
A ,, pezsgő,, szó hallatára a Fritz hirtelen felélénkült.
-Pezsgő? Ó te jó ég, de rég ittam pezsgőt! Már az idejét se tudom. Várj csak, had szóljak a haveroknak!
-Ne szólj senkinek,- kérlelte a lány komoly hangon a katonát. -Ezzel a pezsgővel, most csak tőled szeretnék elbúcsúzni, és...
Fritz ügyet se vetett rá, tekintetével a haverjait kereste a sötétben.
-Puding!- ordította bele a tűz mögötti feketeségbe, -hol a nyavalyába vagy, te tetves! Bújj elő, ma este pezsgőt iszunk!
Nem törődve a lány gyenge erőtlen tiltakozásával, előkajabálta az őrvezetőt meg a Péket. Márta látta, terve, hogy kettesben maradjon a fiúval, füstbe ment. A katonák a sötétben nem vették észre a könnyeket a szemében, vad hujahózást rendeztek, hogy pezsgőt ihatnak. Kibontották az üveget, a dugó nagyot pukkant, amikor elrepült. Körbe-körbe adogatták, amíg csak egy csepp volt benne.

-Táncoljunk!- kiáltotta vidáman a Puding és elkapta a tanárnő karját, -gyere te lány!

A rádió a közelükben szólt, valamelyik csatornán igazi, jófajta rockzenét játszottak.
Márta nem kérette magát, előbb a Pudinggal táncolt, aztán a Pékkel rázott. Fritz önkénytelenül is megállapította, hogy a lány érti a módját a kidobós kipörgetős figuráknak. Tűzrőlpattant menyecske volt szent-igaz! Lelkében vad, zabolátlan érzések viharzottak, ahogy a táncot nézte. Régi házibulik emléke kísértett föl, s elmosódva, mintha ködön át látná, egy kedves leány-arc, Mary arca, ami összemosódott egy másik arccal, egy szeplős, kékszemű, tanyasi lányka arcával. Pokoli rossz érzés volt, Fritz tehetetlennek érezte magát, kiszolgáltatottnak, és nagyot csapott a levegőbe az öklével, hogy elhessegesse ezt a látomást. Márta végül lihegve kacagva, kipirult arccal lehuppant Fritz mellé a pokrócra megpihenni.
A következő számra veled akarok táncolni, -bokszolt bele tréfásan a katona vállába. Várj, csak kilihegem magam kissé!
-Én nem tudok táncolni,- vetette oda a Fritz szárazon.
-Nem számít, figyelj engem, nagyon könnyű lesz, meglátod menni fog!
-Nem, tényleg nem akarok, túl fárasztó napom volt.
-Gyere már, légy szíves, légy szíves!
Ettől a ,,légyszívestől" még egy érc szobor is megolvadt volna, de Fritz továbbra is úgy hevert a pokrócon, mint a döglött hal.
-Állj már fel Fritz, -könyörgött a csinos kis tanárnő, -gyere, semmi mást nem kérek tőled csak ezt, ennyit se tudsz megtenni? Kérlek, ó kérlek!
-Sajnálom,- mondta Fritz -majdnem gorombán. -Ne nyaggass!
-Jó, jó, oké, oké. De akkor te mondd meg, hogy mit csináljunk. Mihez van kedved? Énekeljünk?
-Mit tudom én. Énekeljünk, -egyezett bele a Fritz. -Nekem tök mindegy, hogy mit csinálunk, de azt már megmondtam az előbb, hogy táncolni nem tudok!
Márta a Pudingra nézett, Puding volt a táborban a nótafa, s ezt a lány is tudta.
-Van-e valami szép érzelmes katona-nótátok, -kérdezte, -tanítsatok meg az egyikre!
-Szívesen, -mondta fejcsóválva az őrvezető, aki sajnálta a lányt Fritz tuskósága miatt. -Figyelj!
És szépen zengő, dallamos hangon rázendített.

,,Ugye, gondolsz néha rám,
csillagfényes éjszakán,
mikor nyugszik minden csendesen,
csak a repcsis nem pihen,,

-Ezt, ne! -kiáltott fel a Fritz élesen. -csak ezt az egy nótát, ne! Hagyd abba, te tetű!
-Már miért hagynám, -csodálkozott az őrvezető. -Dehogy hagyom! Ez a kedvenc katonanótám. S ügyet se vetve Fritz ágálására, -folytatta.

,,Ugye, hallod angyalom,
hozzád szálló sóhajom,
messze távoli széllel néked üzenem,
Te leszel a kedvesem!,,

-Hagyd abba,- ugatott, fel újra a Fritz pokrócnál is gorombábban. -Kussolj végre Puding. Fogd be a pofád, így világos?
A Pudingnak kezdett aznapra elege lenni a Fritzből, de nem mutatta, mindössze annyit mondott: ,,kussoljál inkább te, mert beverem,, -és tovább énekelt.

,,Várlak vissza, várlak én,
két karomba zárlak én,
tudom visszajössz egy szép napon...,,

Itt tartott, amikor a Fritz, mint egy fölingerelt tigris, szinte egy-ültő helyéből ráugrott, és ocsmányul szitkozódva, iszonyatosan gyors és kemény csapásokkal csépelni kezdte, ahol érte. A Puding nagy verekedő hírében állt, és tényleg az is volt, tanúsíthatom, mert láttam őt néhányszor, de ez a villámgyors kérlelhetetlen roham leverte a lábáról. A Fritz ekkor teljesen elborulva bele akart rúgni, ám nem tehette, mert valaki oldalról megragadta a karját, és arrébb lódította. Ez a valaki a Pék volt. A Fritz elrepült a tűz fényköréből, és belezuhant a sötét, puha éjszakába, a Pék pedig visszaült a helyére, és angyali nyugalommal azt mondta, -énekeljünk valami mást! De ekkor már senkinek nem volt kedve énekelni.
Így ért véget Márta búcsúestje.
Másnap, amikor leértünk a tetőről, a vidám, nyüzsgő táboroknak már csak hűlt helyét találtuk.


A Fritz a Puding és a Pék a nagysátorban laktak, ami 40-férőhelyes volt, az emeletes ágyak az oldalfalak mentén sorakoztak, az ágyak között stokik, -ez volt az összes berendezés. A stokik arra szolgáltak, hogy a ruháinkat rárakjuk, le is lehetett rájuk ülni, de olyan estre, hogy valaki odabenn a sátorban leült volna nem emlékszem.
Az ébresztő a szokásos üvöltözések közepette ment végbe, -,,jó reggelt elvtársak , ébresztő föl!, csessze ki magát az ágyból katona, ne várja, hogy én csesszem ki, mert akkor keze lába kitörik! Öregkatona vagy kopasz, egyre ment, ez alól senki ki nem vonhatta magát. Kovács százados a csapatzászló előtti térségen toporzékolt és hajtott minket, mint egy újkori rabszolgahajcsár. A tábor és a rét közötti területet széles vízmosás szelte keresztül,- a csapatzászló, a parancsnoki sátor, és Nyúlgerinc sátra a vízmosás rét felőli oldalán, egy lapos térségen lett elhelyezve, itt álltak a hosszú asztalok és a durván ácsolt padok, fölöttük a villanyvezeték az égősorral, amit a tábori generátor árama táplált.
Az ébresztőt rögtönzött futóverseny követte, a tét az volt, ki ér fel előbb a forráshoz, hogy zavartalanul mosdhasson, borotválkozhasson. Tumultuózus jelenetek alakultak ki annál a vékony acélcsőnél, amelyből a víz folyt, mert az, aki lejjebb kapott helyet, már a fölötte lévők szappan-habos vizében mosdott, a lökdösődés közben néhány pofon is el-elcsattant, de az ilyen jelentéktelen apróságokkal senki nem törődött, s fél hétkor már az egész zászlóalj útban volt felfele a tetőre. A hadtápos kocsi fél kilenc körül ért fel, mikor, hogy, addig étlen -szomjan robotoltunk. A konyhamalacok lepakolták a kannákat a jó brómos katonakávéval, megjegyzem, tiszta röhej volt ez az egész cirkusz a brómozással, állítom, jobban állt tőle a karó, mintha nem brómozták volna, -a kenyeret, és amit még hoztak. A fél fogamra se volt elég, de hát ez semmit nem mond, hol vagyok én a Pékhez, vagy a Pudinghoz képest!
A hegyen a Feri -bácsi volt az úr, ő parancsolt még a Kovács századosnak is. Létezett valami ütemterv, hogy melyik munkaszakasznak mikorra kell elkészülnie, Áldott Béla ismerte ennek részleteit, mert Bélát a Műszaki Egyetemről csapták, ki s pechére belekerült a szórásba, berángatták, így lett katona, s jobb keze volt az öregnek.

Az ütemterv szerint késésben voltunk, bár a lemaradás nem volt vészes, mi nem is izgattuk miatta magunkat. Ám, a Kovács másként vélekedett. Amikor megtudta mi az ábra, először őrjöngeni kezdett, majd váratlanul lehiggadva meglepő ajánlatott tett a zászlóaljnak. Ez az ajánlat egy hétre rá esett, hogy négyünket különböző büntetésekkel sújtott. A lényege az volt, hogy ha behozzuk a lemaradást, 3-nap rendkívüli szabadságot ad mindenkinek, s a laktanyafogságosok büntetését eltörli. Az a kilátás, hogy hazamehetünk végre, feldobta a srácokat, akadtak közöttünk olyanok, a Fritz, az Áldott Béla és a Pék is közéjük tartozott, akik már hónapok óta nem voltak otthon. Nem kellett többé nógatni, toszogatni senkit, úgy dolgoztunk ettől a naptól kezdve, mint a kisangyalok.
Tíz nap alatt utol értük önmagunkat, illetve az ütemtervet. A ház falai álltak, a tetőszerkezet vasgerendái berakva, a kefnik a helyükön.
Ekkor a következő eligazításon az Áldott Béla engedélyt kért arra, hogy jelenthessen.

-Jelentsen, b meg, -mondta a százados.
-Százados elvtársnak jelentem, az építkezés az ütemtervnek megfelelő szakaszába érkezett,- mondta a Béla precízen.
-Én nem úgy tudom, -válaszolta a parancsnok foghegyről. -Úgy tudom, még mindig van egy jó hét lemaradásuk.
-Nincs százados elvtárs!
-Jelentem, nincs b meg, igazította ki a pedáns tiszt Bélát.
-Jelentem, nincs, -mondta gyorsan a katona, aki nem akart ujjat húzni a zászlóaljparancsnokkal.
-Ne akarjon engem átvágni, katona!
-Százados elvtárs, be tudom bizonyítani. Kérek engedélyt arra, hogy bebizonyíthassam!

Az egész zászlóalj kussolt, csak a csapatzászló csattogása hallatszott a fejünk felett. Idegtépő pillanat volt, senkinek nem kívánok ilyet.

-Hogyan tudja maga azt bizonyítani, b meg!?
-Jelentem, úgy hogy lehozom a tetőről a Feri bácsi dossziéját, abban benne van minden adat.

A Kovács tűnődött egy pillanatig, aztán megnézte a karóráját.

-Rendben van. Kap húsz percet. Most van háromnegyed hat. Hat óra öt perckor a századgyűlést feloszlatom. Ha addig visszaér, megnézzük azt a dossziét. Húsz perce van, egy perccel sem több, megértette?

Döbbenten néztünk össze. Húsz perc? A legjobb futó sem tudott negyedórán belül felérni a tetőre, de itt van még a visszaút is! És akkor ez a tohonya Áldott Béla, húsz percet kap a Kovácstól? Á, nem ez csak valami vicc lehet.
Ebben a válságos pillanatban Fritz ugrott fel és engedélyt kért arra, had menjen az Áldott Béla helyett ő.
A Kovács megvetően végigmérte a katonát, és azt mondta neki, hogy csak akkor pofázzon, ha engedélyt kap rá.
A Béla űzött vadként nézett körbe, -nem ez nem lehet igaz!
Valaki hangosan felnyögött: ,,gyerünk Béla, az anyád keserves mindenségét,,
A fiú a bíztatásra magához tért, megperdült, és vágtatni kezdett a réten keresztül, a patak irányába. Láttuk, ahogy átugorja, aztán elnyelte őt az erdő.

Robogtak a percek, egyik a másik után, lélegzet visszafojtva lestük az órát. Hat óra előtt néhány perccel a Puding felsóhajtott, -nem fog menni, -de lehurrogták. Az óra elütötte a hatot és a mutató szép lassan kúszott tovább. Az utolsó perc következett. Az asztaloknál egy pisszenés sem hangzott, mindenki az erdőt fürkészte.
Kovács százados ekkor fapofával fölemelte a karját és megnézte az óráját
-Hat óra öt perc van, -közölte szenvtelenül, -a századgyűlést berekesztem!
Ugyanebben a pillanatban, ágak recsegése hallatszott a távolból, az erdőből egy rohanó alak váltott ki, megismertük a Béla volt az! Közelünkbe érve elvágódott, de rögtön feltápászkodott újra, látszott rajta minden ereje elfogyott, már csak az akaratereje hajtja. Végül zihálva, levegőért kapkodva odaállt az iratcsomóval a százados elé. Szólni nem tudott, némán nyújtotta a paksamétát a parancsnok felé.
Kovács százados azonban nem vette át tőle az iratokat, az órájára nézett, és rezzenéstelen képpel kijelentette: Áldott Béla több mint egy percet késett, az eligazítás befejeződött, s így nincs mód arra, hogy bármit figyelembe vegyen!

Nem tudom, barátaim, élt e már át valaki közületek ennél könyörtelenebb percet, ennél nagyobb csalódást? Mennyire számítottunk arra, hogy haza mehetünk, mennyire hittünk benne, s milyen magasról estünk pofára!
A Pékre néztem, a Pudingra, és a Fritzre, ők voltak a barátaim, vajon mit szólnak hozzá?
A Pék egy fűszálat rágcsált egykedvűen, úgy tűnt ez leköti minden figyelmét. A Puding görcsbe-rándult arccal röhögött, Fritz a földet nézte.
-Na, mozogjanak már emberek,- furulyázta Kovács százados és beletúrt az orrába. -Gyerünk, menjen mindenki a dolgára, mert meghajtom magukat, hogy a töküket is elhagyják!

Szombaton is dolgoznunk kellett, ezt a pihenőnapot is elvették tőlünk. Vasárnap délelőtt a Fritz és a Puding fürdőgatyára vetkőztek, szépen leslattyogtak a hegyről a Hámori-tó partjára, beleereszkedtek a vízbe, és hosszában átúszták a tavat. A Palota-szállónál értek partot, fölmásztak egy horgászstégre, megszárítkoztak, majd lazán besétáltak a kastély kertjébe. Ott flangáltak fél-délelőtt a fürdő vendégek között, mintha maguk is fürdővendégek lennének.
Hajmeresztő mutatvány volt, bizisten, ha valaki, -elöljáró,- kiszúrja őket, meg sem állnak a Főutcáig.
De, hát, ki a csodának tűnik fel két fürdőruhás fiatalember egy fürdőhelyen? Annak, aki rájuk néz! A jó haverok ugyanis csak deréktól fölfele voltak csoki-barnák, lent, mintha meszelték volna magukat! Az építkezésen félmeztelenül, de hosszú zsávoly nadrágban dolgoztunk, a lábunknak nem állt módjában lesülni! Mákjuk volt, az biztos, még ez egyszer, utoljára megúszták!

Ebéd után, ami vasárnap lévén egy húskonzervből és két szelet kenyérből állt, a zászlóalj személyi állománya az árnyékba húzódva sziesztázott. Fritz és kompániája a tábor fölötti ritkás erdőcske szélén dekkolt, az öregkatonák az árnyékba húzódva a pokrócaikon heverésztek, zsugáztak, és a nőkről cseverésztek közben, igen a nőkről, ez kimeríthetetlen téma volt, bár igaz, hogy az egész összetett témakörnek mindig csak egy bizonyos vonatkozása került terítékre, hogy melyik, azt gondolom, nem kell ecsetelnem. Olyanok voltunk mi is, mint a Móricka, nekünk is mindenről kizárólag az, az egy dolog jutott az eszünkbe.
Jóval később felröppent egy ötlet, vigyünk el egy UVAZ-t, s menjünk le Varbóba a kocsmába piálni. A tervnek lelkes szószólója volt Szűcs tizedes, aki már nagyon régen nem ivott sört. Így hát közfelkiáltással a szomjas tizedest neveztük ki sofőrnek, és már csak azt a kérdést kellett megoldani, hogy miként szerezzük meg a kocsi kulcsát Nyúlgerinctől a sátorból.
Nosza, hát, a Pék, a Puding, az Áldott Béla és a Kiskopasz olyan parázs kézitusát rögtönöztek a csapatzászló előtti térségen, hogy a Nyúlgerinc okkal hihette, most ölik egymást éppen halomra!
Hatalmas mordályával hadonászva kirohant a sátrából, hogy rendet csináljon, és ez alatt Szűcs tizedes ügyesen kicsempészte az UVAZ kulcsait.

Varbón sört ittunk rummal bélelve, Parasznyán ugyanezt fordítva, a Fritz ragaszkodott ehhez az összeállításhoz, azt mondta, hogy régen, amikor még civil volt, a haverjaival mindig ezt itták, ha nagyon be akartak rúgni. Valami Zsírost emlegetett ezenközben, meg másokat is, csakhogy azok neve nem jut már eszembe. A Fritz kedvéért így hát mi is rumos sört ittunk, kiváló íze volt, azt meg kellett adni! Radostyán főterére már víg-kedélyű társaság érkezett meg alkonyatkor.
Alig, hogy leugráltunk a platóról, egy helybéli asszonyság felsivalkodott: -,,megjöttek a katonák!,, Hamarosan lelkes falusiak vettek körbe minket, megragadtak, és elhurcoltak egy paraszt-lagziba. Vagy bányász-lagzi volt? Csoda tudja. Varbó, Radostyán, Parasznya bányászfalvak, ez tény, de ettől még lehetett ez is, az is. Ki meri állítani, hogy egy bányász-faluban nem lakhatnak parasztok? Ki törődött akkor már ezzel?

Nyüzsgő forgatag, színes ruhájú sok szoknyás asszonyok, hatalmas tálak hústornyokkal, karcsú nyakú üvegekben piros bor a hosszú asztalokon. Cigányzene. Por és hőség.. Részeg barátságos komák, itatnak! Éjfél felé Józsi, az egyik patrónusunk indítványozza, menjünk át az ő pincéjébe, s kóstoljuk meg az ő borát, mert az olyan, hogy ihaj! Négyen tartunk vele, a négy elválaszthatatlan, a Fritz, a Puding a Pék és én. A Pudingot elveszítjük útközben, nem baj. Ülünk a hordók tetején, Józsi a lopóból bort csorgat a csorba poharakba. Megkóstolom, -rémes. Részegségemen is átüt a felismerés, hogy ilyen ócska lőrét még életemben nem ittam! Tisztességből belekortyolok azért, s amikor a gazda nem néz oda, a maradékot óvatosan kiöntöm a hátam mögött a földre. Kivágódik fenn az ajtó és a keretben, teljes életnagyságban megjelenik a Puding. Jobb kezét szabályosan a sapkájához illesztve tiszteleg és bejelentkezik: -Kerényi őrvezető. Kérek engedélyt berúgni!
Furcsa kérés, mert ahogy ő be van rúgva, annál jobban már aligha lehet berúgni. Mindegy, az engedélyt megadjuk. A hülye Puding erre fejjel előre bezuhan a pincébe, és hasmánt landol két jókora hordó között!

Fogalmam sincs arról, hogy kerültem vissza később a teherautóhoz. Valaki, aki még ébren volt, megszámolta a társaságot, kiderült, hogy hatan hiányoznak, köztük volt az én három ivócimborám is,- a beste kurafiak!
Sofőrünk, Szűcs tizedes ott volt, békésen hortyogott a kormányra borulva. Az Olajos, aki egy fokkal talán józanabb volt az átlagnál, bár ez egyáltalán nem biztos, bemászott a vezetőfülkébe és oldalba lökte, -Sanyi héj, az anyád, indulni kell, ébresztő!
A tizedes tett egy tétova mozdulatot a kezével, amitől a pufók képű honvéd kirepült az éjszakába. Ezt követően küldöttség érkezett a tizedeshez, ő azonban nem mutatott hajlandóságot arra, hogy fogadja őket. Néhányan akkor a Nagykopasz vezényletével addig rugdosták és ütlegelték szerencsétlen elöljárót, míg magához nem tért és ki nem adta a parancsot az indulásra.
Én erőtlenül tiltakozni kezdtem, mondván, várjuk meg a hiányzókat, a többiek azonban lehurrogtak, amitől eleredt az orrom vére. A visszaútból csak a zötykölődésre emlékszem, nem is tudom pontosan megmondani, ébren voltam-e, vagy aludtam. Talán aludtam. Végül egy hatalmas csattanásra felébredtem. Váratlanul mindannyian a kocsi bal oldalába zuhantunk. Arcomat, vállamat faágak csapkodták. Te, jó szagú rezeda! Mi ez? Csak nem borultunk fel? -Dehogy nem, -nyögte valaki mellettem, -a pitlibe is!
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nagy fák megfogták a kocsit, ami így nem tudott legurulni a hegyoldalon. A baleset a táborhely előtt alig háromszáz méterre történt, már csak ennyit kellett volna megúszni! Állítólag, -a srácok később legalább is ezt mesélték, -a Szűcs tizedes elaludt a volánnál, s ez pont itt ebben a szerencsétlen jobb-kanyarban történt. Fatális dolog volt minden esetre!
Mire Kovács százados reggel megérkezett, az UVAZ már a tábor-helyen a helyén állt a többi teherautó között. Igen ám, csakhogy a bal oldala be volt nyomódva! Vajon észre veszi e a sasszemű Kovács, aki előtt a legcsekélyebb rendetlenség sem maradt soha rejtve? S, észre veszi-e hogy hatan hiányoznak?!
A nagy balhé a levegőben lógott. A százados jó érzékkel rögtön kiszúrta, hogy történt valami, mert alig, hogy a század felsorakozott az eligazításra, rámordult a Nyúlgerincre.

-Maguk meg mit hallgatnak itt nekem, mint szar a fűben, mi? -Jelentsen, b meg!

A Nyúlgerinc hatalmas ádámcsutkája le-föl mozgott, de hang nem jött ki a torkán. Ő már értesült a történtekről, s a felelőséget neki kellett viselnie.
Ebben a vérfagyasztó pillanatban elhűlve láttam a százados válla fölött, hogy a forrás felől kivált az erdőből egy rajnyi katona és szépen lépést tartva, ahogy kell, bemasírozik a táborba.

A Kovács egy röpke másodpercig úgy állt a helyén, mint aki hülyét kapott.

-Hát, maguk honnan a pokolból jönnek, b meg,- förmedt rá az oszlopból kilépő, és feszesen tisztelgő őrvezetőre.
-Jelentem, Széll szakaszvezető parancsára hajnali menetgyakorlatot hajtottunk végre, -vágta magát vigyázzba a Puding, és mögötte alig tudták visszatartani a röhögés a többiek, a Pék a Friz és a másik három.

-Jelentsen szakaszvezető, -fordult oda a százados a Nyúlgerinchez. -Mit jelent ez az egész? Hová küldte ezeket az embereket?
-Százados elvtársnak jelentem, -kapta össze magát a Big Bill, -megbüntettem őket, mert nem pucolták ki rendesen a csizmájukat! Parancsot adtam arra, hogy az őrvezető vezetésével tizenöt km-es menetgyakorlatot hajtsanak végre, hogy megtanulják a rendet!
-Értem, -mondta a százados. -Szóval, menetgyakorlat? Nagyon helyes szakaszvezető, csak így tovább! Végül még katona lesz magából.

A százados "oszolj"-t vezényelt, én meg azon tűnődtem, milyen érdekes az élet! Ki hitte volna, hogy a Nyúlgerinc a Pudingék mellé áll, s megvédi őket a Kovácstól? Nem különös? Annyi borsot törtünk az orra alá, csúfoltuk, gúnyoltuk, s íme! Mondhatnám: -ecce homo!
A Nyúlgerinc azonban egy valamiben tévedett, mert az a távolság, amit Pudingék az éjszaka megtettek az nem tizenöt, hanem inkább huszonöt kilométer volt, ha nem harminc, megnéztem a térképen! Hogyan voltak képesek éjszaka, részegen erre a teljesítményre? Talány. Amikor erről faggattam őket, csak a vállukat vonogatták.
-Jöttünk, -mondta a Pék blazirtan, -s egyszer csak itt voltunk. Ennyi.

Egy hétre rá, az Olajost és a Kiss Karit küldték el a lajtos kocsival, vízért. A tetőre, a betonozáshoz a lajtos kocsi hordta fel a vizet. A szokásos menetidő 35-40-perc volt, de Olajosék két óra múlva sem kerültek elő, a víz közben elfogyott és állt a munka. Ekkor Feri bácsi utánuk küldetett egy terepjárót. Felkutatták a környéket, hiába, a lajtos kocsi a két katonával felszívódott. A rejtélyre, csak másnap délelőtt derült fény, és itt már nem lehetett többé semmit sem eltitkolni, vagy elsimítani. Olajosék, ugyanis valahol, a Jóisten tudja merre, rátaláltak egy zugpálinka-főzdére, ittak a finom meleg pálinkából néhány pohárkával, majd, tillárom haj, elindultak a vízzel visszafelé
A Miskolcot Lillafüreddel összekötő úton azonban Olajos egy kanyarban elvesztette az uralmát a kormány felett, s a lajtos kocsi a 12-ezer liter vízzel az árokba borult, lekaszálva közben a lillafüredi harcálláspont távírópóznáit. A vezetékek elszakadtak, s Észak-Magyarország teljes légvédelmi rendszere összeomlott!
Mázlink volt, hogy a gaz imperialisták nem kaptak szimatot, mert ha ekkor támadnak, holt biztos, hogy végünk, még talán az egész Béketábort is magunkkal rántottuk volna. Az amerikai elnök azonban békésen kávézott White Haus-beli dolgozószobájában, és fogalma sem volt arról mekkora lehetőséget szalajtott el.

Olajost hadra vágták, onnan a Futkosóra került, én még találkoztam vele Szolnokon, mielőtt leszereltem volna. Alig ismertem meg szegény fiút! Úgy nézett ki, mintha a saját maga öregapja volna. Hol volt már rózsás pufók arca, mosolygós tekintete?! Egy múmia nézett rám mélyen ülő szemgödréből elkínzott tekintettel. Ittunk kint a kocsmában egy sört, Elmondta mi is az a Futkosó.

-Téglákkal telipakolt hátizsákot cipelsz egész nap, s mindenhova, a klotyóra is csak futásban közlekedhetsz! A lépcsőt lentről fölfelé haladva kell mosni, páros lábbal fölfele ugrálva, hátadon a hátizsák a téglákkal.
-És ha valaki nem hajlandó megtenni, -kérdeztem. -Mi van akkor?
-Olyan nincs, -csóválta meg a fejét szomorúan. -Ha enni akarsz akkor mindent megteszel nekik, különben nem kapsz mást csak száraz kenyeret és vizet. Gebedjen meg aki kitalálta!


Mindent elmeséltem már, amit akartam Így éltünk, ilyenek voltunk. Valamivel azonban még adós vagyok, nem mondtam el mi lett a Pékkel, s legendás nagy szerelmével, hogy tik is lássátok barátaim, mennyire hiábavaló semmiségért kockáztattuk a Hadbíróságot, és a Futkosót akkor ott fenn a forrás feletti bükkösben a csempészbanda elleni akcióban.
Elmúltak a szép nyári napok, jött az ősz s egyre nehezebb lett az élet fenn a hegyen. Dermesztően hideg hajnalokra ébredtünk, olykor-olykor fagyott is már. Gyakran esett az eső, ruháink állandóan nedvesek nyirkosak voltak. A legnagyobb kínszenvedések közepette tudtunk csak eleget tenni az olyan elemi higiéniai kötelezettségeknek is, mint például a fogmosás és a borotválkozás.

Fölcaplatsz reggel a forráshoz, még sötét van, épp, hogy pirkad, kirakod a tükrödet és a borotválkozó-felszerelést a kő egyik kiszögellésébe, vizet lötykölsz a pofádra és elkezded szépen rendben pamacsolni. Igen ám, de a víz ráfagy a képedre, és amikor a pengével húzod lefele, a szőr és a bőr együtt jön le!
A Kovács is becsavarodott, ahogy egyre nehezebbek és elviselhetetlenebbek lettek a körülmények, úgy vált ő is mind kérlelhetetlenebbé velünk szemben. Szemet szúrt neki, ha valamelyikünk borostás volt, vagy ne adj Isten, hiányzott egy gombja, ilyenkor röpködtek a fenyítések, hogy ennyi meg amannyi laktanyafogság. Már nem is törődtünk vele, nem érdekelt, haza úgy se mehetett senki.
Hetente egyszer levittek minket a Zalkába, fürdeni. A laktanya-udvaron fel volt állítva egy óriási sátor, ebben voltak a zuhanyozók. A rózsákból ömlött a forró víz, tejfehér pára lebegett odabenn, alig láttuk a saját szappanos tökünket. Tisztaruhát is ekkor kaptunk, fürdés után, péntekenként. Amikor készen lettünk, útban hazafele Lillán megittunk egy korsó sört a kocsmában, ennyi még a Nyúlgerinc beszariságába is belefért, aztán, aló fel a gépkocsira, s irány a tábor!
-Hol van a Big Bill, hol van a Big Bill, -üvöltöttük, zengett tőle a hegy, s ököllel vertük a vezetőfülke tetejét. Elvadult társaság volt már ez.

A Fritz, a Puding és az Áldott Béla tojtak mindarra a kényelmetlenségre, ami ránk várt a tábor-helyen. Tehették, ők kibulizták maguknak, hogy fenn alhassanak a tetőn, Feri bácsinál a barakkban. A barakkban égett a vaskályha, barátságos meleget árasztott, serpenyőben gomba pirult, illata betöltötte a kalibát. Ezek négyen, valami előttem ismeretlen kártya-játékkal múlatták az időt, ,,brízs,,-nek, vagy talán ,,bridgsé,,-nek nevezték, ami francia kifejezés és azt hiszem, azt jelenti, hogy: ,,mind a három,, -vagy valami ilyesmi, de lehet, hogy tévedek és összekeverem a dolgokat. Az egyik pénteken, november 13-a volt éppen, Fritz születésnapja, a Vadászkürtben söröztünk fürdés után, amikor a Pék, váratlanul őrjöngeni kezdett. Megesett ez akkoriban bármelyikünkkel, s a körülményeket ismerve nem is lehetett csodálkozni rajta. A Pék azonban mindez ideig kivétel volt, nyugodt, kizökkenthetetlen flegmájával.

Ha jól emlékszem, a csapossal zördültek össze valamin, a Pék talán azt kifogásolta, hogy túl sok a hab a poharában, és kevés a sör. Elismerem, hogy ez komoly és valós ok a civódásra, ám, de, hogy valaki, két lábon járó lény egy röpke perc leforgása alatt, teljesen egyedül, minden külső segítség nélkül ripityomra törje a kocsma berendezését, ilyesmit még soha nem láttam, s el se tudtam volna képzelni. Márpedig ez történt. Nyúlgerinc, szegény, hiába rinyált a sarokban, hogy mit csinál, hogy azonnal hagyja abba, s hiába kapkodott a pisztolytáskájához. Mire hatan, nyolcan nagy nehezen lefogták a dühöngő katonát, romhalmaz volt az egész terem.

-Megvesztél,- kérdezte sziszegve Fritz a barátjától. -Mi az ördögnek művelted ezt?
Az erős, rettenthetetlen ember ekkor szabályosan összecsuklott. Ráborult egy véletlenül épségben maradt asztalra és zokogni kezdett.
-Éva! Jaj! -nyögdécselte keservesen, -Éva!! Elhagyott, megcsalt engemet az Éva!
S, mint a patak, folyt szeméből a könnyek árja.

-Tűnjünk innen a francba, mielőtt a VÁP ideér -ráncigálta a Fritz érzéketlenül. -A Futira akarsz te is kerülni az Olajos mellé?

A Nyúlgerinc, felocsúdva, elkezdett üvöltözni, hogy ezt az egészet jelenteni fogja a Kovácsnak. Fritz a többiek gondjára bízva a Péket, a hosszú szakaszvezetőhöz lépett. Alig ért a melléig.

-Ha, csak egyetlen szót, egyetlen árva szót mersz szólni arról, ami itt történt, te köcsög, széttaposom a beledet, -hörögte vérben forgó szemekkel.
Aztán a megdöbbent táborparancsnok helyett maga adta ki a parancsot, kurtán csattanó hangon, -sorakozó a lebúj előtt! Gépkocsira!
S mire a terrorizált, hisztérikus személyzet felocsúdhatott volna, egy szempillantás alatt eltűntünk az éjszakában.

A dolognak súlyos következményei lettek, a Nyúlgerincet lefokozták és elvezényelték, nagyon sajnáltuk szerencsétlen marhát, már kezdtük egészen megszokni, ám soha senki nem tudta meg, kik voltak akkor este benn a kocsmában, s mi történt valójában. A Pék még aznap este elmesélte a Fritznek megcsalatása bohózatba illő történetét, ami bizony mondom nektek, csak a szokványos jól ismert sztori: nyomorult tetves senki vagy, tetszik neked egy lány, együtt jártok, amíg nem jön neki egy jobb parti, s akkor te a lapátra kerülsz. Ennyi történt a Pékkel, nem több, nem kevesebb, s ezért a semmiségért kellett kockáztatnunk a szurdokban, s ezért törte aprófává a Pék a Vadászkürt kisvendéglő polgári ízléssel összeválogatott berendezését.
Megérte?
Ki tudja! A nők, barátaim sok nehéz baj okozói, nem árt, ha erről soha nem feledkeztek el!



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2702
Időpont: 2013-05-11 13:20:37

Szia Laci!

Szerintem ilyet csak az tudd írni aki volt katona. Elég részletes. " A nők, barátaim sok nehéz baj okozói, nem árt, ha erről soha nem feledkeztek el!" Ez keserv. Olyan férfiú naívitás is van benne persze aggresszió is. Írtál jobbat is én meg annyira nem értek a prózához.
Mezei hétköznapi ember vagyok. Úgy tűnik a férfi lélekhez sem értek. Ha nem lenne ilyen hosszú többen olvasnák. Szerintem. Amúgy érdekes.

P: Ági

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Félelem címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)