Anyóstüske

Görcsösen kapaszkodott a kormányba, és igyekezett nem figyelni a gyomrából jövő fájdalomra. Amikor a könnyek elhomályosították látását, úgy döntött, hogy lehúzódik az út szélére, és megvárja a roham végét. Mezítláb szállt ki az autóból. A fű harmatos simogatása segített megnyugtatni borzolt idegeit. Mit borzolt! Viharvert! Szélszaggatott! Cafatokra tépett idegeit. Abbahagyta a kotlós-tipródást és leült az út szélére. Nem törődött a dudálásokkal, a gondolatait akarta rendezni. És a szavakat, amiket a fia nem fog zsebre vágni.

Tudta, húsz éve, mióta először ölelte magához a visító embercsomagot, tudta, hogy eljön a pillanat. Amikor odaáll elé egy női lény, és az ő gyönyörű, okos fiát követeli. Okos? Hogy lehet okos az a félnótás, aki hagyja magát behálózni egy lánytól! Hogy milyen lánytól, azt még nem tudta, hisz a bemutatás csak ezután lesz. De akármilyen is, ő a hibát megtalálja. De meg ám! Nincs az a hiba, hibácska, ami az ő vizslató szeme elől el tudna bújni! És ha megtalálja, akkor annak a mulyának a tudomására is hozza! Mulya? Hát, az azért nem. Csak szerelmes. Ez pedig természetes. A szerelem csodálatos adomány. Nagyszerű érzés. De módjával! Azért még nem kell összebatyuzni, mert valaki szerelmes. Meg kell adni annak is a módját! Időt kell adni a megismerésnek! Meg nekem, hogy szétcsapjak közöttük -fűzte a gondolataihoz, egy hangyabolyt rugdalva. Régóta hangoztatta baráti körben, hogy söprűkre gyűjti a pénzt - elsöprűzni a lányokat fiai mellől. Viccnek szánta, de most érezte át igazán, hogy a tudatalattija mondatta. Addig nem érezte a veszélyt, amíg távol volt. De most itt van. Egy lányban öltött testet, és a fiát akarja. De ő majd a sarkára áll, és nem engedi! Hiába mondta a férje: engedd el, hogy megtarthasd, majd ő, majd ő megmutatja! Nem azért hozta a világra, szerette, nevelte, hogy most, amikor diploma előtt áll, majdnem kész ember, másé legyen! Hát nem!
Visszaült az autóba. Feszültsége még nem engedett, de a gyomra már nem fájt. Megfogalmazta, vattába csomagolta vádjait, tilalmait. Készen állt az ütközetre.

A kollégium udvarán egy fiú és egy lány izgulva, zavartan kapaszkodott egymásba. Amikor felismerte a fiát, kipattant az autóból. Félig sírva, félig nevetve ölelte őket magához.