Mint lelógó szomorúfűz vízbe hajló ága,
Úgy lógok nyomorult éltemen hiába.
Mocskos, bűzös lében, békanyálban ázva,
Behúnyt szemem mögött, esőcseppet várva
Találkozunk néha, fáradt nap-nap után,
Szomorúfűz, meg én, lét céltalan útján.

Gúzsba kötött remény, esélytelenséged
Mázsás kő húz, le a bűnbe téged.
Szennyes világunknak ártalmatlan vére,
Rothadó fakéreg értelmetlen vége.
Lombok között, jövőtlen időben állva,
Fáj, a világnak néme ártatlansága.

Két olajfolt között, mint gyémánt szikrázik.
Fényében, tükrében, szúnyoglárva játszik
Ennyi a napsugár: Pillanatnyi álom,
Létünk börtönében, reménytelve várt nyom.
Szívtelen gonoszok, néma gyermekkönnyek
Félelemtől, béna gondolatok gyötörnek.