Van egy tó, Budapesttől nem is olyan messze. Ez a tó egy kis csoda a számomra. Csoda, abban az értelemben, hogy itt üldögélve az ember olyan dolgokkal is foglalkozik, mellyel máskor valószínűleg nem. A csend és a természet közelsége furcsa vágyakozást ébreszt fel a városi nyüzsgéshez idomult tudatban. A felismerést csakhamar tett követi. Az ember feláll, s sétál egyet, a tavat körbeölelő utcácskákban. Nézi a házakat, élvezi a nyugalmat, mely megtalálható máshol is, de itt valahogy más. Nem szebb, nem különlegesebb, csak úgy egyszerűen más. Meglehet, hogy az újdonság varázsa generálja ezt az érzést, de az is előfordulhat, hogy a szakemberek ezt a gondolatmenetet egyfajta menekülésként értékelnék. Menekülés egy régi életből egy újba.
A közelmúlt elfeledésének vágya találja itt meg a menekülés egy útját? Megeshet... de az is előfordulhat, hogy a vidéki életforma és a főváros közelségének ilyen mennyeien harmonikus elegye indukálja ezt az érzést. A főváros, ahol az ember dolgozik, és az otthon, ahol a csend, a tiszta levegő, és a békesség uralja a napokat. A hely, ahol talán nem olyan általános a kivagyiság, a pökhendiség, a hely, ahol az emberekben még fellelhető az emberség, és ahol jártamba-keltemben köszöngetek az ismeretlen helyieknek, hiszen ők üdvözölnek engem!
Furcsa ez! A jövő, a tervezgetés, a vágyakozás, melybe igen, kétségtelen, hogy rengeteg ábránd keveredik, ad egy következő dimenziót. Talán ez egy útkereszteződés melyben vannak akadályok melyekkel meg kell birkózni, de lehet, hogy ez a helyes irány. Természetesen az sincs, kizárva, hogy már korábban járt erre az ember, csak akkor valami egyéb cél, vagy ok végett más irányt választott. Megtörténhet, hogy téved az ember, de milyen unalmas lenne az élet, ha ismernénk a jövőnket!
A környezet megismerésének vágya időnkét kiszélesedhet, és ilyenkor a látogató belecsöppen érdekes programokba, piaci kavalkádba. Este vásári és jelmezes forgatag ad látnivalót, királyokkal, boszorkákkal, vándorokkal. A gyerekek önfeledt játékához minden megadatik, de a felnőttek sem unatkozhatnak. Miközben a bográcsokban rotyog a jóféle gulyás, a korosabbak tutajt eszkábálnak, lantmuzsikára táncolnak, vagy csak egyszerűen egy takarón üldögélve szemlélik a történéseket.
...és bandukolván a kicsiny, hol aszfaltos, hol homokos utcákban az ember másként néz a házakra is. Keresi, kutatja a táblákat, melyen nem szerepel más, mint egy szó és egy telefonszám. A kertbe beleképzeli az ember, hogy ő vágja a füvet, vagy a családnak, barátoknak grillezi a bepácolt husikákat, de az ábrándban megjelenik, a munkából való hazatérés öröme, egy kutyus örömteli farkcsóválása...
Szép és nagy cél, melyet megvalósítani nem kis feladat, de kis szerencsével, és sok kitartással meg lehet csinálni, bocsánat meg kell csinálni!
Van egy tó, Budapesttől nem is olyan messze. Ez a tó egy kis csoda a számomra. Csoda, abban az értelemben, hogy itt üldögélve az ember olyan dolgokkal is foglalkozik, mellyel máskor valószínűleg nem. Célokat fogalmaz meg, utat talál, melyet megvalósítani nem egyszerű feladat, de nem is súrolja a lehetetlenség kategóriáját.