HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 7

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48275

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: lávaFeltöltés dátuma: 2007-06-25

Hirdetés 5. fejezet

Mérges volt magára. Nem akarta megijeszteni a lányt, s azt sem akarta, hogy bántsa.Elhatározta, hogy kiengeszteli. Az elkövetkezendő hetekben mindig valami ajándékkal tért haza, amit a lánynak hozott. Vele azonban ritkán találkozott. Szemmel láthatóan kerülte. Ugyan ő is későn járt haza, amikor már a gyerekek is aludtak, s Melinda is a szobájában volt. Megpróbált kapcsolatot teremteni a lánnyal az ajtón keresztül, de ez nem sikerült, mert ha fent is volt akkor sem válaszolt szavára. Ilyenkor a kilincsre akasztotta a neki szánt ajándékot, rendszerint egy levél kíséretében, amelyben csak ennyi állt "ne haragudj!". Nagyon bánta a félresikeredett éjszakát, és borzasztóan szidta magát azóta is. Hülye volt, s most bűnhődik. Nagyon bánta, hogy még látni sem engedi, de úgy gondolta megérdemli. Csak remélni tudta, hogy egyszer mégis megbocsát neki a lány. Addig azonban maradnak az ajándékok, a bocsánatkérő levél s a remény. Arra gondolt, hogy ameddig itt van, addig reménye is van hogy megbocsátást nyer. így várt és reménykedett tovább.
Melinda, ahogy a szobájába ért magára zárta az ajtót. Nem akarta hogy a fiú utána jöjjön. Bosszús volt magára azért mert áltatta Andrást. Érezte, hogy a fiúnak fájdalmat okozott ezzel, de sehogy sem tudta rászánni magát. Pedig neki is tetszik, hisz jóvágású, csinos srác, de képtelen volt átadni magát az élvezeteknek. Hallotta, hogy a fiú kopog az ajtón, s érzékelte a hangját is, de nem akart vele találkozni most. Potyogtak a könnyei, és nagyon szégyellte magát. Ezért kerülte azóta is. Pedig András rendszeresen ajándékokkal árasztja el, s mindig egy kis levelet is talált mellette "ne haragudj!" szöveggel. Pedig ő nem haragszik, hanem inkább szégyelli magát, hogy így átvágta. Érezhető azóta, hogy András kerüli, hisz általában későn jár haza, akkor is hamar a szobájába vonul. Éjszakákon azon tűnődik, hogy mit tegyen. Tudta, hogy András békülni akar, de hogy nézzen a szemébe? Nem tudta eldönteni, mit tegyen. Érezte, hogy ez így nem jó, hisz a gyerekek is látják hogy szomorú. Elhatározta, hogy enged a fiúnak, közel engedi magához. Egyelőre azonban erre hiába várt, mert András most tartja a tisztes távolságot, s inkább későn jön nehogy találkozzanak. - Ma pedig beszélnie kell vele, - jutott eszébe, mert Andrásnak alá kell írnia egy papírt, hogy engedi a kislányt a speciális terápiára, így hát figyelte a fiút, hogy mikor jön haza. Amikor hallotta, hogy fordul a zárban a kulcs érezte, hogy szíve kalapálni kezd. Összeszedte minden bátorságát, bekopogott az ajtón.
-Igen?
-Ne haragudj bejöhetek? - kérdezte remegő hangon.
-Persze, valami baj van? - nézett rá András, aki megérezte a hangjában levő izgatottságot.
-Nem, csak alá kellene írnod ezt a papírt.
-Mi ez?
-Hozzájárulás, hogy Panka részt vehessen a speciális terápián.
-Micsoda?«András zavarában egy kukkot sem értett, hisz igazából nem is nagyon hallotta mit mond. Az járt a fejében, hogy itt van vele, most majd megkérdezi tőle miért haragszik rá ennyire. Tudj a hogy hibázott, de megbocsátást remélt.
-Itt van, olvasd el. - nyújtotta át a papírt Melinda, miközben sután állt.
-Nem ülsz le, ennyire haragszol? - invitálta, így a lány az ágy szélre ült.
-Dehogy csak....
-Csak?
-Szégyelleni magam.
-Te? Nekem kellene nem neked.
Olvasni kezdte a tájékoztatót. Gyorsan végigolvasta, de valamit nem értett benne, ezért egy kicsit feldúltan kérdezte:
-Hogy van ez? "Azok vehetnek részt a programban, akik, mint ön is, befizették a speciális gép használatának díját, így örömmel értesítjük, hogy gyermeke elkezdheti a terápiát."
Milyen díjat fizettem be és mennyit? - Értetlenül nézett a lányra.
-Én fizettem be. 70.000 - szólt halkan a lány.
-Mit? Mit csináltál? - ült ki a döbbenet a fiú arcára.
-Befizettem a terápiát. Gyorsan kellett dönteni, mert csak korlátozott hely volt. Nem tudtam veled megbeszélni, de úgy gondoltam hogy ennyi jár a kislánynak, s ha segít a felépülésében meg kell próbálni. Ne haragudj hogy nem szóltam. András nézte a lányt, aki láthatóan meg volt szeppenve, és azt hitte rosszul hall.
-Befizetted? Miből, hisz a kassza majdnem üres. Sajnos az utóbbi időben pangás van.
-Amikor az intézetből eljöttem kaptam valamennyi pénzt. Ahhoz nem is nyúltam - mondta majdnem sírva. Teljesen össze volt zavarodva. Ő azt gondolta, jó amit tesz. Úgy érezte, a kislány megérdemel még egy esélyt, s most András haragszik?
-Mel, te a saját pénzedből fizetted ki a terápiát? Tudod mit csináltál?-András alig kapott levegőt. Csak az járt a fejében, hogy a lány esélyt adott a kislánynak ahhoz, hogy felépüljön.
-Azt hittem, hogy jót! - fakadt sírva Melinda.
-Mel, te adtál a gyerekemnek egy esélyt. Tudod te mit jelent ez? - magához vonta a lányt-Hogy jutott eszedbe hogy a saját pénzedből fizesd be? Az a tiéd!
-De én mit csináljak vele? Itt nekem mindenem megvan, nincs szükségem semmi másra. Úgy gondoltam neki jobban kell. Ez miért baj? Csak jót akartam!
-De hát azt tetted, jót, hiszen esélyt adtál neki. Mel! Mel, te! Te! - András szava elakadt.
Legszívesebben felkapta volna a lányt, és összevissza csókolta volna, de nem akarta megint
megijeszteni. - Te vagy a legjobb ember a világon! - ölelte magához óvatosan. Az járt a
fejében, hogy ez a lány, akinek semmi köze Pankához esélyt adott neki a jobb élethez.
-Köszönöm, Mel, köszönöm. - fakadt ki belőle, s sírva borult a lány nyakába.
Melinda megsimogatta András fejét. Leesett neki, hogy a fiú nemhogy haragszik, hanem nagyon is hálás.
-Ne Dodi ne! Nem tettem én semmit csak azt, amit úgy éreztem tennem kellett. - szólt, s puszit nyomott a fiú arcára.
András felkapta a fejét. Édesanyja hívta Dodinak, ez a beceneve, s most így szólította ő is. Könnyein keresztül nézett a lányra.
-Semmit? Dehogy nem tettél. Mel, te vagy a legdrágább lány a világon, és én, én nagyon szeretlek. - András könnyeivel küszködve próbálta kimondani mit érez. - Jó hogy itt vagy
velem. Köszönöm, hogy ilyen vagy.
Két kezébe fogta a lány arcát, és megcsókolta. Ellenállásra számított, de érezte, hogy az nincs.
-Mel, legyél a feleségem.
Melinda lélegzete elállt. Erre nem számított. Érezte mondani kellene valamit, de nem jött ki hang a torkán.
-Mondj valamit. Bármit, ha nemet mondasz azt is elfogadom, de inkább - András elhallgatott és válaszra várt. - Mel?
-A...a feleséged? - kérdezett vissza elakadó hangon Melinda.
-. Igen az.
-Tényleg ezt akarod?
-Igen, nagyon. Mit mondasz, hozzám jössz?
-Igen,-válaszolta a lány halkan.
-Istenem, köszönöm neked! Nagyon szeretlek.
András átkarolta a lányt, s megcsókolta. Érezte, hogy viszonzást kap. Átkarolta. Forrón, hosszan csókolta, ahol csak érte. Lassan elindult keze a lány pólója alá, s simogatni kezdte. Először bátortalanul, hisz eszében volt még az a félresikeredett éjszaka. Nem akarta ismét elrontani. De, amikor a másik is simogatni kezdte, egyre bátrabban és bátrabban csókolta. Pár perc múlva már a karjai között tartotta vágyának tárgyát, és érezte hogy a lány teljesen az övé. Melinda átadta magát a fiúnak. Élvezte csókjait, ahogy a bőréhez ért a keze, borzongás futott végig egész testén. Nyakában érezte dobogni a szívét, s egyre jobban hatalmába kerítette az érzés, amit még nem ismert. Érezte a fiú kezeit a mellén, combjain. András végigjárta kezeivel a testét, majd ismét a melleinél járt. Megmarkolta, olyan gyengén hogy szinte nem is ért hozzá. A leheletfinom érintésre csókok következtek. Ő hagyta, majd viszonozta a csókokat. Érezte megszűnik körülöttük a világ, kiszárad a szája, elhalványul a szeme. Érzékelte ugyan ami vele történik, de úgy, mintha nem is lenne ott hanem valahol messze, a fellegekben repülne. Agya lüktetett. Átadta magát az érzésnek ami teljesen megszédítette.
-Á - hallotta saját hangját messziről, s elindult vele a világ, röpült valahová. Hallotta a fiú felgyorsult szívverését, lélegzetét. Érzékelte a másik vágytól kifulladó hangját.
-Mel, isteni vagy, csodás - tényleg a fellegekben járt.
Ebben a pillanatban azt kívánta, hogy álljon meg az idő, ne legyen vége soha. Ereje elhagyta, s ernyedten feküdt András karjai között, aki teljesen magához szorította, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon neki. Boldog volt. Behunyta a szemét, s hagyta, hogy a fiú csináljon vele amit csak akar.
András a vágya rabja volt, de arra ügyelt, hogy ne okozzon a kelleténél nagyobb fájdalmat. Amilyen gyengéden csak lehetett, úgy szerette. Ezt az érzést már rég nem tapasztalhatta, hisz felesége ó ta se nkivel n em v olt, s m őst t ökéletes b oldogságot é rzett é s h atártalanul s zerette Melindát. Érezte, hogy a lány viszontszereti, hisz teljesen az övé volt.
-Mel, nem voltam nagyon durva? Igyekeztem minél gyengédebben.
-Dodi, én azt nem tudom, csak azt hogy furcsán érzem magam, szédülök, de mégis jó érzés.
És olyan gyöngének érzem magam.
-Persze kincsem, hisz most minden porcikád az enyém volt, s gyönyörben egybeolvadt velem.
-Elvetted az erőmet?
-El - mosolyodott el András - de neked adtam a sajátomat. Most már mindened az enyém, s mindenem a tiéd, s ez mindig így lesz. Csodaszép álom az egész, amelyben együtt utazunk a
világ végeztéig, ha akarod. Én szeretném, mindaddig míg élünk.
-Én is, ha ez ilyen jó.
-Mindig jobb lesz. Majd megtanítalak arra, hogyan szeress, s én is megtanullak téged szeretni. Lesz rá elég időnk, hisz előttünk az élet.
-Dodi, nagyon vigyázol magadra ha úton vagy?
-Persze, hisz mindig látni akarlak, s szeretni.
-Szoríts magadhoz - kérte Melinda, és amilyen nagyon csak tudott, a fiúhoz simult. Élvezte az ölelést, majd boldog álomba merült.
András gyengéden átkarolta. Hallotta szívverését, érezte az egyenletes szuszogást, látta hogy
a lány elaludt. Behunyta a szemét. Nem érzékelte az idő múlását, de nem is érdekelte most.
Hamarosan ő is aludt édesen, és végre boldogan.
András arra riadt, hogy Zsuzska keservesen sír. Érzékelte a lányt karjaiban. Nem akarta felébreszteni, így óvatosan kicsusszant az ágyból. Gyorsan magára kapta pizsamáját, és futott kislányához.
-Mi történt kicsikém? Valami rosszat álmodtál?
-Nem apu! - Nézett rá könnyes szemmel a kislány. - Ő is becsapott. Azt mondta, hogy nem megy el. De elment, itt hagyott minket. - hadarta kifulladva, könnyeivel küszködve.
András próbálta kibogozni hogy mit mondd a gyerek, de nem igazán értette.
-Ki ment el, ki csapott be kicsim? Miről beszélsz?
-Anyu után Melcsi is elment. Azt mondta, sohasem megy el. De elment.
-Melcsi?
-Igen.
András kapcsolt, kiről beszél a gyerek. Elmosolyodott, s magához ölelte a kislányt.
-Ő nem ment el kicsim, soha nem hagyna el titeket.
-De igen! Gyere! - fogta kézen a kislány és vonszolta Melinda szobája felé. - Bejöttem, és
így találtam látod?
-Zsuzska kicsim Mel itt van, soha nem megy el már. Nyugi babám, nyugi. Alszik még, ott. -
mutatott saját szobája felé.
-Nálad?
-Igen, ott.
-Apu! Úgy megijedtem! Azt hittem, elment, ugye nem is engeded el soha többé? -
hüppögött.
-Nem, persze hogy nem - nyomott egy nyugtató puszit a kislány arcára.
-Valami baj van? - Lépett be Melinda.
-Dehogy, most már nincs. Csak azt hitte elmentél.
-Én? Hová? - Odalépett a kislányhoz. - Hová mennék szerinted? Nekem rajtatok kívül senkim sincs butuskám! - sok-sok puszit nyomott a gyerek fejére. - Én ide tartozom, s soha
nem hagylak el benneteket. Ettől ne félj - szorosan magához vonta a két embert, így mindkettőt át tudta karolni. - N agyon s zeretlek b érmeteket. - kicsordult a könnye. Hagyta,
hagy folyjon, hisz most nagyon boldog volt. Rádöbbent, hogy a kislánynak mennyire fontos az ő személye.
-Mel, ne sírj szívem, most már együtt leszünk mindig, s nem hagyom, hogy bárki bántson. - mondta a fiú olyan lágyan, ahogy csak tudta. Azt akarta, hogy a lány érezze, mennyire fontos számára. András egyik karjával kislányát tartotta, másikkal Melindát, aki nyakába borult és sírt.
Zsuzska megpuszilta a lányt, majd kibújt apja karjaiból és elment. András mindkét karjával átkarolta.
-Mel, nyugodj meg, nem engedlek már sehova sem. Mi már egy család vagyunk. Hallod? -simogatta a lány haját, majd felemelte arcát és megcsókolta.
Melinda lassan megnyugodott. Érezte a fiú szeretetét. Hangjának lágyságából ráébredt, hogy mennyire szereti a párja.
-Dodi, nekem még soha sem volt családom.
-Most már van. Mi egy család vagyunk már. Látod Zsuzska is hogy megijedt. Nem talált az ágyadban.
-Hisz nem is ott voltam - mosolyodott el s könnyeit törölgette.
-Nem, az enyémben, olyan jó volt veled tudod. Tényleg nem voltam durva? Igyekeztem.
-Olyan fura volt az egész, mintha egy álom lett volna.
-Pedig nem az volt. Valóság. Az enyém vagy, csak az enyém. - ölelte magához a lányt András. - Gyönyörűségem! - Felállt, kézen fogta kedvesét.
-Gyere, még éjszaka van, aludjunk még egy kicsit. - Átfutott, megnézte a gyerekeket, mindhármat betakarta, majd a lányt átölelve lefeküdt.
-Mel, vigyázz magadra nagyon. Szépen kérlek. Nem élném túl ha történne veled valami. Mégegyszer már nem bírom ki. - szorosan magához vonta a lányt, aki lágyan simult karjaiba.
-Nem történik semmi, ne félj. Még egyszer nem fog megismétlődni.
-Remélem. Az élet nagyon kegyetlen. Szeretnélek sokáig, nagyon sokáig szeretni, azt akarom
hogy boldog légy. Megérdemled. Te tényleg befizetted Pankát? - eszmélt a délutáni eseményre.
-Igen. Nem hiszed? Miért mondanám? Azt szeretném ha Panka meggyógyulna. Ha ez segít neki akkor megérte befizetni.
-Annyira hihetetlen számomra, hogy te, akinek tulajdonképpen s emmi köze s incs h ózza a saját pénzecskédet rá költöd.
-Van még egy kevéske, ne aggódj. Úgy gondoltam, hogy a többit befizethetnénk a lakásrészletbe. Tudom, most egy kicsit gyengébben állunk.
-Honnan tudod? - emelte fel a fejét András.
-Te is mondtad, meg a múltkor beszéltél valakivel telefonon. Akaratom ellenére hallottam.
Nem hallgatóztam, csak nyitva volt az ajtód. - mentegetőzött Melinda.András megcsókolta.
-Mától kezdve nem titok az anyagi helyzetünk. Hisz a feleségem vagy, neked is tudnod kell mindenről.
-Még nem vagyok a feleséged.
-Hivatalosan még nem, de az nem számít. Számomra az vagy. Reggel megmutatom, mit hol találsz, hogy tudd, ha szükség lenne rá. A pénzedet meg majd megbeszéljük rendben? -
megcsókolta a lányt, forrón, lázasan.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A nyárfa címmel a várólistára

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Testvérek című alkotáshoz

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Szép mert szeretem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Elmulasztott boldogság című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)