HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49016

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: eszesgFeltöltés dátuma: 2007-07-04

Tiszta tekintet

Eleri korán kelt. Ilyenkor soha nem tudott sokáig aludni. Mindig felzaklatta, amikor a kórházba kellett mennie. Azt kívánta lenne inkább vége az egésznek. Tudta, hogy ez elég önző kérés, de nem bírta már elviselni ezt az évek óta tartó gyötrődést.
Napra pontosan 5 évvel ezelőtt történt a baleset. Nick ült a volánnál. Nick mindig biztonságosan vezetett. Akkor is. Nem az ő hibája volt. A szembe lévő sávból átjött egy kamion, és csak úgy tudtak előle kitérni, hogy az árokba hajtottak. Szörnyű volt. Amikor Eleri magához tért, egy fehéren tátongó kórteremben találta magát. Mindenhol gyógyszerszag terjengett. Gyűlölte ezt a szagot. Felfordult tőle a gyomra. Aztán jött a hír. Nick kómába zuhant. Úgy érezte, hogy megőrül. A világ olyan sebesen kezdett forogni vele, hogy újra elvesztette eszméletét.
Miután haza mehetett, az egész életét üresnek érezte. Mély depresszióba esett. Még kezelésekre is eljárt egy jó nevű pszichológushoz, de két év alatt nem sokat javult az állapota, így aztán abbahagyta a terápiát.
5 év. Hosszú idő magányban és depresszióban, meg gyógyszerszagú levegőben. Hetente kétszer járt be a kórházba, abban reménykedve, hogy Nick egyszer csak rámosolyog, és azt mondja: Eleri itt vagyok, újra itt vagyok. És akkor minden folytatódna tovább. A közös jövő végre folytatódna tovább. Megint együtt nevethetnének olyan jóízűeket, mint annak idején a tónál, amikor a kacsákat etették. A hátizsákokat is megtömnék újra ruhával, meg mindenfélével, ami a hegyi túrához kell, aztán nekivágnának az útnak. Egy hétig gyalogolnának ismét a fákkal és bokrokkal szegélyezett ösvényeken távol a világtól. Csak ők ketten. És azon a gyönyörű helyen vernék fel a sátrat, amit Nick mutatott neki, nem messze a tótól. Milyen csodálatos lenne!
De mégsem az. Semmi sem az. Legyen vége!
Könnyebben viselne akkor mindent. Nem kellene napról napra a reménnyel ébrednie, hogy hátha a mai nap lesz a nagy nap, hátha ma kinyitja szemét, és akkor beteljesülnek álmai. Aljas remény ez. Olyan, ami apró cafatokra szedi szét az idegeket, és felőrli vele az egész embert.
Nevetni akar, és elfelejteni mindent. Az egész eddigi életét. Mindent. Még Nicket is. Újra élni akar, mert ez nem élet. Levegő nélkül nem lehet létezni. A múlt lehúzza, megfojtja. Elég ebből.
Az elhatározás megszületett. Ma utoljára megy be a kórházba, és elbúcsúzik Nicktől. Nagyon fog fájni, és szenvedni fog tőle, de meg kell tennie, ha nem akar élő holttá zsugorodni. Nem akar olyan tucat ember lenni, akik egész életükben azon keseregnek, hogy mi lett volna, ha... Soha nem is volt ilyen, csak ebben az 5 évben változott meg. És nem tetszett neki ez a változás. De most eszmélt. Valami történt legbelül, ami megmozdította, ami kinyitotta a szemét. Látott. Tisztán látott végre. Most először igazodott el abban a lelki posványban, amibe lehúzta az önsajnálat és az az átkozott reménykedés, amibe majdnem belepusztult.

A kórház ajtaja kinyílt. Ő belépett, de most valahogy más volt minden. Nem volt gyógyszerszag a levegőben, és mintha a szokásos nyüzsgés is alábbhagyott volna. Határozott léptekkel ment a kórterem felé. Amikor odaért még nem ment be. Az üvegablakon keresztül figyelte Nicket. Ott feküdt az ágyon mozdulatlanul, csöndesen, mint mindig. Szemei csukva voltak, lélegzete egyenletes. Mintha csak aludna, és álmodna valami hosszú mély álmot, amiből nincs kiút.
Eleri benyitott az ajtón és bement. Leült az ágy mellé és várt. Most nem fogta meg Nick kezét, mint szokta. Olyan furcsa volt minden. A szoba sem volt olyan üres, mint szokott, pedig a szokásos bútorok és műszerek ugyanúgy álltak a helyükön, mint máskor. Mégis... Valami változott. Talán az új érzések miatt van mindez? Talán azért, mert el tudta engedni végre a múltat?
Az űrt, ami eddig ott tátongott körülötte kitöltötte valami. Örült ennek a valaminek, pedig szégyellnie kellett volna magát, amiért búcsút mond szerelmének, amiért cserbenhagyja őt.
Nem! Ezt nem szabad hagynia, hogy lelkiismerete megint visszahúzza! Nem szabad! Ezzel nem hagyja cserben Nicket! Soha nem is hagyta! De most már letelt az idő! Sokáig őrizte Nick álmát ahhoz, hogy újra szabad lehessen! Igen, ez kijár neki!
Nick keze után nyúlt, hogy még utoljára megfoghassa. Így könnyebb búcsút mondani. Személyesebb, meghittebb az egész. A kéz viszont nem pihent a férfi mellett, ahogyan szokott, hanem a mellkasán volt.
Eleri hirtelen megijedt, és végre megértette azt a furcsa érzést, ami az imént hatalmába kerítette. Az eddig mozdulatlan szobában, valami megmozdult. Az élet megjelent! De hihet a szemének? Tényleg az történt, amire gondol? Nick megmozdította a kezét? De mikor? Hogyan?
Igen, amikor még kintről nézte az üvegablakon keresztül, akkor még minden úgy volt, ahogyan az lenni szokott. Az ajtó. Kinyitotta az ajtót, és akkor érezte, hogy valami más, mint onnan kintről nézve. Nem tudta mi, csak érezte, hogy más.
- Nick? - nézett kérdőn szerelmére.
Semmi válasz nem jött, de Eleri mégis úgy érezte, hogy újra meg kell törnie a csendet, mert most tényleg van remény. Most tényleg érezni lehetett a változást.
- Nick? Ugye hallasz?
A férfi ujjai megmozdultak. Eleri izgatott lett. Szíve a torkában dobogott, szeme kikerekedett, lélegzetét visszafojtotta, és Nick arcát figyelte feszülten, mozdulatlanul. Nick szempillái megremegtek. Eleri közelebb hajolt, hogy jobban lássa a csodát. A szemhéjjak lassan emelkedni kezdtek. A lány nem mozdult, és levegőt sem vett. Félt, hogy ezzel elűzi a pillanatot, és akkor minden örökre odavész.
- El... Eleri - nyögte egy száraz érces hang a távolból.
- Nick! - ugrott fel a lány. - Nick! Te jó ég!
A férfi bágyadtan mosolygott.
- Szia Eleri! Mi történt? - kérdezte gyönge elcsukló hangon a férfi.
- Semmi édesem! Semmi! Itt vagyok!
- Furcsa álmom volt El. Nagyon furcsa. Egy hatalmas városban voltam, hatalmas toronyházak között. Rengeteg ember zsúfolódott össze az utcákon, én meg bolyongtam közöttük, és téged kerestelek, de nem láttalak sehol. Minden emberen ugyanolyan álarc volt... Nehéz beszélni El. Fáradt vagyok.
- Akkor nem beszélj! Csak pihenj! - mondta a lány.
- Nem. Ezt el kell mondanom. Ezt tudnod kell.
Nick szünetet tartott és újra lecsukta szemeit. Erőt vett magán, majd folytatta.
- Mindenkin ugyanolyan álarc volt. Szörnyű volt. Tudtam, hogy te is ott vagy valahol, valamelyik álarc mögött, de nem tudtam, hogy melyik vagy. Vártam, hogy végre levedd a maszkot, de nem tetted. Sokáig bolyongtam. Nagyon sokáig. Kiáltottam a neved, de semmi válasz nem jött. A bamba álarcok meredtek csak rám, azokkal az óriási festett szemükkel. Nem láttam mosolyt, nem láttam bánatot, és nem láttam szemet, amiben benne van az élet. Csak mű arcok voltak, mű szemekkel, amiben nem volt semmi. Üres tekintetek. Ezer és ezer üres tekintet. Aztán... Aztán...
A férfi elhallgatott. Lélegzete ugyanolyan egyenletessé vált, mint előtte volt. Eleri megijedt. Azt hitte megint elvesztette Nicket.
- Nick! - kiáltotta kétségbeesetten. - Nick! Ne menj el megint!
- Itt vagyok. - szuszogta a férfi. - Csak elbóbiskoltam. Az a fehér ruhás kislány az oka. Ő hívott megint, mint akkor is, amikor az álarcosok bámultak rám. Ő volt az egyedül, aki nem viselt álarcot. Olyan jó volt látni. Aranyos, mosolygós kék szemek. Megnyugtatott. Már nem féltem az álarcosok között. Felém nyújtotta kezét. Valamit meg akart mutatni. Én megfogtam azokat a csöpp kis kezeket, és hagytam, hogy vezessenek. Egy hatalmas kapu felé mentünk. Addig észre sem vettem, hogy ott van. Aztán a kapu kinyílt, és engem elvakított minden. A kislány azt mondta, hogy köszönjek el az álarcosoktól. Én megfordultam, hogy elköszönjek, és akkor a sok álarcos közül megláttam az arcodat. Nem volt rajta álarc. Eltűnt, semmivé foszlott. A szemeid sírtak és mosolyogtak egyszerre. Olyan elemi erővel húzott vissza ez a tekintet, hogy elengedtem a kislány kezét és elindultam feléd. Soha nem láttam még ilyen tiszta tekintetet. Te voltál az El! Tiszta valódban te voltál az!
- Igen. - mondta a lány, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán. - Én voltam.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2011-11-16 20:41:16

válasz T. Pandur Judit (2011-11-15 16:46:39) üzenetére
Kedves Judit!

Valóban érdekes műszer az agy. A tudósok azt mondják, nem használjuk, csupán csak 7%-át az agyi kapacitásnak. Ezt soha nem értettem, hogy számolták ki, hiszen, ha nem tudják, hogy milyen az, amikor 100%-ot használunk, akkor honnan jön az a 7%. Na mindegy. A lényeg, hogy ez az állítólagos 7 is csodás gondolatokkal képes megajándékozni viselőjét(?). Még akkor is, ha az nincs öntudatánál. Legalábbis ezt állítják azok, akik kómából tértek vissza. A "Legérdekesebb projekt" alkotóit kellene erről megkérdezni. Ők biztos tudják, hogy mit alkottak. ;)
Köszönöm a véleményedet!

Üdvözlettel:
Sanyi
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5109
Időpont: 2011-11-15 16:46:39

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Sanyi!
Az agy nem egy szivacs, amit ha legyártottak, onnantól már csak használódik és romlik, hanem egy önmagát átszervezni, gyógyítani képes szervezet. Számos vizsgálat jelzi, hogy az agy hihetetlen képességekkel rendelkezik önmaga újrastrukturálására. Sorba dőlnek meg a feltevések az agy "előre huzalozottságával" kapcsolatban. Míg a számítógép valóban tönkremegy, ha megsérül egy alkatrésze, az agy képes arra, hogy az elpusztult neuronok feladatát más agysejteknek adja át. Még nem tudják pontosan mi történik a kómából való ébredés során, de az agy önkorrekciós képességeire számos bizonyíték van.
Nagyon aktuális kérdést ábrázol az alkotásod, és a romantikus befejezés is nagyon szép!
Judit
Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2009-03-30 07:09:22

Kedves Selanne!

Köszönöm a hozzászolást! Örülök, hogy tetszett ez az írásom!

Üdv.: Sanyi
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8294
Időpont: 2009-03-29 18:19:18

Szia!
Tetszenek az írásaid! Őszinte szép sorok!!
Szeretettel:Selanne
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2007-07-05 10:10:25

Nagyon szép, magával ragadó történet, tetszik a befejezése is.
Alkotó
vaj
Regisztrált:
2006-07-05
Összes értékelés:
145
Időpont: 2007-07-05 07:12:25

Akkor lesz valami a miénk, ha már nem ragaszkodunk hozzá. Tiszta tekintetünk életet ment, elsősorban a sajátunkat hozza vissza, de a Te novelládban ketten menenkültek meg a kómából. ez különleges ajándék.
Nagyon tetszett. Elgondolkodtató, szép írás.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Nekünk című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Az örök élet ára címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) A kismadár című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Üveggolyó című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a csapatszellem halála című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Augusztusról jutott eszembe címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Tíz lépés című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Murmur jelenti 18. Utálom Hófehérkét! című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Örök illat című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Évszakok című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)