Statisztika

Huncutul kacsint szemem a tájra,
megakad egy kerek levél mosolyába,
mely alatt kecskebéka feszeng.
Megugrik Brek-brek, közben brekeg,
s a levél utána megrezeg.
Az eső, csepp, csepp csepeg,
Letépek egy megtermett lapu levelet,
mit a fejem fölé emelek
Az égi könny a levélen lepereg,
Én csak állok, mert csodát látok.
Csörgő patakban szivárvány-pisztrángok,
sziklák közt versenyt úszva lejtenek
a gyors patak vízével, és én merengek:
egymással, vagy a vízzel versenyeznek?
- Vajon előbb érnek célba, mint a víz?
A pillanat magával visz.
Előttem az eső cseppek
bugyborékot vetnek,
én büszkén tarom fejem felett
a természet adta ernyőt,
mely olyhatalmasra megnőtt,
hogy a madár fentről nem látja fejemet,
a lábam is lemeredt,
gondolja: a lapu szára vagyok, rajtam megpihen,
oda száll sebtében
és már ott is ül csapzott szárnyakkal,
csőrében mocorgó kukacot fal,
érzem mozdulatán mit akar,
csőkével gyengén kapar,
megtörli a száját,
mert épp lenyelte uzsonnáját.
Én mozdulatlan állok,
ne zavarjam a kis ázott madaram,
jól érzem magam, és szépen
beolvadok a természet egészébe,
értve, hogy a madár a békának kopog,
mit megszokott, hogy ott lapul a levél alatt.

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Tüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom