Vannak olyan emberek, kik maszk mögé bújva élnek,
mert saját képük megmutatni mindennél jobban félnek.
A megfelelés terhes vágya álarcként tapad rájuk:
más képet lát így a világ, és mást láthat jó barátjuk.
Hűvös alázat s tisztelet hamis máza
olvad arcukra, ha kényszerű munkába
mennek, de otthon a családfő gőgje villan,
majd egy gyöngéd szóra ez is tovább illan.
Szenvelgő mártír vonz bűntudat körébe,
ha belenézel egyikük könnyező szemébe;
majd egy hetvenkedő, szánalmas pojáca,
hogy félelmét rejtse, a vakmerőt játssza.
"Szende" lány süti le szemét, hogy ne ijesszen el;
s vadként üldöz a gyenge, hogy ne vérezzen el.

S ha egyiket már fullasztja a sok megjátszott szerep,
bizonytalan léptekkel a tükörhöz ténfereg,
s meglesné, hogy mit rejt a maszk, mert ő sem emlékszik már,
hogy ki volt az, kit kevesebbre értékelt egy maszknál.

Könnyekkel zúdul a felismerés gyásza,
s lemosódik minden tettetésnek máza:
ez egy fakó kísértetnek fényt nem látott arca -
vádolja a tükör, mint gyávaság kudarca.

A Senkiből az álarc nem varázsol embert,
csak tovább torzítja, mit megmutatni nem mert
a szerencsétlen ördög, ki száz szerepet élt meg,
de saját szemmel nem nézte meg milyen is az élet.