HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-07-19

HB kalandjai: Zöldek és fehérek

ZÖLDEK ÉS FEHÉREK



A csütörtöki nap rosszul kezdődött, mert fél tízkor elfogták a Vezér piros-ultiját. Az esetről természetesen senki nem tehetett, még maga a delikvens se, az üdülővezetőről nem is beszélve, bár ő volt végül az, aki a megmaradt hosszú alsót belevágta a hetesbe. Szerencsétlen leosztás volt, tudomásul kell venni, minden hetedik évben előfordul, hogy egy kézben van négy piros, tízes vezetéssel és a hajtószín is egyezik. Akik látták az esetet, nem szóltak egy árva kukkot se, és alighanem bölcsen tették. Deregh bácsi hümmögött, ő hümmöghetett mindazzal, ami a háta mögött volt, világháborúk, lovasrohamok, rendszerek összeomlása. Jókhora Pali megvakarta kopasz feje búbját és óvatos képet vágott. Ezzel az óvatos képpel keverte meg a paklit, s kezdte meg az új leosztást. Senki nem nyúlt a kártyához, míg minden lap az asztalon nem hevert, ez így volt illő és üdvös.

-Elosztottam, -mondta az üdülővezető.
-A' mán jó lesz akkó! -morogta a Deregh bácsi.
Ő volt soron. Szétnyitotta a kártyát, gusztálta.
-Passzolok!

A Vezér belenyúlt, felvette a talont, toszogatta, megkeverte, majd visszarakott két másik lapot.

-Ú'szintén.

Az üdülővezető következett. Megnézte, letette.

-Passz.

Deregh bácsi csak a fejével intett, viheti a Vezér újra, ha kell neki.

A magas méltóság hosszan gondolkodott, szeme elrévedt, s rátalált arra a jelmondatra, amit az ő saját, külön-bejáratú utasítására függesztettek ki az étterem falára:

"Nálunk a munka a becsület és a dicsőség dolga!"

A felirat belül volt, ők hárman és a kibicek kinn, a platánok alatt, de a délelőtti nap egy eltévedt kósza sugara az ötszögletű levelek közt áttörve pont odavilágított, jól látszottak a nyitott ablakon át az élénk-piros betűk a szemközti falon.
A Vezér nézte, nézegette a feliratot, büszke volt magára és a dolgozó népre.

-Öven forint, -szólt aztán dagadó mellel, hogy immáron a betlinél tartanak. Rabló-ultit játszottak, nagy téttel, annak is a leggonoszabb önrabló változatát. Senki nem volt köteles a licit során megnevezni mit is akar voltaképpen játszani, a passzal csak azt jelezte, drágít a játékon. A büfé előtt ültem a sörömmel, mindent jól láttam, mindent jól hallottam, ami a csónakháznál történt.

-Had menjen -mondta az öreg.
-A kontrával -helyeselt Jókhora Pali.
-Rekontra -mérgesedett meg a Vezér. -Azt a firhangos, cudar akármilyét neki!

Nem akarom ragozni, de a betli rekontrázva elbukott! Szenvedő alanya egy ásítást nyomott el, s mintha csak véletlenül történne, hátra fordult a fonott székben és rám meredt. Pillantásától kis-híján a Dunának mentem, a Vezér nagyon csúnyán tudott nézni félig leeresztett szemhéja alól.

-Ezek a kölkök mindig itt lebzselnek? -kérdezte kristály-tisztán az éteri levegőben.

Fejéri elvtárs kérdésére illett azonnal válaszolni. Deregh bácsi az üdülővezetőre nézett, rangban ő volt az idősebb, Jókhora Pali azonban félre kapta a tekintetét, nem akaródzott neki a válaszadás. Én értettem mért nem akaródzik, esténként bevettük őt egy-egy páros partiba, s az öregúr -maga is hozzáértő lévén- szeretett velünk, hozzáértőkkel teniszezni.

-Vizsgaidőszak van az egyetemen Fejéri elvtárs, -monda ki a vén huszár lassú szóval a szentenciát. -Azír van itt, hogy tanuljon. A könyvek...a könyvek...

-Látom -vágott közbe a Vezér. -Hol is vannak azok a könyvek?!
Asztalra csapta az öklét. -Na, osztunk még egyet? Ki kever, uraim?
-A Vezér elvtársnak tetszik keverni -figyelmeztette az üdülővezető.
-Igen, -hát mér nem mondják?!

Fogta a paklit és keverni kezdett. Profi zsugásként pörgette át ujjai között a lapokat, dünnyögött közben valamit, valami zsugás-babonát, sűrűszövésűt.

-Osszamár! - szólt rá a vén huszár.
-Ha marha akarja.

A lap az asztalon feküdt, néztem kinek a keze rebben először.
Deregh bácsié olyan volt, mint a faragatlan bükkfa, barna, eres, erős. Fejéri elvtárs keze fehér volt és szőrös, míg az üdülővezetőé szeplős, vörös szálakkal. Szinte egy ugyanazon pillanatban nyúltak mindhárman a kártyához, hiába, no, a profik azok profik.

Az utcán biciklivel jött valaki, megállt a kapu előtt, leugrott s az ős-öreg vadgesztenyefa megviselt lombja alatt betolta a gépet. Fogadott testvérem volt az, a Hámori Bandi. Hosszú ideje nem láttuk egymást. Egyenesen hozzám sietett és megölelt.

-Tudsz még teniszezni Testvér?
-Szerinted?
-Játszhatnánk, csak iszom előbb. Hajtottam egy ötvenest, ki vagyok száradva.

A Vezér úgy tett, mintha a lapján kívül semmi más nem érdekelné, a szeme sarkából azonban minket lesett. Deregh bácsi alig észrevehetően megcsóválta a fejét. Elértettem, mit akar.

-Kiviszem a sörödet a pályára, -mondtam a Bandinak. -Menj most az öltözőbe átöltözni. A salakon találkozunk, és jaj neked.
-Veled Testvér még az anyósom is elbánna -replikázott. Majd jól szarrá verlek. Én vagyok Tilden, a repülő baszk!

Nem világosítottam fel, arról, hogy Tilden amerikai volt, s hogy a repülő baszkot Jean Borotrának hívták. Fejéri elvtárs minket nézett, sürgősen el kellett tűnnünk a büfé elől.

-Szívódjunk fel -javasoltam.
-Az olimpiára készülök -válaszolta. -Van mai Sportod? Benne vagyok az újságban.

Az Állami Biztosítási Főfelügyelet elnök-vezérigazgatója alatt megreccsent a szék, ahogy hájas fenekét arrébb tolva hátra fordult. Most már leplezetlen rosszakarattal meredt ránk. Pillantását a Bandinak is észre kellett volna vennie, -ám ő tovább fecserészett.

-Két vadonatúj versenygépet kaptam Testvér. Ez itten az egyik, ezt csak edzésre használom. A másik még spécibb, százezer forintos bringa, a versenyekre.

Nem válaszoltam semmit, fogtam az ütőmet és az épület sarkát megkerülve a pályára siettem. Néhány perc múlva a Hámori Bandi is megjelent.
Piros-csicsás bringás szerelését már levetette, hófehér felső, s hófehér sort volt rajta. Bemelegítettünk, aztán pörgettem.

-Mit választasz Testvér? -kérdeztem, mert ő nyerte a sorsolást.
-Szerválok, -mondta magabiztosan.

Két meccset játszottunk egymás után. Az elsőt ő nyerte, a másodikat én. A forróság már-már elviselhetetlen volt. Égett alattunk a salak, mint a pokol parazsa. Lementünk a partra és megfürödtünk.

-Húzzunk fel a Lupáig, -javasolta a Testvér, amikor kászálódtunk kifele a köveken. -Meghívlak egy pacalra. Utána meg csajozhatnánk egyet.

Kézben vittük le a jó öreg Bp-X 921-est. Kocsit soha nem használtunk, annyira átkos. Miért, miért? Van erős karunk, lábunk, nem?!
Egy lány jött arra, kék portya-kajakban. Épp akkor tettük vízre a hajót. A lánynak nagy, dióbarna szemei voltak, s izmos válla.

-Szeva' kislány -szólt oda a Hámori Bandi. -Hová mész?

A barna lány fékezett a lapáttal, fehéren forrt a víz körülötte, és megállt mellettünk.

-Szigetet kerülök.
-Lupa szigetet?
-Dehogy. Nagy kört megyek.
-Ejha. -A Hámori Bandi füttyentett. -Délben indulsz el a nagy körre? Az testvérek között is hetven. És mi testvérek vagyunk, nem Testvér?.
-Na és? -mondta a lány. -Most érek rá, faszikám. Különben egyáltalán nem hasonlítotok egymásra.

Beraktuk az evezőket, beszálltunk. A kék kajak mellettünk billegett.

-Ti meddig mentek? -vetette oda, ügyesen tartva a balanszot az oldalról jövő hullámzásban.
-Lupáig.
-Lupáig? Lekicsinylően húzta fel a szemöldökét.
-Lupáig, -ismételtem meg. -De vedd figyelembe, hogy mi egész délelőtt trenyáltunk.
-Értem. Az más.
-Én az olimpiára készülök... -kezdte volna a Hámori. -Meg akarom verni...
-Holnap nem jössz errefele véletlenül? -kérdeztem gyorsan a barna lánytól, magamhoz ragadva a kezdeményezést, mert a Testvér már sikerre éhesen lihegett mögöttem.
-Erre jöhetek, -mondta könnyedén megvonva kétarasznyi vállát.
-Tíz óra oké?
-Jó! -Nevetett, kivillant hibátlan, egészséges fogsora. Vizet fogott és elstartolt.
-Hogy hívnak? -kiáltottam utána.
-Ági vagyok -szólt vissza, s elszáguldott Pünkösdfürdő irányába a Pénzverde stégje mellett.

Túl voltunk az ebéden, amit végül nekem kellett kifizetnem, mert a Testvér otthon felejtette a pénztárcáját. Lefelé csorogtunk a Nagy Ágban. Hagytuk, had vigye a sodrás a csónakot. Vontató dohogott el mellettünk, mögötte olajos uszályok túrták a vizet peremig merülve.
-Nem dugod meg, -mondta a Hámori Bandi. -Akármibe lefogadom.
-Miből gondolod? -kérdeztem vissza idegesen, mert magamban én is azt latolgattam, hogy megdugom-e a kajakos lányt.
-Nem értesz a nőkhöz, testvér, pacer vagy, -jött a válasz. -Erre csak rá kell nézni. Ez nem dug senkivel.
Mit mondhattam volna erre? Az evezőhöz nyúltam, s apró rákokat fogtam a tollakkal, hogy zavaromat leplezzem.
-Majd meglátjuk -gondoltam. -Soha nem lehet előre tudni.

Meleg szél fújdogált a Fővárosi Tanács ormótlan, lapos-tetős épülete felől, apró, oldalazó hullámokat görgetett a hajó alá. Kajakok haladtak el mellettünk, aztán egy kenu jött.

-Itt van ellenben ez a szőke bige a tizenhétből -vette fel a fonalat a Testvér újra. -Tudod, az üzletkötő, avval a tépett fejével. Arra kellene ráhajtanod Testvér. Azt biztos meg tudnád dugni.
-Kire gondolsz?
-Kire, hát, az Ilonára, vagy hogy hívják, ne légy ilyen szerencsétlen.
-Az Ilonára? De...de hát az Ilona... már majdnem negyven. Nagy lánya van. Mit kezdjek én vele?
Egész testemmel hátra fordultam a keskeny gurulóülésen, hogy az arcába nézhessek. Azt hittem csak ugrat. Közben a lapáttal játszottam a vízen, hogy egyensúlyban tartsam a hajót.
Világoskék szemei meg se rebbentek.

-Én tudnék vele mit kezdeni.
-Én meg inkább a lányával, -mondtam mérgesen.

Az evező tollával megfodrozta a vizet. Felnevetett. -Jól van Testvér. Akkor te foglalkozzál csak szépen a lánnyal én meg foglalkozok a mamával, s majd meglátjuk Testvér ki ér el előbb eredményt. Két sört fizetek, ha te dugod meg előbb a lányt, egy ellenében, ha én nyerek.

A hajóállomás lomhán úszott el, a vízibusz hófehér teste mellette ringott, most szálltak be az utasok. Lesodródtunk, közel volt már a Főfelügyelet üdülője. A folyó fodrai ide-oda lökdösték a kielboatot. Ilonára gondoltam, s a lányra, akit Editnek hívtak. Alig egy hete ismerkedtünk össze velük a parton, de csak dumáltunk. Nem hittem, nem hihettem, hogy a Hámori Bandi komolyan gondolta, amit mondott. Lehetetlennek tartottam, hogy valaki huszonhárom évesen egy negyvenéves nővel akar. Én a lányával szívesen összejöttem volna, az esélye azonban, hogy sikerüljön, elég csekélynek tűnt. Az Ilona lánya alig tizenöt, szinte gyerek még, én meg huszonnégy vagyok. Miért kell nekem mindig megszívnom? Mért kell nekem mindig olyan lányt kifognom, akivel ezért, vagy azért nem lehet?

-Élsportolónak nem vagytok túl izmosak -cukkolt minket az Ilona, és szakértő szemmel méregette csupasz testünket, ahogy ott feküdtünk a gyékényeken. Vasárnap délelőtt történt, hétágra sütött a nap.

Szeme árulkodóan csillogott, nagyon is meg volt velünk elégedve, különösen a Hámorival, a kék szemével. Ettől a szempártól lehidaltak a nők, Ilona sem volt kivétel ő is nő volt, csak már nem volt fiatal.
Próbáltam foglalkozni kicsikét az Edittel, de annyira égő volt az egész, hogy azt el sem tudom mondani. Összehordtam hetet-havat, ami az eszembe jutott, nem tudhattam, mi érdekli, mi nem. Kérdezgettem ezt, azt, szereti-e a dinnyét, és a szerelem gyümölcseit, volt-e már diszkóban, és házibulin, tud-e teniszezni, síelni és evezni, ímmel-ámmal nyögött egy igent, vagy egy nemet. Csúsztam a pofámon. Amíg én kínlódtam, Bandi az Ilonát fűtötte, leadta neki a nagy olimpikon-szöveget, behaltam rajta, meg, hogy az ükfaterja tervezte a Nyugatit. Végül tré lett minden, elmentünk focizni. De előtte még megígértük, hogy a rákövetkező hétvégén elvisszük őket evezni, fel a Totyihoz.

A sziget-spicchez értünk, a homokzátony elnyúló hosszú farka, jelezte, apad a folyó. A sárban vadkacsa család totyogott, irtó mókásak voltak esetlen mozgásukkal. Fordulni kellett, a parton a platánok zöldbe futó lombkoronái között feltűnt a Főfelügyelet üdülőjének élénksárga foltja. Egy p a p u c s tépett el előttünk keresztben, beverte a vizet az orrba.

-Anyádat! -kiáltott rá a Testvér. -Utálom a motorcsónakot!!

Kikötöttünk, felvittük a hajót, elmostuk és beraktuk a csónakházba. Felmentünk a pályára, folytattuk a teniszmeccset. Nyert egy szettet, én kettővel válaszoltam. Nagyon meleg volt, a nyugdíjasok árnyékban sziesztáztak. A Hámori vadul, fújtatva, csörtetve rohamozott, nem tudtam mitől indult be ennyire a negyedik játszmában. Aztán a cserénél rájöttem. Szemközt, a sárga épület felénk közelebb eső erkélyén, öreganyja mellett fiatal lány ült nyugágyban és minket nézett. Mikor került oda, meg nem tudtam volna mondani. A Bandi neki játszott most. A lány felállt, nyújtózott, kezét a szája elé tette, aztán bement a szobába. Nem bántam volna, ha visszajön, és tovább néz bennünket. Jobban megy a játék az ember fiának, ha van kinek játszani, s ezt a lányt az erkélyen, a színes fél-tető alá bekúszó árnyékok mélyén a titokzatosság ezüstpornál is könnyebben lebbenő fátyla lengte körül.
Hiánya szinte fizikai fájdalmat okozott, szemem akaratlanul is minduntalan vissza visszatért az erkélyhez, lestem, mikor jön ki újra?

-Csináljunk egy kis műsort, Testvér! -mondta a Testvér, amikor vége lett a gémnek, és a hálóhoz mentünk kezet fogni.
-Mire gondolsz Testvér?
-Szerzek két fehér botot, és két napszemüveget. Napszemüveg van nálam, az egyik a sajátom, a másik meg...a másik meg tartalék, ha az első elveszne.
-Mire jó ez?
-Behozunk fehér székeket a kertből, -folytatta élénken, - leülünk, és fehér bottal, fekete napszemüvegben fogunk teniszezni, mint a mozgássérült vakok. Király, nem?
-Dehogynem.

Egyetértettem a Hámori Bandival, mert tényleg királynak találtam az ötletet. Nyáron az ember szórakozni akar. De kételyeim voltak a terv kivihetőségével kapcsolatosan.

-Honnan szerzel fehér botot Testvér?
-Az az én gondom Testvér, -morgott vissza. -Rögtön jövök, te addig készítsd ide a székeket!

Pár perc telt el, befutott a botokkal. A lány is előkerült és helyet foglalt újra a nyugágyban.
Elrendeztük a székeket a pályán. Az alapvonal mögé raktuk le őket, egyiket az én oldalamon, a másikat a Bandién. A lány úgy tett, mintha olvasna, de minket lesett a könyve felett. Piros bikinit viselt. Arra gondoltam, hogy ezt a lányt biztos meg lehet dugni. Nem magáért a dugásért akartam dugni vele, én a piros bikinis lányt akartam szőröstől, bőröstől, a titkaival, melyeket magába zárt árnyékba merülő arca. A napszemüveg szára kicsit tág volt, lötyögött a fejemen. Leültünk. Nálam is volt két labda, és a Testvérnél is. Én kezdtem a játékot. Fehér-botos bal kezemmel felvettem az ölemből az egyik labdát, leejtettem magam elé, s az ütőt tartó másikkal átütöttem a Bandihoz. Ügyesen visszajátszott, vigyázva, hogy én is kézhez kapjam. Kinyúltam oldalra, hogy elérjem a labdát, a napszemüveg közben lepottyant a földre. A lány a teraszon felnevetett. Hátam mögött, az utca túloldalán kinyílt a Tanár Úr villájának ablaka, hallottam a pöcök kattanását. Fölvettem a másik labdát, átütöttem a Hámorihoz. Így játszottunk egy darabig, hangosan bemondva mindig az állást, ki vezet. Páratlan gémeknél a szabályok szerint térfelet cseréltünk. Jó móka volt. Amikor a túloldalon játszottam, láttam a Tanár Úr szakállas fejét az ablakban. El nem maradt volna egyik meccsünkről se. Ő volt a vezérszurkolónk. Tanúja volt annak, amikor a Bandi egyszer, egy elrontott labda feletti mérgében áthajította az ütőjét a kerítésen, végignézte Lánczos Ádám emlékezetes produkcióját: Ádám a hátán feküdt, mint valami csúnya nagy bogár, s levegőben kalimpáló lábai közül kaparta vissza Jókhora Pali lecsapását, s azt is, hogyan haraptam meg a hálót egy elrontott röptét követően a múlt nyáron. Szakálas fejéből udvarias képpel mosolygott, ha őrjöngtünk, s megtapsolta lelkesen a jól sikerült megoldásokat.
Deregh bácsi tűnt fel a kerítés mentén, észre se vettük mikor jött le a pályához. Karba tett kézzel figyelte az előadást. Cserénél, öt-négyre vezettem éppen, bejött a salakra.

-Nem unjátok még ezt? -lépett oda a padhoz, ahol a tokok voltak. Ráncai rombuszba rendeződtek, keze a csípőjén, így várta a választ.

-Hát...

-Mer én mán nagyon unom. Akko' legyen most mán vége. Akko' vigyétek ki a székeket, húzzátok le a pályát. A botokat meg kérem ide.

Szótlanul engedelmeskedtünk. A Tanár Úr feje eltűnt a túloldalon, az ablak becsukódott. A lány az erkélyen a nagyanyjával cseverészett.

-Még valamit -mondta az öreg huszár mozdulatlan bronz-arccal. -Ne csellengjetek itt körbe-karikába, ha Fejéri elvtárs kinn van a telepen. Tuggyátok, hogy nem szereti...Mennyetek evezni vagy mit bánom én hova.

Az öreg otthagyott minket, s magával vitte a botokat. Felnéztem az erkélyre, de az erkély már üres volt.

Megérzésem helyesnek bizonyult, a piros fürdőruhás lányt tényleg meg lehetett dugni. A Hámori Bandi dugott vele, még aznap este. A vacsoránál szerencsés fordulattal összeismerkedtünk, -Jókhora Pali ugyanis az ő asztalukhoz teríttetett számunkra, ennél szerencsésebb fordulatot el se lehetett volna képzelni. Később, kinn a Tehenesben ittunk néhány sört, hármasban, a nagymama nélkül. A kocsmát igazából Bivalyosnak hívták, a Bandi azonban egyszer részegen átkeresztelte Tehenesnek, s rajta maradt. Ki kellett mennem a sörtől, és mire visszajöttem, már nyalták-falták egymást. A lány keze a Testvér combjai között matatott. Az a kék szem jól láthatóan megtette a magáét.

Kicsit csalódott voltam, mert azt gondoltam én fogom megdugni a lányt, nem a Hámori.

-Vajon, ha fordítva történik, s a Bandinak kell hirtelen kimennie, akkor most velem csókolózna? -tettem fel magamnak a költői kérdést, ahogy visszafele ballagtam.
Lehet, hogy ennek a lánynak mindegy lett volna? Lehet, hogy ennek a lánynak nincsenek is titkai?

Lementem a Duna partra. A víz csendes volt, feketén folyt az ár a sötét ég alatt. A TUNGSRAM lámpasora halványan vibrált a túloldalon, kék és narancsvörös fények tempóztak a folyó fáradt, görbe hátán. A testvérem megkért, sétáljak el egy kicsit valamerre, amíg ő végez. Nála volt a férfi "k ö z ö s" kulcsa, s a k ö z ö s-ben azon a héten csak mi ketten laktunk. Megtettem a kedvéért. Megnéztem az órámat, fél tizenegyet mutatott, amikor otthagytam őket. Fél óra elteltével visszamentem az üdülőbe. A Bandit egyedül találtam, a lány már nem volt vele.

-Dugtatok? -kérdeztem, az ajtót betéve magam mögött.
-Persze, hogy dugtunk -vágta rá.
-És milyen volt?
-Nagyon jó -mondta. -Ha akarod, Testvér, holnap átpasszolom, s te is kipróbálhatod!

Az ígéret azonban ígéret maradt, mert másnap megint a Hámori Bandi dugott a lánnyal, s én hoppon maradtam.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8038
Időpont: 2007-10-01 20:17:51

Hú, de örülök, hogy elolvastad. Nekem az egyik kedvenc történetem, már csak F. e. miatt is. Azt hittem már senkinek nem tetszik. Köszönöm Gunoda: én
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2007-10-01 19:53:31

Szegény skac, már megint pofára esett! Egyszer már írhatnál valami olyat is, amiben a Testvér marad hoppon, kék szem ide vagy oda... Azért persze tetszett a történet: Fejéri elvtárs hatalmát szinte kézzelfoghatóan éreztem. Nyomasztó.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)