Te már elmentél, csak emléked ölelem
Az álmatlan, tántorgó, részeg ideálom
Mint bolond motor ver hevesen ott bent
Csak a szívem ad csendes téli álmot
Minden nappali vágyam az est temeti el

Mégis azt kivánom, hogy vihar zokogjon bennem
Vad orkán tépje ki a fákat, ha a szerelem megpihen
Vagy menni készül, síratva az elmúlt éveket
Az idő múlásába megfakult ezernyi képet
Az édes napokból született fanyar emléket

Én látom , hogy sötétül körülöttem az élet
A szerelmünk kioltja égő lámpásait az égen
Bennünk megpihen egy komor, fáradt világ
Mint lehúllott csillag az augusztusi éjben

A nyár minden napját az ősz emészti el
Szerelmünket a húlló, halott levelek
És mind rövidebb lesz, az együttlét bája
Mint a lassan fogyatkozó nyári éjjelek