Miért van az, hogy egy teljes nap megy el
unalomba fulladva az által,
hogy nem tudlak magam mellett?
Mint lassan vánszorgó csigára
lép rá, óvatlan vándorként, az árnyéka
annak a délutánnak,
melyet együtt töltöttünk,
annak az ezernek,
melyen kölcsönösen kifárasztva egymást
frissítettük fel a másikat úgy,
ahogy soha még senki mást...
S miért nem takarodik már el ez a nap is, mint a többi?
Úgy vágyom már a végére,
némi csendes békére...
Hazugság.
Rád vágyom, téged akarlak,
s te mit kérdeztél akkor tőlem?
Ó igen... Unom-e majd mindazt, mit veled töltök időben...
Könyörgöm!
Majd szétrepeszt a vágy...
Magányomba fojt az ágy...