Esteledik, partodon megállok,
Bíbor színűvé változott az ég,
Csodálatos naplementét látok,
Búcsúzik a Nap, bár maradna még.

Szelíd sugarával nyugalmat int,
Sima a víz, nincs már több strandoló,
Bágyadtan még egy utolsót kacsint,
Elpihen minden erre vándorló.

Fent a magasban hattyúpár repül,
Alvás előtt tiszteletkört tesznek,
Lassan fű, fa, virág, állat elül,
Brekegő békák álmosak lesznek.

Füstfelhőként száll árvaszúnyog raj,
A halk zsongást meghalljuk fülelve,
Tele van velük szem, orr, száj és haj,
Bár nem csíp, fogy az ember türelme.

Tőkésrécék, sirályok a stégen,
Alváshoz igazítják tollukat,
Tollászkodnak most is úgy, mint régen,
Egy kósza felhő őrzi álmukat.

Átellenben szentjánosbogárként
Apró pontok szikráznak az éjben,
Ez így van jól, nem is lehet másként,
Él a túlpart a lámpák fényében.

Kései fürdőzők pancsikolnak
Lágyan csapják a vizet a karjukkal,
Nekiúsznak néha egy-egy halnak,
Kik csiklandozzák őket farkukkal.

Horgászok állnak botjukat tartva,
Kapás reményében várakoznak,
Akad-e keszeg, süllő vagy harcsa,
Finom vacsoráról álmodoznak.

Ó, kedves tavam, drága Balaton,
Hatalmas öröm itt lenni veled,
Kézen fogva sétálni partodon,
Nagy élmény, mit ember el nem feled.