Azon a napon az erős szél miatt fürdésre alkalmatlan volt az idő, viszont kiránduláshoz nagyon is megfelelt. Az üdülő éttermében elfogyasztott bőséges, svédasztalos reggeli mindnyájuknak jólesett. Az apa, férfihoz méltóan tojásrántottát evett virslivel, sült kolbásszal és jó erős feketekávéval, az anya a müzlit választotta narancslével. A két óvodáskorú fiúnál az agyoncukrozott tejbedara aratott óriási sikert. A hatalmas erejű széllökések még a zárt ablakokon keresztül is meglengették a rózsaszínű, repülő vadludakat ábrázoló függönyöket. Az ebédlőből kilépve a fiúk sóvárogva nézték a háborgó Balatont. Szerencséjükre nem kellett sokat gyalogolniuk, hogy a partot elérjék, mert a vállalati üdülő közvetlenül a víz mellett helyezkedett el, így saját strandon élvezhették a nyaralás örömeit.
- Ugye, most pancsizni megyünk? - kérdezte a nagyobb.
- Füjödni akajok! - szólalt meg a kisebb, aki még nem tudta kiejteni az "r" betűt.
Az apa rámutatott egy kicsapódó hullámra:
- De gyerekek, most nem lehet fürödni. Nézzétek, hogy tajtékzik a víz. Belefulladnátok.
Egy nagy áradat az elhagyott nyugágyakat is elérte.
- Hiszen nagyobb ez a hullám, mint ti vagytok!- kiáltott föl az anya.
A két gyermek megszeppent. Az általuk annyira kedvelt szelíd tó háborgásának látványától megdöbbentek. Péterke szája sírásra görbült:
- Most mi lesz? Máj soha többet nem fogunk füjödni?
Anyja mosolyogva vigasztalta:
- Dehogynem. Holnapra elmúlik a vihar, kisüt a nap, és meglátod, olyan lesz, mint tegnap volt.
- Most viszont - vette át a szót az apa- kirándulni megyünk. Megnézzük a gömbkilátót. Gyönyörű onnét a kilátás, jó messzire el lehet látni.
- A távcsövet is visszük?- tudakolta a nagycsoportos.
- Hát persze.
A szobájukba érve azonban az anyuka meggondolta magát. Már kora reggel erős fejfájásra ébredt, amit a szél csak fokozott. Hiába vett be két fájdalomcsillapítót is, nem használtak semmit.
- Jobb lesz, ha itthon maradok. Azt hiszem, rajtam csak egy kiadós alvás segít.
Péterke meglepődött:
- Anya, most akajsz aludni? Hiszen jeggel van.
- Tudod, kisfiam - magyarázta az apa-, anyukának fáj a feje, ezért most pihen egy kicsit.
- De ti csak menjetek nyugodtan. Majd elmesélitek, milyen volt.
Bandi azonban aggódott anyjáért:
- Nem fogsz félni egyedül?
Megnyugtatták a gyermeket, hogy a felnőttek nem ijednek meg egy kis egyedülléttől. A háromfős, vidám csapat hamarosan elindult Balatonboglár felé. Útközben dalra fakadtak, a cérnavékony hangocskák mellett jól festett az apa dörmögése. A két kicsi versengett egymással, hogy ki tud több éneket. Természetesen Bandi győzött, mert életkoránál fogva nagyobb repertoárral bírt. A kilátót nehezen találták meg, egyszer el is tévedtek, de végül megpillantották a parkolót.

Az anya ezalatt várt egy kicsit, biztos akart lenni abban, hogy valóban elmentek, és nem jönnek vissza valamiért, amit itt felejtettek. 20 perc múlva úgy gondolta, most már elérkezett a megfelelő idő. Bekopogott a harmadik emeleti szoba ajtaján. Szakállas, fiatalos kinézetű férfi nyitott ajtót. A csodálkozástól szinte szóhoz sem jutott:
- Te vagy az, Klára? Éppen borotválkozom.
- Csak folytasd nyugodtan, ne zavartasd magad.
- De a férjed...Mi lesz, ha meglát?
Az asszony magabiztosan válaszolta:
- Kirándul a gyerekekkel. Ebédig biztosan elmaradnak. Vagyis miénk az egész délelőtt.
A férfi még mindig habozott. Klára mégiscsak egy munkatársának a felesége, méghozzá egy elég közeli munkatársáé. Viszonyuk fél évvel ezelőtt kezdődött, amit idáig sikerült titokban tartaniuk. Egy vállalati rendezvényen lobbantak lángra egymás iránt. A férfi lakásán találkoztak hetente egyszer-kétszer, a bujkálás, a lebukástól való félelem csak növelte szenvedélyüket. Először megijedtek, amikor megtudták, hogy ugyanarra az időpontra kaptak beutalót, de úgy határoztak, vállalják a kockázatot. Az első napon hűvösen üdvözölték egymást, ami nagyon nehezükre esett. A kötelező udvariassági formulákon kívül nem is beszéltek egymással. Azonban, ahogy a napok teltek, egyre inkább úgy érezték, hogy nem bírják tovább. Ez a fejfájás tehát kapóra jött. Igazából el is múlt, amint szerelmét megpillantotta. A férfi még mindig aggályoskodott:
- De hogyan gondoltad? Ha meglátnak minket együtt, azonnal pletykálni kezdenek, és a férjed fülébe is eljut. Már az is veszélyes, hogy a szobámba jöttél.
- A móló mögött van egy hatalmas nádas. Ott elrejtőzhetnénk. Ilyen időben nem hiszem, hogy bárki is arra járna.
- Úgy, mint a betyárok? - mosolyodott el e férfi.- Nos, nem bánom. Félóra múlva ott találkozunk.

Bár a kilátó tetején rettenetesen fújt a szél, a gyerekek mégis nagyon élvezték. Egymás kezéből kapták ki a távcsövet. A távolban sirályokat, kócsagokat, récéket láttak, amit a messzelátó szinte tapintható közelségbe hozott. Izgatottan kémlelték az eget és a vizet.
- Most már nekem is ideadhatnátok egy kicsit- kérte az apa.
Bandi éppen egy fészkelő gólyát tanulmányozott.
- Mindjárt- válaszolta, de továbbra is a madarat bámulta.
- Most én akajom!- szólalt meg a kicsi.
Miután kigyönyörködték magukat a gyerekek, az apa is kézbe vehette a távcsövet. Először a túlsó partra irányította, majd a kikötőben veszteglő hajókat figyelte. Észrevette, hogyha balra fordul, akkor az üdülőfalujukat is látni lehet. Különösen a móló melletti nádast. Ahogy alaposabban szemügyre vette, két ismerős alakot látott egy leláncolt csónakban összebújva...