HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49021

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Antonia Alessandra AtlantasFeltöltés dátuma: 2007-08-20

Vámpír szív 6

VI.
"Tégy vámpírrá!"

A nap gond nélkül telt el. Este megjelent Alexander, és ennyit kérdezett:
- Mehetünk?
- Igen.
Köddé váltak, és az írországi kastély előcsarnokában jelentek meg ismét, halálra ijesztve egy ott takarító cselédlányt.
- Egek! De megijesztett, uram!- sóhajtott fel a lány, mikor megismerte Alexandert.
- Ne rémüldözzön! Hol van a gyermek és a dajkája?
- Az első emeleti folyosó közepén lévő szobában.
- Gyere!- fogta kézen Valeriát a vámpír és elindultak.
Felmentek a velük szemben lévő lépcsőn, és elindultak a megvilágított folyosón. A szobába lépve azonnal meglátták a széles ágyon alvó Helénét és a kisbabát.
- Olyan aranyos, amikor alszik.- suttogta Valeria, ahogy a kisbabát nézte. Teljesen elérzékenyült, és hozzábújt Alexanderhez.
- Igen- nézett a lányra a vámpír, majd ő is a kicsit kezdte figyelni. Hallgatta a csendet, amit csak egyenletes szuszogás tört meg, jelezve, hogy az ágyon fekvő két személy egészséges, mély álomban van.
- Menjünk, ne zavarjuk őket.- javasolta Valeria.
Azzal távoztak, halkan becsukva maguk után az ajtót.
- Örülök, hogy minden rendben van most már.- mondta Valeria mikor lementek a lépcsőn.
- A családunkban igen, de még van egy kis probléma, de nem magánéleti.
- Mire gondolsz?
- Az elöljáróra. Őt még távozásra kell bírnom.
- Ő most ráér.
- Félek, hogy nem. Itt biztonságban lesztek, nem fogok miattatok aggódni, de nekem vissza kell mennem a faluba, elintézni ezt a kis apróságot. Holnap estére itt leszek.
- Ugye megígéred, hogy vigyázol magadra?
- Ne aggódj, hercegném, nem lesz az égvilágon semmi baj, ezt garantálom!
- Kérlek, ne szólíts hercegnének, mert teljesen zavarba hozol.- pirult el Valeria.
- Miért ne, hisz hamarosan elveszlek, így vagy úgy.
- Ez... ez nagyon kedves!- vörösödött el a lány.
- Ne kérd, hogy ne szólítsalak a neked dukáló címen, Valeria, hisz már menyasszony vagy, bár még nem jegyeztelek el, de ezt most tekinsd eljegyzésnek.
- Köszönöm, Alexander!- suttogta elhalóan a lány, és lesütötte a szemét, hogy ne kelljen a férfi szemében felparázsló vágyat látnia.
A férfi megfogta a lány állát, felemelte a fejét, és egyetlen, hosszú, szenvedélyes, és égő csókot váltott a lánnyal, aki ettől teljesen elszédült. Akaratlanul is átfogta Alexander nyakát, aki viszont a derekát karolta át, és közelebb húzta magához. Két percig maradtak, így aztán a lány lihegve eltolta magától a férfit.
- Elég, még megfojtasz!
- Nem örülnél neki?- kérdezte gúnyosan Alexander
- Nem is tudom- nézett kacéran a lány a vámpírra.
- Akkor én most megyek is.
- Menj csak, és vigyázz. Rendben?
- Igen.
A férfi eltűnt, és a családi kastélyban jelent meg. Bement a szalonba, majd parancsolóan felkiáltott.
- Gabriel!
Egy 25 éves, szőke, kék szemű fiatalember jelent meg a herceg háta mögött.
- Parancsolsz, gazdám?- kérdezte meghajolva. Hangja lágy volt, és nem túlságosan mély. Szolgáltkészség, és bujaság csendül belőle.
- Hívd ide az elöljárót! Van egy kis mondanivalóm a számára.
- Máris!
A fiatalember eltűnt. Mikor egyedül maradt, a herceg ismét szólított valakit.
- Gertrude!
A halott jegyzőnő jelent meg.
- Uram?
- Tarts velem, az elöljáróval való kis beszélgetésemre.
- Megtisztelsz, kegyelmes herceg!
Alexander elült a mellette lévő székbe, míg a jegyzőnő egy kissé hátrább lévő félhomályos helyen lévő székbe ült, így láthatatlanná vált, szószerint, beleolvadt a szobába, meghagyva a teret a gazdájának, aki most a főszerepet játszotta. Félórát ültek így, nem beszéltek, csak vártak. A szalon falán lévő óra ütötte a perceket, de ezek a percek nem az ő életükből teltek, hanem a közönséges halandókéból, akik minden percet számon tartanak. Félóra múlva megérkezett az elöljáró. Hallották, ahogy bevágódik az ajtó, majd durván felmordul az előcsarnokban:
- Wallenstein! Hol bujkálsz?
- Itt vagyok, Noske!- mordult vissza a vámpír.
Az elöljáró belépett a szalonba, ahol azonnal szembe találta magát a kényelmesen ülő vámpírral, aki rávetette izzó tekintetét.
- Mit akarsz tőlem, te nyomorult félhulla?
- Szeretném elmondani neked a sorsod!
- Hogy mit?- hőkölt hátra rémülten a férfi.
- Jól hallottad. Most, hogy sikeresen lejárattalak a falusiak előtt, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy TE járattad le magad előttük, okosabb, ha tovább állsz!
- Nem! Nem megyek sehová, amíg meg nem öllek!
- Tényleg?- kérdezte hűvös nyugalommal a herceg.- Miért akarsz te engem minden áron eltenni láb alól? Ne felelj, magamtól is tudom: mert nem szereted az ilyen "nyomorult félhullákat" mint amilyen én vagyok, igaz?
- Igen. Nem szeretem őket, sőt irtózom tőlük. Nem akarom, hogy több embert megölj!
- Hisz csak kettőt öltem meg 300 év alatt!
- Ezt is azért a szajha tanítónőért! Mi van azon a nőn, amit annyira eszel rajta?
- Az, hogy ő nem olyan, mint ti! Nem fél, és nem babonás, nincsenek előítéletei nem úgy, mint neked, meg a falusiaknak!
- Igazán? Hol bujtatod most?
- Az neked teljesen mindegy!
- Nekem nem! Szeretném megvédeni tőled!
- Fölösleges! Ha nem vetted volna észre ő jött hozzám, és nem én hozzá!
- A kitartottaddá tetted, te átkozott!
- Ne sértegess halandó, elvégre az én házamban vagy, és nem tűröm el!
- Nem érdekel, most kimondom, ami a nyelvemen van! Miért tetted ezt? Miért kell neked az a lány? Miért használod ki a naivságát?
- Nem használom ki! A kisasszony akart velem maradni, megadtam neki az esélyt, hogy elmenjen, de nem tette! Nem értem, mi akarsz még tőlem?
- Mert túl naiv, te, pedig igyekeztél a legjobb oldaladat mutatni neki, így egy újabb áldozatot szereztél magadnak, akin élősködhetsz!
- Elhallgass! Minél tovább beszélsz, annál jobban csökken az esélyed az életben maradásra!
Az elöljáró halálsápadt lett erre a bejelentésre, keze ökölbeszorult, és villogó tekintettel meredt a hercegre. Látszott rajta, hogy felkészült rá, hogy harcoljon az életéért.
- A jegyzőt miért ölted meg?
- Ráuntam a madárvérre, és úgy döntöttem változtatok az étrendemen.- jegyezte meg unottan a férfi.
- És Valeria? A kis kitartottad? Vele mi a helyzet?
- Megmondtam már egyszer: rá is sor kerül majd, ha nem lesz más.
- Miután végeztél a falusiakkal?
- Lehet, de a terveimhez semmi közöd. Ha nem haragszol szeretném bemutatni neked a legújabb szolgámat.
- Miféle szolgádat?
- Kisasszony!
A jegyzőnő felállt a székéből, és a gazdája mellé állt.
- Frau Winter?
- Igen, ő az. Éhes, kedvesem?- nézett a nőre.
- Igen uram.
- Akkor parancsoljon, ott a vacsorája.
- Ne, kérem, Winter asszony!- sikolott fel az elöljáró, és hátrálni kezdett, mivel a nő elindult felé. Lassan, nagyon lassan haladt, de annál gyorsabban hátrált a férfi. Elhátrált a szalon faláig, bal karját felemelte, ezzel akarta védeni a nyakát.
- Ne féljen, Herr Noske, nem fog fájni!- mosolygott gonoszul a nő. Szemében felparázslott a buja halál, megfogta, majd leengedte a férfi karját, és belemart a nyakába. Alexander egy gúnyos mosolyan nézte, ahogy végez a szerencsétlen férfival. Mikor már nem volt a testében egy csepp vér sem, elengedte a férfit, aki eldőlt, mint a zsák, arccal a herceg felé, aki látta az utolsó rémületet az üveges szemekben.
- Szép munka volt, kedvesem!- dicsérte a férfi.
- Köszönöm.
- Én köszönöm, hogy velem tartott, és legyen kedves, ezt tüntesse el előlem. Vigye haza a feleségének, hadd sírjon!- intett a halott felé egy hideg mosoly kíséretében.
- Máris!
A nő eltűnt a holttesttel. Alexander megkönnyebbült. Ennek tehát vége. Mostmár biztonságban lesz ő és a családja. Többé semmi sem zavarja majd meg a nyugalmukat. Mivel kezdett virradni, lement a kápolnába, és megtért a sírjába.
Másnap éjjel visszatért a családjához. Bement Valeriához, aki aludt. Alexander megsimogatta, mire a lány kinyitotta a szemét, de csak nehezen ismert rá a férfira a sötétben.
- Jól vagy?- kérdezte, mikor felismerte.
- Igen. A lányunk?
- Helene eteti.
- Jól van. Szeretnél ünnepelni?
- Van mit?
- Igen. Az elöljárónak vége, most már biztonságban vagyunk.
- Megölted?
- Nem én, hanem a jegyzőnő. Én csak a nőket tudom megbabonázni a saját nemem fölött nincs hatalmam, de nem is kell!
- Értem.- mondta csendesen a lány, de nem nézett a férfira.
- Mi a baj? Nem is örülsz?
- Nem. Ez már a harmadik áldozat.
- Megérdemelte! Ő volt a legveszélyesebb, és azt se hagyd figyelmen kívül, hogy téged meg akart ölni!
- Tudom, de azért ez valahogy furcsa. Azon töröm a fejem, hányan halnak meg ezután.
- Sehányan! Most már nincs, aki veszélyeztessen, így nincs több ölés sem.
- Értem.
- Gyere, édes, ünnepeljünk!- vette a karjaiba a férfi, s eltűnt vele.
Kihalt táj fölött jelentek meg. Lebegtek a borús ég alatt, és ölelkeztek. Valeria ráhajtotta a fejét a férfi vállára, és nézte a sötétséget.
- Szeretnék kérni tőled valamit, Alexander.- szólt csendesen.
- Mi legyen az, édes?
- Azt mondtad nemrég, hogy választhatok, az öröklét és a halál között. Én eldöntöttem, és úgy határoztam, hogy veled és lányunkkal akarok lenni örökre. Felajánlom neked a lelkem, és az életem!
- Megtisztelsz, hercegném. Úgy lesz, ahogy kívánod!
- Akkor tedd meg most!
- Nem, most nem, de megígérem, hogy miután elveszlek, teljesítem a kérésed!
- Mikor akarsz elvenni?
- Két hét múlva megfelel?
- Igen, köszönöm.
- Ne köszönj semmit, hisz még nincs mit köszönnöd. Miután megtettem, akkor köszönd.
- Itt tartjuk az esküvőt?
- Nem, visszatérünk a családi kastélyba. Jó lesz?
- És a falusiak?
- Nem nappal tarjuk meg, így senki sem lesz ott rajtunk, és a papon kívül.
- És a pap tartani fogja a száját?
- Mindenki fél a haláltól, így ha nem akar találkozni a Teremtővel, tartani fogja!
- Menjünk haza!
- Jó.
Hazatértek. Egy hét múlva visszatért az udvartartás a hegyi kastélyba, Alexander és Valéria is összeházasodtak a legnagyobb csendben. Csak ők, és pap volt jelen, senki más.
A nászéjszakán a kimerítő szeretkezés után, a lány ennyit mondott:
- Tégy vámpírrá!
A férfi teljesítette a kérést. Belemart a lány nyakába, aki felszisszent az éles fogak okozta villanásnyi fájdalomtól, és érezte, ahogy az életereje a vérével együtt lassan, de biztosan elhagyja. Ájultan nyúlt el a párnáján, és Alexander figyelte miként válik el tőle az élet. Megfogta a csuklóját, és figyelte, hogyan áll le a szívverése. Mikor minden életjel megszűnt, felöltözött, belecsavarta a köpenyébe asszonyát, és vitte magával a kápolnába. Befeküdt a koporsójába, s magukra húzta a fedelet. Eltelt a nap, s mikor leszállt a sötétség egyszerre tértek magukhoz.
- Alexander!- mondta a lány, mikor kissé felemelte a fejét, s szembe találta magát a férfival, aki szintén felemelte a fejét.
- Jó estét, szépségem!
- Hol vagyunk?
- A koporsómban.
- Ezek szerint sikerült?
- Igen. Éhes vagy?
- Nagyon.
- Akkor irány enni.
Kimásztak, s a lány akkor vette észre, hogy a férfi köpenye van rajta.
- Menj előre, én felöltözöm.
- Akkor a keleti toronyban megtalálsz.
- Remélem nekem is hagysz az ennivalóból.
- Természetesen, hagyok.
Elindult a toronyba, s Valeria is felöltözött, majd követte a férfit. Gyászos nap köszöntött a galambokra. A szerelmes pár együtt húsz áldozatot szedett. Valeria mikor elment az első korty vér a torkán, úgy érezte, sohasem evett még ennél finomabb ételt.
- Ez remek volt!- jegyezte meg.
- Örülök, hogy ízlett.
- Megyek, megnézem Alexandrát.
- Menj csak, biztos örül, hogy vele leszel.
- Te nem jössz?
- De, mindjárt.
A lány elment, s Alexander pedig odasétált a torony ablakához, és kinézett a sötétségbe.
"Végre! Meg van minden, amire vágytam! Valeria végre teljesen az enyém!"- gondolta. Furcsa volt, hogy boldognak érezte magát, hisz 300 év keserve után a boldogság számára nagyon furcsa érzés volt. A harcok, amiket vívott, véget értek, s már a magány sem kínozta többé. Elégedett volt. Elfordult az ablaktól, és ment, hogy megnézze a feleségét, és a gyermekét. Mikor belépett a szobába, Valeria egy székben ült, karjában a kis hercegnővel. Mögéjük lépett, és a hercegné vállára tette a kezét, aki megfordult, majd rámosolygott a férfira.
- Alszik?- kérdezte Alexander a lányát nézve.
- Most aludt el.
- Jól van.
Nézték a gyermeküket, aki néha megmozdult az anyja karjában, aztán Valeria szeme megakadt egy nagy tükrön, mely velük szemben állt. Pontosabban nem a tükrön, hanem a benne lévő tükörképeken. Mert a tükörben csak a szoba, a saját, és a lánya tükörképe tükröződött vissza, de Alexander nem volt sehol.
- Ez érdekes!- szólalt meg.
- Mi?
- Te nem látszol a tükörben. Vajon miért?
- Mert halott vagyok. A tükör a valóságot mutatja, és a halottakat nem tudja visszaadni.
- De miért?
- A tükörben önmagadat, vagyis inkább a lelkedet látod. Mivel nekem nincs lelkem, és halott vagyok, ezért nem látszom.
- És a tárgyak miért látszanak?
- Mert akik készítették élők voltak, és a szívüket és a lelküket is beleadták, hogy szép munkákat hozzanak létre.
- De hát tegnap nekem is elvetted a lelkem, és mégis látszom!
- Ez azért van, mert még valamennyire ember vagy. Ha minden emberi érzés eltűnik belőled, te se fogsz látszani.
- Aztán mi lesz?
- Semmi. Nem fogsz látszani, és kész.
- A lányuk mindig fog látszani a tükörben?
- Igen, mivel félig ember, tehát él. Nem csak úgy, mint mi, akik csak félig-meddig élünk.
- Meglehet szokni, hogy nem látszol a tükörben?
- Nem, legalábbis nekem eddig még nem sikerült. De talán.
- Hát remélem, én meg tudom szokni hamarosan, hogy egy nap úgy ébredek, hogy nem lesz tükörképem, és vakon kell majd frizurát fésülnöm magamnak. Azt hiszem, visszavisszem a lányunkat, hadd aludjon kényelmesen.
- Inkább majd én.- mondta a férfi, és óvatosan a karjába vette a kicsikét.
Visszavitte Helenének a gyermeket, aki a folyosó végén lakott egy déli fekvésű szobában, a lehető legnagyobb kényelemben, amit csak egy szoptatós dajka kaphat meg, az úrnő után természetesen. Mikor a herceg belépett a szobába, Helene is ott volt. Egy székben ült, és a kandalló tüzének fényénél. A herceg belépésére felnézett, majd tisztelettudóan felállt a székből.
- Jó estét, uram!- köszönt.
- Jó estét, Helene. Hogy van?
- Köszönöm, jól.
- Visszahoztam a hercegnőt, vigyázzon rá, legyen kedves.
- Ez a dolgom, uram. Nem volt vele semmi gond?
- Nem, aludt. Hihetetlen, hogy mennyit tudnak aludni.
- Igen, de ez kell, hogy erősödjenek, és fejlődjenek.
- Maga csak tudja.- morogta a vámpír, miközben átadta a kicsit, majd gyengéden megsimogatta, mire a kis Alexandra mocorogni kezdett, és kinyitotta a szemét.
- Felkeltettelek? Ne haragudj, kicsim!- mosolygott rá a férfi.
- Hamarosan megint aludni fog, ugye hercegnő?- kérdezte gyengéden a dajkája.
- Biztosan, elalszik megint. Ha valami gond van, szóljon!
- Hogyne, de amilyen jó kislány nem lesz vele semmi baj. Egész nap alszik, csak akkor sír, ha éhes, vagy más baja van.
- Ennek így is kell lennie. Nos, akkor, szép estét, és jó éjt, Helene!
- Magának is, kegyelmes úr!
A herceg távozott, és a lány lefektette a gyermeket, és egy félóra múlva maga is lefeküdt. A herceg visszament a lányhoz, aki még a szobában volt.
- Itt is vagyok!
- Örülök, hogy visszajöttél hozzám, már nagyon vártalak. Nem akarsz játszani egy kicsit?
- Veled bármikor, édes!- suttogta a férfi, és belecsókolt a lány nyakába.
Valeria félrehajtotta a fejét, átfogta Alexander nyakát, és sóhajtozni kezdett, miközben a férfi lassan, de biztosan haladt lefelé, miközben csókolta a nő testét, és kikapcsolta a ruhájának minden egyes csatját. Mikor minden ruhadarab, ami a lányon volt a földre hullott, a vámpír irányt változtatott, és fölfelé indult. Gyengéden végigcsókolta a testét, majd engedte, hogy a lány megszabadítsa a felső ruhadarabjaitól, közben vad és mámoros csókokat váltottak. A szeretkezésükből a külvilág számára csak a nyögések, és halk sikolyok voltak hallható. A beteljesülés fantasztikus volt, Valeria sikolyát Alexander csókja némította el. A végső rohamot a szobában álló nagy asztalon élték át, s a vámpír fáradtan engedte, hogy asszonya az asztalra feküdjön, kicsúszva a karjaiból.
- Ez isteni volt, de milyen legyen, mikor a férjem is isteni?- kérdezte elégedetten.
- Nekem is nagyszerű volt, te vagy a legjobb Valeria istennő!- mondta a férfi.
Hosszú hajának első tincsei a szemébe lógtak, és kissé borzos volt, mivel a szalag, ami eddig összefogta a haját, most a háta mögött hevert a földön, mivel Valeria kihúzta szeretkezés közben. Nézte a nőt, akit szeret, s akinek külseje épp oly zilált volt, mint az övé. A lány haja szétterült az asztalon, teste ernyedten pihent, mellei, mint két rózsás halom, kínálkoztak a csókra, és a gyönyörre. Nyaka, válla, a dekoltázsa tele volt rózsaszínű foltokkal Alexander szenvedélyének bizonyítékával. Valeria is nézte a férfit, akinek bőre épp olyan volt, mint az övé, bár neki kicsit sötétebbek voltak a szenvedélyének bizonyítékai.
- Alexander, én szeretnék kérdezni tőled valamit?
- Mi lenne az?
- Megharagudnál, ha visszamennék tanítani?
- Nem hinném, hogy menne, szerelmem, mivel már állítólag megtalálták az utódod, akkor, amikor az elöljáró a kolostorba záratott. Az igazgató minden szavát elhitte annak a vén bolondnak, és gyorsan gondoskodott az utódodról, nehogy a gyerekeket fekete mágiára oktasd számtan és más egyéb hasznos tudomány helyett.
- Tessék?- ült fel a lány, és a szeme összeszűkült a haragtól. -Ezért megölöm!
- Mindegy már kedves, ez az ötlet amúgy is teljesen abszurd.
- Miért?
- Mert nem bírod a napfényt, emlékszel, megmartalak?
- Igen, emlékszem.
- Akkor felejsd el, hacsak nem akarod a kis tanítványaidat megkérni, hogy este is járjanak iskolába.
- Nem, nem akarom, de azért jó lett volna, ha taníthattam volna. De mindegy. Élem melletted az életem, és neveljük a gyerekünket.- mondta, és a férje vállára hajtotta a fejét, s átölelte.
- A gyerekeinket!- helyesbített a férfi.
- Alexandra nem elég?- kapta fel a lány a fejét, és mélyen Alexander szemébe nézett.
- Természetesen nem. Legalább még két gyerek kell a boldogsághoz.
- Egek! Hogy fogok én még két gyerek után kinézni?
- Úgy, ahogy most, vagyis remekül!- mosolyodott el a herceg.
- Azt ne mondd, hogy a gyerekszülés nem látszik meg a vámpírokon!
- Pedig hidd el, gyorsan visszakapják az eredeti alakjukat.
- Ezt jó tudni, de én attól tartok, hogy nem fogok megint teherbe esni.
- Miért?
- Mert a testem már halott, és képtelen lenne életet adni bárminek is.
- Ne aggódj, azért nem vagy teljesen halott, mivel nem vettem el minden életenergiádat, így képes leszel szülni.
- Nagyon ravasz! Látom, mindenre gondoltál.
- Igen, mindenre.
Valeria elmosolyodott erre a kijelentésre, s fejét visszafektette a férfi vállára, aki a sötétséget figyelte, s közben gyengéden simogatta.
Néhány nap múlva, egy este az özvegy elöljáróné jött a herceghez. Bevezették a szalonba, és nemsokára már a herceg is ott volt.
- Jó estét, Frau Noske!
- Jó estét, uram.- mondta csendesen a nő. Az arca sápadt volt, és a szeme vörös. Fekete ruhát viselt.
- Mit tehetek Önért?
- Uram, én elmegyek a faluból, és máshol keresem a boldogulást, de előtte még el szeretnék mondani Önnek valamit.
- Először is foglaljon helyet, aztán hallgatom.
Az elöljáróné leült a szalonban, de a herceg állva maradt, és intett, hogy figyel.
- Tudja, én és a férjem nem kedveltük Önt, és elhatároztuk, hogy megszabadulunk magától. Volt néhány ember, akiket magára küldtünk, de nem sokáig húzták, emlékszik?
- Hogyne.
Alexander elmerengett a régmúlton. Négy évvel ezelőtt történtek azok az események, melyek megzavarták a nyugalmát. Egy csapat kalandor tört az életére, ám rövid úton elintézte őket, és a szolgáivá tette őket. Az elöljáróné hangja hozta vissza a valóságba.
- Nos, aztán jött Valeria kisasszony. Mikor rájöttünk, hogy Ön szerelmes a lányba, úgy döntöttünk kihasználjuk. Nem akartuk, hogy neki baja essen, csak azt, hogy Ön haljon meg. Ez volt az utolsó esélyünk.
- Azt már megtettem.- szúrt közbe a férfi.
- Na igen, de mi véglegesíteni akartuk. Hitelesnek kellett lennie a dolognak.
- És a gyerek?
- Nem tudtuk, hogy az öné-e vagy sem, csak azt, hogy a kisasszony segítséget fog kérni magától.
- Így aztán elrabolták, csakis azért, hogy aztán engem csapdába csaljanak.
- Igen, uram, így történt. Mostmár elismerem, hogy félreismertük Önt, ezért bocsánatkéréssel tartozom.
- Megbocsátok Frau Noske, ha ez elég Önnek. És fogadja meg, amit most mondok magának, ha még egyszer találkozik a fajtámból valakivel. Nem minden vámpír vérszomjas szörnyeteg. Mi is élünk valamennyire, és nekünk is vannak érzéseink, bár nem szeretjük kimutatni, és elismerni, de vannak. Nem vagyunk sem istenek, sem emberek, sem mindenhatóak. Rég túljutottunk a létezés problémáján, de ez nem azt jelenti, hogy nem létezünk. Akik csak futólag találkoznak velünk, van pár rémálma rólunk, de aki tartósan tart fenn velünk kapcsolatot, és halandó, az akár bele is őrülhet ebbe a kapcsolatba. Egy halandó nem tud elviselni minket. Tudom, az jár a fejében, hogy Valeria kisasszony ebbe miért nem őrült bele? Nos a rejtélyre a válasz az, hogy ő még túl fiatal, szinte gyerek még, aki most hagyta el a családi fészket. Ha idősebb és tapasztaltabb lenne, már rég öngyilkosságot követett volna el.
- Értem, és köszönöm, hogy felvilágosított. Isten áldja, herceg, és legyen boldog az elkövetkező évszázadok, vagy évezredek alatt, és ha néha eszébe jutok én és a férjem, kérem, ne gondoljon ránk haraggal.- állt fel az özvegy.
- Köszönöm, asszonyom, jöjjön, kikísérem.
- Nem, köszönöm, uram, kitalálok egyedül is. Minden jót Önnek!
- Önnek is!
Az elöljáróné elment, de a férfi még sokáig állt a szalon ajtajánál, és nézte a benn uralkodó félhomályt, melyet néhány, a tőle távolabb lévő fáklya fénye ontott. Agyában az elöljáróné szavai jártak. Úgy döntött, ideje békét kötnie a faluval, és annak lakóival. Ellökte magát az ajtófélfától, melynek nekitámaszkodott, és elment megkeresni a feleségét. A lány épp indult Helenéhez, hogy megnézze a lányát. A herceg a lépcsőről látta meg a lány.
- Valeria!- szólt, mire a folyosót körülölelte a sötétség, eltakarva a lányt a szeme elől, de hallotta, ahogy a lány szoknyájának ráncai surlódnak, mikor megfordult.
- Te vagy az, Alexander?- kérdezte a lány, mivel még nem látott tisztán a sötétben. A férfi már csak akkor válaszolt, mikor odalépett a lányhoz, és megsimogatta az arcát. Valeria már rég megszokta, hogy nem hallja a férfi lépteit.
- Én vagyok. Ismersz még valakit, aki körül kialszik a fény?
- Nem, de olyat se, aki teljes sötétségben is ilyen magabiztosan jön hozzám, ráadásul ilyen nesztelen léptekkel.
- Ez vagyok én.- mosolyodott el gúnyosan a herceg.
- Hol voltál ilyen sokáig?
- Az elöljáróné akart velem beszélni.
- És miről?
- Bocsánatot kér, meg bejelentette, hogy elhagyja a falut.
- Akkor most már végre béke lesz. Ideje végre neked is békét kötnöd a faluval.
- Igen, én is gondoltam erre.
- Mit szólnál, ha első lépésként te neveznéd ki az új elöljárót?
- Remek javaslat. És utána?
- Azt majd eldönti az idő.
- Az idő biztos nem, mivel nem létezik.
- A mi számunkra biztos nem, de a halandóknál létezik.
- Akkor ezt ne felejsd el, kérlek. Mi az örökkévalóságig fogunk létezni, ezért nekünk nem számít az idő.
- Tudom, szerelmem.- mosolygott a lány.
- Hová indultál, kedvesem?
- Épp Alexandrát akartam megnézni, de biztos alszik, így inkább hagyom aludni őt meg Helenet. Hány óra lehet?
- Tíz óra felé járhat az idő. Miért kérded?
- Mert beszélni kéne a falusiakkal, hisz az ő javaslatuk fogja eldönteni, hogy ki legyen az új elöljáró.
- Majd holnap körbeszimatolnak az embereim, és kérdezősködnek egy kicsit, no meg néhány embert is felbuzdítanak a hírrel. Mármint az ambiciózusabbak közül.
- És ha csupa fiatalt találnak? Nem kéne fiatal vezetőt választani, hanem inkább olyat, aki a faluban élte le szinte az egész életét, sok a tapasztalata, és mindenhez ért.
- Van ilyen egyáltalán?
- Kell, hogy legyen.
- Nos, üsse kő, legyen! Majd hajnalban magamhoz hívom pár emberemet, és elmondom nekik a feladatot.
- Rendben.
Így is lett. Másnap este az emberek elmondták a férfinak, hogy a falusiak elfogadják a javaslatát, és éjfélre várják a főtéren. Az utód kérdésére a falusiak egy öregembert javasoltak, akit mindenki nagyon szeretett, és tisztelet. A herceg bólintott, majd felment Valeriához.
- Na, mi újság?- kérdezte a nő, mikor a férfi bement a szobájába.
- Éjfélkor találkozom velük a főtéren.
- Remek.
- Te is jössz, és magaddal hozod a hercegnőt is!
- Rendben, ám nem értem miért.
- Be akarom mutatni nekik a nejemet és az örökösömet, azért.
- Jó.
Éjfélkor már mindenki ott volt a főtéren, mikor megjelent a hercegi pár és a kis hercegnő. Alexander előre lépett, míg a nő, karjában a kisbabával, a háttérben maradt.
- Jó estét!- köszönt a herceg a tömegnek, akik kissé megijedtek az előttük megjelenőktől, de azért bátran néztek a férfira.
- Nem is húzom az időt, rögtön a tárgyra térek. Gondolom, hallották, mi történt az elöljáróval. Miatta romlott el végleg a kapcsolatom a faluval, de most ennek a viszonynak egyszer és mindenkorra véget akarok vetni. Azért jöttem, hogy békejobbot nyújtsak, és kinevezzem az új elöljárót. Elfogadják a békejobbot?
- Elfogadjuk!- zúgta a tömeg.
- Rendben. Információim szerint van Önök között egy igen bölcs, és tapasztalt úriember, akit alkalmasnak találtam a falu vezetésére. A neve Norbert Wagner! Itt van, Herr Wagner?
- Itt vagyok, uram.- lépett elő egy férfi a tömegből. Alexander egy 50 év körüli öreg parasztot láthatott, akinek ráncos arcából szintet sütött a megbízhatóság, tapasztalt, és okos szemeit egyenesen a herceg arcára függesztette.
- Elvállalja az elöljáróságot?- kérdezte a herceg.
- Megtiszteltetés, hogy rám gondoltál, uram, és köszönettel elvállalom.
- Örülök. Még valakiket szeretnék bemutatni Önöknek, és remélem, elfogadják majd őket is. Ők, pedig a feleségem, akit Valeria Aurelia Mantegna néven ismerhettek meg, és a gyermekeiket oktatta rövid ideig, és most már von Wallenstein hercegné, valamint a lányom, Alexandra Valeria von Wallenstein hercegnő.
Valeria előlépett karjában az alvó kisbabával. Alexander rájuk mosolygott, mire a lány is viszonozta a mosolyt.
- Sok boldogságot kívánunk, kegyelmes herceg!- kiáltotta a sokaság.
- Köszönöm.- szólalt meg a férfi, mikor a tömeg elhallgatott.- Nos akkor, nagyon hálás vagyok, hogy eljöttek, meghallgattak, ha bármikor valami baj van, Herr Wagner, napnyugta után megtalál a kastélyomban, ahol állok rendelkezésére.
- Köszönöm, uram. Még egyszer sok boldogságot Önnek, és a családjának!
- Azt hiszem, búcsúznunk kell, mivel későre jár, és Önöknek, pedig holnap sok lesz a dolguk. Ön, pedig Herr Wagner, holnap bemegy az elöljárói hivatalba. Holnaptól a halála napjáig érvényes a szóban megkötött szerződés!
Azzal eltűntek, és a sokaság is hazament. Norbert Wagner is elindult, de meg volt döbbenve. Egy egyszerű öregember volt, és álmában sem gondolta volna, hogy egyszer majd elöljáró lesz. Nem értette, hogy a herceg miért épp rá gondolt, de aztán leesett neki, hogy előző nap idegenek kérdezősködtek a faluban, és nem is egyszer hallotta a falusiaktól a nevét, mikor a piacon árulta a terményeit.
A Wallenstein-kastélyba visszaérkező hercegi pár is megkönnyebbült, mikor ezen a ceremónián túlestek.
- Ezzel azt hiszem, megvolnánk.
- Igen, ezzel meg.
- Most ár ismét te uralkodsz a falu felett. Remélem, nem lesz az elkövetkező pár évszázad alatt újabb galiba.
- Én is reménykedek ebben.
- Megyek, lefektetem a kicsit.
- Jó, én is hamarosan utánad megyek.
A lány ezzel elment, átadta a hercegnőt, és mire a szobájába ért, már ott volt Alexander is.
- Istenem!- sikkantott fel a lány, mikor meglátta a sötétben üldögélő férfit, akire csak a holdfény vetült.
- Megijesztettelek, szerelmem?- állt fel a székéből a férfi, és a szemében felparázslott a vágy.
- Nem számítottam rád ilyen hamar.
- Pedig én mindig a rendelkezésedre állok.
- Tudom.- mondta a lány és elmosolyodott. Közelebb lépett Alexanderhez, és megölelte. Mikor a vállára akarta hajtani a fejét, a herceg megfogta az állát, maga felé fordította az arcát, s megcsókolta a lányt.
- Szeretlek, Valeria Aurelia von Wallenstein hercegné!- suttogta, és belecsókolt a lány nyakába
- Én is szeretlek, Alexander Gerard von Wallenstein herceg!- sóhajtott fel a lány is.
Egy vad és féktelen éjszaka következett erre a vallomásra, és csak a hajnal derengése térítette magához a vad "harcosokat".
- Okosabb, ha nyugovóra térünk.- jegyezte meg a férfi.
- Várj egy kicsit, szeretném megnézni a napfelkeltét.
- Félek, hogy nem fog menni!
Valeria ránézett a férjére, aki épp öltözött. Látta, hogy zilált, felső teste tele rózsaszín foltokkal, és csíkokkal, de ez csak még kívánatosabbá tette előtte.
- Hogy érted ezt?
- Elérted azt a stádiumot, hogy szénné fogsz égni, ha sokáig húzod az öltözködést, és nem indulunk útnak, hogy megtérjünk a sírunkban.
- Igyekszem.- fordult el a lány az egyre világosodó ablaktól, és gyorsan felöltözött.
- Induljunk!- szólt a férfi, mikor a lány is készen volt.
Elindultak a félhomályos folyosón, le az előcsarnokba, majd az előcsarnoknál balra fordultak, lementek egy lépcsőn, és szembe találták magukat a kápolna ajtajával. A herceg belökte a nehéz tölgyfa ajtót, majd mikor beléptek, becsukta és elreteszelte. Belefeküdtek a koporsóba, elmúlt a hajnal, eljött az alkonyat, és ismét magukhoz tértek, mikor a sötétség ismét a birtokába vette a világot. Valeria mozdult meg elsőként. Ránézett a férfire, aki még nem nyitotta ki a szemét, majd úgy döntött, megnézi a gyermekét, és hagyja szerelmét aludni. Óvatosan mászott ki a koporsóból, majd elment, halkan becsukva maga mögött az ajtót. Felment a lépcsőn, végig ment a folyosón, ám a gyerekszoba ajtaja előtt megtorpant, és megérzett valamit. Túlságosan nagy csend honolt a szobában, pedig csak este nyolc óra volt. Valami baj volt, ezért beleszimatolt a szobából jövő illatokba, és azonnal megérezte a sírhant jellegzetes szagát. Tehát egy vámpír van benn, de miért ilyen nagy a csönd? Helene hol van? Vagy lehet, hogy benn van, de tettek vele valamit, ezért hallgat? Alexandrával vagyon mi lehet? Szemében fellángolt az indulat, és belökte az ajtót. A látvány, ami ott fogatta, dühössé tette. Helene vérző fejjel, az egyik sarokban kuporgott, és rémülten nézett a szoba másik végébe, ahol egy ismerős alak állt, karjában a gyermekével, és Valeria azonnal tudta, kicsoda.
- Elöljáró! Tedd le azonnal a gyermekem!- parancsolt rá a nő.
- Valeria kisasszony! Örülök, hogy látom.
- Neked most már von Wallenstein hercegné vagyok!
- Csak nem elvett a nyomorult félhulla herceged?
- De igen, elvett, és ahogy elnézem nem végzet alapos munkát, mert volt még erőd kimászni a sírodból, de most ezt korrigálom.
- Próbáld meg!- köpte oda megvetően a férfi.
Valeria elindult a férfi felé, ám a hirtelen felbukkanó Alexander elkapta a kezét, a felé néző lányt egy szemvillanással nyugalomra intette, majd gúnyos mosollyal az elöljáró felé fordult.
- Elöljáró! Ezt a kellemetlen meglepetést! Csak nem felejtettél el kimászni a sírodból?
- Mi közöd hozzá, te szerencsétlen?
- Szerencsétlen? Ezt a te szádból bóknak veszem. Mit akarsz?
- Bosszút állni rajtad, és azt hiszem a legjobb módszer, ha a karomban tartott korcs gyermeked vérét veszem.
- Ha megteszed, akkor nagyon csúnyán megütöd a bokádat!
- Majd akkor hiszem, ha látom!
- Ereszd el a gyereket, neked én kellek, nem pedig ő. Vagy ilyen gyáva vagy, hogy egy vámpírral nincs merszed kiállni?
- Legyen! Itt a gyereked, ribanc!
Valeria odaugrott, kikapta a férfi kezéből a lányát, és eltűnt.
- Helene! Maga is menjen!- szólt a sarokban kuporgó lánynak a férfi, de a szemét nem vette le a másik férfiról. A lány is elment. Ekkor a két ellenfél gondolkodás nélkül ugrott egymásnak. Tisztességes és rövid harc volt, melynek győztese a herceg lett, jutalma pedig az elöljáró megmaradt életereje, és az, hogy a szolgájává tette.
- Tűnj el!- mordult rá a férfira, mikor nagy nehezen feltápászkodott a földről, ahová az étkezés végén a herceg lökte.- Mássz vissza a sírodba, és csak akkor gyere elő, ha szólítalak, világos?
- Igen!- motyogta kábán a férfi.
- Akkor tedd, amit mondtam!
Herr Noske eltűnt, és a herceg is lassan megnyugodott. Immár tényleg megnyugodhat, hisz az elöljárót nem fogja soha szólítani, így az megnyugszik a sírjában, és ahogy más közönséges halandók, elporlad majd. Elment megkeresni a családját, akikre a szalonban bukkant rá. Valeria épp a sérült Helenét ápolta.
- Jól vannak, hölgyeim?- kérdezte a férfi, mikor belépett a szalonba.
- Semmi bajunk.- szólt Valeria.
- Helene?
- Már jobban vagyok, uram.- felelte a lány színtelen hangon.
- Hogyan jutott be abba a szobába?
- Nem tudom, uram. Egyszer csak ott volt, épp a kicsit fektettem le, mikor felegyenesedtem, ott volt a hátam mögött, megütött, és elestem. Rám rivallt, mikor fel akartam állni, hogy maradjak ott, ahol vagyok, különben a gyerek bánja.
- Bántotta a hercegnőt?
- Hál' Istennek nem, mivel Valeria időben jött.
- Ennek örülök. Akkor azt hiszem minden rendben lesz.
- Mi lett az elöljáróval, kegyelmes úr?
- Meghalt. Vagyis csak haldoklik, mivel ráparancsoltam, hogy térjen vissza a sírjába, és addig ne is jöjjön elő, amíg nem szólítom, de azt sose fogja megérni.
- Kész is vagyunk, Helene- szólt közbe Valeria.
- Köszönöm.
- Semmiség.
- Menj, feküdj le, rád fér a pihenés.
- Igenis! Viszem Alexandrát is.
- Rendben.
A lány a kisbabával elment. Mikor elhaltak Helene léptei Valeria ezt kérdezte:
- Most már tényleg vége?
- Igen, szerelmem.
- Akkor tényleg békesség köszöntött ránk, de azért szerintem nem lesz unalmas az elkövetkező pár évünk.
- Hát a gyereknevelés eléggé fárasztó lesz, de azért nem fogunk unatkozni mellette.
- Hát egy ilyen férfival, mint te, még a gyerek mellett sem fogok unatkozni. Csókolj meg, szép szőke hercegem!
- Kérésed számomra parancs!
A hold épp benézett az ablakon, mikor a herceg és Valeria ajka szenvedélyes csókban forrt össze, és a férfi magához húzta a lányt. Árnyékuk a padlóra vetült, és olyan volt, mintha a két árny eggyé vált volna. Mikor elvált az ajkuk a lány a férfi vállára fektette a fejét, majd ennyit mondott:
- Nézd az árnyékunkat, Alex! Olyan, mintha egy lenne.
- Ez is bizonyítja, hogy a végzet, vagy inkább a sors egymáshoz láncolt minket az örökkévalóságig bezárólag.
- Remélem így is lesz.
- Ha rajtam múlik, akkor igen.
- Szerinted boldogok leszünk?
- Igen, nagyon boldogok leszünk, kedvesem, ezt megígérem.
Mélyen egymás szemébe néztek. Valeria szinte látta az örökkévalóságot a herceg szemében, aki viszont az örök asszonyi ígéretet látta Valeria szemében. Mindketten tudták, hogy örökre együtt maradnak, és nem lesz olyan akadály, amit le ne döntenének megharcolt szerelmük nevében.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
198
Időpont: 2010-01-18 18:13:15

válasz Arthemis (2010-01-12 00:50:52) üzenetére
Köszi szépen! Lehet, de így izgalmasabb, nem?
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-01-12 00:50:52

Az a szerelem azt hiszem mindig értékesebb amiért küzdeni kellett. Jól írsz, de itt ismét van egy megjegyzésem: úgy tudom a vámpírok meghalnak a holttestből szívott vértől...márpedig az elöljáró már halott volt, amikor a herceg megint evett belőle nem? Talán az is elég lett volna ha szolgájává teszi...és elporlad, mert többet nem jöhet elő a sírból.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2007-12-23 18:19:20

Tetszett, gratu!
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
198
Időpont: 2007-12-09 12:25:56

Imádom őket, kösy, hogy megnézted!
Alkotó
majka
Regisztrált:
2007-11-09
Összes értékelés:
72
Időpont: 2007-12-07 12:58:42

Látom szereted a vámpírokat :-).Nekem is a kedvencek közé tartoznak.
Majka
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
198
Időpont: 2007-09-20 11:05:53

Légyszi írjatok rá, kritit! Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) A gyertya fénye... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Augusztusról jutott eszembe című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A gyertya fénye... címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)