HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49212

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BanyamacskaFeltöltés dátuma: 2007-08-21

A kuvik

A hátukon feküdtek. A nedves fű érintése olyan volt, mint megannyi hűvös csók, bőrük telhetetlenül szívta magába az érzést. A csillagok velük léteztek, engedelmesen és némán pislákoltak, nehogy megzavarják a pillanatot. Nem a szokványos pillanat volt ez, sokkal inkább jellemezte a nyugalom, mint az izgalom. Válluk egymáshoz simult, András keze a lány feje alatt pihent. Hosszú ideje ismerték már egymást, olyan jól, mint senki más, olyan alaposan, részletről részletre, ahogy a kedvenc könyvét ismeri az ember: tudja, mi következik, ha lapoz benne egyet, akár előre, akár hátrafelé teszi.
Nem szóltak egy szót sem. Testükön érezték az elmúlt órák élvezetét, pergett róluk, apró cseppek formájában, magukba szívták az éjszaka illatait, semmiféle kényszert nem éreztek, hogy beszélgessenek. A lány meglepve, de jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy egyáltalán nem gondol a múltra, a jövőre pedig még kevésbé, mert az nincs is. Egy pillanatig hatalmába kerítette valami, mintha élete utolsó napját élné épp meg, olyan volt az egész, mint amit nem lehet tovább folytatni. Mintha ezután már csak a semmi következhetne. A jelen viszont annyira intenzív volt, hogy a csontjaiban érezte minden báját, a lábában a remegés mintha most még erősebb lett volna, mint egy perccel ezelőtt, lehunyta a szemét, és alig észrevehetően sóhajtott.
A fiú csak bámulta az eget. Kétkedő volt, mintha nem akarná elhinni, hogy tényleg ez a lány fekszik mellette. Mintha nemrég még nem az ő hajába mormogta volna bele vágytól átjárt hazugságait. Ismerős volt, és mégis annyira idegen. Vagy talán túl ismerős, és ezért félelmetes, kiismerhetetlen. Felé fordította a fejét. A lány szeme csukva volt, az imént mintha egy sóhajt is hallott volna, de épp túlságosan el volt foglalva önmagával, jobban, mintsem, hogy megkérdezze az okát.
Percekig nézte, azt hitte, hogy alszik. A lány érezte magán a tekintetét, és ki akarta élvezni, hogy csodálják. Éppen akkor nyitotta ki a szemét, mikor András el akart fordulni, így elkapta a tekintetét. Nézték egymást, a fiúnak úgy tűnt, mintha azokban a fekete szemekben látna valami elengedhetetlent, valami olyat, amit egész életében magával kell hurcolnia, annak ellenére, hogy évekkel ezelőtt már elengedte. A lány szemében valójában nem volt más, csak hála, és valami pajkosság, ami mindig ott csillogott, figyelmeztetve a belenézőket gyermeki mivoltára, mellyel általában bárkit képes volt elszédíteni.
András meg akarta csókolni. Jobban akarta, mint bármi mást ezen a világon. Ahogy hozzáért az arcához, hűvösnek érezte, szája viszont forró volt, követelőző, és megunhatatlan. Azonban nem engedelmeskedett neki: egy apró leheletet érezhetett csupán, de amint hozzáért, a lány macskaként tért ki előle, és a nyakába fúrta a fejét. A fiú csalódottan dőlt vissza a hátára, valóban igazán akarta azt a csókot, és haragudott, amiért nem kaphatta meg. Továbbra sem szóltak semmit. Nem telt el egy perc sem talán, a lány felkönyökölt, kibomló haja a fiú mellkasára hullott, és olyan szenvedéllyel csókolta meg, mint még soha. András életében először nem bánta az alárendelt szerepet. Csak elmerült ezekben a pillanatokban, húzta őket, és minden másodpercre emlékezni akart, mert gyanította, hogy többé nem fognak megismétlődni.

---

- Elmész? - kérdezte álmából riadva a fiú, mikor hallotta a fészkelődést maga mellett. A sátorban még nem volt annyira meleg, hogy ez indokolta volna a lány készülődését.
- Visszajövök. - hazudta ő mosolyogva, nem azért, mert hazudni akart, egyszerűen csak ez tűnt a legkézenfekvőbb válasznak. Kihúzta a cipzárt, kimászott a sátorból, majd gondosan újra behúzta maga mögött. Felállt, és belélegezte a hajnali Duna illatát. Nyújtózott egyet, majd a közeli padhoz sétált, leült rá, és elővett egy cigarettát.
András nyugtalanul fordult egyik oldaláról a másikra. Keveredett benne düh és vágy, izgalom és félelem, azt akarta, hogy a lány ott legyen mellette, érezni akarta a testét az övé mellett, ő pedig már hosszú percek óta elment. Nem bírta tovább, felült, majd kihúzta a cipzárt ő is, először csak kidugta a fejét a nyíláson, de nem látott semmit. Négykézláb mászott elő, kicsit elveszítette az egyensúlyát; a lány még mindig ott ült a padon, és mosolyogva figyelte. A fiú melléült, és végigsimított az arcán. A közelből egy, az éjjeli vadászatával megkésett kuvik éles hangja hasított az idillbe.

---

- Mondj valamit. - mondta a fiú, és hosszan beleszívott a cigarettájába.
- Meleg van. - válaszolta lassan a lány, mintha valami fontos dolgot jelentett volna ki, s közben az asztalt bámulta, keze pedig a hamutartóval babrált.
- Hülye.
- Most mi a bajod?
- Nagyon jól tudod. Estas cínico.
- ¿Por qué? ¿Porque te he dicho que hace calor? Me has dicho que diga algo. Lo he hecho. - A spanyol nyelv közös és örök szerelmük volt. Leggyakrabban vita közben váltottak át, de néha, ha kedvük tartotta, órákon át minden különösebb ok nélkül csak spanyolul beszéltek. Ilyenkor saját világukban, kötöttségek nélkül létezhettek, kizártak minden betolakodni vágyót.
- No haces asi como si no me entendieras.
- No puedo decir nada.
- ¿Adónde nos dirigimos?
- No nos dirigimos a ninguna parte. Nuestra historia ya esta acabado.*
- Szerintem pedig el se kezdődött.
- Így is lehet szemlélni.
- Biztosan ezt akarod?
- Hányszor adtuk egymás szájába a szavakat? Hányszor láttad be, láttuk be együtt, hogy semmi értelme?
- Sokszor.
- Akkor?
- Rendben.

Mindketten félrenéztek néhány másodpercig, nem is feszült volt a légkör, sokkal inkább valami cseppfolyós anyagra hasonlított, egy mindent elnyelő masszára, reménytelenségre. Az azóta eltelt napok megkeményítették a lány elhatározását. A kocsma hangjai felitták szavaikat, így hamarosan olyan érzésük volt, mintha az iménti beszélgetés meg sem történt volna. A lány telefonja megcsörrent az asztalon.
- Igen, tessék. - mondta bele a készülékbe beletörődést sugárzó hangon. - Igen, én vagyok. - Néhány pillanatig hallgatott, de a rajta végbemenő változás szinte tapintható volt. Szája kiszáradt, csak bámult maga elé. Kezéből lassan kicsúszott a telefon, zuhant, zuhant lefelé, ő is így érezte magát, mintha zuhanna valami hatalmas fekete lyukba, egyre lejjebb, végeláthatatlanul. András már egy ideje szólongatta.
- Mi történt? Hallasz engem? - kérdezte egyre kétségbeesettebben. A lány ráemelte fátyolos tekintetét, majd alig hallhatóan ennyit mondott:
- Péter.

---

A kerületi újság a konyhaasztalon hevert. A címlapon fekete-fehér kép, rajta egy valaha volt kocsival. Kőkerítés, emberek, roncsok mindenfelé.

Tegnap, a délutáni órákban halálos baleset történt a Szerencs utcában. Egy szabályosan közlekedő gépkocsit egy másik, a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel haladó jármű előzés közben lesodort az útról, így az egy kőkerítésnek csapódott. A szabályosan közlekedő gépkocsi anyósülésén utazó fiatalember, K. Péter a helyszínen belehalt sérüléseibe. A balesetet okozó másik autó tulajdonosa nem állt meg, hanem elhajtott a helyszínről. Kérjük a lakosságot, hogy amennyiben bármilyen információval tudnak szolgálni a balesetet illetően, jelentkezzenek a kerületi rendőrkapitányságon.

Előző este összevesztek. A lány el akarta neki mondani, hogy mit tett, de Péter nem figyelt rá. Tulajdonképpen már hónapok óta egyáltalán nem figyelt rá. A lány tudta ezt, és tudta azt is, hogy pontot kellene tennie az ügy végére. Mégsem volt rá képes. Szerette őt, mindennek ellenére. Szerette, és ezért akart őszinte lenni. De Pétert ez sem érdekelte. A hosszú évek alatt, amit a lánnyal töltött, megváltozott a viszonyuk, belesüllyedtek a megszokás hideg mocsarába, egymás mellett léteztek, de nem egymással, nem egymásnak. A lány kapcsolatuk során először tett ilyesmit, és azóta ezerszer megbánta. Vagyis megbánta, de igazán mégsem. Nem tudta kiverni a fejéből azt az éjszakát, az évek óta növekvő vágy beteljesülésének pillanatait.
Az újságot nézte, már majdnem egy órája. Nézte, de nem látta. Szeme előtt fürge táncba kezdtek a betűk, kuszaság volt a papíron, ahogy a fejében is. A fájdalma mellett iszonyú tompaságot érzett, és még valamit, amivel saját maga sem mert szembenézni. A szabadság szelét érezte, amint végigfutott az arcán, hívogatón, és ezúttal már elérhető közelségben. Felállt, gépiesen sétált a szekrényhez, és elővett egy kis dobozt. Benne marihuána, már jó ideje nem nyúlt hozzá. Hasonlóan gépiesen visszaült az asztalhoz, és sodort magának egy cigarettát, meggyújtotta, majd a szájába vette. A füst a lelkével keveredett, így érezte, a kesernyés íz a szájában értelmet nyert, egyszerre minden világosnak látszott. Összefüggéstelen szavak bukdácsoltak ki a száján.
- Por qué, por qué, ¡por Dios!, el mochuelo... ¡malhaya! Tudhattam volna! - hirtelen felállt, és az ajtó felé indult. A szoba azonban megfordult vele, mintha valaki egy szőnyeget rántott volna ki a lába alól. Hasra vágódott. A konyha hideg köve pengeként simult az arcához.
- A kuvik... - nyögte erőtlenül, majd elveszítette az eszméletét.






*- Nagyon jól tudod. Cinikus vagy.
- Miért? Mert azt mondtam, hogy meleg van? Azt kérted, mondjak valamit. Hát mondtam.
- Ne tégy úgy, mintha nem értenél.
- Nem tudok mit mondani.
- Hová tartunk?
- Nem tartunk sehová. A mi történetünk már befejeződött.

**Miért, miért, istenemre, a kuvik... az átkozott!

2007.08.21.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1983
Időpont: 2008-04-03 15:32:26

Kedves macs!
Nagyon jó írás, tetszik, ahogy két szálon fut a történet, melyeket a lány személye köt össze. A vége kicsit szomorú, mégis reményt keltő... azt hiszem. Bár a lány nem biztos abban, hogy helyesen cselekedett, és talán lelkiismeret-furdalás fogja gyötörni... egy darabig, aztán? Nyilván éli tovább az életét, élvezi a szabadságát:)
Üdv: Borostyán
Alkotó
Regisztrált:
2006-05-21
Összes értékelés:
440
Időpont: 2007-11-18 13:26:06

Köszönöm sleepwell, örülök, hogy tetszett!
macs
Alkotó
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2007-11-17 10:58:31

Kedves macsi! nagyon -nagyon tetszett írásod, fájdalmas, szomorú, s a lágyság ahogyan viszed a szálakat, oldja kicsit a bánatot, mi benne van. a baleset megrázó...de egy másik utat nyit meg... a kuvik pedig csak hallgat? vagy jobb lenne, ha élesen visítna?
Gratulálok!
Alkotó
Regisztrált:
2006-05-21
Összes értékelés:
440
Időpont: 2007-09-18 23:42:49

Kedves Colhicum, nagyon szépen köszönöm, jól esnek a szavaid. Örülök, hogy tetszett!
üdv, banyamacs
Alkotó
Regisztrált:
2006-05-21
Összes értékelés:
440
Időpont: 2007-08-22 13:45:44

Ha a kuvik hallgat, az valóban jobb. De ha Kuvik hallgat, annak például már sokkal kevésbé örülök...
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-08-22 12:54:42

Nekem most jobb hallgatnom (de tetszik)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

bűvölet alkotást töltött fel Veled címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Epilógus a vers ABC sorozatra címmel

bűvölet bejegyzést írt a(z) Itt és most című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Profil-OM címmel

alberth alkotást töltött fel Bombasiker címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Újrakezdés című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Természettemplom címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Téli világ címmel

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Eltöprengek című alkotáshoz

Hayal alkotást töltött fel Újrakezdés címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Találkozunk című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)