HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48534

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: MetatronFeltöltés dátuma: 2007-08-22

Mindenek alatt

Adrienn élvezte, ahogy a könnyű selyemszerű anyag a testéhez tapadt, és sejtelmesen látni engedtette az örök ifjúságnak szent forrását. Szemét kihívóra sminkelte, és merész mosolyokat villantott még a nála harminc évvel idősebb férfiak felé is. Aki pedig igazán hímnek érezte magát, nem mulasztotta el megtekinteni azokat a légies könnyedséggel száguldozó, egyélű korin guruló idomokat. Adrienn teste persze vonzotta a tekinteteket, és ö önfeledten fürdőzhetett a kéj perverz tengerében, azt sem bánta, hogy tinédzserek negédes álmainak netovábbjává válik, és azt sem, hogy a sarkon álló pedofil egy könnyed erőszakot tervez ellene (amihez persze sosem lesz elég bátor). Tehát mint mondtam: - Adrienn élvezettel száguldozott végig a körúton, hogy eljusson barátaihoz. Mint minden pénteken, most is összejött a kis csapat, hogy átbeszéljék a hét eseményeit.
A padlásszoba levegőjét fülledté tette a tetőn átsugárzó meleg. A szigetelést már évek óta ki kellett volna cserélni, de ez sem most, sem a későbbiekben nem zavart senkit. A hat fiatal önfeledten kortyolgatta a félédes óbort, amit Karesz csórt el az apja pincéjéből. A nemes zöld penész foltokban olajossá tette az üveg külsejét. Mivel a jelenlevők közül senki sem értett igazán a borokhoz, ezért a palack tartalmának elfogyasztását nyugodtan nevezhetnénk pocsékolásnak is.
Judit mérgesen ráncolta össze a homlokát, ami, meg kell jegyezzük, igen jól állt neki:
- Persze megint olyat akartok játszani, amit én nem értek.
- Jaj, ne légy már ilyen szőke - vágta a fejéhez Tomi, akit azért fogadtak el a barátai, mert mindig őszintén kimondta, amit gondolt. - Üvegezni fogunk, azaz megpörgetjük a földön ezt a sajnálatos módon igen hamar kiürült palackot, és aki felé a keskenyebb fele áll meg, annak meg kell csókolnia valamelyikünket. Aki pörget, az csókol, akit csókolt, az pörget.
- Ú! Ez roppant izgi.
- Már megint melyikőtök szexista agyából pattant ki ez az eszement baromság? - tette fel feminista kérdését Adrienn, aki még mindig szaporán vette a levegőt, és közben a homlokán összetapadt nedves hajtincseket igyekezett hátrasimítani.
A fiuk egyöntetű hallgatása méltó felelet volt a kérdésre. És amit még érdemes megjegyeznünk, hogy több ellenvetés nem is született.

Tényként állapíthatjuk meg, hogy mindama történelmi és egyházi kultúrák, mind azon szülői és nagyszülői hatás, melyek részét képezi életünknek, etikai és kulturális viselkedésünknek, melyekkel a társadalomban elhelyezkedni próbálunk, fenntart egy különleges helyet azon életképes egyedek számára, akikben él az egészséges kíváncsiság, és bár nem terjeszti ki azt életük minden területére, erősen lekorlátozza azt a szexualitás látványos, élvezetekkel teli, különleges tartományába, és elkalauzolja a bátor jelentkezőket egy olyan világba, ahonnan nincs visszaút.

- Mara segíts! -kérte Liza nővérét. - Van egy pár mécses még a szekrényemben. Tudod, ami még a szeánszról maradt, én hozok egy tálat. Csináljunk hangulatot!
Mara lelkesen kezdett neki a kutakodásnak. Ritkán kapott engedélyt a fent említett szekrényben való turkálásra.
A szoba megtelt, a viaszos égőtestek halványan pislákoló fényével, és a fiatalok feszült várakozásával, amihez csatlakozott a bor zamata, és a lányok enyhén émelyítő parfümjének illata is, amik az ösztönt csiklandozó, maró savvá alakultak, amiben a leküzdeni vágyott félelem vízben sóként oldódó, anyagtalan ingerületté vált. Liza becsukta maga után az ajtót, és egyenként meggyújtotta a gyertyákat, majd abba a kevés vízzel feltöltött üvegtálba helyezte, amit az imént hozott fel. A fiuk felszedték a rongyszőnyeget. Mara párnákat osztott szét. Judit abbahagyta alsó ajkának harapdálását és aprót kortyolt borából. Adrienn ellépett az ablaktól, ahonnan a csillagokat figyelte eme holdtalan, fülledt és bizonytalan kimenetelű eseményekkel terhes éjszaka cseppet sem egyhangú, de mindenképpen gyermekcipőben járó kezdetén.
- Ki forgat először? - tették fel egymásnak egyszerre a kérdést.

A pap kifordult a sekrestyéből és a templom felé vette az útját. Furcsa, már-már természetfeletti erők forrongását érezte magakörül. Nem jött álom a szemére. Úgy érezte, valamit elfelejtett. Az oldalhajó apró ajtaján át lépett a templomba. Krisztus előtt letérdelt, és keresztet vetet. Sietős léptekkel körbejárta a nagyoltárt, a prédikáló erkélyt és a szenteket. Ferenc előtt gyertyák égtek, számszerint kilenc. - Rossz ómen!- gondolta, és elfújta őket. Kevésbé terhes gondolatokkal tért vissza a sekrestyére, de mire szálláshelyének ajtajához ért egy lágy szellő kifújta fejéből a gondokat, és jótékony felejtés rakott a helyükre.
De hagyjuk most a papot. Had térjen nyugovóra és had ringathassa magát önfeledt álomba, mit Istenének óvó karjaként vélt felfedezni hitének erős várfala mögött, és térjünk vissza ama szobába melynek falait az ördög poklának kígyózó lángnyelvei nyaldosnak kívülről.

Karesz magára vállalta a kezdés jogát. Kivette Judit kezéből önfeledt játékának tapintásoktól felmelegedett, kőmerev tárgy-alakját, az üveget, és laza csuklómozdulattal megpörgette azt a szoba száraz, hajópadlószerű aljzatán. Visszafojtott lélegzetek, tágra nyílt szemek védőgyűrűjében forgatta magát a lendületet kapott fallikus szimbólum, a borostyánsárga, áttetsző, hosszúnyakú üveg.
Liza elpirult. Mara felsóhajtott. Tomi nagyot nyelt. Judit abbahagyta alsó ajkának harapdálását és aprót kortyolt borából. Adrienn kidugta nyelvét a szájából, előrefésült haja alól kérdőn Kareszra nézett. Fejét kissé oldalra döntötte, és várta...

Cseppenként kezdett el hullni az eső a felhő nélküli égről. A rovarok riadt menekülésbe kezdtek. A madarak most nem kaptak utánuk, csak csendesen elvonultak rejtett fészkeikbe. Eközben az útszélén hagyott koldus az élet nagy dolgain filozofált. Fejét, vérét betöltötte az olcsó lőre savanyú leve. Bűzös testének rothadásszagú anyagát csak a távoli fények vették könnyed megfigyelés alá. Igaznak vélt hazug gondolataira pedig a kutya sem figyelt. A kiadós záport csak kabátjának gombjai, és szíjának megfeketedett csatja bírták ki. A csöves, mint múló fájdalom homlokunk belső falán, tűnt el a csatorna feneketlen torkán. Elolvadt, mint a gonosz Nyugati boszorkány, amikor Dorothy nyakon öntötte egy vödör tiszta vízzel.

...hogy megálljon az üveg. Nem volt ebben semmi csodálni való. A fizika törvényei már mindent jó előre elrendeztek. Csak a megfelelő pillanatra vártak még. A sebességet lassították, a lendületet visszafogták, az üveg törékeny testét irányba rakva az egyik lány felé kocogva megállították. A csók rövid volt. A csók száraz volt. A csók viszonzatlan volt, de nem ez volt az utolsó.
- Kellene még inni valamit. - jegyezte meg Liza, mert most ő következett a pörgetésben.
Mara felugrott, az ajtóhoz szaladt, - várjatok csak - mondta. - Ezt apu fiókjában találtam. - jelentette be Mara, mikor visszatért, - és büszkén mutogatta a kis zacskót, és annak tartalmát, valami kiszárított növény pirosas virágait.
- Csak nem gondolod, hogy füvezni fogunk? - kérdezte Karesz feldúltan.
- Arról volt szó, hogy iszunk, nem arról, hogy teljesen elpusztítjuk a szürkeállományunkat. - vakkantotta Judit.
- Talán szőkeállományt akartál mondani. - Biflázott rá Tomi, amivel nevetésre serkentette a társaságot. Judit durcásan abbahagyta alsó ajkának harapdálását és aprót kortyolt borából. Közben Mara előkapott egy kis üstöt, beletette a növény egy részét, hozzákevert egy kis ezt, meg egy kis azt, és meggyújtotta. A kis szobát hamar betöltötte az üst aljáról előburjánzó sűrű fehér füstözön. Felszállt egészen a sátor tetejéig, és ott őrült kavargásba kezdett. A sámán erősödő mormolása ritmusossá vált. Térdelő ülésből álló helyzetbe ugrott és a port rugdalva táncolni kezdett. Közeledett a transzba esés élvezetének múlékony gyönyöre felé. A sátor közepén lobogó tűz körül ülők mélyen a lángokba meredtek. Már nem a vörösen izzó parazsat látták, és nem is az éhes mindent elemésztő tűz forró lángnyelveit, hanem egy kis szobányi társaság pajzán orgiáját. A gátlások nélküli testek egybefonódását. Az összetapadt ajkak, az egymásba tépő húsok szemérmetlen vonaglását. A sámán lábába fájdalom hasított. A kutya száját csak nehezen tudták lefeszíteni a térde hátsó része alatti puha húsról, a vádliról. A varázslat megtört. A szerencsétlen állat nem bírta elviselni a sátorból előtörő zajokat, és valószínűleg az elégetett hallucinogén szerek is eljutottak érzékeny szaglószervébe.
Kareszt kirázta a hideg. Tomi a vádliját dörzsölgette. Adrienn merev tekintettel bámult maga elé. Mara és Liza egymás kezét fogva pihegett. Judit abbahagyta alsó ajkának harapdálását, aprót kortyolt a borából és belemosolygott a poharába.

Az űrhajó ajtaja kivágódott, és egy feldúlt zöld színű lény mászott elő belőle négykézláb, miközben szájszerű nyílását hangos káromkodás hagyta el (a problémák elkerülése végett, az idegen lény fordítógépet, én pedig finomító berendezést használtam): - A fene (az ő nyelvjárásukban itt egy létező, élő istenszerű élőlényről beszélünk, melynek időnként áldozatokat kell bemutatni) enné meg! Hogy szakadna rá az univerzum! Szippantaná be egy feketelyuk! Esne rá egy meteor!
Nem elég, hogy ilyen atomnyi a mérete ennek az űrhajónak, gubbasztok benne mint valami felpörgetett proton, ráadásul még el is tévedek, mert valami ...(ezt a szót nem értette a fordító gép) elállította a vezérlésemet, és ennek a degenerált érzékelőnek csak azokat a jeleket sikerült befognia amiket erről a bolygóról 18+, meg karikázott 18 -as felirattal jelzett filmeket sugárzó műholdak küldtek. Legyek sápadt fehér, ha nem valami perverz, nimfomán technikus kavarta össze a dolgokat a hajóm vezéragyában!

Karesz ijedten felugrott, az apró takonyszerű lényt egy papír zsebkendőbe csavarta, és a szemetesbe hajította. Tomi ezalatt felkapta a padlóról a már amúgy is repedt csészealátétet, és testének enyhe csavarásával lendületet adva a porcelán alátétnek, megmodellezte egy UFO röpülési koreográfiáját. A repülő csészealj hatalmas erővel csapódott a falnak. Ezer apró szilánkra esett szét, amiből a padlóra egy szem sem került. A fiuknak leesett az álla. A lányok szeme kikerekedett, és csak Judit tudott önfeledten kacagni, míg a többiek elképedt arcát nézte.
A társaság lassan kezdett felocsúdni.
- Ezt te csinálod velünk? - kérdezte Tomi, közel a hisztérikus állapothoz.
- Bravó, gyorsan kapcsolsz. - válaszolta Judit jeges nyugalommal.
- De miért? És hogyan?
- Nem tudom. Mármint, nem tudom, hogy hogyan. Csak egyszerűen jönnek a képek, és kivetítem magamból, és minden olyan valóságos, minden annyira kézzelfogható.
- Akkor, ami az elmúlt órában történt itt velünk, az nem is történt meg? - kapcsolódott be Adrienn a beszélgetésbe.
- Vannak dolgok, amik felett nincs teljes befolyásom. Tudok uralkodni a képzeletetek felett, de nem tudom befolyásolni a vágyaitokat, az ösztönötöket.
- Várj, ez nekem egy kicsit magas. - szolt közbe Mara - Azt akarod mondani, hogy mi itt mindannyian kívánjuk egymást? Arra akarsz kilyukadni, hogy azért gyűlünk itt össze minden pénteken, hogy egyszer csak egy óriási szexpartit rendezzünk?
- Nem egészen, bár van köztünk olyan, akinek megfordult ez a fejében, azért a többi képet sem mind én találtam ki. Szóval, szó se róla volt miből válogatnom. Nem hiába vagytok a barátaim, élénk fantáziával rendelkeztek.
A kandeláber csak egy kis körsávot világított meg a sötét utca meztelen aszfaltján. Félig aléltan, egy meztelen csiga mászott végig az oldalán. Teste kövér volt, és nyálkás. Unott egyhangúsággal nyújtogatta szemcsápjait és a következő dolgon morfondírozott: - Ha a haladási sebességemet elosztom a lámparúd hosszúságának köbgyökével, akkor megkapom a nap-éj egyenlőségének periodikus együtthatóját. A megfelelő matematikai egyenlettel behelyettesítem a hiányzó logaritmust, és felállíthatom a hiperbolikus függvényrendszer anagrammáját.
Pocsék napja volt. A házát elvesztette valami fogadáson, és ráadásnak még az agyát is leterheli ez a pokolian eszelős házi feladat.
- HAGYD MÁR ABBA! - ordított Mara Juditra. - teljesen beleőrülök, olyan szar érzés csigának lenni, csak nyáladzol ott felfelé azon a rozsdás csövön és kavarognak a szemeid, mint valami megszállott karmester kezei.
Judit kifelé mosolygott. Belül azonban hatalmas csatákat vívott. A bor, a kezében már teljesen átvette a keze által kibocsátott meleget. Remekül leplezett harcát, senki sem vette rajta észre. Aztán valami elpattant. Talán pont Mara kiáltása, vagy csak a többiek félelmének a szaga, ami lassan betöltötte a szoba levegőjét. Judit sírni kezdett. Először a könnycseppek kezdtek el lefelé gurulni az arcán, majd megérkezet a görcsös rángatózás is, és egy halk szinte alig hallható: - segítsetek!
Valami fák felett elrepülő, és távolba elvesződő madárraj, vagy a felhők közt élő ismeretlen képes csak arra, hogy olyan erők birtoklásával ruházzon fel egy embert amilyennel Judit is rendelkezett. - Ne add most föl. Hiszen annyi mindenre lennénk képesek így együtt. Engedd, hogy egy kicsit még én irányíthassalak, aztán meglásd, fog menni nélkülem is. - Nem engedhetem. A barátaim fogom elveszíteni miattad. - Itt vagyok én barátnak, rájuk miért lenne szükséged, folyton csak gúnyolnak. - Ez nem igaz!
Sok mindenre képes az agy: felfog dolgokat hamarabb, mint hogy reagálni tudnánk rá; Elraktároz képeket, hangokat, illatokat és a legkülönbözőbb időpontokban adja ki magából. De mihez kezd vajon öt fiatal agya, amelyik nem képes befogadni egy barátjuk szenvedését, mert valami makacs, mindenre elszánt erő arra kényszeríti őket, hogy mást lássanak, mint ami a valóságban történik. Adrienn, Mara, Liza, Tomi és Karesz a valóságtól eltávolodva oly messzeségekbe utazott, ami még csak gondolatban sem hasonlított a kicsiny padlásszoba megszokott egyhangúságához.
Adriennt körüllengte a mesés kelet fűszeres illata, a zsúfolt piac a szemkápráztató színek kavalkádja, és a ruháján csilingelő ezernyi érme hangos kacagása, amik minden mozdulatára hangos nevetésben törtek ki, hogy a bámész tekinteteket magukra vonva a hastáncosok királynőjét éltessék. A szív dobog, a mandolin sír, és Adrienn táncol. Táncában elfelejti ki is ő valójában. Egy új istent imád, és isten szereti őt. Ragyogó nap arcképmásával reggeltől-estig bámulja, és füröszti sugarainak simogató bársonyával, úgy hogy szinte felfalja. A lány pedig pörög. Már a nevét sem tudja, nem is érdekli. Ő a kiválasztott, istennek született személyes használatra, és addig él csupán, míg az úr azt nem mondja a maga élces, bársonyos hangján, hogy: - Elég, elég lesz már, pihenhetsz, megpihenhetsz!
A fahangszerek sárga lánggal égtek, a rézfúvók és cinek vörösen izzottak, a doboknak kékes lángja volt. Miután Mara királynő leverte a zeneszerszámok lázadását, elöntötte őt az elégedettség mindent betöltő jóérzése. Egy hegedű még felsírt halkan, míg a húrjai pattanásig nem feszültek, de aztán nagyot roppanva az is elhallgatott. Kevesen maradtak azok, akik még szembe mertek volna szállni a királynő haragjával. Kastélyának erkélyéről szemlélte Mara a lángokat harmadik szemén keresztül. Végtelenül boldog volt, eufórikus hangulat szállta meg, szinte lebegett. Gondolatok nélkül tisztán üresen lebegett az alatta elterülő birodalom asztrális kivetülésén.
A félszemű, cowboy - ruhás kínai leakasztotta válláról a hordozható rakétavetőt. Lassan kibiztosította, célzáshoz a feje mellé emelte, és, mint akinek édes mindegy, meghúzta a ravaszt. Mara körül minden tűzbe borult. A kisebb-nagyobb repeszdarabok fájdalmas sebeket martak a lelketlen testbe, az egész asztrálvilág sikított.

Karesz kezével megérintette Liza arcát. Az érintéstől mindkettőjükön jóleső borzongás futott végig. Szemüket lehunyva érintették össze ajkaikat. Szívük hevesen vert, vágyaik netovábbja teljesedett be. Nyelveik újra és újra egymásba csavarodtak, hogy megküzdjenek az érzelmek cseppfolyós áradatáért, miközben minden porcikájuk a másik érintésére várt. A teraszra vezető lépcsőn végig fújt a szél és magával vitte az ősz ajándékait, a színes faleveleket.
- Méz. - mondta Liza.
- Eper. - kontrázott Karesz, és újra Liza szájába dugta a nyelvét.
Aztán a tömény csokoládé émelyítő édessége sötétre színezte a testüket. Tetőtől talpig beborította őket a barna máz, és Karesz önfeledt boldogsággal nyalt végig Liza testét. Aztán észre vette, hogy az ő teste is tiszta csokoládé. Lizát szorosan magához húzta és a csúszós anyagon át is érezte kerek mellei lágyságát, mellbimbói drazsé forma keménységét.

De a háború mégis elkezdődött. Az angyalok tollas szárnyaikon suhanva csaptak le, a csoffadt denevérszárnyszerű lebernyegekkel levegőt maguk körül kavargató démonokra. De a pokol rémes szülöttei sem voltak restek.
A belvárosi pap hirtelen riadt fel álmából. Szemét dörzsölgetve ült fel az ágy szélére, miközben másik kezével az éjjeli szekrény tetején hagyott szemüvegét keresgette. Valami felzavarta az álmából, valami nem hagyta nyugodni. Istenéhez fordult, de mint mindig, választ most sem kapott. Háború dúlt, ördögök és angyalok vívták harcukat az öreg pap gyomrában. - Már az én gyomrom sem veszi be a nehéz étkeket, főleg nem így alvás előtt. - morfondírozott félhangosan, majd elindult a vécére.

Judit magatehetetlenül szemlélte barátai mozdulatlan testét. Egyszerre volt tanúja, mindannak amit átéltek, és annak is, amit nem. Mozdulatlanságának egyetlen ellentmondója a szeme sarkából útnak induló könnycsepp.
- Ne bántsd őket!
- Muszáj! Másként nem veszel rólam tudomást sem.
- Mit akarsz tőlem?
- Hogy légy az enyém, engedd, hogy irányítsalak; mi ketten az egész világot uralhatnánk.
- Ezt mégis hogy képzeled?
- Nekem csak rajtad keresztül van betekintésem a te világodba. Ha kizársz, nem vagyok más, mint egy egyszerű olvasó, de ha engeded, hogy használjalak, akkor minden, amit valaha is papírra vetettek, megnyílik számomra, és számodra is.
- De én ezt nem akarom.
- Értsd meg, nem hagyhatom, hogy a karaktereim a saját fejük után menjenek, azt kell tenniük, amit én akarok.

Tomi sebesen száguldozott frissen vásárolt motorkerékpárján. Vitte őt a hat henger lendülete. A menetszél bele-belekapott fekete bőrdzsekije rojtosabb részeibe és időnként még a kabát alá is befujt. Nincs ennél szabadabb érzés, talán csak a gravitáció okozta zuhanás, vagy az űrben való lebegés, a motornak viszont határt szab az út. Megszabja, merre menj, mennyivel menj, és azt is hol állj meg.
Vajon átléphetőek ezek a határok egy egyszerűnek vélt motorkerékpárral? Ha például, de csak tényleg példaként említve azt a hétköznapi estet, teszem aztm, a szemből közeledő kamionnal egy sávban haladok? A kormány lassan, nagyon lassan egy aprót balra fordult. A szinte észrevehetetlen mozdulat Tominak is csak akkor tűnt fel, amikor már nagyon közel járt a sávokat egymástól elválasztó záróvonalhoz. Eleinte nem is fordított rá nagyobb figyelmet, de szép lassan átcsurgott a másik sávba. Ekkor már erősen próbálgatta magát visszakormányozni. A pánik akkor lett igazából úrrá rajta, amikor meglátta a kamiont.
A motor lassan megint irányt vált és lassan jobbra fordul. És mielőtt szembetalálkozna a kamionnal, visszaáll a saját sávjába, majd lelassít, és végül megáll.

- Hagyd abba Judit!
- Nem ölheted meg a barátaimat.
- De igen, ez az én történetem, és azt teszek velük, amit csak akarok!
- Ez nem igaz!
- Téged is én alkottalak, feletted is uralkodom, a barátaiddal is azt csinálok, amit csak akarok.
- Az egész történetet át fogom írni. A barátaimmal együtt fogunk téged legyőzni, és neked még csak beleszólásod sem lesz a dologba. Nem hagyom, hogy a bábjaid legyünk. Magunk fogjuk irányítani a sorsunkat, és neked maximum a narrátori szerep marad. És arról a szerencsétlen papról is száj le, semmit sem ártott neked, te mégsem hagyod nyugton aludni.
- Neked fogalmad sincs az egészről! Nem tudhatod, mi játszódik le bennem, amikor a ti életeteket írom.
- Őszintén szólva nem is érdekel. Ez a mi életünk, ott rontjuk el, ahol mi akarjuk. A szüleinknek sem fogadunk szót, miből gondolod, hogy majd pont neked engedelmeskedünk?
- Hagyd ezt a tinédzser - dumát, a falra mászom ettől a korosztálytól. Mindig az ellenkezőjét teszitek annak, amit nektek mondanak.
- Te akartad, hogy ilyenek legyünk! Ezért fogom most megállítani Adrien fáradhatatlan táncát, megmenteni Mara barátnőm lelkét, visszahozni a valóságba Lizát és Kareszt, és persze Tomit sem hagyom az út mellett egy lerobbant motorral. Téged pedig kizárlak a világunkból.
- Vicces, hogy még mindig nem veszed észre, mi zajlik körülötted.
- TŰNJ EL!
- Azt hiszed, ilyen könnyen lerázhatsz? Azt hiszed egy kis hókusz-pokusz, meg néhány erélyes szó majd elüldöz? Nélkülem nem is léteznétek, nélkülem még csak kósza gondolatok sem volnátok.
- Ne próbálj átverni, hasztalan minden hazugságod.
- Nevetséges, ahogy bezárkózol önös kis világodba, és magaddal rángatod a barátaidat. Arról nem is beszélve, hogy a halálukat sem én akartam.
- Hazudsz!
- Nézz mélyen magadba, és tudni fogod, hogy nem. Vagy talán téged nem zavarnak Tomi állandó beszólásai? Az sem fáj, hogy Karesz Lizát szereti, és nem téged?
- Ez nem igaz, ez mind nem igaz! És Mara? Marát miért ölném meg?
- Töröld el a könnyeid, felesleges a sírás engem nem hat meg. És fújd ki az orrod, útálom, ha valaki szipog! Apropó Mara; nagyon jól tudod, hogy kibeszél a hátad mögött. Viccet csinál belőled, és a szokásaidból. Szerinted Karesz miért nem kezd ki veled "szeplős popsi"?
- Ezt csak most találtad ki. Mara ezt senkinek sem mondaná el. Különben Karesz sem az esetem. Még mindig nem értem, hogy miért próbálkozol.
- Legyen, ahogy te akarod, én már belefáradtam ebbe a szócsatába. Írd meg te a történeteteket, de lefogadom, hogy száraz lesz, humortalan, és unalmas. Mert az egészet egyben úgysem látod.
- Úgy is lesz, erre mérget vehetsz!


A padlásszoba levegőjét fülledté tette a tetőn átsugárzó meleg. A szigetelést már évek óta ki kellett volna cserélni, de ez most nem zavarta egyikünket sem. Mind a hatan, önfeledten kortyolgattuk a félédes óbort, amit Karesz csórt el az apja pincéjéből. A nemes zöld penész foltokban olajossá tette az üveg külsejét. Mivel közülünk senki sem értett igazán a borokhoz, ezért a palack tartalmának elfogyasztását nyugodtan nevezhetnénk pocsékolásnak is.
Megjátszott morcossággal ráncoltam össze a homlokomat, ami, szerintem, igen jól állt nekem:
- Persze megint olyat akartok játszani, amit én nem értek.
- Jaj, ne légy már ilyen szőke - vágta a fejemhez Tomi, akit azért fogadtunk el barátnak, mert mindig őszintén kimondta, amit gondolt. - Üvegezni fogunk, azaz megpörgetjük a földön ezt a sajnálatos módon igen hamar kiürült palackot, és aki felé a keskenyebb fele áll meg, annak meg kell csókolnia valamelyikünket. Aki pörget, az csókol, akit csókolt, az pörget.
- Ú! Ez roppant izgi.
- Már megint melyikőtök szexista agyából pattant ki ez az eszement baromság? - tette fel feminista kérdését Adrienn, aki még mindig szaporán vette a levegőt, hiszen nem rég érkezett meg és még a koriját sem vette le, viszont roppant sok energiát fektetett abba, hogy a homlokán összetapadt nedves hajtincseket hátrasimítsa.
A fiuk egyöntetű hallgatása méltó felelet volt a kérdésre. És amit még érdemes megjegyeznem, hogy ellenvetés a játék iránt abszolút nem is született.
- Mara segíts! -kérte Liza nővérét. - Van egy pár mécsesem még a szekrényemben. Tudod, ami még a múltkori szeánszról megmaradt, én addig hozok egy tálat. Csináljunk ennek a mai délutánnak egy kis hangulatot!
Mara barátnőm lelkesen fogott hozzá a kutakodásnak. Ritkán kapott engedélyt a fent említett szekrényben való turkálásra.
A szoba megtelt, a viaszos égőtestek halványan pislákoló fényével, és a mi feszült várakoztunk. Liza becsukta maga után az ajtót, és egyenként meggyújtotta a gyertyákat, majd abba a kevés vízzel feltöltött üvegtálba helyezte, amit az imént hozott fel. A fiuk felszedték a rongyszőnyeget. Liza párnákat osztott szét. Sajna, nekem nem sok dolgom akadt, így csak aprókat kortyolgattam a boromból. Adrienn ellépett az ablaktól, ahonnan az éppen csak halványan pislákoló csillagokat figyelte.
- Ki forgat először? - tettük fel egymásnak egyszerre a kérdést, amin aztán egy jót derültünk.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-11-14 19:40:36

A szereplők fellázadnak? Jó ötlet...és belegondoltam hogy én is mi mindent csinálok illetve csináltatok a velük. Valószínű engem a pokolba küldenének.:S
Szerkesztő
Metatron
Regisztrált:
2005-09-24
Összes értékelés:
42
Időpont: 2007-09-06 18:47:47

Nagyon szépen köszönöm! Valóban belegabajodtam a dologba, és már azt sem tudtam, hogy ki kicsoda. Mondjuk Liza és Mara testvérek, úgyhogy nem túl nagy probléma :), de azért javítottam.
Alkotó
Armand
Regisztrált:
2006-08-23
Összes értékelés:
130
Időpont: 2007-09-02 18:22:38

Hmm...érdekes gondolat összeveszni a saját karaktereddel egy írásban. Viszont volt, ahol eltévedtél egy kicsit. Vagy annál a résznél, ahol Karesz is Liza csokiban "találnak egymásra" direkt van Mara írva Liza helyett? Olyan zavaros az egész, hogy nem tudtam eldönteni. De épp a zavarossága az, ami olyan hangulatot ad neki, hogy ismét azt kell mondjam, nagyot alkottál. Köszönöm, hogy olvashatlak

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 09. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 08. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 07. című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 10. címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Plagizáció címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Könyöklő Gróf című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Altató minden évszakban című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Három lány 18. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 09. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)