HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49093

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: aLébFeltöltés dátuma: 2007-08-31

Rejtőzők (részlet)

Átizzadtan ébredtem az éjszaka közepén, kiszáradt torokkal, erős szívdobogással. Ha behunytam a szemem, még láttam, mit hagytam magam mögött, honnan sikerült kimenekülnöm. Nem akartam rá emlékezni de emlékeznem kellett, nem volt vége az álombeli történetnek, és tudtam, hogy nem hagyhatom megoldatlanul, vissza kell még mennem. A sötét lakásban sem éreztem biztonságot, átnyúlt az álombeli üldöző, és mintha csak arra várt volna, keljek fel, hagyjam ott a vackomat, majd menekülés közben elkap, és akkor végem. Fázott a lábam, ahogy a konyha kövére léptem, folyattam kicsit a csapot, és két nagy pohár vizet is magamba döntöttem. Nem kapcsoltam fel a lámpát, nem akartam senkit sem zavarni, gyorsan visszabújtam a paplan alá. Nagyon nem akaródzott újra visszatérni álombeli életembe, de nem igazán volt más választásom, valójában attól féltem, ha itt maradok, valami utánam jön, és akkor senki sem lesz itt, aki vissza tudná tartani.
Visszaidéztem az álomképeket, amiket sikeresen otthagytam néhány perccel ezelőtt. A leghalványabb érzésem sem volt arra, hogy ezen a helyen megfordultam-e valaha. Szürkén kavargó égbolt alatt kietlen sziklás, árkos, gödrös vidék, mint egy elhagyott bánya, nem messze apró levelű fák tömege, sötétzöld, mozdulatlan lombokkal. Nem vagyok egy botanikus, a levelek formájából akácfélére gondoltam először, de a levelekből hiányzott az a puhaság, amit a fa tüskéi ellenére produkált. Féltem az erdőtől, emlékeztem rá, hogy néhány perccel ezelőtt valami onnan űzött ki ide, és nem tudtam, azért, mert itt könnyebb ellenfele lehetek, vagy talán azzal, hogy itt kint vagyok, megmenekültem? Végignéztem magamon, és a meglepetéstől földbe gyökerezett volna a lábam, ha van. Egyáltalán nem láttam a testem, mintha nem is lenne, jó, a saját fejünket, nyakunkat tükör nélkül nem látjuk, de én sem a törzsem, sem a kezem, sem a lábaim nem láttam, ugyanakkor valószerűtlenül éreztem a mozdulatok megszokott tónusait. És láttam, hallottam, éreztem a szagát környező világnak, a légmozgást vagy nem éreztem, vagy nem is volt. Nem létező tüdőm azonban továbbra is ösztönös ritmusában cserélte bennem a levegőt. Kövek gördültek körülöttem, nem láttam, de éreztem, valami vagy valamik felém mozdultak, mintha csak arra vártak volna, szokjam meg az ittlétet, ismerjem fel, hol is vagyok. Felemeltem a lábam, hogy nekilóduljak, de hiányzott a mozgás látható visszajelzése, ahogy lenéztem, még csak egy pici torzulás sem utalt arra a térben, hogy jelen vagyok, és mozdulni kívánok. Az egyensúlyom sem vesztettem el, ez meglepett, de legbelül tudtam, hogy nem a megszokott fizikai világ kötöttségei korlátoznak. Fel fogok emelkedni, ha a másik lábam is felemelem. Nem esek seggre, nem dőlök el, mint a zsák, fel fogok emelkedni, aztán siklani fogok, csak ne menjek túl magasra. A gördülő kövek zaja sem érdekelt már, arra összpontosítottam, hogy ha végrehajtom a tervem, ne érjen semmi kellemetlen meglepetés. A másik vélt lábam is felhúztam, és lassan siklani kezdtem, kicsit feljebb emelkedtem, hogy a nem létező lábaim kiegyenesíthessem, és függőleges helyzetben állva siklottam a levegőben. Csodálatos érzés volt. A kövek taposásának zaja mögöttem felerősödött, visszanéztem, és láttam, hogy maguk a kövek mozognak, alakot öltenek, meghatározhatatlan formájú, de egyértelmű egységet képező organizmussá állnak össze. Hirtelen kékes-fehér fénynyaláb tört elő ebből a valamiből és sisteregve, hihetetlen sebességgel csapott el mellettem. Villám, jutott eszembe, elektromos kisülés. Nem hiszem, hogy túléltem volna ha elkap. Annak ellenére éreztem ennek az igazságát, hogy nem volt, legalább is számomra érzékelhetően nem volt halni való testem. Megéreztem, hogy ahogy visszanéztem, a mozgásom megállt és lassan süllyedek. Valahonnan, talán régi álmaimból beugrott, hogy ha most megijednék, megtörne a varázs, és menthetetlenül lezuhannék, erre pedig abszolút nem vágytam. Mély levegőt vettem, a nyugalom hullámai elöntöttek, és újra nekiindultam, hangtalanul siklottam ebben a teljesen ismeretlen világban.
Furcsa módon tűnt el körülöttem a tér. Tudtam, hogy nem valós közeg, amiben mozgok, nem éreztem, hogy a légmozgás, amit óhatatlanul keltenem kéne magam körül, simogatna, vagy egyáltalán át kéne törnöm valamin, mégis érzékeltem a mozgásom. Annyira lekötötte a figyelmem a közvetlen tapasztalás igénye, hogy amikor újra el akartam magam helyezni ebben a világban, ráébredtem, hogy a semmi közepén lebegek, illetve lehet, hogy siklok, csak semmi viszonyítási pontot nem találtam. Most valóban megijedtem, felötlött bennem az űrhajós általam elképzelt rémülete, amikor ellöki magát a járművétől, leszakad a világmindenség egyetlen stabil pontját jelentő hajójáról, és távolodni kezd, irányíthatatlanul távolodni a biztonságtól, a saját világától, a legkisebb eséllyel sem arra, hogy a következő évezredben valahol megkapaszkodhat, és a végtelen egy pontjaként az örökös magány vár rá. Ez a rémület kezdett rajtam eluralkodni. Nem tudtam a valóságot megfogni, nem éreztem, hol az a pont, amiben megkapaszkodhatnék. Kétségbeesetten kerestem magam körül valamit, amihez köthetem egyáltalán magam, ami visszavezetne az én régi világomba. Hirtelen távvezetékeket pillantottam meg, sehonnan sem induló, távolba vesző távvezetékeket, de ha léteztek, valakik valahonnan céllal húzták, csak fel ne akadjak rajta. Ahogy közelítettem, mögöttük ismerős világ rajzolódott ki, zöld fűvel borított dombok, fák, majd hátrébb egy régi bérház belső udvara, két emelt magasságával mintha az eget támadta volna. Igen, már ég is volt felettem, felhők, szél, jóleső szellő, kezeim, lábaim, és a vonzó, félelmetes gravitáció, a valószerűtlen szédülés minden örömével. Ez a saját álmom volt már, valahonnan hazaérkeztem, most már csak arra kellet vigyáznom, ne essek nagyot...
Úgy döntöttem, bármennyire intenzív volt bennem az éjszakai élmény, ezt most senkivel nem beszélem meg. Miközben a konyhában álltam és melegítettem a kávémat, arra gondoltam, mi lenne, ha felemelném a két lábamat. Elmosolyodtam, biztosan óriási perecelnék, meg sem tudnám magyarázni, miért tettem, a fizika az fizika. Mégis megmaradt bennem a repülés vágya, nem a gépen ülő, vagy ejtőernyőn lebegő légi utazás vonzott; a szabad, általam irányított siklás a levegőben, minden félelmével és minden biztonságával. Nem bíznám magam gépekre, selyemre, kötelekre, szárnyakra, csak semmibe venném a tömegvonzást, milyen csodálatos érzés, hogy is magyarázhatnám el annak, aki nem élte át soha.....

A "Repülés"-re lett volna....

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2006-12-28
Összes értékelés:
4440
Időpont: 2012-11-04 12:51:33

Tudomásom szerint nem, sőt maga a regény sem készült el soha... :-)) Köszönöm, hogy olvastál!
aLéb
Szenior tag
Regisztrált:
2006-12-28
Összes értékelés:
4440
Időpont: 2007-12-16 11:42:20

válasz Áfonya (2007-12-16 11:03:25) üzenetére
Szia, Áfonya!
Bennem a valóság és a valószerűtlenség kettőssége marad mindig a repülés, bár a valószerűtlennek, az elképzelhető ismeretlennek csak egy eleme. Itt a csak nem misősít, pusztán jelzi, hogy számtalan van vagy lehet még. Köszönöm a véleményed, örülök, hogy olvasol!
aLéb
Alkotó
Regisztrált:
2006-12-13
Összes értékelés:
246
Időpont: 2007-12-16 11:03:25

Örök vágy a repülésre az emberek legtöbbjében ott lapul, én is álmodtam már párszor és utána mindig csodálkoztam, milyen egyszerű, ébren mégsem sikerül.
Még nem ismerlek, de szeretnélek, mert ez az írásod meg a kis lángos is egészen különleges élmény volt!
Üdv: Áfonya
Alkotó
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2007-11-13 23:13:20

Kedves aLéb!
Érdekes aprólékossággal emlékeztél misztikus álmodra...élmény volt olvasnom, én is éltem már meg hasonlót, le is írtam, de közel sem tudtam ilyen részleteséggel, én csak pár soros versben voltam képes kifejezni...s valóban az álmodban a lebegés a varázslatosan táguló térben...különleges volt. Nem csodálom, hogy reggel vágytál rá, hogy újra érezd.
Grat!:)
Szenior tag
Gyömbér
Regisztrált:
2007-01-11
Összes értékelés:
3794
Időpont: 2007-09-01 18:40:37

Szia aLéb!

Írásodról, ami igen csak olvastatta magát, eszembe jutott egy gondolat, (amit talán egy Douglas Adams könyvben olvastam). Valahogy úgy szól, hogy minden ember tud repülni. Annyi az egész, hogy tiszta erejéből a földre kell vesse magát, majd valami el kell hogy terelje az esésről a figyelmét, és az esést el kell hibázni...
akkor a levegőben marad...

Üdv: Gy.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Téli emlék címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Krizantém II. című alkotáshoz

Balog Marianna bejegyzést írt a(z) Széllel szálló emlékfoszlány című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vihar című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Fritz kalandjai: Tudod mit...? címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Rózsalakodalom című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Belső nyugalom című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Vihar című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)