A bánat oly hatalmas,
sötéten borzalmas,
félelmetesen rideg,
a lélek is fagyosan hideg.
A szívet csak nyaldossa,
de a lelket megharapja.
Kezével szorítja nyakát
elpusztítja az álmát.
A szépérzést megöli
a reményt ledöfi,
kegyetlenül kínozza testét,
nem mondja soha: - szép estét!
Éjjel, kegyetlen kéjjel
fölém hajol és erős kézzel
széttipor minden erejével.

A bánat oly hatalmas
közelsége szánalmas,
soha nem irgalmas.
Csak a sok sóhaj
suhan, mint egy tolvaj
beleremeg a szív,
a sötétség karjaiba hív.
Félelmetes pillanat,
mikor csókolja a vállamat.
Leheletét kéjesen szórja szét,
bőröm érzi keze hidegét,
majd végig simítja a hátam,
s végül kitekeri a nyakam.
Védekezni az erőm már kevés,
számomra nincs menekvés.