Nem kellessz, savanyó szerelmed bora
Kiittad édességét egy senkiházival
Mert azt hitted örök lesz vágyódásod
A csalódásnak nem lesz könnye , tora

Imár kiégetten egyedül iszod a magányt
Siratod a sosemvolt, hamis szerelmet
A feldult éjjelek hajnalán nem láttad
Lélekben mennyire szegények lesztek

A kéjbe burkolózva egykor vigan éltél,
Sötétbe néztek ködösen, vak szemek
Míg én a szerelemről, halhatatlanságról
Írtam rimtelen , hangtalan verseket.

Most már nem kellessz, elmúlt a lángolás
Menj csak a csalódás utján tovább
Hajszold a kéjt, a szerelem illatos virág
Törött vázádban nem sokáig él