HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49002

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MimózaFeltöltés dátuma: 2007-10-09

Napló

2007. október 9.

Reggel az iskolába siettem. Nem azért, mert kevés volt az idő, hanem mert mindig sietek. Sőt, azt is megfigyeltem már, hogy állandóan ráncolom a homlokomat. És barátságtalanul viselkedek az emberekkel. Persze mindez senkinek sem tűnik fel, mert mindenki siet, mindenki mogorva, és ha bajban lennék, tudom, hogy senki sem segítene. De így van rendben, ha kedves lennék, talán még fel is háborodnának, mert az kizökkentené őket is a szerepükből. Egyszer majd kipróbálom.
Szóval ott tartottam, hogy az iskolába igyekeztem. Az utolsó évet végzem a gimnáziumban, és négy év alatt úgy hozzászokott a lábam a kanyargós utcák összevisszaságában a menetrendhez, hogyha akarnám, akkor se menne már másfelé. Magamba mélyedve lépkedtem, a gondolataimon kívül nem sok mindent láttam. A körülöttem hömpölygő tömegben csak azért figyeltem fel rá, mert olyan mozdulatlanul állt az út közepén. Először nem is fogtam fel, amit láttam, de amikor mellette voltam, hirtelen visszafordítottam a fejem, és a döbbenettől én is mozdulatlanná dermedtem.
A térdemhez képest egy fejjel volt csak magasabb, de az arcunk közti távolság néhány centinek tűnt csupán. Az ujjait tördelte, és szégyenlősen mosolygott rám. Feje tetején a rövid, selymes gyerekhajból egy pár szál makacsul kiállt a többi közül. Egy zöld kantáros szoknya volt rajta, és a térdénél kicsit lelógott a bordás harisnya. Ott állt teljesen anyátlanul, és nem sírt, csak nézett rám, és időnként lesütötte a szemét.
Nem is az volt az egészben a meglepő, hogy ott állt, és senki sem foglalkozik vele, hanem hogy én voltam az. Az hittem, hogy tévedek, de lehajoltam hozzá, hogy belenézzek az arcába, és felismertem a nappalinkban sok fotóról visszaköszönő mosolyt. Tudtam, hogy ilyen voltam. Úgy tizenkét éve. Emlékszem még a ruhára is, szerettem azt a szoknyát.
Kézen fogtam, és elvezettem egy nyugodtabb utcába, ahol nem járt annyi ember. Kicsit megszeppenve követett. Bementünk egy pékségbe, ahol le lehet ülni. Vettem neki egy fánkot, az ölembe ültettem, és elmondtam neki, hogy ki vagyok. Először nem értette meg, de aztán láttam a szemében, hogy izgalmasnak tartja a dolgot, és mikor mondtam neki anyáról pár dolgot, akkor mindent elhitt nekem. Még mindig zavarban volt, és elpirulva majszolgatta a fánkot. Mikor kérdeztem tőle, hogy hogyan került az utcára, és miért nem vigyáz rá senki, nem tudott válaszolni.
Olyan nagy szeretetet éreztem a törékeny kislány iránt, hogy csak öleltem magamhoz, és nem is gondoltam rá, hogy mennyire furcsán érezheti magát. De sosem volt kishúgom, nem tudtam, hogyan viselkedjek vele. Aztán hirtelen arra kért, hogy meséljek neki, mi fog vele történni.
Hirtelen végigfutott a fejemben az összes dolog, amire hirtelen vissza tudtam emlékezni. Rádöbbentem, hogy még előtte áll az összes csalódás, ami valaha ért. Tudtam, hogy mennyi mindent fog elveszíteni, és hogy mennyi mindent vesznek el majd tőle. Elnéztem, ahogy csendesen ült az ölemben, és nem szólt, hogy milyen kényelmetlen. Arra gondoltam, hogy hányan fogják kihasználni ezt a bizonyos beletörődő csendet. Sírtam. Újra átéltem mindent. Nem igaz, hogy a jó dolgok maradnak meg, a rosszak pedig kitörlődnek. Ami igazán bánt, az örökre bevésődik.
Felemeltem a kicsit, és magam felé fordítottam. A kezéből kiesett a fánk, és ő sóvárogva, szomorúan nézett rá. Szóltam neki, hogy figyeljen rám. Nem mondom el, hogy mi fog történni, mert úgy nem lenne izgalmas, mondtam neki. Még mosolyogni is tudtam egy kicsit. Ugyanez a mosoly nézett vissza rám.
Arra kértem, hogy hallgasson Anyára. Hogy mindig hallgasson rá, akkor is, ha nem könnyű. Megígérte, hogy így lesz, és ő is Zsófinak szólított. Összenéztünk, és eltűnt a komor hangulat.
Még egyszer magamhoz szorítottam, aztán megfogtam a kis kezét, és visszamentünk az utcára. Megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy hol van Anya. Bólintott, és elengedte a kezemet.
Mondtam, hogy akkor menjen most hozzá, de soha ne felejtse el, amit mondtam neki, mert csak akkor lesz vidám az élete. Láttam, hogy komolyan vette, ezért megkönnyebbültem. Mikor elszaladt, utána kiabáltam, hogy legyen kedvesebb Bogival. Nem tudom, hogy hallotta-e.
Mire odaértem az iskolába, már nem is gondoltam az egészre. Különös, csak most jutott megint az eszembe.



2007. október 10.

Ma lettem 18 éves! Itt volt az összes barátom, és anya megengedte, hogy itt alhassanak! Jól éreztem magam. A Bogitól kaptam egy tortát is, ez volt ráírva: A Világ Legkedvesebb barátnőjének! Nagyon aranyos.

Egyébként visszaolvastam a tegnapi bejegyzésemet. Eléggé megijedtem, mert nem emlékszem rá, hogy mikor írtam. És azt sem értem, hogy milyen csalódásokról meg mindenféle hülyeségről van szó. Azt hiszem, megkérdezem anyát, hogy mit szól hozzá. Remélem nem vagyok skizofrén! Haha!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2006-04-08
Összes értékelés:
127
Időpont: 2007-10-12 20:51:48

Sziasztok!

Köszönöm,h elolvastátok! Colhicum, meg tudod mondani, hogy mi a novella címe? Nem olvastam még, és kíváncsi vagyok. Köszönöm :)

Mimóza
Alkotó
Regisztrált:
2006-07-04
Összes értékelés:
24
Időpont: 2007-10-11 14:22:19

A végére leesett a poén. Időutazás?:D Ez tetszik:)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Hajnal hasad című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Őszi napfény című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Hajnal hasad című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) időutazás a b osztállyal című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Egy gyorsvonat késik című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Amikor kimegy a tartalom az emberből... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Évszakok című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Évszakok című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mint királynő című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Gyermek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) "Büszkeség és balítélet" című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Fanni című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) csodák pedig nincsenek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel “ Büszkeség és balítélet” címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)