HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-10-17

Anyuka és a szellemek 9.

IX.




A december zárthelyikkel kezdődött, s zárthelyikkel folytatódott. Szinte minden fontos tárgyból írtunk egyet vagy kettőt, matekból, növénytanból, állattanból, vízgazdálkodásból, géptanból és kémiából. Amiből nem írtunk, az még fenyegető rémként előttünk lebegett.
Én nagy bajban voltam. Most ütött vissza a sok elmulasztott gyakorlat és előadás. A dolgozataim fele elégtelen lett, ezeket meg kellett ismételni, hogy vizsgára mehessek, amelyek pedig nem egyesre sikerültek, azok is alig-alig görbültek a tetejükön. Necces volt a dolog.
Véres Elek, Anyuka és mások is figyelmeztettek, a könyvtárban fellelhető tankönyvek, jegyzetek jó része elavult, a vizsgán nem lehet átmenni azoknak az anyagoknak ismerete nélkül, amiket a professzorok az előadásokon leadtak. Anyuka újra csak felajánlotta saját, kézzel írt jegyzeteit és az én édes Lilim is segítőkésznek bizonyult, ha hozzá fordultam. Ekkorra már telis-tele volt a fejem képletekkel, definíciókkal, r a c e -ek, s p é c i e s-ek, v a r i e t a s-ok latin-magyar deszkribcióival, bele se kezdtem igazán, máris elegem lett az egészből. Lazítani kellett néha.
Ezt érezte Bubu is.

...Elmentünk néha utóstoppal Hatvanba Széki Marishoz, vagy Jákóhalmára a Kotász-lányokhoz. De néha, ha nagyon-nagyon kaki volt az idő, és nem volt kedvünk stoppolni, megelégedtünk azzal, hogy a Baross Tanszéket keressük föl. Itt jó hideg csapolt sört mértek, és a cigaretta-füstben, az ivó mélyén jobban ki lehetett kapcsolódni, mint bárhol máshol a világon. Ó, milyen hangulatos is egy ilyen pincehelyiség reggel hét és nyolc óra között! Meg se kísérlem, hogy leírjam, költő nem vagyok!
Egyszer Véres Eleket is sikerült elcsábítani.
Hogy esett meg ez egy minta-diákkal?
Megesett.
Talán az is segített benne, hogy azon a szerda reggelen megint összefutottunk a peronon a buzival. Ránk vigyorgott, és megkérdezte, jó idő van-e az autóstoppoláshoz? Talán Véres Elek fejében megfordult, megint egymás mellett kapnak majd helyet a kupéban, mert Bubu sokadszori unszolására "no, gyerekek, hát nem iszunk akkor egy sört a Baross Tanszéken", -egészen váratlanul, betojt, vékony hangon sipákolni kezdett: "mért ne, ha mindenki benne van én nem ellenzem!"
A buzi bugyuta képet vágott, az irodalmi utalás láthatóan hidegen hagyta, aztán, hátra-hátra tekintgetve tovább baktatott ballonkabátban a peron túlsó vége felé, ahová éppen beállt a vonatunk.
Mi meg uccu neki, megperdültünk sarkainkon, s vágtatni kezdünk visszafelé a Kerepesi út túlsó oldalára, s aztán tovább vissza, arra amerről jöttünk, -meg sem álltunk egészen a Baross Tanszékig.

A törzsközönség nem foglalkozott velünk, ezek ilyenkor reggel kisüstit ittak a hideg ellen. Sört csak mi hárman rendeltünk korai óráján a napnak, és még egy tag, egy másodéves, akit látásból eléggé ismertünk a Büdös Lyukból, köpcös pirospozsgás alak, bővérű, hebrencs modorú. Ránk köszöntötte a poharát, elbűvölő kedvességgel bókolt. Bubu intett neki, Véres Elek pedig kinyilvánította véleményét: "nézzétek az atom-fejűt. Sört iszik, akár csak mi. Ez véresen komoly!"
TOTÓ volt az atomfejű másodéves. Így ismertük meg.
Hamarjában csatlakozott társaságunkhoz, s elújságolta, hogy neki eddigi pályafutása során már négy sima, egy dékáni, s egy rektori utóvizsgája volt, a halasztottakat össze se tudja számolni.
Bubura nézett, Bubunak mesélt. Drága barátom nem jött zavarba TOTÓ lenyűgöző eredmény-listájától, durrantott egyet a hátsó felével, s bólogatva kijelentette, hogy ő nem zsidó.
-Horgas az orrom, gyapjas a fejem, vastag a szám, -mondta Bubu -de figyelem, nem vagyok zsidó.
Véres Elek magába fojtva, a kitörni készülőt, vörös képpel kuncogott, ő már sokszor hallotta a történetet.
-Nem baj, -mondta TOTÓ, aprókat legyintve. -Ez csak akkor jelentene problémát, ha nem jobb kézzel simogatnád a puncit.
-De, hát én bal kézzel simogatom!
-Bal kézzel?!
TOTÓ szemmel láthatóan megrendült a közléstől.
-Bal kézzel?! Nem mondod?
-Dehogyis, csak vicceltem, -dörmögte Bubu elbizonytalanodva, s felemelte a korsót. -No. Arafat.
-El Fatah, -mondta TOTÓ, s neki csattintotta a poharát a Bubuéhoz. -Ámbátor térjünk csak vissza, oda, ahonnan kiindultunk!
A téma adott volt, mindig ide lyukadtunk ki, -a puncikhoz, s mindig ide tértünk vissza.
-Először a fenekét simogasd körkörösen, -vigyorgott TOTÓ szanaszét álló lenszőke frizurája alól, - kívülről haladj befelé, mindig körkörösen, mindig befelé.
Nem értettek egyet, Bubu pont fordítva tudta. Szerinte nem körkörösen kell csinálni, hanem függőlegesen, fel, le, lentről kezdve. Véres Elek közbevágott, ő is hozzá akart szólni, de oda se bagóztak rá, két ilyen nagy tudósa a kérdésnek el nem tűrhetett laikus magánvéleményt.
A helységben sokan dohányoztak, ezt tette Bubu és TOTÓ is. A füst a pincehelyiség mennyezete felé gomolygott, s fenn, a résre nyitott ablakokon át kiszökkent a külvilágra. Néhányan, csövesek, árnyékuk kirajzolódott a párás üveg mögött, ott álltak az utcán, szemközt a kicsike hotel kéken villogó cégérével, ottan ácsorogtak vigyázó lélekkel, -el ne mulasszák beszívni, ami kijön. Végül nem rossz mulatság ez se, -ismertem el magamban, -dekkol a haver az ablaknál, helyjegye van, s letüdőzi a kocsmaszagot. Az ingyenes.
Sajnos nem tudtam mulatni magam benne.
Ahogy Bubu és TOTÓ szőtte, egyre szőtte a hálót, úgy lendült meg bennem a marcangoló önvád. Mindig ez történt, amikor egyedül maradtam. A sör, a füst, a zsongás, csak felerősítették.
Micsoda szerencsétlen alak vagyok én! Itt van először is, esetem a Lilivel. Szerelmes levelet írok neki, jó ez még hagyján. Lesmárolom a parkban, és a sínek közt, ez is menő. Csaknem elüt minket a gyorsvonat, rendben van, nagyszerű. De itt kellene megállnom, sikereim csúcsán, itt kellene lestoppolnom aznapra, hiszen életben maradtam, s ez is egy eredmény! Nem teszem, leráncigálom Lilit az alagsorba, meztelenre vetkezek előtte, mutogatom a micsodámat, arra számítva, hogy ha meglátja, nem fog tudni ellenállni. Jóságos ég! Micsoda marhaság ez! Így kell csinálni, valóban? Ezt kell tenni, ha kefélni akar az ember az ember lányával?
Az eredmény a nullához konvergált.
De, lám, Tenyészállat megkefélte a Lilit. Vajon, ő hogy jutott el odáig? Miket mondott Liliennek?
Ahogy én ismerem Tenyészállatot, el nem tudom képzelni róla, hogy szerelmes leveleket írogatott volna. Tenyészállat racionális, mint a párzó mén. Tenyészállat nem ír levelet, ha kefélni akar. De az izéjét se mutogatja, az is biztos, neki nincs ilyesmire szüksége.
Tenyészállat odament a Lilihez, az én Lilimhez. S azt mondta hanyagul, zsebre dugott kézzel: hello-bello-kokobello, nincs kedved kefélni? A Lili, az én édes Lilim, pedig azt felelte erre: dehogynem, miért is ne? Így kellett, hogy történjen, hiszen Lilien maga vallotta be egy gyenge pillanatában, hogy egy másik gyenge pillanatában kefélt Tenyészállattal.
Nos, hát akkor most légy okos Domokos.
Lili első szóra kefélt Tenyészállattal, velem meg kettőre se akart: " a mi esetünk más eset".

De miben más?

Ám ez mind semmi, ahhoz képest, amit a Szép Piroska kollégiumi szobájában műveltem! Az volt ám a világszám!
...Beseggelek, mint az állat, letépem magamról a ruhát, s álló káróval rohangálok a szobában fel-alá, Piroska ágyától a Smaragdella ágyáig, és vissza, amíg csak a német nő bele nem tapos a lelkembe a stájerdajcssal?!
Ezt tettem.
Egyáltalán: normális vagyok én?
Balfogásaim összetörték maradék önbizalmamat. Anyuka jóslata nem vált valóra, igaz, én se Anyuka tanácsa szerint jártam el. "Hagyd, hogy úgy történjen minden, mintha ő maga akarná", -mondta Anyuka. Hát hagytam?
Egyik nap megkérdezte, csak úgy mellékesen terelődött erre a szó, sok egyéb más megbeszélnivaló mellett, mire jutottam Piroskával. Mosolyogva hazudtam neki: "minden oké, Anyuka"
"Komolyan mondod"?
Nem bírtam a szemébe nézni, apró sárga lángocskák ugráltak benne, talán a lenyugvó nap sugarainak visszatükröződése.
"Halál komolyan".
"Imre Herceg előtt"?
Felnéztem a lovas-szoborra. A Herceg alig észrevehetően megcsóválta a fejét. Szobor volt, nyíltan nem csóválhatta.
"Előtte"
"Jó". Anyuka elfordult. "Megyek most, sok a dolgom."
Nem firtatta többet, sem aznap, sem másnap, és később se. Piroska lekerült a napirendről. De csak Anyukánál, én őrlődtem tovább és vártam a kedvező alkalmat. Reménykedtem benne, hogy nincs lefutva még a meccs, lőhetek még gólt a hosszúcombú lánynak.

TOTÓ később énekelni kezdett és a kalapját emelgette minden újonnan érkező felé. Egy ideges vendég közelebb lépett és be akart mosni TOTÓnak, amit persze nem engedhettem. Támadt emiatt némi kalamajka, egy kis lökdösődés, egy kis rugdalódzás. Bubu köpködött is, őt nem merték megközelíteni, túl nagydarab volt. Jöttek a rendőrök, elkérték az igazolványokat, más azonban már nem történt ezen a reggelen. Felültünk a következő vonatra, s kidöcögtünk az egyetemre. A második előadásra ki is értünk, ez talajtan volt, szépen végigaludtam. A harmadikon azonban fel kellett ébrednem Telegdesi kiabálásától. A növénytan kiváló professzora a kétszikűek osztályáról áradozott, indulatos fejtegetései egy halottat is visszahoztak volna. Szünetben lesétáltam Lilihez, közömbös dolgokról beszélgettünk, a zárthelyikről, meg ilyenekről. Meghívtam aznap délutánra fagylaltozni, de kedvesem kedvesen mosolyogva visszautasított. Megértettem Lilit, ő inkább tanulni akart nyalakodás helyett, a vizsgák egyre jobban a körmünkre égtek. Ebéd után úsztunk Bubuval az alagsorban, aztán beültem a könyvtárba, hogy átfussam a napilapokat. Az első ember, akibe belebotlottam az olvasóban Főrend volt. Könyvekkel a kezében asztalához igyekezett éppen, kereszteztem az útját. Örvendett, hogy összefutottunk, mondta szóval is: "örvendek". Főrend nagyon udvarias és előzékeny volt azokkal szemben, akiket nem tekintett magával egyenrangúnak, de néhányunkat, Bubu is közte volt, őszinte, nyers bizalmával tüntetett ki. Ha Főrend azt mondta nekem röviden: "örvendek", nem kellett kételkednem szavai hitelében. Zengő Gyulának, vagy Sereghi Daninak nem mondta volna ilyen szimplán, ennyire egyszerűen, nekik kikerekítette volna túlzó bókolással a szót, valahogy ilyenformán: "óh, nagyuram, mennyire örvendek a megtiszteltetésnek, hogy magasságodat látnom megadatott". És ez esetben nem volt evidencia, hogy tényleg örül-e a találkozásnak, vagy csak majmolja a komát.
Főrend ezúttal csavar nélkül, egyszerű örömmel örvendett látásomon, amit én is őszinte lélekkel viszonoztam.
Ugyanahhoz az asztalhoz telepedett le könyveivel, amelyiknél aznap ült, amikor majdnem elütött bennünket, a Lilit és engem, a vonat. Szép Piroska is a saját, külön-bejáratú helyén kucorgott a sarokban, tanulmányaiba temetkezve észre se vette, hogy bejöttem. Adva volt az alapképlet, a titokzatos háromszög, csak most Lili helyett Szép Piroska volt az X az egyenletben. Valami meg nem nevezhető, fülcimpán nem ragadható ok miatt azt gondoltam: Förend a másik ismeretlen. Ha ki tudtam volna fejezni őt az egyenletből, igen őt, és nem Szép Piroskát, a helyzet kulcsát megleltem volna. Semmi racionalitása nem volt ennek az érzésnek, mégsem tudtam szabadulni tőle. A fejem felett fenn a falon, halkan, ám mégis kristálytisztán kattogott a villanyóra másodperc mutatója, és minden ütésével azt szajkózta: cs e l e k e d n i , cs e l e k e d n i , cs e l e k e d n i...
Tettekké érett a gondolat.
Két levélkét készítettem, az egyik Főrendnek szólt, a másik Szép Piroskának.
Förendnek csak ennyit írtam: "Beszélni szeretnék Önnel Méltóságos Úr, Kuka. Fontos. Kuka"
A másikat kicsit bővebb lére eresztettem: "Bocsáss meg kérlek Piroska, nagy marha vagyok. Nem akartam elrontani a közöttünk lévő barátságot. Nagy marha vagyok."
Fogtam a két cédulát, markomba szorítottam őket, Piroskáét a bal, Főrendét a jobb kezembe, és felálltam. Mély levegőt vettem. Most vagy soha. Minden attól függ, melyikük mit válaszol, s mikor teszi. A Sors kereke megmozdult, fordulni kezdett. Vajon hol vet horgonyt hajóm? A testiség, a fülledt erotika vad szikláktól övezett kikötőjében, avagy szellemtestvéreim üde nyárfa-ligete mellett?
Mintha csak a túloldali könyvespolchoz tartanék, megkerültem a saját asztalomat, elsétáltam Főrend háta mögött, s a könyöke mellé ejtettem a cédulát. Fel se nézett, meg se rezzent, de tudtam, észlelte a küldeményt. Tovább haladtam, el, az udvarra nyíló ablakok mentén, olyan lassan sétáltam, amilyen lassan csak bírtam. A terem végét elérve balra fordultam. Még három asztal, már csak kettő. Piroska felnézett egy pillanatra, szemünk sugara találkozott. Mintha csillagok roppannának egybe. Aztán, ahogy léptem feléje, jegyzetébe révedt újra.
Tojáspipi és Falusi Lány rám piszegtek, amikor elmentem mellettük, cipőm sarka csikorgott a fényesre lakkozott padlón. De akkor már Szép Piroska asztala előtt álltam, meztelen kezemben a cédulával.
-Mi jót hoztál Kuk-i? -kérdezte súgva a lány.
Letettem az összehajtogatott papírdarabot a nyitott könyvre, s indultam volna tovább.
-Várj, -mondta Szép Piroska. -Mi ez itt? Egy levél?
Nem válaszoltam. Láthatta.
Kibontotta, átfutotta.
-Ülj le, Kuk-i.
Leültem mellé.
-Nem haragszom, -mondta mosolyogva, miután még egyszer elolvasta a cetlit. -Bárkivel megesik, hogy becsiccsant néhanapján, nem gáz.
Erre se mondtam semmit. A szívem vadul vert.
Halkan felnevetett.
-Különben is. Olyan aranyos voltál. Ha láttad volna magadat, ahogy ott fekszel a padlón, anyaszült meztelenül, és kapálódzol a lábaiddal, mint egy óriáspók!

Mire zavartan, boldogan visszaértem asztalomhoz, Főrend válaszlevele az újságom mellett feküdt.
"Jani fogja Manci csöcsit, Manci fogja Jani pöcsit. Menj, és keféld meg!" -ennyi volt a papíron.

Menjek és keféljem meg? Ezt írta nekem Főrend? Hát jól van akkor, legyen meg az ő akarata. Megyek és megkefélem Piroskát. Vagy a Lilit. Melyikre gondolt Főrend, amikor azt mondta, menjek és keféljem meg? Na, ez itt a kérdés. Meg az, mitől vagyok ennyire nagy balfácán.
Pörgött az agyam, mint a motolla. Nem ide akartam én kilyukadni, amikor a levélkét megírtam. Értékelem Főrendet, tisztelem is, naná, hogy tisztelem, ki ne tisztelné őt, de nem fogom ilyen apróságokkal zaklatni. A kefélés, mármint a konkrét kefélés magánügy. Más a helyzet azonban az általában vett keféléssel, mint jelenséggel, mert ez elvi kérdések sokaságát érinti. Nálam például úgy vetődik fel, miért nincsenek sikereim a nőknél, mint például Nagy Szerszámnak, vagy Tenyészállatnak. Én is szép vagyok. Szebb is, mint Nagy Szerszám. Én is izmos vagyok. Izmosabb, mint Tenyészállat. És az a valami, amit a nők annyira kedvelnek...nos...amiatt sem kell szégyenkeznem. De a kefélés csak a felszín. Hullámtaraj a hullám tetején. Mi van a mélyben? Ó, a mélyben sokkal de sokkal fontosabb kérdések rejtőznek, s ezekről a fontos kérdésekről akartam én Főrenddel értekezni.
Kitéptem a gyakorló füzetemből egy lapot, kétfelé hajtottam. Meg k e l l értessem magam Főrenddel. Most. Nem holnap, vagy holnapután. Holnap már lehet, hogy késő lesz.

Leírtam az első sort. "Vannak szellemek? Van túlvilág? A nem látható lények mennyire képesek beleszólni életünkbe? Meg tudják változtatni sorsunkat? A múlt befolyásolja e a jövőt, s a jövő visszahat-e a múltra?"
Amit megfogalmaztam, ami kitört belőlem, régóta nyomott már. Belső parancsra cselekedtem, amikor ezeket a kérdéseket papírra vetettem.

Sok minden mást is megkérdeztem még levelemben Főrendtől, de a lényege ez volt. Összehajtottam a levélkét és rávettem a könyvtári segéderőt, aki éppen arra kószált, vigye át Főrendhez. Udvarias mosollyal az arcán elsietett, megvárta a választ. Főrend levélkéje tömör volt, és a legmesszebbmenőkig terjedő várakozásaimat is kielégítette.

"Vannak. Van. Nagyon. Meg. Igen. Természetesen mindkettőt. És, ha Ön, Kegyes Uram többet is akar tudni ezekről a dolgokról, örömömre szolgálna, ha megtisztelné társaságunkat, és részt venne szokásos péntek esti szellem-idéző szeánszunkon. Soraival lekötelezett. Lebilincselően izgalmas levélben társalogni Önnel."




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2015-06-11 07:54:08

válasz Ylen Morisot (2015-06-10 19:50:49) üzenetére
Szia Ylen! Anyuka titokzatos lány, az évfolyamon az a hír járja róla, hogy boszorkány. Igaz-e, vagy sem, majd kiderül a folytatásban, ami eléggé "szellemes" lesz, azt hiszem:) Köszönöm, h olvasod, kíváncsi vagyok majd, mi lesz a véleményed:))) Üdv: én
Szenior tag
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1836
Időpont: 2015-06-10 19:50:49

Szia! Laza, könnyed, érdekes, leköti az olvasót. De ki az az Anyuka? Mindvégig mint rejtély áll előttem a személye.
"Vannak.Van. Nagyon. Meg. Igen." - ez tetszik! Végre kezdődik valami izgalmas!
Folytatom...
Ylen
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2009-04-17 20:16:22

Nem is tudom mit mondjak...igazán nem érdemlem meg!
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2009-04-17 14:51:33

Engem nem csapsz be, en nem azert olvasom, mert tudni akarom, hogy vannak-e szellemek. Egyszeruen csak jol irsz s jot. Es szeretem az irodalmat, es ez az.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-10-29 08:17:17

Tibor, túldícsérsz! Kétségkívül jól esik ámbátor, mert hozzáértő szól! Szeretem én is az írásaidat, amikor van időm, mindíg olvasok Tőled. A szellemek legyenek Veled!
Szia: én
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-10-28 20:08:02

Még mindig azon remek író műveivel mérném! Szókimondó, szórakoztató, a sztorik lazák és hihetőek. Rengeteg humor, azokkal az éles tüskékkel, amiktől annyira fájdalmasan jó az élet! Hogyne olvasnám!

Mostanra már a szellemekig is elértem. Ha vége, talán kerekítek is neki egy ajánlót...

Üdv
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-10-28 16:54:34

Szia Kuvik! Köszönöm!!! Nem is mertem feltételezni, hogy olvasod ezt a badarságot. A következőrészben fény derül arra, vannak-e szellemek, Izgalmas kérdés, nem?
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-10-28 07:36:33

Lassan utolérlek. Eddig nagyon jó!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)