Azok az édes szavak
De bennem minden hangsúlya megragad
Azok a fénylő szemek, ragyognak mint ég a felhők felett
Mint a legszebb szivárvány, bár most merész leszek

Az a drága édes ajak, formás puha, mint az áfonya
Az a szöszke haj mibe belesimítva múlik a múlt alkonya
Az a kedves kéz, mit formál?...múltat és jelent jelent
Engem érint és ennyi elég, ez már a lét, és ez ennyit jelent

Finom bőröd, mely perzsel, mint a bársony
Megigéz, mint alkonyatot a várrom.
Édes érintésed mint a képzelet, vési szívembe képedet
Alig várom a percet, mely sajnos véget ér...

Puha sóhaj, kis gondolatka, mely épp ajkadat elhagyhatta
Teljesen megigézel, elmaradó emlékezet...
Szerintem Téged mindig szerettelek..
És akkor tetőzik a gyönyör, ember legyen ki ezt szavakba önti

Akkor most épp vége van, de ezt semmihez sem tudom kötni
Várhat még az a várrom
Alkonyatra jön a hajnal, édes reggel pirkadattal
Érzem minden rezdülésed, szívem befogadott Téged

Szívem csak egy hangsúlyra vár
Mondd már végre ezer évek titkos szavát
Mit képzeleted hívott létre, és a képe szívedbe mart
Amiért én jöttem ide, Érted, mi másért

Szívedért mely nekem a legszebben dobog
Érzem, mikor nyugszol vállamon, Te vagy az én világom
Életemben mindig Téged kerestelek, megleltelek..
Mondd, már végre...

Együtt kell mennünk az öröklétre...