HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48543

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BaxyFeltöltés dátuma: 2006-05-28

Buborék

Fura dolog az ébredés. Van, amikor az ember sikítva ébred, verejtéktől nedves ágyban, van, amikor mosolyogva, mert ez a nap nagyszerű lesz, olykor fáradtan, vagy éhesen, vagy fázva, esetleg fájdalommal átjárt testtel. Van, amikor már fel sem ébred.
És mindközül a legfurcsább, amikor az ember úgy ébred, hogy arra sem emlékszik aludt-e egyáltalán. Felébred, és nem tudja, hol van, mikor aludt el és hol, ki ő valójában, miért került ide? Daviddel pont ez történt.
Kinyitotta a szemét és nem látott semmit. Illetve egyvalamit. A sötétséget. Nem álmodott semmit, csak fölébredt. Egyik sötétségből a másikba.
Megpróbált megmozdulni. A fájdalom bombaként robban izmaiban. Mindenhol. Minden egyes izmában érezte a fájdalmat. Leginkább olyan izomlázra hasonlított, mintha körbefutotta volna földet. Keverve közvetlen a születés utáni hidegérzettel. Igen, hideg volt. Szokatlan hideget érzett a meztelen bőrén. Tudta, hogy meztelen, mert nem érzett magán ruhát.
Megpróbált újból megmozdulni, ezúttal lassabban, óvatosabban. Sikerült a jobb oldaláról a hátára gurulnia. Megremegett a hidegtől, amit a hátán érzett, ez újabb fájdalmas élmény volt. Valami sima dolgon feküdt, ami hideg volt és kemény, mégis kellemes.
- Hol vagyok?- kérdezte a sötétségtől. Azaz kérdezte volna, ha nem sivatagban érlelt vatta lett volna a szájában. Ehelyett csak valami torokhangú hörgést hallatott. Nyelt egy szárazat, fájdalmasan megköszörülte a torkát és újból próbálkozott:
- Hhrmhf.- Ez már emberibb hang volt. Nyelt még egy fájdalmasat, próbált nyálat gyűjteni kiszáradt szájüregébe, várt egy kicsit, hogy átnedvesedjen a nyelve, majd belesuttogta a sötétbe: - Hol vagyk...- A szó végét önkéntelenül lenyelte, mert még mindig száraz volt a torka. Megnyalta ajkait, amitől nagyon szomjas lett. Eddig nem is gondolt rá, hogy szomjas lenne, túlontúl el volt foglalva azzal, hogy hol is lehet ő.
Kínkeservesen felült, kezeivel segítve magát. Lassan végigtapogatta magát, megvan-e mindene. Megvolt. Csupaszon, de megvolt. Ő volt. Ő. Ő...
De ki ő? Erre a gondolatra hirtelen felkapta a fejét, amiért fájdalommal fizetett a nyakizma. Nem vette észre. Ki lehet ő? Megint végigtapogatta magát. Ismerte ezt a testet. Férfitest. Izmos, szőrös, nagy. Hosszú göndör haj, de az arc... Az arc ismeretlen.
Megköszörülte a torkát és most már hangosabban megszólalt: - Hol vagyok?- Ez a hang. Ismerős, mégis idegen. Két kézzel lófarokba fogta a haját, tarkóján megszorította, majd elengedte, hagyta szabadon a vállára hullni. Ismerős mozdulat, rutinszerű.
Csupasz fenekével érezte, hogy a hideg, sima valami nem is olyan kemény, mint azt gondolta az elején. Izmos hátsója alatt enyhén besüppedt. Mintha gumin ülne. Valamiféle kemény, fantasztikusan sima gumin.
Amnézia! Ez a szó jutott az eszébe. Igen. Amnéziás lett. Ez megmagyarázza miért nem emlékszik semmire, miért oly ismerős neki néhány dolog, miért tud gondolkodni. Tudja, hogy nyugodtnak kell lennie, nem szabad erőltetni az emlékezést, mert majd minden eszébe fog jutni egyszer. Vagy nem.
Eszébe jutott, hogy még nem tudja, hol van. Nemcsak nem emlékszik, nem is lát semmit.
Lehet, hogy meg is vakultam?- gondolta. Lassan körbetapogatózott maga mellett. Semmi. Csak az a sima gumiszerű dolog. De fura, ám nem kellemetlen.- gondolta. Még jobban kinyújtotta a kezét, hátha van valami a közelében. Semmi.
Négykézlábra állt. Szinte már megszokta a fájdalmat. Majd lassan felegyenesedett. Még mindig fázott, bár már kevésbé. Felemelte a kezét a feje fölé. Nem ütközött bele semmibe.
-Eszerint felfelé van hely. És oldalra?- Mondta ki hangosan. Fura volt hallani a saját hangját, de hozzá kell szoknia, ha nem fog tudni többé emlékezni az eddigi életére.
Lassan kinyújtotta oldalra a kezét mindkét irányba. Van egy karnyújtásnyi helye.
-Most merre?- kérdezte leginkább magától. Állt egy pillanatig, majd balra fordult és kinyújtott kezekkel lassan, tapogatózva elindult. A lábait is tapogatva helyezte egymás után, mert nem akart orra esni. Minden lépésnél egy kicsit besüppedt a talpa abba a fura anyagba. Lassan ment, óvatosan lépkedett. Nem hitte, hogy az a gumis anyag átszakadna, mert elég stabilnak érződött, csak egy kicsit puha a teteje. De azért felkészült mindenre.
Előrecsoszogott vagy nyolc métert tapogatózva még oldalra is, hátha beleütközik a keze valamibe. Közben fülelt, hátha meghall valamit, de a saját légzésén kívül nem hallott semmit.
Egyszer csak érezte a lábával, hogy nagyon enyhén felfelé ível a talaj. Nagyot dobbant a szíve, hogy végre valami változás van ebben az egyhangú, sötét, gumiszerű, hideg tájban.
Egyre bátrabban lépkedett előre, hátha végre lesz valami.
A talaj egyre meredekebb lett és egy idő után már négy kézláb sem tudott tovább menni. Csúszott a keze és a talpa az izzadságtól. Visszafordult.
Most már bátrabban lépkedett, mert érezte, hogy nem fog átszakadni a gumi. A másik irányban is ugyanez volt a helyzet. Felmászott, ameddig bírt, aztán balra fordult és elindult.
Egy idő után észrevette, hogy amilyen ív van a talajban, olyan van a falakban is.
A felismeréstől szinte megdermedt: - Egy gömbben vagyok?- Gondolta.
Visszament arra a pontra, ahol szerinte először volt miután felébredt.
- HÉ!- Kiáltotta. A visszhangja ide-oda csapódott körülötte. Megijedt. Hogy kerül ő egy gömb belsejébe? Az adrenalinszintje az egeket súrolta, de erőt vett magán, vett egy mély lélegzetet, lassan kifújta és elkezdte a gondolatait rendezni.
Ha egy gömbben van, az a gömb is kell, hogy valahol legyen. De hol? Ezen morfondírozva hallotta meg a távoli morgást.
Szinte alig hallható morgás volt, de ebben a csendben minden hang jobban hallatszik. Fáradt volt, pedig nemrég ébredt. Nehéznek érezte a testét. Lehajtotta a fejét és ránézett a lábára, amit természetesen nem látott. Ettől a mozdulattól valami emlék majdnem beugrott. Mi volt az? Felnézett, majd ismét lehajtotta a fejét és...
És semmi. Pedig majdnem megvolt. A rohadt életbe majdnem megvolt. Majdnem emlékezett valamire. Próbált emlékezni. Erősen gondolt rá, mi lehetett az az ismerős érzés.
De semmi nem jutott az eszébe. Semmi.
Letérdelt, ráült a sarkára és elsírta magát. Félt. Egyedül volt. Meg volt ijedve és el volt keseredve. Elkezdte ököllel verni azt a szemét gumit, amiből nincs kiút. Minden egyes ütése visszapattant a talajról. Ezen, más körülmények közt jót nevetett volna de most más volt a helyzet. Most ki akart innen kerülni.
Miután megnyugodott leült törökülésbe és várt. Mintha egyre nehezebb lenne a teste. Figyelt. A morgás is erősödött. És érzett még valamit, enyhe remegést.
Rezgett a gömb. Tisztán érezte. -Na! Csak történik valami!- Mondta bele a sötétségbe.
A hőmérséklet is kezd elviselhetőbbé válni. Behunyta a szemét és várt. A gömb remegett, a morgás erősödött és ő csak várt. Az sem baj, ha meghal hirtelen, valami hatalmas szörny által, ami morogva közelít, és ezer lába van. Inkább ez, mint egy gömbben szomjan halni.
Hátrasimította a haját két kézzel, a tarkójánál megszorította, majd elengedte hadd hulljon csupasz vállára.
Ez a mozdulat megint megmozgatott benne valamit. Majdnem emlékezett. Majdnem elkapta, de megszökött az emlék.
-A kurva életbe!- kiáltotta. Ránézett a kezeire és megdöbbent, hogy lát. Nagyon halványan látja a keze körvonalait.
-Na! Ez már valami- kiáltotta boldogan, miközben feltápászkodott ültéből. Igazából fel akart pattanni, de nagyon nehéznek érezte magát, nehezen mozgott. Miután felállt, érezte, hogy jobban belesüpped a gumiba. Nem foglalkozott vele. Látott. Nem vakult meg.
Egyre nehezebbnek érezte magát, a gömb már szinte rángatózott és egyre világosabb lett. Most már látta az ujjait. Mintha hajnalodna. Csak gyorsabban. És félelmetesebben. De ez jó, mert történni fog valami.
A gömb egyre inkább rángatózott. Ide-oda rángott a talaj. Leguggolt, mert nem állt stabilan a lábán. És ettől megint majdnem beugrott valami. Emlékezni fog. Igen. Érzi.
Felállt. Terpeszbe tette a lábait, összefonta mellkasán a karjait és megpróbálta felvenni a gömb remegését. Most már egyáltalán nem fázott. A fény is egyre több lett.
Felnézett és látta a gömb felszínét. Ezüstös szürke. Mint egy tükör. Nem látta benne magát, mert remegett az egész. Lenézett bokáig besüppedt lábaira. Odalent is ugyanaz az ezüst volt. Körülölelte a lábát. Rángatózott a gömb körülötte. Lent sötétebb árnyalatú volt a tükör.
Hirtelen oldalra pillantott. A gömb kisebb lett. Rángatózott az oldala. Mintha higany lenne. És a morgás, a rángás egyre gyorsabban erősödött. Erősödött az érzés is, hogy mindjárt emlékezni fog. Igen. Mindjárt meglesz. Mindjárt.
A morgás, bömbölésbe csapott. Elviselhetetlen hangerővel töltötte meg a gömböt.
Fülét befogva ordított. Összeszorította a szemét, mert a fény is egyre élesebb lett. Könyörgött, hogy ne most legyen vége, amikor mindjárt emlékezni fog. Mert emlékezni fog. Mindjárt itt van.
A bömbölés, a rázkódás, a fény egyre csak erősödött. Egész lényét a rángatózás és az a hang töltötte ki. És közelített az emlék. Mindjárt megérkezik. Mindjárt itt lesz.
Mielőtt megbolondult volna, vagy meghalt volna a hangtól és a rángatózástól, egy hangot hallott, ami eszébe juttatott mindent.
Mindenre emlékezett. Az egész életére. De főként egy fekete rövid hajú lányra. Fehér bőrére, barna szemére, telt, rózsaszín ajkaira, a mosolyára, ami megbabonázta, a testére, ami mindig felizgatta, a könnyekre, ami miatta hullt, az első csókra, az utolsóra, a szakításra, a toronyházra, a kilátásra, az egyre közeledő járdára, és arra a hangra. Ez a hang, amit akkor is hallott. Ez a hang, ami mindent az eszébe juttatott. Csak egy hang. Egy egyszerű, jelentéktelen hang. De neki ez a hang volt az utolsó. Ez a hang volt az első. Számára ez volt a
minden. Ez a hang betöltötte a világmindenséget. Ez a hang:
PUKK!




















Vége

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
vaj
Regisztrált:
2006-07-05
Összes értékelés:
145
Időpont: 2006-07-20 09:10:41

Jó a pukk. Benne van a halál és az újjászületés is. Ha eltűnik a minket körbefogó buborék - ami lehet védelem, de ugyanakkor illúzió is - új emberek leszünk. Meghal a régi énünk - elveszítjük azokat is, akik ahhoz az élethez tartoztak, még ha fáj is, még ha fekete, rövid hajuk is volt - de vár valami új. Az írásaidból azt érzem, hogy meztelen vagy, tehát őszinte, de dideregsz, vágyódsz a melegre, ugyanakkor félsz tenni érte. Ahogy a Szoba című novellában írtad, rettegsz, hogy nem történik semmi, de attól is félsz, hogy történik. Persze lehet, hogy teljesen más a valódi helyzet.
Alkotó
Regisztrált:
2006-04-27
Összes értékelés:
80
Időpont: 2006-06-07 13:12:53

Ezt most nem egészen értem, és ez nem egy jelentéktelen szempont. Az eleje megvan, oké, csak leírás. De utánna? Miylen lány? A buboréknak annyi? És utánna emlékezik? Lécci segíts egy kicsit, hogy egérthessem! De az se lenne egy utolsó dolog, ha kibővítenéd.... Jó, csak ötlet...

De amúgy nem rossz! Olyan te stílusodban van... Asszem.... de mint ha már találkoztam volna már hasonlóval. Tetszik. Olyan kemény, éles, puha, de csak szeretni lehet... így pont jó...

Köszi az írásokat, még egy visszavan, elolvasom.

M. L'isa

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Vlagyimir Viszockij: A Papagáj dala címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Nagyanyó angyala című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Ahogy a felhők című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel A somogyszentpáli vonaton címmel a várólistára

Susanne bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Ringató otthon című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Ringató otthon című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Ringató otthon című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 11. címmel a várólistára

Takács Gyula bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

Takács Gyula alkotást töltött fel Kedv, remények, lilák címmel a várólistára

szilkati alkotást töltött fel Három lány 19. címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Egyszer el kell mondanom című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)