HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48258

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: ÁrnikaFeltöltés dátuma: 2007-11-18

Fehér galamb rózsafa ágán III.

- Jesszusom, jesszusom, jesszusom... - hadarta egy ideges hang Sel feje fölött. - Ó, nagy Brondin, te minden erdei istenek közül a leghatalmasabb...

Sel hunyorogva kinyitotta a szemét.

- Mit csináljak most? Mit csináljak most? - sopánkodott a hang, és a napsütötte ég képe elé beúszott egy borzas, vöröshajú lány feje, aki meglehetősen rémült arcot vágott.

Sel nyögve megmoccant és megpróbálta kinyújtóztatni megmerevedett tagjait, mire a lány halkan felsikkantott.

- Hiszen te ébren vagy! Lindor anyám, segíts meg... Mit csináljak? - tördelte a kezét tanácstalanul, aztán eszébe jutott a megoldás. - Megvan! Futni fogok!

Sel azon nyomban felpattant, feledve minden fáradtságot, és még épp idejében megragadta a menekülni készülő lány zöld ruháját. Még csak az hiányzik, hogy ő is elfusson...

Ahogy maga felé fordította a vékony testet, megdöbbenve vette észre, hogy a lány összeszorított szemhéjjal remeg, és közben különféle fohászokat suttog maga elé.

- Hé, figyelj... - próbálta halkan megszólítani.

- Nem, nem, nem! Távozz tőlem, sátán! - a lány még mindig csukott szemmel kiabált. Aztán kétségbeesetten motyogni kezdett. - Már megint, ezt nem hiszem el, ez csak velem történhet meg...

- Bocsáss meg. - Sel megrökönyödve elengedte a lányt, aki szemmel láthatóan annyira bepánikolt, hogy már elmenekülni sem jutott eszébe. - Nem akarlak bántani, én csak keresek valakit, aki...

- Akit elvarázsolhatsz, mi? Tudom én, hogy megy ez nálatok... - sóhajtotta a lány.

- Nem, dehogyis, én olyasvalakit keresek, aki segíteni tud nekem. Elvesztettem valamit, ami nagyon fontos volt nekem.

- Elvesztettél? - A lány szemei hirtelen felpattantak, és Sel önkéntelenül is hátrált egy lépést. Világoszöld tekintet meredt rá, tiszta akár egy tó vize. - És azt mondod, most keresed? - mondta tűnődve a lány. - Furcsa... mintha emlékeznem kellene valamire, de most egyszerűen nem megy... - Oldalra hajtott fejjel végigmérte Selt. - Tényleg nem tűnsz varázslónak, túl fehér vagy. És mintha már láttalak volna valahol... Áh, mostanában minden kimegy a fejemből. - Azzal megütögette kezével a homlokát.

- Kérlek... - szólította meg Sel újra a lányt, mire az abbahagyta a homlokcsapkodást. - Nagyon fontos lenne, hogy segíteni tudj. Egy lányt keresek, a neve...

- Állj, állj, állj! - szólt közbe a vöröshajú ijedten. - Ez itt nem alkalmas hely az ilyen megbeszélésekre. Gyere, elviszlek magamhoz, és ott folytathatod. Nem, ne is szólj közbe, igazán nincs messze, a második tölgyfa után jobbra, rád férne néhány száraz ruha is, esetleg egy csésze forró tea, vagy...

Sel oda sem figyelt a hablatyolásra, csak hagyta, hogy a lány maga után húzza az erdőbe. Volt egy olyan megérzése, hogy most közelebb kerülhet a titokhoz. És egy olyan is, hogy ez a lány csak azért beszél ennyit, nehogy a férfi folytatni tudja, amit elkezdett mondani. Különös lények ezek a nimfák... Vagy csak ő vonzza az ilyen nehéz eseteket?

A vöröshajú lány nemsokára megtorpant egy nagy bokorcsoport előtt.

- Csak utánad - intett Selnek, aki értetlenül nézte őt.

- De hát, hová...?

- Nem látod, vaksikám? - úgy tűnt a félelem elmúltával a lánynak is visszatért az a nimfákra nagyon jellemző szokása, hogy különféle neveket aggat beszélgetőpartnerére. - Akkor megyek előre... - sóhajtott fel, azzal közelebb lépett az egyik bokorhoz, mire annak ágai megnyíltak előtte.

Sel követte őt, s nemsokára mindketten egy otthonosan berendezett helyiségben álltak, melyet minden oldalról sövény határolt. A tetőt a bokorcsoport fölé lógó fák lombja alkotta.

A férfi épp nekiállt volna jobban körülnézni, mikor a lány leültette őt egy fából faragott asztal mellé, és elkezdett az egyik sarokban lévő különféle edényekkel csörömpölni. Kis idő múlva a zajhoz hangos dúdolás is társult. Sel egyre idegesebben nézte, biztos volt benne, hogy a lány direkt csinálja. Csak azt nem értette, miért. Mikor végül úgy érezte, nem bírja tovább a fülsértő lármát, a lányra kiáltott.

- Abbahagynád, kérlek?!

Vöröshajú vendéglátója megszeppenve nézett fel rá. Aztán gyorsan előkapta az edénykupacból a teáskannát, megtöltötte vízzel, és a tűzhelyhez vitte. Miután a lángok felcsaptak, a lány bűnbánó arccal az asztalhoz lépett.

- Köszönöm - sóhajtott fel fáradtan Sel. Nem értette ezt az egész színjátékot. Ő csak azt akarta tudni, merre van Néda.

- Jut eszembe, a száraz ruhák! - kapott észbe a lány hirtelen, de a férfi leintette.

- Hagyjuk ezt... tudod jól, hogy ez nem számít.

- Igen... ó, Brondin, minden erdei istenek ura, mért pont én...

- Hogy hívnak? - vette elejét Sel a további panaszáradatnak.

- Julna - nézett rá furcsán a másik. - Még nem jöttél rá?

- Mégis, miből kellett volna...?

- Szóval nem is mesélt rólam? - szomorodott el a lány.

- Kicsoda? - kérdezte Sel, aztán szíve hevesebben kezdett el dobogni. - Csak nem...

- Már bocsáss meg, de ha még azt sem tudod, kit keresel, hapikám... - próbált közbebeszélni a lány.

-... Néda?

Julna tudta, hogy ez fog következni, mégis elsápadt a név hallatán.

Sel viszont teljesen fellelkesült, csillogó tekintettel meredt a vele szemben ülő lányra. Hát sikerült! A nyomára bukkant!

Julna hirtelen felpattant, és kész a tea! - felkiáltással a tűzhelyhez sietett. Sel nem láthatta az arcát, melyen gondolat gondolatot kergetett. Mikor végül visszatért az asztalhoz kezében két bögrével, a férfi meglepődve vette észre, hogy a lány sír.

- Mi történt vele, Julna? - kérdezte csendesen Sel. A boldogság reménye kártyavárként hullott szét lelkében.

- Te vagy a királyfi, igaz? - szipogott a lány válasz helyett. - Már emlékszem... Nagyon fáradt voltál azon az éjszakán, mégsem tudtad levenni róla a tekintetedet. Láttam azon a kiismerhetetlen madárszemeden is, hogy azonnal beleszerettél. Mikor könnyes arccal megállt a lombok alatt, úgy megszorítottad karmaiddal az ágakat, hogy szegény juharfa felsóhajtott belé. Aznap kezdődött minden.

Sel zavartan nézett rá.

- Aztán egy évvel később... Furcsa, hogy ami az egyiknek a szabadulás, az a másiknak a rabság kezdete. Ott táncoltatok az ünnepségen, együtt a tömeggel, mégis valahogy külön, mintha a saját varázsvilágotokban léteznétek csak. Búcsúzni kellett, s te nem is vetted észre, hogy Néda ugyanaz alá a fa alá vezetett, ahonnan előző évben megpillantottad őt. Mikor elrohant, te megtörten álltál fehér ruhádban, ő pedig futás közben kissé vádlón, kissé bátorítóan megsimította a juharfa törzsét...

- Honnan tudod te mindezt? - suttogta Sel, és érezte, ahogy összeszorul a torka.

Julna egy pillanatig hallgatott, aztán csak ennyit felelt lehajtott fejjel:

- Én voltam a fa.


*


A lány az arca elé kapta a kezét, mintha attól tartana, hogy Sel megüti őt. Ám a férfi csak nézett maga elé szótlanul. Szörnyűbbnél szörnyebb rémképek rajzolódtak ki agyában Julna szavai nyomán. Rendületlenül meredt a semmibe, aztán megrázta fejét, és egy hajtásra kiitta teáját.

Julna egy perc hallgatás után félénken leeresztette arca elől a kezét. Világoszöld szemeiből még mindig harmatcseppként hulltak a könnyek.

- Ő volt az egyik legönzetlenebb ember, akit ismertem. A legjobb barátnőm, egész gyermekkoromban - megpróbált Sel szemébe nézni, s kis idő múlva a két szempár összekapcsolódott. - Elválaszthatatlanok voltunk, ezernyi mókát találtunk ki együtt. Ha valaki meglátott minket, rögtön mosolyogni kezdett, mi voltunk a jókedv és a gondtalanság hírnökei. - Julna elmosolyodott az emlékektől, és Sel önkéntelenül is visszamosolygott rá. Aztán a lány arca újra komollyá vált, és folytatta a mesélést. - Két éve, néhány nappal az őszköszöntő ünnepség előtt, elküldtek minket az erdőbe rőzsét gyűjteni. Ahogy szedegettük az ágakat a földről, eltávolodtunk egymástól. És akkor... - a lány arca még fehérebbé vált -, akkor láttam meg Őt.

Magas volt, ősz hajú, és színes köpenyt viselt, amin ijesztő formák örvénylettek. Annyira megijedtem, hogy mozdulni sem bírtam, legszívesebben felsikoltottam volna, de egy hang sem jött ki a torkomon. Aztán megragadott és vonszolni kezdett magával - Julna hangja megremegett. - Csak mikor a hegyet megláttam a fák mögött, akkor jöttem rá, hogy túl messzire elkalandoztunk az erdőben. A Varázslók hegye...

- És Néda? - szólt közbe Sel akaratlanul.

- Látta, hogy mi történt, és ez volt a legrosszabb - szakította el a lány a tekintetét a férfi arcáról. - Látta, hogy rángat engem az a szörnyű ember, és nem tett semmi, csak állt és nézett. Volt valami idegen akkor a szemében, amitől elvesztettem minden reményem, és feladtam a harcot, hagytam, hogy a varázsló oda cipeljen, ahová akar.

Útközben a pániktól elveszthettem az eszméletem, mert mikor felébredtem, egy apró kamrában találtam magam. A kőfalakból ítélve, barlangban lehettem. Egy díszes függönnyel letakart ajtónyílás mögül fény és hangok mormolása szűrődött ki. Közelebb másztam, hogy meghalljam, mit beszéljek, és legnagyobb megdöbbenésemre az egyik hangban Néda hangját ismertem fel.

Kissé félrehúztam a függöny sarkát és megláttam őket. Ha eddig azt hittem, Nédának nincs semmi titka előttem, csalódnom kellett. Rejtekhelyemről épp ráláthattam az arcára, amely elég dühösnek tűnt. Vele szemben, nekem háttal, állt az ősz hajú varázsló, és mellette egy másik férfialak. Később kiderült, hogy a fia. - Ezeket a szavakat a lány olyan megvetéssel ejtette ki a száján, amilyet Sel nem is feltételezett volna róla. - A mocskos disznók! Hogy akadnának fenn mindketten az első tövisbokor ágán! Mikor meghallottam, miről van szó, majdnem újra elájultam. Kiderült, hogy az ősz varázsló és fia azért költöztek a szigetre, hogy a fiúnak feleséget találjanak a nimfák közül. És az a vén gazember már hónapok óta figyelte minden lépésünket, míg nem kiszemelte a legmegfelelőbb arát: Nédát. A szavaiból úgy tűnt ki, már néhány hete próbálja megkörnyékezni őt, és meghívni magukhoz, hogy megismerhesse jövendőbeli férjét. Fűt-fát összeígért neki, ha elfogadja a házassági ajánlatot. Persze Nédát nem lehetett ilyen egyszerűen behálózni - tette hozzá apró, büszke mosollyal az arcán Julna. - Ő nem dőlt be az ilyeneknek.

Ezért találták ki azt a tervet, hogy engem elrabolnak... Tudták, hogy értem még ebbe a földi pokolba is eljönne...

A lány újra sírva fakadt, mire Sel nyugtatóan megsimogatta a haját, bár belül benne is tomboltak az indulatok.

- Kérlek, folytasd...

- A varázsló alkut ígért. Elenged engem, ha Néda beleegyezik az esküvőbe. Barátnőm belenyugvóan sóhajtott, és láttam, mindjárt kimondja azt a szörnyű szót, amivel örökre elrontja az életét. Összeszedtem magam, és kirohantam a kamrából. Nem tudom, hogy akartam megakadályozni a dolgot, csak felkaptam a kezembe kerülő első tárgyat, és jó erősen a fiú fejéhez vágtam. És hát... hm... az első tárgy, mint kiderült egy varázsfőzettel teli üveg volt, ami szépen eltört a becsapódás után. A fiúra ráfolyt a zöldes főzet, és - Julna nem tudott elfojtani egy kárörvendő vigyort - csótánnyá változott a szentem... Úgy tűnik, ez a főzet kihozza az emberből az igazi valóját... Mindenesetre a varázsló szerint ez nem volt olyan vicces a dolog, mert nagyot suhintva a ruháján megfordult, aztán csak egy fehér villanást láttam, és a következő pillanatban megszűntem nimfának lenni. Fa lettem, juharfa... - mondta elrévedve. - Az idő és a mozgás körülöttem valahogy furcsán elmosódott, és lelassult. Nehéz volt beleszokni ebbe az új létformába. Aztán mielőtt jobban megvizsgálhattam volna magam, hirtelen szörnyű szomjúság tört rám. És meztelenség érzése. A gyökereim sírva könyörögtek az áldott föld takarásáért. Ezt Néda is észrevehette, mert kiabálni kezdett a varázslóval. Azt mondta... azt mondta, mindent megtesz neki, csak ne kínozzon engem. A varázsló kegyetlen hangon felkacagott. Aztán - borzadt el a lány -, visszaváltoztatta a fiát, és megtartották az eljegyzést. Meg kellett csókolnia őt, még nézni is szörnyű volt.

Sel keze ökölbe szorult.

- Azt hittem megszakad a szívem, de nem tehettem semmit ellene. Az öreg kitűzte az esküvő időpontját is... "Ahogy az új nap hajnala feldereng, és az új ősz beköszönt..." Azaz egy év múlva, az őszi ünnepség után. Legszívesebben megfojtottam volna, vagy kigáncsoltam volt egy gyökeremmel, de túl gyenge voltam bármiféle mozgáshoz. Néda követelte a varázslótól, hogy változtasson vissza, de az kikötötte, hogy az átka csak az esküvő napján hull le rólam. Végül barátnőmnek sikerült elérnie, hogy oda ültethessen el engem, ahová ő szeretné. Egy feltétellel... Ha ennek fejében néha meglátogatja a varázslót és fiát, és "szívességeket" tesz nekik. Bővebben nem fejtette ki, de... - Julna elvörösödött. - És ő volt olyan bolond, és beleegyezett. Máig sem értem. Talán úgy gondolta, neki már úgyis mindegy, nem tudom. Meg akartam halni abban a percben, tudtam, hogy én nem érek ennyit, nem vagyok rá méltó, hogy valaki tönkretegye miattam az életét.

Aznap este ültetett el engem a nagy rét szélén. Sosem voltam még annyira szomorú, mint akkor. Megállíthatatlanul hullottak leveleim, ahogy a könnyek is az ő szeméből. És közben folyamatosan azt suttogta, hogy bocsássak meg neki... Még a szél is sírt, ahogy könnyű esőcseppekkel terített be minket. Nem tudom, hogy éltem túl azt az éjszakát...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Ár című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Maszatos szeretet című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Maszatos szeretet című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ár című alkotáshoz

hundido alkotást töltött fel Zsuga Zsiga kalandja 9. rész címmel

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Te vagy nékem.... című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Káin megölte Ábelt című alkotáshoz

Lantos Tímea alkotást töltött fel Az elengedés címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - A nagy ház 01. című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Egy pénteki nap 03. címmel a várólistára

hundido alkotást töltött fel Zsuga Zsiga kalandja 9. rész címmel

Tóni alkotást töltött fel Karay Ilona: Vágy / Begierde címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)