Tudod az már kevés, mikor látom csillogó szemed, tükre vakit, igazi élvezet
Kell ennél több, látni benne a gyönyört, mely, mint élet jelenik meg
Pillád rezdül, rámvetül, borzongás az, mi szívembe kerül
Édes szemed igazi színvilága, babonáz, mint vadat, és kelepcébe merül
Ez mind a pupillák csintalan kedve, életre hívó piruettje

Kicsit már máshogy látlak, minden nap egy új varázslat, ima a parázsnak, a lángolásnak, az örök szerelem oltárának, soha nem áldoznék másnak
Arcod tökéletes bája, szívem megnyugvása, akár ezt bicskával is írhatnám egy fába
Ujjaid, mint a finomság dallama, fogják kezem, ez olyan, mint az érzés menyasszonya
Finom, érzéki, puha, bársony szalag, érintése csoda, mesélhetne, de nincs oka

Természeted, az csak örök, minden percben uralkodik létem fölött
A hangod lágy búgás, mit üzen egymásnak két "galamb-óriás"
Porcikáid ízekre szedném, mérlegelném, de már nem kell, vagy nekem. Ez kell
A mozdulat, amely sétád kíséri, számomra a világot teríti, ringó hintó képét idézi
Ahogy jössz felém az csak képzelet, léptedben jár az érzéki végtelen

Gyönyörű hajad lágy puhasága, mint egy finom bársonypárna szétszóródott álma
És azok a bolondos tincsek, tengervíz mélyén lubickoló kincsek, itt már minden mindegy
Szöszkén libbennek az égre, feloldódom benne, mint az égben a "kékje"
Mikor hozzámbújsz, ez a szőke zuhatag, már nem kispatak, más.. vízesés, mely elragad
Zuhanok a mélybe, ebbe az édes kelepcébe, nem gondolkodom, Létedért vagyok

Tudod az már kevés, amit Rólad gondolok én....
Bárki mit hisz..csak Te tudod, és én...