Azt kérded kedves barátom, tág szemmel,
s oly furcsán félrehúzott mosolyoddal,
mellyel tudod jól, mindig megnevettetsz,
használd örömödben vagy haragodban:
hogyan választottam e mesterséget,
kockázatos, veszélyes rímfaragást,
és tettem mindezt annyi merészséggel,
mire máshol nem képes a haladás?
Pennám hangosan serceg a papíron,
koptatva lapot de betűkkel töltve,
kacskaringós vonások, ha leírom
gondolataim rímekkel karöltve.
Láthatod, kedvem ebben sokszor telik,
noha nem túldícsérve ily erényem,
igaznak tartom míg bíztatom magam:
szebb a jónak hitt, mint az ál-költészet.

S most is, midőn Néked írok sietve,
elmém telve megannyi szép ábránddal,
bús, vidám, százszor dalolt regék kelnek
összeszőve fantáziavilággal.
Azt hiszem,bűv-csodákat bárki láthat,
megnyítva szívét Ég díszkapuinak
s csöndes, lángsugaras, derűs Magányban
bejárhatja útját lugasainak,
hol sárga s bíborszín selyemszirmokat
csengő húrú lant titkos zenéjére,
ringató angyal-fuvallat hord tova
hírneves költők könnyes emlékében.
Pihenő hajnalon átláthatatlan
ködfüggönyt kacsóinkkal megemelve,
kíváncsian mögé lesve, kutatva,
láthatunk arasznyi, parány népeket.
Megrohamoznak bűbájjal, varázsos
volt-igék visszhangzó kisértésével,
erősek; csábítgatnak gyermekálmok
régmúlt, holdsugáros ígéretével,
miközben egyre kérnek, nyoszogatnak,
fellibbentve birodalmuk képeit,
"lépj be" eképpen szól a kérés-parancs,
"Fesd le a világnak eme részeit"
S belépve, illatos rózsák egybefont
karjai alatt zöld kert fogad, patak,
Ló-forrás éltető, friss vize bugyog,
játékos rókafik, őzike-hadak.
Amott viola-arcú hajadonok
leomló ,szélfútta aranyhajukat,
csillaggal ékesítik, de fél szemmel
óvón figyelik anyjukat, apjukat.
Szökőkút mellett szelíd Múzsa sereg,
a dicskoszorús Apollónt hallgatja,
Hű dományozó,költők istene!
Ez volt a népek egyik ajtaja.
Ó, Lélek, vajh a másik mit mutathat?
Fényes tengermélyi kristálypalota,
Sellők, labirintus, játékos halak,
érzékeny szívet befogó kaloda.
Amott Pireneusok zord csúcsai
között bolyongva vakító fehérség,
hólepedő leterített sarkai;
összecsippentve őket e lágy térség
odébb friss, báránytapodta rétekbe
hajlik, hol hamvas margaréta-szálat
hímzett szűrös, öreg juhász bérese
csókolgat gondolva egy barna lányra,
ki tán atyját kísérgeti valahol
Kolonos krétás fényű szirtjei közt,
két kezével kéregetve falatot.
Elkeserítő, megindító s mi több!

Látod, drága barátom, ily gyönyörű
s még ennél százszor csodásabb, nemesebb
eszményi képek, szögletes, gömbölyű,
édes aromájú ábránd-seregek
suhogva szárnyaló folytonos sora,
mit e törékeny tudományág láttat
velünk álmunkban s ébrünkben gyakorta.
Efféle dús csacskaságokkal áltat
az ezüstuszályos Holdsarló fénye,
mely homlokunk fölé fényglóriát von;
Eképp láthatott Poe holló-rémet
s a chilloni vasbörtön mélyét Byron.
Ez elpusztíthatatlan menedéke
bajoktól elaggott, beteg léleknek,
ha az áttanulmányozott, szeszélyes
diagnózisok netalán tévednek.
Eképp gyógyitók vagyunk s gyógyítottak,
mily hálás feladat a komisz Sorstól,
legalább ennyit nekünk idedobhat.
Testünk lerészegedik a jó bortól,
ha szesz-párlat gyors hatalmába kerít,
azt hiheti az elkomorult elme,
hogy Költészet arany kútjából merít,
mely csupán ékes szavakkal van telve
s aligha érti valódi rendszerét:
ideák, isteni s emberi törvény
lenyomata, így él a vers, él ezért,
ily virágot le nem törhet az önkény.

Hírnév! Életként vágyva vágyott álom!
Hány hatalmas birodalom dőlt romba,
s kínálták maguk neked ezüsttálon,
egyre űzve? Hever most mind a porban,
igaz-e drága,kiművelt barátom?
Avagy nem ezért indult el Trójába
hős Akhilleusz és állt hadilábon
Agamemnón velük? Láng-hintajában
híres Napóleon nem ezért lendült
döccenős, mélabús angol utakra?
Nagy Sándor nem e gyarló okból került
India s Ázsia kis falvaiba?
Ah, gaz csábító a Dicsőség, ravasz,
de természetessége a léleknek,
hogy elcsábuljon rajta, nem bűn maga,
ám ki csak érte él, költő nem lehet.

Késő lett, mire soraim lezárom,
pedig írhatnék még nyomós érveket,
s jellemed régóta ismerve látom:
ha folytatnám az ábrándos tényeket,
tán bizony felcsapnál közénk maholnap,
aztán a többi költővel mi lenne?
Éhbérért árulnák silány dalomat,
míg te firkálnál Pope-i verseket!
Nicsak! Egy éji pillangó ablakom
előtt csillagporos keringőt táncol;
mily fenséges! Bájára abbahagyom
levelem. Hát jó éjszakát barátom!