...akárha kezdet nélküli lett volna, úgy sodródtam észrevétlenül a történetbe...
...megelevenedett héroszai isteni magasságokba hívtak - épp csak szétnézni ott, ám semmiképp sem beleolvadni távolba porló, letűnt koruk hősiességébe...
...300...
...ahogyan peregtek ámuló szemeim előtt a filmkockák, valami sejtelem lett úrrá tudatomon...
...varázslat volt az, ami alig lefülelhetően csalt végig az úton - születéstől (mely védtelenségében és torzulásában mások kezébe adta ősi szokás Élet és Halál feletti uralmát) egészen a Végig...
...mely Véget mindannyian ismertük már...

A különös színhatás, néhány árnyalatban megnyilvánuló csupán, egyszerre tett a történet részesévé, ám mégis valami megfoghatatlan távolságban maradt a történelem...
A filmkockákon uralkodó sötét-borús-vészjósló viharfelleg drámaian szimbolizálta, súgta-búgta kelletlenül az elkerülhetetlen, mégis diadalmas Halál közeledtét...
A szőkeségében megérett búzatábla, az egyszerű öltözetek lenvászon színe, az épületek kövei... Mind-mind az elkövetkezendő tragédia szürkeségébe burkolóztak...
S végül a csatába elszántan menetelő 300 spártai katona...
Pajzsaik, lándzsáik, sisakjaik héroszi kellékek, lebbenő, vérvörös köpenyeik, elszántságuk, odaadásuk, kitartásuk, hazaszeretetük szenvedélyét hirdette fennen...

A dráma előszele fújt, a végzeté, a Halálé, mégis várjuk azt a pillanatot, amikor tetőzik a Sors...
Ütközetet nyertek, nem csatát...
Pengék, pajzsok, sisakok, feszülő izmok csapódtak egymásnak - vér fröccsent szét, az idő meg-megdermedt egy-egy pillanatra... spártai katonák gyönyörű, pőre testén futott végig a nappal aranya... Áhítattal néztem a Halál arcába nevetőket...
Ez még valódi csata volt...
Pajzs a pajzsnak...
Penge a pengének...
Test a testnek feszült...
Szájukban érezték az ellenség vérének ízét...
Egyetlen lapra tettek föl mindent...
Egyetlen eszméért küzdöttek...
Egyetlen emberként szállva síkra a tenger-szorosban a perzsa hódítók, a hagyomány szerint akár több százezres seregével...
Egyetlen eszméért éltek...
És egyetlen eszméért haltak meg...
Emelt fővel, büszkén, semmit nem bánva, a legvégsőkig elszánva, megélve maguk rendelte tökéletes Sorsukat...
Bevégeztetett.

E mozgófilm különleges színhatása generálta bennem azt az érzést, mintha a megannyi mozdulat a vásznon pusztán egy görög váza megelevenedett jeleneteiként zajlott volna szemem előtt...
Mintha egy tökéletes finomságú és alakú görög vázát tartottam volna a kezemben, s csak a vörös háttérben mozdulatukba merevedett fekete alakok súgták volna fülembe a mesét:

"Itt nyugszunk. Vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza."