... mert éjszakába tört a nappali világ:

Láttalak. A holdsugár
kényeztette alakodat,
s gyémánt hangod előtt
a csend térdre zuhant.
Minden botló kérdésem
válaszod követte...
Majd rámnéztél,
szemeid esthajnalként ragyogtak,
tudtam, nincs bennem többé
rideg Alkonyat.
... S szád számat érintette...
A pillanat az örökbe vágyott,
együtt összetörtünk
minden gyarló álmot.
Újjá születtem benned,
álmokat kergető
leheletedben...

... mert szikrákba robbant a horizont:

A valóság
nem adott reményt,
nem adott szavakat
- csak az akarat
tart életben.
Hát nekem ez jutott:
álmaim koszorúkba szedve,
hasztalan rímeim
alázatba merve,
(a gondolat a lélektépő,
a szó a fojtogató...)
S szinte várom az éjt
mikor füledbe súghatom: ne félj
itt vagyok melletted,
s tüdőmbe fonódhat szíved.
Tudom, megkaplak
de el is veszítelek,
a Nap megöli álom-szerelmünket,
s könnycsatába halnak
a reggelek.