HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 32

Tagok összesen: 1885

Írás összesen: 49084

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: matyiFeltöltés dátuma: 2007-12-02

In memoriam Imre

In memoriam Imre



Amikor megszületett, összesúgtak a faluban az asszonyok. Volt, aki azt mondta, kárpótlás ez a gyönyörű gyerek a hadifogságban eltöltött évekért. Volt, aki azt mondta, hogy a csupa csont, testben és lélekben meggyötört embernek nem lett volna szabad gyermeket nemzenie. Amikor a tehéntejtől - lázas anyja nem tudta szoptatni - fertőzést kapott, és majdnem meghalt, elégedetten bólogattak. "Mi megmondtuk" - sziszegtek össze. Amikor a gyermek először tette túl magát a halállal való viaskodáson, újabb suttogásra adott okot. Szőke volt. Mintha a fekete, csigás hajú asszonyt egy germán isten látogatta volna meg. A villásnyelvűek elégedetten hasonlították össze a két fehér fejet. Aki apának vallotta magát, az születésétől fekete volt, a hadifogolytábor lisztezte őszre a haját. A gyermek aranyló fürtjei kétségessé tették az anya tisztességét. Mire a gonoszok számításaik végére értek, a kisfiú, - mintha anyját akarná védeni, - hajat váltott. Mélybarna tincsei, fekete szemei az apáét ragyogták vissza.
Két és fél év múlva megszülettem én is. Boldog gyermekkorunk volt. Szüleink imádtak bennünket. Imre éles eszére, felnőttes gondolkodására, tiszta értelmére nagyon büszkék voltak.
Amikor jóvágású kamasszá serdült, megszaporodtak a barátnőim. A kínálkozó alkalmakat sorra visszautasította.
- Nem szeretem, ha rám vadásznak. - szokta mondani.
Mivel a könnyűvérű lányokról megvolt a véleménye, keményen ügyelt arra, hogy én ne tartozzak közéjük. Lázadoztam a zsarnoksága ellen, de ő, ha kellett naponta többször is, higgadt nyugalommal elmagyarázta, hogy én egy különleges kincs vagyok. És ezt a kincset ő Cerberusként őrzi.
Nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Éppen azért, mert szerettük egymást, mindketten úgy gondoltuk, hogy testvérünknek senki sem elég jó. Amikor alig húsz évesen bejelentette, hogy megnősül, a hírt senki sem fogadta kitörő örömmel. Szüleim úgy gondolták, hogy házas emberként, apaként nem tud tanulni, diplomát szerezni. Sajnálták, hogy elvesztegeti sokoldalú tehetségét, éles eszét. Én pedig a közénk tolakodó idegent fogadtam nehezen.

Ugyanazon a napon volt az esküvője és az én érettségi bankettem.

Amikor a kisfia megszületett, a nővérek az újszülött bátyjának hitték. Kislánya születésekor végtelenül boldog volt. Órákat sétált a lánykával, énekelt neki: "Veszek neked szép ruhát, veszek mellé kalapot". Mire a kalap szót kimondta, mérhetetlen örömére a fogatlan szájacska mosolyra ívesült.
A sziszegő nyelvűek újra örülhettek. Mindkét gyermek haja aranylóan szőke volt.
Hamarosan kiderült, hogy anya mellében rosszindulatú daganat van. Imre a műtétből lábadozót naponta látogatta, tornáztatta, vicceivel terelte el figyelmét lelaposított mellkasáról.
Egy reggel arra ébredt, hogy nyaki nyirokcsomói dió méretűre duzzadtak, láza az egekbe szökött. Háziorvosunk, - apa régi barátja - remegő kézzel írta meg a kórházi beutalót. Idegességében nem jutott eszébe a betegség latin neve, ezért németül írta le: Drüzelfieber (mirigyláz). A lap aljára még odaírta: cito, citissime (gyorsan, nagyon gyorsan). Imre akkor két hétig volt kórházban. Kezelése alatt anya úgy tudta, hogy hivatalos úton van Németországban.
Újra tanulni kezdett, mert tudta, hogy csalódást okozott anyánknak azzal, hogy tanulmányait abbahagyta. Senki nem hallotta panaszkodni, hogy kimeríti a munka, a gyerekek, az anyjával való foglalatoskodás és a tanulás. Megvékonyodott, sápadt lett, de az ígéretét betartotta. Igaz, diplomáját már csak anya síremlékének mutathatta meg. Annak a kopjafának, amit ő állított fel. Egyre többször volt lázas. Gyengének, törődöttnek érezte magát. Eleinte azt hittük, hogy az építkezés volt számára kimerítő, de az orvosi kutakodás eredményre vezetett. Betegségének dallamos, szép neve volt: non-Hodgkin lymphoma malignum. Magyar megfelelője: nyirokrendszeri rák. Amikor orvosai felvilágosították betegségéről, elmondták azt is, hogy ez egy gyors "lejáratú" betegség, kilátásai nem a legjobbak. Imre első reakciója az elkeseredettség volt. Amikor összeszedte magát, odaállt a tükör elé és fogadalmat tett: tükörképének megígérte, hogy az építkezést befejezi, gyerekeinek legalább az érettségijét megéli. Ez öt év. Addig, legalább addig, élnie kell
Talán az volt a legnehezebb, hogy a gyerekeinek el kellett mondania. Nem titkolhatta, hiszen a kezelések hetekig tartottak. Igyekezett elviccelni, elbagatellizálni a dolgot. Ám, amikor kamaszodó fiára pillantott, látta, hogy nincs értelme mellébeszélni. Összeborulva sírtak. Aztán eltolta magától a gyereket, és azt mondta:
- Ez volt az utolsó alkalom, hogy sírni láttál. Nem adom fel. Harcolni fogok az életemért. Megteszek mindent, elviselek mindent. Ha támogattok a szeretetetekkel, sikerülni fog.
Mivel ennek a betegségnek a kezelése még gyerekcipőben járt, a kísérleti nyúl szerepét is betöltötte. Szó nélkül tűrte, hogy a még alig ismert gyógyszer allergiás kiütésekkel borítja be. Nem volt jajszava akkor sem, amikor nyirokcsomóit operálták. Hajdan annyi szóbeszédet okozó haja kihullt, koponyája kopaszon fénylett. De minden reggel azt mondta magának a tükörben:
- A mai napot is végigcsináljuk. Még van tennivalónk. Szükség van ránk.
Eleinte a hosszabb "egészséges" szakaszt rövidebb kezeléses követte. Később ez az arány megfordult. Egyre több időt töltött különböző kórházakban. Az otthoni időszak munkával telt. Befejezte, berendezte a házát. A kertbe nyúló hatalmas terasz járólapját saját kezével rakta le. Élvezettel ropogtatta a saját maga termesztette zöldséget, gyümölcsöt. Vegetáriánus lett, mert természetgyógyász barátai azt mondták, hogy az egészséges. Fia után lánya is leérettségizett. Bár tudta, hogy csak ennyit kért, mégis küzdött tovább.

Az életért való küzdésben részt vett apa is. Igaz, ő a másik kórteremben, a saját életéért. Az ő ellenfelét leukémiának hívták. Imre, ha tehette átosont a steril szobájából. Leült apa ágy mellé, és beszélt:
- Zavar a steril szoba, megőrjít a bezártság, de elviselem, mert ott kint, az immunrendszerem védelme nélkül a legkisebb fertőzés is megölne. Én pedig élni akarok. A gyerekeimnek szükségük van rám. Nekem pedig rád. Gyógyulj meg, Daktari! - simogatta meg apa kezét. - Ha akarod, sikerülni fog! Ha akarod, segítek!
Nem rajta múlt. A heroikus küzdelemben apa maradt alul. A temetésen - gyógyszerekkel felpumpálva - részt tudott venni. Igyekezett nem észrevenni a rácsodálkozó tekinteteket. Amikor elköszönt szüleink kopjafájától, azt mondta:
- Még nem akarlak követni benneteket. Még itt van dolgom. Imádkozzatok értem, hogy még maradhassak.
Kérése meghallgatásra talált. Keramikus lányának műhelyt, kemencét épített, majd kiállítást szervezett a kész munkák bemutatására. Fiával együtt izgulta végig a főiskolai vizsgaidőszakokat. Nagyanyánk temetése után rohamosan romlani kezdett az állapota. A kórházban azonban másokra is volt gondja. Tartotta társaiban a lelket, a nála betegebbeket vigasztalta, erőt adott nekik. Töretlen humorával jókedvre derítette környezetét. Ha nagyon ritkán beengedtek hozzá valakit, látogatójával csak a jövőről beszélt. Tele volt tervekkel, elképzelésekkel. Nem volt hajlandó észrevenni az őt megpillantók arcán a döbbenetet, a szánalmat. Ha valaki szóba hozta a betegségét, ő tiltakozott. Nem beteg ő, mondta, ez csak egy múló állapot.

Utolsó hazatérésekor, már nem tudott lábra állni. Lesoványodott, vézna testét úgy vitte a fia, mint egy gyerekét. Az ágya mellett állókra cinkosan kacsintott:
- Akkor is én győztem! Tíz évig legyőztem a halált!






Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1983
Időpont: 2008-01-26 17:08:41

Kedves Matyi!
Írásod különösen megrendített, mert nemrég (szívátültetés közben) elhunyt férjem 23 évvel ezelőtt szintén non-Hodgkin syndromában szenvedett. Szerencsére nála idejében észrevették a betegséget, és kemoterápiás kezelésekkel, valamint kobaltsugárzással sikerült megállítani. Kislányom akkor másfél, nagy fiam négy és fél éves volt. Szörnyű idők voltak azok mindannyiunk számára... Sajnálom, hogy bátyádnak csak 10 év adatott, de vigasztaljon a tudat, hogy ő küzdött az övéiért mindhalálig!
Jól írsz, ez kétségtelen:)
Üdv: Borostyán
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2007-12-03 10:28:47

Szia!
Fantasztikusan szép emléket állítottál bátyád heroikus küzdelméről, aki a betegség és küzdelmek ellenére tartalmas, értelemmel teli életet tudott magának kialakítani.
Rozália
Alkotó
Tiringer Tündi
Regisztrált:
2006-05-11
Összes értékelés:
118
Időpont: 2007-12-02 21:58:57

Köszönjük, hogy megosztottad velünk! Szép és igaz írás!

Üdv: Tündi
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-12-02 18:41:02

Már leírtam egy másik hozzászólásban azt, amit most gondolok, így nem ismétlem el, de a sorokat megtalálod Stefan Zweig: A nyughatatlan szív című regényének mottójában...
Kellemes kutakodást!

Gratulálok. Remek Írás! Kuvik
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2007-12-02 16:46:11

Szia!
Betegségek nélkül is nagy küzdelem az élet ma. A kitartás, a legnagyobb képességek, erények egyike. Nem népszerű, nem divat, és igen nagy közhelynek számít...azoknak, akik nem rendelkeznek vele. Amiről írásod szól, hétköznapi eposz, szerintem. Nagyon, nagyon tetszik, amit most olvastam. Rövid véleményem: EZ IGEN!
Üdv.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Globális helyzet címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel A strákocsis fuvaros címmel a várólistára

Kankalin alkotást töltött fel Hang-jegyes címmel

Klára bejegyzést írt a(z) Nyelvem című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Nyelvem című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Katángnak áll a világ! című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors 8/8 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Rózsa lakodalom című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Nyelvem című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sivatagi reggel című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel PABLO ROTEMBERG - La Wagner címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Télváró című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Lelj reményt! című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Krémesség című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)