HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47756

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: ÁrnikaFeltöltés dátuma: 2007-12-06

Három sárga falevél

Mert azt mondtad eljön. És én elhittem.

Aztán lehullott az első sárga falevél a tó mélykék vizére. Megbabonázva néztem és furcsa dolog ötlött az eszembe. Kívánni kéne valamit.
Megtettem, mert akkor még nem gyanakodtam, akkor még fel sem merült bennem, hogy megint átverhetsz. Pedig tudhattam volna, te sosem változol.

Azt kívántam, hogy úgy csillogjon a szeme, mikor meglátom, mint az az ezernyi apró fénypont ez égen. Lehunytam a szemem, hogy kívánságomba minden erőmet beleadjam, így nem vettem észre a sötét felleget, amely az összes fényt eltakarta abban a pillanatban. Persze, mire újra felnéztem, már csak a távozó felhő fekete szegélye látszott a horizont szélén.

Gyűlölöm a játékaidat.

Pedig tényleg különösen szép éjszaka volt, királykék víz, ősz-színben alápergő levelek, vörösen rozsdálló korlát a park körül. Na, igen. És én őt vártam egész éjjel. Mert te megígérted.

Éjfél körül hullott le a második sárga falevél. A szél kócos hajam mellett röpítette a vízhez, épp az első mellé. Bámultam őket egy ideig, pedig semmi szokatlan nem volt bennük. Két közönséges falevél. Talán még rondák is voltak. Ringatóztak ide-oda tétován az apró hullámokon.

Közönségesek? Megint jókorát tévedtem.

Alábecsültelek.

Akkor már kezdtem félni, hogy valami közbejön, hogy mégsem jön el aznap. Napnyugtára vártam őt, órákkal azelőttre, de az idő már rég nem számított, csak a várakozás. Teljesen kitöltött ez az érzés, minden apró neszre összerezzentem, minden suhanó árnyékban a körvonalait véltem felfedezni. És ahogy tovább néztem a két levelet, akaratlanul fogalmazódott meg bennem a következő kívánság. Hogy minden rendben legyen, hogy végre egyszerűbbé váljon az életünk...

Kegyetlen hideg volt aznap éjjel. Pont, mint amilyen te is mindig voltál velem. Hideg, mint egy kietlen jégmező. És én régen még képes voltam téged jóságosnak látni, pedig végig drótokon rángattál, mindig minden úgy történt a nyomorult életemben, ahogy te akartad.

Végül mégis saját csapdád lett a végzeted. Mert maradt bennem egy darab, amit képtelen voltál kiismerni. Te is alábecsültél engem, a felsőbbrendű fél biztos nyugalmával kezeltél. Most aztán bánhatod.

Eltelt újabb egy óra, az éjszaka pedig egyre csak mélyült. Kétségbeestem. Olyan rég láttam őt. Idegesen járkáltam a tó partján, a távoli, sötét utcákat fürkészve. Már nem voltak szépek a éj színei.

Talán megéreztem, hogy újabb csapásra készülsz, már nem emlékszem pontosan. Kezdtem mérges lenni rád, balsejtelmek zártak sátáni körükbe, és torz ábrázatukkal vihogtak rajtam, egymást bökdösve. Határtalan félelem lett úrrá rajtam, legszívesebben elrohantam volna, de nem lehetett, mert vártam őt, mert te azt mondtad eljön, és én elhittem, mert erre a napra vártam egész életemben.

Ami ezek után történt, az leírhatatlan.

Remélem élvezted a színjátékot, amit rendeztél. Persze, utolsó darabodnak igazán tökéletes volt. Megtiszteltél vele, hogy szerepet kaptam benne. És még milyet...

Éveknek tűnő csend után visszhangos léptek zaja csendült fel a távolban. Összerezzentem.

Az egyik utca végén siető alak tűnt fel. Ő volt az, ezt rögtön tudtam. Felém tartott, és valamit hozott a karjában, de a sötétben csak egy homályos foltot láttam a csomagból, később pedig már jobb dolgom is volt annál, mint hogy efelől érdeklődjek. Ő is látott engem, felém intett a szabad kezével, és egy utcalámpa fényében még láthattam a mosolyt az arcán, mielőtt összeesett.

Hátulról lőtték le.

Láttam elfutni az utca másik vége felé a sötét alakot, egy kapualjból ugrott ki, aztán rohant a macskakövön, csak úgy dobbantak a léptei a földöntúli csendben. Ha egyedül vagyok, még ma is tisztán hallom ezt a hangot, a hallásom valahogy megrekedt abban a pillanatban.

Hogy előlem futott-e a gyilkos? Ha igen, felesleges volt. Egy ideig földbe gyökerezett lábbal álltam a park bejáratánál, kezemmel a rozsdás korlátot szorongatva, olyan erősen, hogy már a vérem is kicsordult. Aztán lassan, nagyon lassan leengedtem a karom.

Először nem jutottál eszembe, naiv voltam, még el se hittem igazán, ami történt.

Csak álltam ott, és néztem őt.

Végül mégis odamentem hozzá, pedig akkor már tudtam, mit fogok látni. Halkan lépkedtem előre, hiszen aludt, nem akartam felébreszteni.

Mikor odaértem, a szemébe néztem. Még ragyogott a tekintete, fényesebben, mint azelőtt az emlékeimben valaha is. Aztán hirtelen jött valami mindent elborító homály, és már csak két fekete széndarabot láttam, amelyekből minden tűz kiégett örökre.

Rémülten hőköltem vissza.

Azt hiszem, ekkor értettem meg első kívánságom súlyát, és a te gonoszságodat, amivel a magad nyelvére fordítottad a kérésemet.

Némán hátrálni kezdtem a park felé, de magamban ordítottam. Veled. A hazugságaidért. Eddig sosem teljesítetted, ha kértem valamit, eddig meghallgatás nélkül löktél el magadtól... rég nem hittem a csodákban, mert te azt hazudtad, nem léteznek, és én már akkor is vakon elhittem mindent, amit mondtál. Most mégis valóra váltottad, amit kívántam, és pont így, ilyen aljas módon...

Soha, senkire nem voltam még ennyire dühös, mint rád akkor. A második kívánság akkor eszembe sem jutott, eszemet vesztve rohantam vissza a tóhoz, és a parton megtorpanva a sötét vizen sárgálló levelekre meredtem. Hát így állunk...? - suttogtam komoran, a dühtől elfúló hangon, és nem vettem le szemem számító játékod eszközeiről.

Azóta rá kellett döbbennem, hogy a második kérésemet is teljesítetted a magad módján. Fájdalmas rádöbbenés volt. Hogy váljon egyszerűbbé az életünk.... Ezt kétségkívül már az ő halálával elintézted. Azóta tényleg minden egyszerűbbé vált. Azóta nem érdekel semmi. Nincsenek színek, nem akarom, tehát nem is látom meg őket. Hogy legyen minden rendben... Már nem számít mi történik velem. Kizártam a külvilágot az életemből. Minden rendben van. Észbontóan, hideglelősen rendben.

Talán sosem mozdulok el onnan a tó mellől, és örökre ott állnék, ha nem hallok hirtelen valami halk suhogást jobb oldalról.

Egy harmadik, ázott sárga levél landolt társai mellett a kékség közepén.

Hitetlenkedve kaptam oda a fejem.
Ez már sok volt.

Dögölj meg, suttogtam és kirohantam a park kapuján. Többet nem fordultam hátra.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Árnika
Regisztrált:
2007-11-06
Összes értékelés:
36
Időpont: 2008-02-03 21:56:59

válasz Zöld Zsázsa (2008-01-29 21:48:26) üzenetére
Megnéztem, ezt a lelövés utáni dühöt, és lehet, hogy majd kicsit belejavítok, csak ezen az oldalon olyan körülményes, mert akkor megint meg kell várni, amíg elfogadják. :) De ezen gondolkozni fogok.

Ó, igen, én úgy gondoltam, hogy a harmadik kívánság is valóra válik, bár tényleg eléggé nyitva marad, hadd döntse ezt el mindenki maga.

Az tényleg nem számít kik ezek, az egész lázadás egy felsőbb hatalommal szemben, aki önkényesen irányítja mások életét. Ha durva akarok lenni, akár egy Isten-képpel való szakítás is lehetne az egész, de simán lehet valami nagy hatalmú világi vezető, vagy egy gonosz varázsló :) Na jó az utóbbi nem annyira. :)

Pont most írtam valami nagyon elborult depressziósat megint, de azért talán lesznek majd vidám írások is. :) A kötetre való hasonló sztorit meg nem hiszem, hogy bárki is elolvasná :)

Köszönöm, hogy olvastál, és írtál nekem! :)

Árnika
Szerkesztő
Zöld Zsázsa
Regisztrált:
2006-05-31
Összes értékelés:
493
Időpont: 2008-01-29 21:48:26

Megint egy olyan írás tőled, ami után nehéz szóhoz jutni... a címe alapján abszolúte másra számítottam, dehát tudhattam volna, hogy hülyeség a cím alapján bármire is számítani.
Egy valamibe belekötnék, de lehet, hogy nincs igazam, mindenesetre én furcsálltam, hogy a beszélő dühöt érez és ordít (igaz, csak magában), amikor lelövik Őt, akit annyira várt már. Olyan, mintha bosszúsággá degradálná a szomorúságot, a keserűséget. Mintha az a valaki, aki ilyen, mondjuk ki, szemét módon teljesítette kéréseit, ezzel egyszerűen kitolt volna vele, pedig ez egy rettenetesen kegyetlen játék volt. Egyébként mindaz, amit itt felsoroltam a düh ellen "érvként" azt azért tudom mondani, mert a szöveg többi része pontosan erről szólt, és tökéletesen festetted le mindazt, amit most pár szóban összefoglaltam.
És persze megint nyitvahagyod a történet végét... dögölj meg, mondja a beszélő, miután két hasonló módon tett kívánsága betelt, tehát várhatjuk, hogy ez is, igenám, de hogyan is teltek be azok a kívánságok...? szóval megintcsak nem tudjuk, mi is történt.
Az pedig szerintem gyakorlatilag mindegy, hogy kik ezek az emberek vagy nem emberek, bármilyen lények, a fontos talán a gonoszság és a vele szembeni tehetetlenség ábrázolása, meg még azok, amiket fönt leírtam.
A következő, vidám írást pedig várjuk már nagyon, mert igencsak nyomasztóak, bár kétségkívül a műfajban jók a történeteid! :) Azon gondolkozom, hogy milyen lenne egy kötetrevaló ilyen "rosszhangulatú" mese.
üdv
Zs
Alkotó
Árnika
Regisztrált:
2007-11-06
Összes értékelés:
36
Időpont: 2007-12-07 21:00:53

válasz Gunoda (2007-12-07 19:12:05) üzenetére
Köszönöm. Igen, nem sok minden van kimondva benne, elsőre kicsit értehetetlennek tűnhet, tulajonképp azt, hogy ki kicsoda az olvasóra bízom. Inkább az érzés a fontos, mert az egész maga is egy érzésből született, és ebben az írásban adtam ki magamból. Annak örülök, hogy a képek tetszettek, próbáltam úgy ábrázolni őket, hogy az ember könnyen maga elé tudja képzelni. Talán legközelebb valami vidámabbat írok :)
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
706
Időpont: 2007-12-07 19:12:05

Rejtélyes történet. Nem is nagyon tudtam kigubancolni, hogy ki kicsoda és miért történik, ami történik. A hangulata viszont tetszett, és a képeid szépsége.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Akárki, szívemen egy szalámi... című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság című alkotáshoz

ermi-enigma alkotást töltött fel Közhelyek címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nyírfák alatt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nem jutott neked dinnyeföld című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Csodaidők című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Egy régi történet 9. címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) 318-as szoba című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Csodaidők című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)