megfáradt
görcsbe forduló ágakon
pár levél ül
mint utolsó szívdobbanás

köd rejti el
a fakó rügyeket
és oly távol
még a gyógyulás

messzi sodródott a fénylő reggel
a felhő-párnák alól felbukkanó Nap
vágyott ígérete volt csupán
az a néhány fénysugár

a cirógató meleg
kedvet borzoló érintését
elnyelte a dermedt
lassan kavargó köd

mintha minden állna
nem mozdul a világ sem talán
ködbe rajzolt érintésem
kezedre nem talál

hallom
vadul dobol a szívem
hallom és hogy merre vagyok
azt keresem

feloldódnak
elmosódnak a külön létek
de az egyesülés elmarad
csak egymás mellé lépek

megkerül kiáltásom
és hátulról fülembe zúg
befejezem
elkezdett háborúm

érzeteim életre kelnek
őrült képzetek kergetnek
és egyre nyugtalanabb
minden gondolat

az a néhány levél
már eleresztette az ágat
de még nem hullott le
az elmúlás még várhat

a lebegés gyönyöre csábít
ugrani és zuhanni a mélybe
vonz a titkos űr
csak ne legyen sohase vége

köd rejti el a földet érést
egy röpke pillanat az öröm
néhány gondolatig szabad voltam
és megköszönöm