HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-12-28

Havasi gyopár 47.

2.


A következőn, a B/223-V-ön viszont azt jegyeztem le, hogy fogadkozása ellenére mégis elment Kati Szemerédi Jánossal evezni. Két héttel később történt. János azon a bizonyos vasárnap reggelen a legnagyobb határozottsággal utasította vissza Kati javaslatát, hogy a tervbe vett kirándulás előtt szaladjanak le a reggeli misére. "Ne húzzuk ilyesmivel az időt" -érvelt- "már most is nagyon meleg van és különben is, ha csak 9 után indulunk tömegnyomor lesz a buszon."
Addig mondta a magáét, míg meggyőzte Katit. El is indultak, ki is bumliztak szépen a csónakházba, ahogy János akarta.
A kabinban levetkőztek, volt ott egy vaságy, a vaságyon szalmazsák. A szalmazsák le volt terítve lepedővel, be volt borítva pokróccal. Kati felhajtotta a pokrócot, ráfeküdt az ágyra, kényelmesen elnyújtózott és nevetve szólítgatta a fiút: "gyere csak, próbáld csak ki te is, milyen kényelmes!" Katin nem volt semmi, és, ahogy hanyatt vetette magát a szalmazsákon, emlői, mint egy kecskének két ikerfia rakoncátlanul ugrándoztak. János, pólóját már levetette, egy-szál keki-színű rövidnadrágban tanácstalankodott a kicsi helyiség közepén.
"Gyere, gyere, te mamlasz" -bíztatta Kati, fél-könyökre emelkedve.
Szemerédi János ennyi kedves invitálásnak már igazán nem állhatott ellen. Gyanítom, nem is nagyon akart, a test megköveteli a maga jussát: ha éhes vagy enned kell, ha szomjas vagy innod kell, ha fellobban szívedben a szerelmi vágy, szerelmeskedned kell. Tett két lépést az ágyig és megállt ott.
"Ó, -mondta Kati még mindig nevetve, -látod kis butuskám, látod, látod."
Kinyújtotta a kezét, kigombolta a nadrágon a gombokat. Szemerédi János Kati kezét nézte, mit művel a Kati keze. Az a kéz lefejtette csípőjéről a nadrágot. Az utolsó ruhadarab is lehullott a földre. János az ágy mellett állt, ahogy Isten megteremtette, anyaszült meztelenül.
Kati megérintette. "Ó, -mondta csodálkozva, -ó, én kis csacsikám. Látod, látod"
Szeretkeztek és szeretkezés után még hosszú ideig összeölelkezve maradtak, Kati alul, János rajta. Kati keze simogatta János hátát, vállát, fenekét. Végül ő elégelte meg a dolgot előbb, megpaskolta János fenekét: "elég már, Te nagy, nagy mamlasz. Nem evezni akartunk máma?"

Aznap a Nagyágat választották. Pünkösd-fürdőt elhagyva áteveztek a szigethez, megkerülték a hosszan elnyúló iszapos csücsköt, és a part mellett haladva behatoltak a folyóágba. Ez az ág jóval szélesebb, mint a másik ág, a szentendrei ág, -ahogy messze előre néztek a látóhatárig, a vízfelület elenyészett, elveszett, köddé vált a halványan, áttetszően kéklő partok ölelésében. Párán át látták maguk körül a tájat, álomszerűnek tűnt, nem valódinak. A Duna csónakjuk alatt folyt, sárgán, barnán és piszkosan, de valami varázslat folytán a kajak és a sziget partja közötti sávban méregzöld volt, elől pedig kék, mint az ég. Méregzöldek voltak a part szélén a közeli nagy fák nyüzsgő lombjai is, gyökereik szövevénye utat tört az iszapban és belenyúlt a vízbe. Vadkacsákat pillantottak meg, a színes tollazatú, sárga csőrű, kecses vízimadarak éppen az előttük haladó evezős-csónak útjából igyekeztek kitérni, már csaknem melléjük értek, olyan közel tempóztak, hogy Szemerédi János azt hitte, kézzel kinyúlva megérintheti őket, de egyszerre csak irányt változtattak hirtelen, és bemenekültek az egyik óriásfa sátorszerű gyökérzete alá.
Nagy volt a forgalom azon a partszakaszon, ormótlan, nehézkesen mozgó járművüket előbb verseny-kajakok előzték meg, négyen voltak, majd kenuk és karcsú, hosszú-testű evezős csónakok haladtak el mellettük.
"Meddig megyünk még?" -kérdezte János, félig hátrafordulva az első ülésben.
"Nem messze, ne izgulj" -bátorította Házmester Kati, -lesz itt egy csárda hamarosan, az a neve, hogy: "Falatozzon Totyinál" Ott majd kikötünk, és iszunk csapolt sört. Szereted te a csapolt sört?"
János a csapolt sört mindennél jobban szerette, sokan vagyunk így ezzel. Ha sorrendet kellett volna felállítania, hogy a három fő élvezetet /evés, ivás, szeretkezés/ melyikkel kezdje, a csapolt sörre szavazott volna. Ha szomjas az ember nem tud enni, ha éhes, nem tud szeretkezni, -jelentette ki egyszer, egy másik alkalommal, amikor nagy társasággal, több csónakkal jártak a Dunán.
A sörrel kezdték. Az elvek azok elvek. Az ember legyen hű az elveihez. Kikötöttek a csárda alatti sóderes parton, felvitték a cókmókjaikat, leültek egy éppen felszabaduló rönk-asztalhoz és János rendelt két korsó sört. Amíg a sörre vártak, Kati kipakolta a fémdobozból az elemózsiát, vajat, kenyeret, szalámit, kolbászt, paprikát, paradicsomot. Megkente a kenyér-szeleteket, szalámi és kolbászkarikákat rakott rájuk, s szeletre szabdalt paprikát. Jött a pincér a sörrel. János megitta egy szuszra, Kati a felét a pohárban hagyta. "Együnk most már" -mondta János és beleharapott az egyik szendvicsbe. Eszegettek, iszogattak. Elfogyott még egy korsó sör. A terasz, ahogy a nap haladt az égen, kikerült az árnyékból, pokoli meleg volt ott ülni.
"Izzadsz János", -mondta Kati Szemerédi Jánosnak anyáskodó hangon. "Fizessünk és keressünk egy árnyas helyet"
Árnyas helyet találni a Totyi mellett nem reménytelen feladat, kicsit beljebb, a földúton túl, bokrok között találtak is megfelelőt. A magas fűben, bokrok takarásában, fák árnyékában nem fedezhette fel őket senki.
"Napoztál te már ruha nélkül?" -kérdezte Házmester Kati Szemerédi Jánost, amikor elhelyezkedtek a pokrócon.
"Nem" -mondta a fiú, -"de itt nincs is nap."
"De, ha arrébb tesszük egy kicsit a pokrócot ott már van."
"Na, igen" -helyeselt Szemerédi János, -"feltéve persze, ha arrébb akarjuk tenni..."
Némi szóváltás után Katinak sikerült meggyőznie Jánost, tegyék napra a pokrócot, s napozzanak ruha nélkül.
Aki életében először csinálja, annak félelmetes érzés. A meztelenséggel az ember mintegy védtelenné, kiszolgáltatottá válik. Szemerédi János is így érezhetett, hasára hemperedett, térdeit kicsit felhúzta, igyekezett minél jobban összezsugorodni. Kati is hason feküdt, izgett-mozgott, átnézett Jánosra, majd elkapta a szemét. Ő unta meg előbb a helyzetet, óvatosan megfordult, a nap már nagyon égette hátsó fele érzékeny bőrét.
"Fordulj meg te is" -szólt rá Jánosra, "tisztára piros pecsenye már a hátad!"
Feltérdelt, húzta, ráncigálta János karját: "Fordulj meg, te, te nagy mamlasz, ne légy mán ennyire szégyenlős!"
Végre aztán csak megfordult Szemerédi János, és vasmarkával elkapta Házmester Kati két, véznának éppen nem nevezhető csuklóját.
Katiból kitört a nevetés: "azt a nemjóját! Most látom csak miféle fegyvert rejtegettél itt barátom! Kit készülsz felöklelni ezzel?"
Birkóztak meztelen, csatakosra izzadt testtel, összetúrták maguk alatt a pokrócot. Kati nem bírt magával, nevetett, nevetett. Kiszabadította az egyik kezét, és megragadta vele János ágaskodó fegyverét.
"Hűha! Tartsd távol magad ezzel az izével tőlem!"
Egyszer aztán Kati elfáradt a nagy birkózásban és egy sóhajjal megadta magát. Ujjai nem szorították már Jánost, cirógattak azok az ujjak, segítették az utat megtalálni. Aprókat nyögdécselt, amikor János férfi-tagja behatolt a testébe.
Azon a forró napon, a magas fűtől jótékonyan eltakarva olyan dolgokat is kitaláltak, amilyeneket addigi szeretkezéseik alkalmával még soha. Kipróbálták ezeket az új dolgokat és úgy találták, jók. Bár beszélni soha nem beszéltek róla, később se, egymás között se.
Alighanem ők maguk is szégyellték.

Egy másik oldalon, ez is B-jelű, ezt olvasom:

Közeledett a nyári vizsgaidőszak, fel volt bolydulva az egyetem. A hallgatók ilyenkor canossa-járásban vannak a könyvtár, a tanszékek, a dékáni hivatal és a büfé között. Május végén itt, ezen az eszményi helyszínen, a második emelet folyosó fordulójában a büfé előtt botlott bele Szemerédi János Molnár Zitába. A lány kakaós csigáért állt sorba az ablak előtt. János megvárta, és amikor Zita végzett és gyanútlanul elindult a Filozófia Tanszék felé, hozzácsapódott.
-Szeretnék valamiről beszélni veled, -mondta. -Ráérsz egy kicsit?
-Hogy érnék rá, észlény! -csattant fel Vadmacska barátnője. -Azt se tudom, hol áll a fejem. Rohanok a könyvtárba. Ki kell vennem a Heisenberget. Aztán pedig...
-Csak kettő perc.
-De, mi a lószart akarsz, elárulod végre?

János addig erősködött, addig győzködte Zitát, hogy nagyon fontos, amit kérdezni akar, és hogy nem tartja fel sokáig, hogy a lány végül kötélnek állt. Találomra benyitottak az egyik szemináriumi helyiségbe, üres volt. Szemerédi János leült az első padba, Zita a tanári asztalra telepedett fél fenékkel.

-Hallgatlak, -mondta, és majszolni kezdte a kakaós csigát.

Na erre a János, most már birtokon belül, kapkodó szóval, hebegve, habogva belevágott egy meglehetősen zavaros történetbe a barátjáról, aki szerelmes egy lányba és nem tudja, mit csináljon, mert a lány megközelíthetetlen. A fiú, János szerint többször is megpróbált randevút kérni a lánytól, de nem járt sikerrel. Molnár Zita eléggé közömbösen hallgatta, majd, amikor a fiú elhallgatott, foghegyről odavetette: "a nőcit biztosan nem érdekli a barátod!"
-De igenis, hogy érdekli, én tudom, hogy érdekli!
-Akkor nem tudom, mi az ábra, -mondta Molnár Zita. -Talán nem megfelelő módon közelített hozzá a tag.
-Ezt meg, hogy érted?
-Hogy kért randevút attól a lánytól?
-Hogy? -Szemerédi eltűnődött, mit mondjon. -Úgy tudom levélben. Levelet írt a lánynak, igen, úgy emlékszem, azt mondta, hogy levelet írt.
-Levelet? -Zita szemöldöke felszaladt a homloka közepére. Az egész lány egy nagy csodálkozó kérdőjellé változott. -Levelet?! És azt állítod nem kapott a levélre választ?
-Azt, -erősítette meg Szemerédi János.
Molnár Zita végzett a kakaós tekerccsel, az ujjait szopogatta.
-A levél nem jó, János, -mondta nagy-komolyan, dióbarna szemeit a fiúra szegezve. -Ha a barátod akar valamit attól a lánytól, akkor legyen bátorsága odamenni és megkérdezni.
-Mindenki előtt nem kérdezheti meg!
-Találjon rá alkalmat.
-Mindig van mellette valaki. Lehetetlen.
-Nincs lehetetlen.
-Hogy fogjon hozzá szerinted?
-Mit tudom én, hogyan. Ebben ne kérj tanácsot. Ti férfiak elég találékonyak tudtok lenni az efféle dolgokban.
-És Zita...mit is akarok még. _Szemerédi habozott. -Szerinted miért jobb személyesen, mint levélben?
Molnár Zita leugrott a tanári asztalról, mintegy jelezve, vége a kihallgatásnak, menni akar most már.
-Hát nem érted? -kiáltott rá Jánosra. -Mi nők faramuszi lelkek vagyunk. Jobban elcsábulunk egy szerelmes pillantástól, mint holmi randevúra hívó levélkéktől. És én azt mondom neked János, -folytatta dirrel-durral, -azt mondom, hogy lehet, hogy az a lány, akibe a barátod szerelmes, pont ezt várja. Azt tanácsolom neked, mondd meg a barátodnak, ne a sült galambot lesse, menjen oda, nézzen a szemébe és úgy mondja el, mi a lószart akar. Comprende?
-Igen, -mondta Szemerédi János. -Megmondom majd. És köszönöm.

Lapozgatom a B-jelű oldalakat. Keresgélek, hátha rábukkanok olyan feljegyzésre, vagy utalásra, amely szerint János odament volna Vadmacskához, mert, hogy kettejükről szólt az a történet, amit Molnár Zitának előadott, ahhoz nem fér kétség. Zita is tudta, én is tudom, amikor ezeket a sorokat leírom, és van egy spurim: az Olvasó is tudja.
Nem találok semmit, nem is találhatok. Számtalanszor átrágtam már magam a B-jelű oldalakon. Szemerédi János megköszönte Molnár Zitának a jó-tanácsot, de végül, s ez az ő szuverén döntése volt, nem élt vele.
Nekem, a történet írójának, ezen a ponton meg kell állnom egy pillanatra, hogy elgondolkozzak. Tudom, a "mi lett volna, ha..." kezdetű kérdéseknek nincs értelmük. Most mégis felteszem magamnak:

Vajon mi lett volna, ha Szemerédi János már 1956 májusában odamegy Kassai Karolinához és azt mondja neki: szeretlek Karolina, szeretnék veled járni?
Vajon, ha kerít magának bátorságot, és megkérdezi, máshogy alakul a sorsuk?
Talán akkor Szemerédi János Kassai Karolinával szökik nyugatra és nem Házmester Katival?

Eta néni váltig állítja, János Katiba volt szerelmes, ők ketten csókolóztak a gangon anyám konyhája előtt, mielőtt bementek volna Szemerédiékhez elbúcsúzni.
Tóth bácsi máshogy meséli, szerinte János még az események kitörése előtt szakított Szabó Katival, az a lány, akivel a János feljött, egy másik lány volt.
-Barna volt, -mondja a házmester, -világosan emlékszem. A Kati pedig szőke, ez a dolog lényege, nem ezt magyarázom mindig?

Előttem van a fotó, az íróasztalon, egy fényképtartóban. Írás közben néha rápillantok. Nézem a fiút és a lányt, s közben megpróbálok kutatni az emlékeim között. A fakult képen tisztán fel lehet ismerni Szemerédi Jánost. De a lányban nem ismerem fel Házmester Katit, akire pedig gyermekkoromból emlékeznem kéne. Ha most valami tetemre hívás folytán meg kellene mondanom, Szabó Kati-e az, akit látok, vagy sem, azt hiszem nemmel válaszolnék. A kép olyan rossz minőségű, és annyira megkopott a kópia, hogy a perdöntő bizonyíték: szőke haja van-e a képen látható lánynak, vagy barna, -felismerhetetlen.
-Ne foglakozz ezzel, bolond, -szidom magamat. -Hát nem teljesen mindegy, kit ábrázol?
Belülről válaszol egy hang.
-Nem. Mert akit a kép ábrázol, abba volt szerelmes a Szemerédi János!




3.



Voltak vegyesen jó és rossz mozzanatok, mint ahogy egyszer kisüt a nap és aztán egyszer meg beborul. Nehéz dolog eldönteni, melyik volt túlsúlyban. Tény és való, több mint másfél év telt el kapcsolatuk kezdete óta, s ez alatt az időszak alatt Szemerédi Jánosnak csak egyetlen egyszer sikerült kettesben maradni és beszélgetni Vadmacskával, azon a fagyos téli napon történt, amikor elvillamosoztak a Keletiig, hogy megnézzék a menetrendet, és aztán váll-váll mellett visszasétáltak a Nemzetihez, beszámoltam már róla. Időben ez mondjuk kitett másfél órát, mert aznap egyikük sem sietett, ha úgy tetszik: andalogtak, nézegették a kirakatokat, kerülgették a járdán a szembe jövőket. Ez a legboldogabb mozzanat időben tehát másfél órát kóstált. Ehhez jönnek még persze az egymásra nézések idői.
Senki nem számolta össze hányszor "néztek egymásra" másfél év alatt. Kibújik belőlem az egykori statisztikus, /három éven keresztül statisztikus voltam Nebraska állam officinális departmanjában/, -becsülgetni kezdem. Másfél év, az ugye durván 540 nap, ha naponta átlagosan egyszer történt meg az egymásra nézés, és alkalmanként mondjuk fél percig tartott, amíg tekintetük találkozott, (nem tartott annyi ideig, fél perc rettenetesen hosszú idő ilyesmire, tessék csak kipróbálni) -akkor ezekből a boldog percekből nagyjából 4 óra jön össze. Hozzászámíthatjuk némi jóindulattal a társaságban eltöltött perceket, negyedórákat, és ha azt mondom, vegyük ezek összidejét szintén 4 órának, már erősen túlzok. Kumulálva: másfél, plusz kétszer négy az egészen pontosan kilenc és fél óra, még a tízet sem éri el!
Tíz boldog óra másfél év alatt...! Nem sok, semmiképpen sem az! És, vajon hány boldogtalan nap, hét, hónap áll szemben ezzel az alig tíz órával? Olyan napok, hetek, hónapok, amikor Szemerédi János kétség és remény között vergődve várta Vadmacska válaszát. Hány hetet, hónapot tenne ki, ha összeadogatnánk szépen az álmatlanul töltött éjszakai órák számát? Beletörne a bicskám, ha megpróbálnám kiszámítani.
De vajon összevethető-e ekvivalens értékként ugyanannak az egyetemes emberi léptékű időnek, két, eltérő tartalmú, lefolyású időszaka? Lehet-e azt állítani, hogy egyetlen egy pillanatnyi tökéletes boldogság többet nyom a latban, mint ezer balul sikerült? Ezer olyan nap, amikor az embert a Semmi veszi körül, és legszívesebben meghalna? Napkeleti bölcsek szerint, igen, feltétlenül többet nyom. Lelkük rajta. Szemerédi János nem olvasott ez idő tájt a Napkeleti bölcsektől, annál többet ellenben Marxtól, Lenintől, Engelstől, de a materialista ideológia eme három gigásza több ezernyi oldal terjedelmű munkájában sehol sem állított ilyesmit. János, mégis, mit sem sejtve, mit sem mérlegelve makacsul tartotta magát: a boldog pillanatok emléke valahogy mindig átsegítette a holtponton.
Az emberi lélek végtelenül bonyolult valami. És azt is le kell szögeznem, ha nem akarok igazságtalan lenni, és csak az ifjú Werther szenvedéseiről ömlengeni, hogy Kassai Karolina ugyanilyen megpróbáltatásokon mehetett keresztül, ha, mint feltételezhető, szerette a Szemerédi Jánost. Szerette, annak ellenére, hogy a körülmények miatt nem volt szabad szeretnie. Na, ennél nagyobb kínt el se tudok képzelni.

Elmesélem most az egyik ilyen boldog pillanat történetét. Május végén járunk, a nyári vizsgaidőszak még nem kezdődött el. Szabad idejükben az egyetemisták, mint minden májusban, mióta világ a világ, kijártak a Múzeum-kertbe olvasni, tanulni, sétálni, napozni, beszélgetni. Így tett Szemerédi János is, és így tett Vadmacska is. Persze nem egy időben sétálgattak ott, és nem egymással. De volt egy pénteki nap, amikor szerencsés véletlenek sorozatos összejátszása folytán összetalálkoztak a lépcsőknél.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-12-29 15:02:57

Kedve Rozália! Örülök, hogy sikerült örömet szereznem. A testi szerelem napsütésben tényleg nagyon élvezetes lehet, /az is/ de túléli-e a pillanatot?
Persze, az is igaz, hogy nincs más, csak a pillanat. A múlt emlék, a jövő pedig nem létezik. Hogy mit álmodunk a múltról, ez az életünk.A testi szerelmet pedig nem szabad szégyelni, vagy lebecsülni.
Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2007-12-29 09:35:37

Továbbra is nagy élvezet számomra írásodat olvasni. Ebben a dermesztő hidegben pedig igazán jólesett János és Kati kalandja a napsütésben. Kíváncsi vagyok a folytatásra.
Szeretettel: Rozália
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-12-29 08:15:35

Mint ahogy Tálai Gyulától kérdi a szerencsétlenkedő főhős a "Csigabiga gyere ki"-ben: de melyik az igazi, ez-e, vagy amaz?
Igyekszem, mert szívügyem ez a történet.
És: köszönöm!

SZia: én

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)