HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1877

Írás összesen: 48850

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-19 18:50:17

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: hajnalcsillagFeltöltés dátuma: 2008-01-09

Rém-lék

Lassan közelítek a negyvenes éveim felé, és még mindig élesen emlékszem valamire kislánykoromból. A többi esemény, emlék már megfakult, poros lett, vagy kifényesedett: az évek megváltoztatták, s már csak nagy vonalakban emlékszem rájuk. Ezt azonban, amiről mesélni akarok, pontosan úgy őrzöm magamban, ahogy történt, részletről-részletre, mintha filmre vettem volna, itt benn az elmémben. Most újra levetítem.
Hat éves lehettem, amikor egy kedves barátnőmtől jöttem hazafelé. Gyakran eljártam hozzájuk, és ő is hozzánk, kicsi korunk óta együtt játszottunk, a szüleink is jól megértették egymást. Így már egyedül is elmehettem meglátogatni őket, nem kellett félni attól, hogy nem találok haza.
Egy téli napon történt. Nagyon hideg volt, az utak le voltak fagyva, de nem esett a hó. Helyette ónos eső kopogtatta a háztetőket. A kabátomat sűrűn beszőtték a jeges kristályok. Délután volt, de már olyan komor sötétség uralkodott, mint éjszaka. Kis zöld csizmámmal csúszkáltam a jeges járdán, nagyon jól szórakoztam. Néhányszor elvesztettem az egyensúlyomat, de nem estem el, siklottam tovább. Eszembe sem jutott, hogy féljek. Igaz, még csak hat éves voltam, de már felnőttnek éreztem magamat.
A zebránál megálltam és gondosan körülnéztem. Így tanította anyukám, mindig figyelmeztetett erre, soha nem felejtettem el. A zebrán átkelve az Aradi vértanúk útján folytattam az utamat. Kicsit meredek volt, a jég miatt alig tudtam felkapaszkodni, folyton visszacsúsztam. Az ónos eső egyre jobban hullott az égből, a levegő is lehűlt, fázni kezdtem. Belekapaszkodtam a kinyúló ágakba, hogy felhúzzam magam a jeges dombocskán, így sikerült feljutnom. Kesztyűm nedves lett a kristályoktól, erősen fázott a kezem, s leheletem kis felhőcskéket alkotott szám előtt.
Ezen az úton sorban az összes aradi vértanú szobra látható. Ismertem őket, októberben elhozott minket a tanító néni és szépen végigmentünk, megnéztük őket, mécsest gyújtottunk a tiszteletükre. Aulich Lajos, Damjanich János és Batthyány...Néztem a szobrokat a sötétségben. Néhányuk levágott fejjel van ábrázolva, ezek a fejek vízszintesen feküdtek a kőtalapzaton. Az utca közepe előtt lehettem. Hirtelen erős vágyat éreztem, hogy közelebb lépjek az egyik szoborhoz, és kezemet a sima márványra tegyem. Érezni akartam azt a hideget, ami szinte süt belőlük, főleg ilyenkor, télen. Odamentem az egyik emlékműhöz és megtapintottam a sima felületet. Levettem a kesztyűmet, mert már nagyon vizes volt, és a puszta kezemet érintettem a fehér, jeges márványhoz. Nem azt éreztem, amit vártam. Hidegnek kellett volna lennie, szinte fagyasztónak. De nem az volt. Meleg volt. Hirtelen valami nedvesbe tapintottam bele. Nem láttam tisztán, koromsötét volt. Kicsit arrébb álltam, hogy a Hold rásüssön a kezemre és jobban lássam, mi az, amit megérintettem. S akkor hirtelen kiszáradt a torkom és szívem dobogását úgy éreztem, mint még soha. A holdfény megvilágította a kezemet. Véres volt.
Sikoltani sem mertem. Megfagyott ereimben a vér. Körülnéztem és a Székesegyház tornyainak fényénél láttam, hogy az összes szoborról folyik a vér. Ezek élnek! Kiszáradt torkom miatt még sikoltani sem tudtam. Elkezdtem futni, de alig tudtam haladni a jeges út miatt. Néhányszor elestem, de nem is éreztem a fájdalmat. Csak azt, hogy egyre jobban fázom. A kezemet kéknek láttam. Csak el innen! Bárhová! Futottam, ahogy a lábam bírta és ahogy az út engedte. Elérkeztem az utca közepére, megálltam egy kicsit, hátha csak a szemem káprázott. De nem, az arcokról már szinte patakokban folyt le a vér. A környező fák ágai mozogtak, úgy éreztem, engem akarnak elkapni. Szél süvített fel, s a hold olyan erősen világított, mintha a világ lámpása lenne. Majdnem elájultam a félelemtől és futottam-futottam tovább...
Kicsit fellélegeztem, amikor az utolsó szobrot is elhagytam és kiértem az utcából. Felfelé vettem az irányt és elindultam a házunk felé. A mi utcánk nagyon sötét volt, a fák olyan magasra nőttek, hogy eltakarták a lámpák fényeit. Az orromig se láttam, ráadásul folyton az elesés fenyegetett, annyira jeges és csúszós volt az út. A szél még mindig süvített, a fák ágai hadonásztak. Féltem, de örültem, hogy elhagytam a vérző szobrokat. Ennél rosszabb már úgysem történhet.
A bokrok ágaiba kapaszkodva haladtam felfelé. Szívem még mindig a torkomban dobogott, de ujjaimban már éreztem, ahogy áramlik a vér. Ahogy lépkedtem a sötétségben, egyre jobban megnyugodtam. Csak el akartam felejteni az egészet. Ahogy az egyik ház mellé érkeztem, a kerítésnél egy sötét árnyékot pillantottam meg. Emberalakja volt. Nem tudtam elkerülni, mert a bokrok miatt nem lehetett átmenni az út túlsó oldalára. Próbáltam a lehető legmesszebb menni tőle. Anyu azt tanította, hogy ne álljak szóba idegenekkel. Elmentem mellette, s a fény pont az arcába világított. Egy öreg, ősz bácsika volt, lehunyt szemekkel. Nem értettem, miért alszik kinn az utcában, mikor ilyen hideg, zord tél van. Odaléptem hozzá, és jobban belenéztem az arcába. Szinte éreztem, ahogy süt róla a hideg, pedig hozzá sem értem a bőréhez. Hatalmas, mély ráncai voltak. Még sapka sem volt a fején. Nagyon szegény lehetett. Hirtelen megsajnáltam, levettem a piros pomponos sapkámat és a fejére akartam tenni. Nem nagyon sikerült, hiszen nagyobb volt a feje, mint az én kicsi sapkám. Ő viszont valószínűleg megérezte, hogy vele foglalkozom és kinyitotta a szemét. Hirtelen erősen megmarkolta a karomat és furcsa hangot hallatott. Kiabálni kezdett. Semmit sem értettem abból, amit mondott, teljesen összefüggéstelen szavak hagyták el a száját. És sajnos nem csak szavak, hanem gyomorforgató bűz. Ilyen szagot éreztem akkor, mikor dédnagypapa pálinkát főzőtt a hideg pincében. Már akkor is majdnem elájultam tőle.
Most már fel tudtam sikoltani. Emberfeletti erővel kitéptem magam az öregapó kezei közül. Rohanni kezdtem fel a hegyen, alig kaptam levegőt. A félelem szárnyakat adott és biztonságot, nem is éreztem, hogy csúszik az út, hogy az arcomba hullik az eső, hogy elvesztettem a kis sapkámat és a hajamra fagynak az ónos kristályok. Csak haza akartam érni, bebújni a puha ágyikómba és elaludni.
Nagyon gyors voltam, pillanatok alatt hazaértem. Felrohantam a lépcsőn és berontottam a lakásba. Anyuhoz akartam bújni, de nem volt otthon. A többiek tévét néztek, én meg bementem a szobámba, lefeküdtem, és nyakig betakaróztam. Sokáig tartott, míg a lábujjaim is felmelegedtek. Még nagyon sokáig törtem a fejem a történteken. Ezt a szörnyű élményt soha nem felejtettem el.
Még most is élénken emlékszem rá, pedig életem felén már talán túl is vagyok. Nem tudom, másként történtek volna az események, ha nem élem át ezt a rémálomszerű történetet. Most sem tudom, igaz volt-e, vagy csak a képzeletem játszott velem. Persze gyermekkoromban még sokáig úgy gondoltam, hogy igaz volt. Ahogy felnőttem, és megokosodtam, persze kétségek támadtak bennem. Igaz vagy nem? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy néha még most is látom, ahogy a város szobrain csordogál a vérfolyam. Mikor közelebb megyek, már nem látok semmit, és mikor megtapintom, csak az égető hideget érzem. De ki tudja...talán egy napon másképp lesz. Akkor pedig tudni fogom, hogy az életem megváltozik, és semmi sem lesz már olyan, mint régen.

2007. január

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
hajnalcsillag
Regisztrált:
2007-01-26
Összes értékelés:
28
Időpont: 2008-02-25 17:59:38

Kedves Mindenki! Köszi a véleményeket! Igazából ez nem történt meg velem, csak kitaláltam, persze valós részek is vannak benne...
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1984
Időpont: 2008-02-22 13:39:20

Kedves Hajnalcsillag!
Jó volt olvasni téged, szépen, gördülékenyen fogalmazol. Ijesztő élmény lehetett, bár szerintem csak a gyermeki képzelet űzött gonosz játékot veled. Gratulálok!
Üdv: Borostyán
Alkotó
Regisztrált:
2006-09-07
Összes értékelés:
152
Időpont: 2008-02-02 13:22:15

Szia Csillagom!
Óh, brr, huuuuh....Hányszor beszéltünk róla, hogy majd megírod? És végre! És nagyon jó lett, nagyon! Sokkal jobb, mint amilyennek én elképzeltem. Gratulálok!
Alkotó
Lantos Tímea
Regisztrált:
2008-01-05
Összes értékelés:
141
Időpont: 2008-01-17 19:48:50

Kedves Hajnalcsillag!

Tetszett az írásod, szépen fogalmazol, az egész történet érthető és kerek volt. Kellemes élménnyel gazdagítottál.
Tímea
Alkotó
Regisztrált:
2007-11-16
Összes értékelés:
2324
Időpont: 2008-01-11 19:00:13

Kedves Hajnalcsillag, nagyon tetszett az írásod. Hasonló félelmet talán mindenki át élt gyermekkorában, csak nem emlékezünk már rá. Szerintem az a kislány még mindég benned él, és ez jó. Talán egyszer tényleg meg tudod, hogy véreztek e a szobrok, vagy csak fantázia volt.Írásodhoz gratulálok.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) édes mézes című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Októberi momentum című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Vándorok című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Ami marad című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Hóesésben című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egymásra csavarodott fák című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Győri barangolásom című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A fényben című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Ősszel című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Egymásra csavarodott fák című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Egymásra csavarodott fák című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Mária/Babavárás című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Hervadás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem akarok már mást című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)