érdes a nappal érintése
beleborzong a város
rozsdás fény zúdul alá a Napból
még az ég is sáros

csorbult felhőkből kiömlik
éteri szférák keserű dala
lehajtott fejjel ázik
álmodott világok koldusa

bazaltfényű utakon
csellengő lépések botlanak
szánalmas az kinek van hol laknia
mégis hontalan

visszaverődik a falakról
minden szökni akaró érzelem
álruhát húz magára
és mosolyog a nyomasztó félelem

suttogó kiáltások sunyin
keringenek a házak körül
kettéhasad a lélek
és már nem is fáj belül

nincs már lázadás
csitulni látszik az akarat
üres lett már a porhüvely
törődött testben bent rekednek a szavak

eltitkolt sírások
örökre elfeledve
álmodott világok
örökre eltemetve