HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 7

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48101

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Jártó Róza
2019-04-21 18:59:58

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: PhoenixFeltöltés dátuma: 2008-01-22

Az erdő

Az erdő a fái már rég halottak. Az aljnövényzet is hiányzik; elszáradt, eltűnt, akárcsak a fák üde zöld levelei. Mintha valami bűvölet szállta volna meg ezt a földet. Rég nem járt itt ember, aki pedig volt már itt, furcsa történeteket mesél egy ódon temetőről, amely az erdő közepén bújik meg a kíváncsi szemek elől; és az egyik sír tövében növő magányos rózsaszálról melyből minden évben egy bimbó fakad, amely azután hófehéren tündöklik a nyár beköszöntétől egészen őszig. Mesélnek egy női hangról is, melynek halk éneke a föld alól sejlik fel. A Halott Erdő Éneke. Így nevezik a hangot, mely lágy, mégis érdes, üde, mégis tompa és egyszerre élő és holt.
A hang ma is ott hallható minden kiszáradt fa odvában, a meddő föld minden négyzetcentiméterében, az ágak nyikorgásában, melyeket a szél időről-időre, mint torz csontvázak meszesedett karjait, lendít intésre. Az ének parazitaként kúszik fel minden egyes fa szilárd törzsére és szívja ki belőlük az életerőt, hogy az egy szál fehér rózsa minden évben kivirágozhasson, és hirdethesse: van itt Valami. Valami, ami a föld mélyén lakozik és csak arra vár, hogy eljöjjön az Ő ideje. Ezt mesélik.

Az ének most egyre erősebb. De már nem csak egy hangot hallani. Olyan, mintha minden sírkő énekelne. A magányos rózsa beleborzong egy fuvallatba.
És a sírok tövében megmozdul a föld.
Kis göröngyök gurulnak alá, majd hirtelen úgy lövell ki a csontszáraz föld, mintha kirobbantották volna. Először ujjak tűnnek elő, aztán a karok. Csontsovány, szürke karok, amik kidülledő vállakban és piszkosfehér, hosszú ruhával takart, összeesett testekben folytatódnak. A női testek koponyáihoz hosszú, gubancos haj tapad. Ruhájuk földig ér, de alóla ki-kivillannak a szürke lábfejek, melyeken a bőrt itt-ott már megkezdték a férgek. A démonok most éhes táncba kezdenek saját énekük dallamtalan dallamára. Lassan lépkednek fel s alá, lábaik nyomán nem süllyed meg a föld pora. Némelyikük saját sírboltján járja szégyenteljes táncát. Árnyékuknak fejet hajt a hófehér rózsaszál: levelei elfonnyadnak, szirmai megbarnulnak, összepöndörödnek, majd a szél szárnyán szállnak tova; romlást hozván távoli földekre. A száraz szirmok mindenhová eljutnak. Nyüzsgő városok főutcáira,
kihalt sikátorok bűzös zugaiba, takaros házak udvarainak bársonyos pázsitjára. Úgy libbennek be a mit sem sejtő emberek életébe, mint egy alattomos betegség, mely, ha egy helyen fel üti gennyes fejét, végül az egész testet birtokba veszi. Néhányan észlelik csupán a romlás virágának eme csúfos darabjait: egy sikátorban, rongyos, piszkos ruhában, az olcsó pálinka bűzös mámorában fetrengő hajléktalan, részeg látomásának véli csak a kis barna rózsaszirmot. Mégis különös babonát vél örvényleni maga körül. Felállni próbál. Ekkor hirtelen valami mérhetetlen, belülről jövő erő ad földöntúli lendületet. Fekélyektől gyötört teste úgy tornyosul győzedelmesen a sikátor szemétkupacai és karton dobozai fölé, akár egy óriási felhőkarcoló a tövében megbúvó piciny játszótérre.
Egy nő fordul be az elfeledett utca kéken gomolygó gőzébe. Cipője sűrűn koppan a nyirkos kövön. Bizonyára csak levágta az utat hazafelé. Némán, egy pillantást sem vetve rá, suhan el a hajléktalan mellett. A férfi agyába a mindaddig ismeretlen érzések könyörtelenül fúrják be magukat. Először megretten, de csak egy pillanatra. "Uralkodni!"
Kint, a főutca állandó ricsaja tartja fogságban a csendet. Autók és emberek összefolyó áradata hullámzik a nap minden szakában. A gyerekeket mindig kézen kell fogni itt, különben egy szempillantás alatt magába szippantaná őket az emberörvény.
Egy kisfiú rohan át a zebrán, édesanyja kezét markolva, a nekik szóló zöld lámpánál, amikor, a fiú cipője mellett elbukfencezik egy kis megbarnult virágszirom. A gyerek megbabonázva pillant a szirom után, mely játékosan cikázik az emberek lábai között. A kisfiún nyugtalanság, félelem lesz úrrá egy virág e kis darabkája láttán. Szíve vadul kalapál, a tenyere izzadni kezd. Egy pillanatra megtorpan, hogy megpróbálja elhessegetni ezt a borzalmas érzést, amihez foghatót eddigi rövid kis életében sohasem érzett még. "Gyere már! Siess!" A lámpa ekkor már pirosra váltott.
Az ő házuk kertjében is elvetették már a pusztulás virágának keserű magját. Gyorsan terjedő vírus ez, mely ellen nem véd meg pirula és nincs ellenméreg. Az agyat támadja meg, felőrli a józan észt, hogy az Ösztönt állítsa helyébe uralkodónak a test felett.
A nyugodt, meleg otthon törékeny illúzióját a férj súlyos szavai zúzzák szét, ahogy az asszony és fia átlépik házuk ajtajának immár elátkozott küszöbét. Vita kezdődik, mérges veszekedés. A fiúcskát, mintha nem is lenne, az ajtóban felejtették, akár egy terhes csomagot. A hangos, kegyetlen szavak késként mártják éles pengéjüket a szívbe, hogy azután a falakhoz csapódva, az enyészet falánk gyomra nyelje el őket. A gyermek test remegni kezd, a szemekből a kétségbeesés könnycseppjei hullnak alá; de erre már senki sem figyel. A könnyek is csak hideg üveggolyók, melyek után nem nyúl már a szeretet puha, ölelő karja. Elsorvadt.
E szirmok szárnyán érkezik erdei nyughelyéről az átok. Szellemtestek áttetsző rémképei járják a várost, kik emberi szemnek érzéki csalódásnak tűnnek csupán. Csak a haldoklók vethetnek rájuk egy utolsó pillantást. Csakis ők tudhatják meg az igazságot, kik már bizonyosan magukkal viszik azt, hogy a Csendnek adhassák ajándékul.
A földszagú, piszkosfehér ruhák mindenkihez odalibbennek, akik elfogadták az élet szentségének búcsú báljára szóló meghívást. A hátuk mögé lépnek és a nyakukba lihegnek; szavak nélkül adják ki parancsaikat. A sikátorban álló hajléktalan férfi is megkapta már a maga parancsát, épp úgy, mint egy kisfiú édesapja.
Valahol szirmot bont egy fekete rózsa. A főutca hömpölygő tömege még látni vél egy fehér ruhás női alakot, amint szél fútta levélként, libben tova az autók között. És a Bál elkezdődött.
Szörnyeteggé változik mind, ki meghívót kapott. Hátuk meggörbül, körmeik helyén éles karmok nőnek, a rózsás bőr megfeketedik. Vérszomjas fenevadként hajtanak fejet gyilkos ösztöneik előtt. A sikátor kék csendjét velőtrázó sikoly szaggatja szét, de a seb hamar összeforr, a Feledés láthatatlan alakja máris tarisznyája mélyére rejtette. A tiszta, csendes kertváros takaros házaiból, mint veszett kutyák az óljaikból, rontanak ki az állatemberek. Egymást tépi mind, aki él, édes húsból falatoznak.
A Halott Erdő Éneke bekúszott a városba. A fák levelei idejekorán vetkőzik le zöld színüket és bújnak sárgán, barnán, pirosan tündöklő gyászruháikba. A démonok immár visszatérhetnek nyughelyeikre, hogy mély álomba merülve várják, hogy az újabb hosszú évek keserves munkájával kikönyörgött békét és rendet ismét felbolygathassák. Csendben szállnak a föld alá.
Az egyik sír tövében még megremeg a szirmaitól fosztott rózsa barna torzója...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2008-07-13 13:32:11

Hűha, wow! :O Komolyan??!! :))) Köszönöm a megtiszteltetést :)

Üdv.: Phoenix
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2008-06-27 19:25:23

válasz Jessie T Laurence (2008-06-26 21:37:39) üzenetére
Akkor teljesítenem kell, ahogy csak tőlem telik, nehogy csalódást okozzak :) Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszenek a műveim :)

Üdv.: Phoenix
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-10
Összes értékelés:
62
Időpont: 2008-06-26 21:37:39


Kedves Phoenix!

Azt hiszem, törzsolvasód leszek :) Eddig ez a harmadik, amit elolvastam tőled, de egyszerűen fantasztikus, amit itt művelsz. Valami csodás játékot űzöl a szavakkal, és ez nagyon bejön. Az a hangulat, az a fantasy jelleg, mégis komoly mondanivalót rejt.
Gratula :)

Üdv.:
Jessie
Alkotó
merenwen
Regisztrált:
2007-01-07
Összes értékelés:
20
Időpont: 2008-03-24 19:41:54

Félelmetesen jó... minden ott volt, ahol lennie kell, teljesen harmonizáltak a szavak a hangulattal, nagyon tetszik az írásod.
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2008-01-23 13:29:16

válasz manna (2008-01-23 13:17:48) üzenetére
Komolyan tetszett?! Ó! Nyomtasd ki nyugodtan :))) Örülök, hogy tetszik :)
Alkotó
manna
Regisztrált:
2007-10-21
Összes értékelés:
120
Időpont: 2008-01-23 13:17:48

Kedves Phenix!

Nagyon szép és rettentő fájdalmas soraid vannak. Ha nem haragszol meg én most kinyomtatom magamnak és amikor csend vesz körül újra át kell olvasnom mert eszméletlenül hatásosan fogalmazod meg a kiszolgáltatottság a bánat az elmúlás gondolatait.
Számomra erősen átjött az anya és a fiúgyerek rész, később még írok:manna

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

Jártó Róza alkotást töltött fel Manó a templomban címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel K. T. emlékére címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Halld meg dalom! címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Tóth Árpád: A fa / Der Baum címmel

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Fohász című alkotáshoz

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Gyónás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Egy kis nyelvtan című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A harangok rómába mentek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mogorva motoros című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Halott betűk című alkotáshoz

zsoló alkotást töltött fel Más vagyok címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel anyám címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)