hol vagyok én?
és honnan a vér
ami hajt
ami bennem zubog
bejárja mind a test
láthatatlan köreit
és mint a fösvény
az ékköveit
úgy rejti el
a hús
a bőr

de hiába
átüt a felszín alól
és bár kék lesz kívül a dal
amit a vörös belül dalol
de a domborodó erek
szelíden és lágyan
rajzolnak éveket
sorsot
megéltet és eljövendőt
becsültet és elvetendőt
s mint a Változtathatatlan
mint az Igazság
úgy dobol
a néma lüktetés
ez is kevés
ez is kevés

hol vagyok én?
és honnan a hit
mi még mindig
élni segít
és újra meg újra
visszaránt a nemlét peremén
sóhajokat szakít fel
és űz
és üzen
és küld előre
és lök
és kiált
nem állhatsz meg!
csak menj
végzeted már vár
ne húzd az időt
ne próbálj menekülni
ne akard megúszni
úgyis hiába

de talán mégsem
hiszen van döntés
bennem van a kulcs
mi a végzet könyvét nyitja
és bennem a tudás
mi sorsomat átírni tanítja
az öröm a fény
mi segít meglátni
a boldogság az ösvény
mi hozzá vezet
a társ az erő
mi elvisz odáig
a magány a súly
mit odáig cipelek

hol vagyok én?
és honnan ez az egész
honnan a szavak
melyek kiszaladnak belőlem
megakadályozhatatlanul?
honnan a gondolatok
ezek a rációtlan
de mégis magától értetődő
önmagukban létező tények?
miért hogy azt látom
amit senki nem ért meg?
és hol vagyok én
önmagamon belül...

a Lélek öleli a Testet
a Gondolat hordozza a Szavakat
a Tudás megalkotja az Értelmet
az Örökség hordozza Magamat