HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47192

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Lantos TímeaFeltöltés dátuma: 2008-01-28

A diagnózis

Képtelen volt az útra koncentrálni. Tudta hogy óvatosabban kellene vezetnie, de annyira várta ezeket a perceket, hogy végre kijöhessen as kórházból és beülhessen az autójába.
Október vége volt, az égbolt számtalan színben pompázott. Az ellentétes árnyalatok összesimultak, mintha az ősz a letépett virágszirmokat hanyagul egymás mellé ragasztotta volna.
Az asszony imádta az égboltot nézni. Gyermekkorában, gyakran kifeküdt a kertben a fűre és nézte az lustán úszkáló bárányfelhőket. Akkor még a szelíd égbolt látványa kerített hatalmába, de ma a lázadó, a kihívó - állapította meg keserű szájízzel.
Egy bordó Audi követte, ez idegesítette, gázt adott és egy pillanatra belenézett a tükörbe. Az autót már nem látta, de megrémült attól a szomorú tekintettől ami visszanézett rá. Úristen, mit gondolhatnak a betegek....Én adok nekik tanácsot, Bíró Johanna Dr Depresszió....- gondolta és hangosan kacagni kezdett. Valami rémisztő volt a hangjában, és ezt érezte ő is.
Megijedt saját magától, a tekintetétől, a hangjától, megijedt a lezárt vasúti átjárótól, ami előtt meg kellett állnia.
A két piros jelzőlámpában az ördög csalogató tekintetét látta. Csak egy mozdulat és végleg lezárhatnám életem sorompóját - suttogta és gúnyos mosoly költözött a szemébe.
Negyven éves vagyok, testemben a halálos korral - emésztette magát.
A sorompó lassan felnyílt, és rutinból egyesbe váltott.
Megszokás lett számára a lélegzés, az étkezés, a munka, megszokásból nézett a betegeire felvont szemöldökkel, és megszokásból fogott kezet velük...
Régen szerette a munkáját, akkor még minden rendben volt, épp testben épp lélek lakozott, de mára ahogy a test romlásnak indult, úgy a lélek is hanyatlott.
Ritkán de voltak betegei akik, ezzel a betegséggel küzdöttek vagy nem tudták feldolgozni a hozzátartozójuk elvesztését, de akkor ez más volt. Akkor ki merte mondani, hogy rák, de most iszonyodott még a szótól is.
Néhány éve volt egy páciense, aki már másfél éve küzdött a kórral. Az arcát karamellszínű paróka keretezte, és akkor ő - a még egészséges - nem tudta levenni a szemét a a póthaj és a homlok találkozásáról. Az asszony talán észrevette a kutató tekintetet és egy zaklatott mozdulattal lerántotta fejéről a műhajat.
Johanna még most is maga előtt a látta ezt a képet, amiben nem is a fejbőr hófehérsége volt a legmegrendítőbb, hanem az asszony tekintete ami egy megriadt állatéhoz hasonlított.
Nem, én nem akarom megvárni ezt a napot, nem akarom kétségbeesésemben elveszíteni az emberi mivoltomat - gondolta.
Lassan szürkülni kezdett. Nem volt forgalom az úton, mintha rajta kívül nem is létezett volna senki, legalábbis a nő akkor úgy érezte.
Magányos volt...
Úgy gondolta bárki is osztozik fájdalmában és elkeseredettségében, akkor is egyedül van, kirekesztve. Az élet egészséges emberek közössége, és ő hamarosan teher lesz. Elburjánzik a testében a betegség, terjeszkedik, élősködik. Belőle van, ami nem is ő, mégis benne keletkezett, ő táplálja...
Egy fa mellett az úttest jobb oldalán színes koszorúk voltak egy fémből készült keretre akasztgatva. Hirtelen késztetést érzett, hogy megálljon.
Amint kilépett az autóból a levegő hidegsége arcába vágott, de az most nem számított. Nézte a virágokat, különös érzés kerítette hatalmába. Maga sem tudta melyik volt az erősebb az undor vagy a szánalom. Undorodott a virágoktól, olyan giccses volt, és nem értette, hogy a hozzátartozók miért nem érzik ezt.
Számára a virág a szépséget, az ébredést, kinyílást jelképezte, és nem az elmúlást. De ott volt a gondolati között a szánalom is. Szánalom a hozzátartozók iránt, akik a helyszínt megszemélyesítik az áldozattal, és hogy megnyugtassák vergődő lelküket virágot visznek. Virágot visznek, mint egy ünnepségre, egy születésnapra...Mennyi tehetetlenség, feldolgozatlanság bujkált ebben a megnyilvánulásban... És Johanna akkor abban a pillanatban nagyon is közelinek érezte az idegen emberek tragédiáját.
Az utóbbi hetekben sokat gondolt a halálra. Egyszerűen gondolnia kellett rá. A lelke követelte.
Tudta, hogy egy napon elrabolja valami ismeretlen erő, és azt el kellett képzelnie.
Nem tudta hová tart. Az elmúlást átmeneti állapotnak képzelte, amikor itt elengedik a kezét, de amott már nyúlnak felé.
Furcsa jelentése lett a szónak " halál ". A halál valaki, aki jön és visz, vagy egy esemény ami a földi életet lezárja? - filozofált gyakran.
Könyveket olvasott, reinkarnációról, klinikai halálról, és hosszú éjszakát töltött azzal, hogy feloldja végre a lelkében jégheggyé vált félelmet.
Hűvös szél simogatta az arcát, a levegőnek nedves avar illata volt, és az ég mélykék bársonyából kipattantak az első csillagok. Máskor örült ezeknek az egyszerű csodáknak és feltöltődött, de most a félelem burokba zárta.
Egy autó megállt a járműve mögött, és egy középkorú nő szállt ki belőle. A csomagtartóból egy koszorút és néhány üvegmécsest vett ki.
Johanna hirtelen nem tudta mit tegyen, maradjon még, vagy köszönjön és induljon is. Az idegen nő, mintha megérezte volna a bizonytalanságát, erőltetetten köhécselni kezdett.
- Hűvös van ilyenkor, mégis el kellett jönnöm - intézte az asszony felé. Johanna még most sem nézett a másikra, összébb húzta a kabátját és szaggatottan sóhajtott.
- Ne haragudjon, de azt hiszem mi még nem találkoztunk. Székely Annamária - mondta barátságosan és már nyújtotta is a kezét.
- Bíró Johanna....hát valóban nem találkozhattunk még - szökkent ki belőle a válasz, és egy pillanatra meglepődött, hogy milyen könnyed lett a hangja.
- A fiam ismerőse volt talán?
- Igen néhány éve munkatársak voltunk Erre jártam és megálltam egy percre - hazudta.
Nagyon nehéz lehetett magának....én nem is tudom, hogyan.... - hogyan lehet túl élni egy ilyen tragédiát, szerette volna mondani, de az utolsó szavak beleszorultak.
Annamária, kis ideig nem szólt. Letette a koszorút és meggyújtott egy mécsest.
Az életre kelt lánggal félszegen játszani kezdett a szél, de csak incselkedett vele, mintha élvezné a halvány fény keringőre hasonlító táncát.
- Én már megnyugodtam, már megértettem mindent - törte meg a csendet az idősebb nő. - Az Úr adott erőt, hogy elviseljem. Higgye el nagyon nehéz volt...
- Igen az idő begyógyít minden sebet, ez valóban igaz - milyen sablonos választ adtam gondolta és gyenge szégyent érzett.
- Nem az idő, hanem az Isten nyújtotta a vigaszt. Tudja, talán egy éve éppen ide tartottam, amikor valami azt súgta, ne a megszokott útiterv szerin jöjjek. Letértem a főútról és arra mentem amerre csak akkor járok, ha nagyon fáradt vagyok és elakarom kerülni a forgalmat. Az egyik faluban elhajtottam egy templom mellett. Máskor is láthattam már, de most szinte hívott magához, csalogatott, és én leparkoltam és bementem. Bent csend volt, olyan csend ami talán nem is e világi
kimondhatatlan nyugalmat éreztem. Ott volt a fájdalom is, de már nem a gyilkos fájdalom. És tudja mi történt? Eszembe jutott egy ima amit több mint negyven éve anyám tanított velem - Johannára nézett, és kutatni kezdett a tekintetében.
- Maga nagyon szomorú, látom a szemeiből, talán közelebbről ismerte a fiamat?- érdeklődött.
- Nem, higgye el csak futólag, csupán köszönőviszonyban voltunk - maga sem értette miért merült bele a hazudozásba, de már nem tudott kimászni belőle. - Van egy nővérem aki három hete megtudta, hogy rákos. Én pszichológus vagyok, de még sem tudom, hogyan közelítsek felé, mit is mondhatnék neki...
Valahogy egyre jobban érezte magát, mintha kilépett volna saját életéből. A történet most nem róla szólt, mégis ő volt. És az idegen asszony jelenléte különös nyugalommal töltötte el.
Annamária megérezhetett valamit a hazugságból. Sötétbarna szemeit Johanna szigorú acélkék szemébe szegezte, de talán megrémisztette az a kétségbeesés amit látott benne, s egy ideig nem válaszolt, nem akart akart elhamarkodott választ adni.
A mécses lángja, egyre kisebb lett, majd végleg kialudt, űrt hagyva maga után. A csend és a sötétség
lett az úr. Hangtalan és néma lett a táj, mintha már mindent elmondott és hallott volna...

Befészkelte magát a végtelem nyugalom, a szavak, hangok már nem nyújtottak oltalmat, és azt a két nő is megérezte.
- Messze van az a templom?- szakadt ki Johannából a kérdést, ketté hasítva a csendet.
Annamária egy téglavörös virágokkal díszített koszorút igazgatott, majd felnézett az asszonyra. Semmi meglepettség nem volt a szemében.
- A templom mindig közel van... bennünk is rejlik egy kis templom, ahová elbújhatunk. A nővére biztos megtalálja majd, csak keresse...az Úr megmutatja az utat...
Sokszor azt hisszük, elengedi a kezünket, de szorosabban fogja, mint valaha...
Egy pillanatra megérintette a nő arcát, éppen csak olyan gyengéden, mint ahogy egy pillangó színes szárnyának érintése lehet.
Johanna már nem félt, elindult és megtalálta a templomot.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1311
Időpont: 2010-02-27 20:53:16

Szép történet és igaz is, de a cím nem találó...valami más jobb lenne neki.
Alkotó
Lantos Tímea
Regisztrált:
2008-01-05
Összes értékelés:
141
Időpont: 2008-02-29 08:05:56

válasz Borostyán (2008-02-27 22:29:52) üzenetére
Köszönöm, kedves Borostyán. Örülök a tanácsodnak, igazad van, a helyesírással gondjaim vannak. Köszönöm, hogy elolvastál és figyeltél rám! Lantos Tímea
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1984
Időpont: 2008-02-27 22:29:52

Kedves Timi!
Szomorú, mégis bátorító az írásod. Bármelyikünkkel megtörténhet a föld bármely pontján... Tényleg jól írsz, folytasd bátran:)
Egy jó tanácsot azért adnék, ha nem haragszol meg érte: Olvasd át többször, mielőtt beküldenéd, mert sok helyen belekerült egy-egy plussz betű, vagy éppen hiányzik, meg aztán a helyesírásodat is csiszolni kellene még egy picit (pl. ép testben ép lélek - ez egy p-vel kell írni)
Üdv: Borostyán
Alkotó
John von Sacchi
Regisztrált:
2006-03-09
Összes értékelés:
141
Időpont: 2008-02-12 14:16:43

Kedves Tímea,

.......szó bennakad..........szomorúan szép.....Te hiszel istenben?..........jól írsz......gratulálok.

üdv.:John
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-01-31 11:53:47

Nagyon szép, szomorú történet, a végén mégis ott a megnyugvás. Tetszik. Ezzel a címmel én is írtam novellát, ha van kedved, olvasd el!
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) A megkopott szerelem című alkotáshoz

Ready alkotást töltött fel "Bogária" 01. - A bennünk élő gyermek címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Keresd a jót című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) A megkopott szerelem című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Száguldhatsz... című alkotáshoz

soltissimo alkotást töltött fel Remélem címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) ébred című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Százszorszél című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Nézd! címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) A lóápoló 38. fejezet című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A veréb és a varjú című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)