HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-02-04

Havasi gyopár 53.

8.


Szemerédi János makacs ember volt, de nem buta. Arra viszonylag korán rájött, hogy ő Karolinát soha a büdös életben nem fogja tudni átnevelni, már csak azért sem, mert, ahhoz, hogy az "átnevelés" egyáltalán elkezdődhessen, beszélgetniük kellett volna, ahhoz pedig, hogy beszélgessenek, találkozniuk, ám ők, az említett, példaértékű, de kivételnek számító eseteket leszámítva egyáltalán nem találkoztak. Miután ez az út járhatatlan volt, Jánosunk mást gondolt. Ha őt én nem tudom megváltoztatni, mondta magának, akkor történjék fordítva, megváltozok én.
/Nagyon valószínű persze, hogy az említett gondolatmenetet nem ily regényes, rejtett, illuzórikus, önironizáló, és vázlatos módon ment végbe benne, valószínű, hogy hosszú, vajúdó időszak végterméke volt, de a lényege ez volt, Csetényi Barna így mesélte./
Elhatározta hát a János magát, megy, elmegy szépen a templomba, végighallgatja, miket beszél a pap, hogyan énekelnek, imádkoznak a hívők, hátha beköltözik az ő szívébe is az angyalok titkos égi üzenete.
A gondolat megérését tett követte, június 8-án, a vizsgaidőszak kellős közepén felöltözött legszebb ruhájába, -meg kell említenem, hogy abban az időben az emberek megborotválkoztak és a legszebb ünneplő ruhájukat vették fel, ha templomba mentek, (abból a meggondolásból tették mindezt, hogy ha valaki a vacsoravendégét megtiszteli azzal, hogy tiszta fehér inget húz és nyakkendőt köt hozzá, mennyire ildomos akkor Istent hasonló módon megtisztelni, és az Ő, kövekből épített, tornyokkal ékesített, faragványokkal, domborművekkel díszített házába, aranykelyhek, ezüsttálcák, papi selymek, ornátusok közé szintén öltönyben, nyakkendőben elmenni), -mint mondom, felöltözött hát a legszebb ruhájába, egyszínű, sötét nyakkendőt kötött kiugró ádámcsutkája fölé, és leballagott a hátsó lépcsőn a földszintre Házmester Katihoz, akiről tudjuk, hogy az igazi neve valójában Szabó Kati.
Lement János Katihoz, ahogy máskor, más vasárnap reggelen is szokta volt, elaraszolt Tóth úr, a nagybajuszú és nagyhatalmú házmester rezidenciája előtt, s benyitott a folyosóra, ahol a viceházmester-lakás, szoba-konyhás, mellékhelyiség nélküli lyuk árválkodott távol, elszigetelten a ház többi részétől. Bekopogott Katihoz, háromszor koppintotta meg a deszkát az elsötétített ablak mellett, ahogy máskor is. Az ajtó kinyílt, Kati állt a küszöbön pongyolában, bögyösen és akkora szemeket meresztett Szemerédi Jánosra, hogy egy érett görögdinnye kettéhasadt volna az irigységtől, ha látja azokat a szemeket. Az emlékezetes dunai csónakkirándulás óta ők ketten nem találkoztak egymással. Jánosnak, mint tudjuk másfele járt az esze kereke azokban a napokban.
A lány nem szólt, csak a szemét meregette.

-No, megyünk akkor a templomba?, -kérdezte János egykedvűen.
-Én megyek, -vonta meg csököttnek éppen nem nevezhető vállait Kati, mán ippeg arra készültem, hogy a ruhámba bújjak, de, ho' te mit csinálsz az a te dógod!
-Én is megyek, -mondta Szemerédi János. -menjünk együtt.
-Eredj a francba, -csattant fel a lány. -Mit gondolsz te magadról, he?! Hetek óta felém se nézel, most meg idecsattogsz a 45-ös csukáddal és aztat mondod nekem, gyere Kati, menjünk együtt templomba?!

János nevetett, előrelépett, és átkapta hirtelen a derekát.

-Ne izélj nekem itt! -kiáltott rá vidáman, és egy csattanós csókot nyomott Kati piros orcájára. -Megesik néha, hogy az ember nem ér rá. Nekem ládd éppen vizsgaidőszakom van. Nem kell azért bekapni!

Huzakodtak a küszöbön, a pongyola szétnyílt, láttatni engedte a lány két, szép fejlett, ugrándozó emlőjét, melyek, mint ikerfiai egy kecskének szétfelé futottak. Mi történt ez után, nem lehet tudni, egy biztos csak, a lány kötélnek állt, és hagyta, hogy a Szemerédi fiú elkísérje a templomba.
Felmerül a kérdés, miért volt szüksége Jánosnak arra, hogy Házmester Katival jelenjen meg a reggeli szentmisén, ha ő Kassai Karolinával akart találkozni, ő miatta ment oda?
Nos, ez bizony fogas kérdés. A Szemerédi fiú talán arra gondolt, hogy ha nem szól a lánynak, és ott összefutnak, Kati barátságát, ami bizonyos nem elhanyagolható testi örömökkel járt együtt, -elveszítheti. János nem akart szakítani Katival, ha cinikus lennék, azt mondanám, nem akarta a biztos, kitaposott utat otthagyni, egy bizonytalan, nem sok reménnyel kecsegtető ösvény miatt. Végül mi kockázata volt annak, ha Karolina együtt látja őket? Nincs a homlokukra írva a státusz, hogy ők szeretők! -mondhatta magában Szemerédi János. Csúnya, önző gondolat volt, ha így volt, valljuk be. No man can understand it! But easy to think about and see.

Kiléptek a kapun, János öltönyben volt, Kati nyári ruhában, ami jól kiadta formás alakját, jegenye-fához hasonló sudár, magas termetét. Ellépkedtek a cipőfelsőrész készítő műhely előtt, az ajtón a rács le volt húzva, nagy, rozsdás lakat fityegett rajta, az ablakon benézve látták a polcokon heverő félig kész lábbeliket.
Virágillat szállt a levegőben, a kora reggeli nap ferde sugarai a négy-öt emeletes házak tetői felett elsuhanva csak az épületek legfelső emeleteit világították meg, sárga, barna, füsttől, koromtól fekete falakat, málladozó vakolatot. Fény és árnyék uralta az utcát. A Patyolat fiók is zárva volt, ahol a muter dolgozott. Kifordultak a Dohány utcára, átmentek a túloldalra, hogy Kati megnézhesse a Virágüzlet kirakatát. Mások is jöttek, és arra felé tartottak, amerre ők, családok, papa, mama, gyerekek ünneplőben, idős nénik, fiatalok csoportosan, nevetve, beszélgetve.
Kati megtorpant egy pillanatra a Virágüzlet előtt, rámutatott egy színes, tarka tavaszi csokorra, és így szólt Jánoshoz:
-Ó, ha egyszer én egy ilyen szép csokrot kaphatnék valakitől!
Mentek tovább, ellépkedtek a Rózsák tere sarkán álló, zöldre mázolt nyilvános illemhely előtt, befordultak a keramit-kockás belső útra, ami a tér közepén díszlő rózsaágyást félkörösen megkerülve a bejárathoz vezetetett, és elérték a főbejárat előtti lépcsőket.
Nyolc óráig, a mise kezdetéig még jó tizenöt perc hiányzott, de a templom tágas, oszlopoktól tagolt főhajója már zsúfolva volt népekkel. Előrementek jobboldalon a kereszthajóban lévő Mária oltárig. Mögöttük, a rácsos ablakú, fából készült, kápolnára emlékeztető gyóntatószékeknél hívek várakoztak áhítatos, átszellemült arccal a papra. János, mint mindig, most is enyhe undort érzett, amikor végignézett a megalázkodó emberek csoportján. Ha valamit nem értett a katolikus vallásban, ha valami visszataszító volt előtte, akkor az, pont ez az érthetetlen, elfogadhatatlan megalázkodás volt. Súgva kérdezte Katitól: mire megy ki itt a játék, miért vágnak azok az emberek ilyen búbánatos arcot, és Kati is súgva válaszolt: "maradj csendben, nem tudom, talán így illik"
A percek lassan teltek, János, hogy elfoglalja magát, az oltár mögött lévő, hálaadó márványtáblákat kezdte tanulmányozni. Megkereste tekintetével a kedvencét balra alul, és elolvasta.

Édes Szűz Mária, köszönöm, hogy meghallgattad imámat, kérlek segíts minket továbbra is"

A szép, cizellált, vésett betűket arannyal festette a hófehér, tiszta márványra az ismeretlen mester. A kovácsolt-vas kandeláberek szétágazó karjain lobogó gyertyák, és a színes, bibliai epizódokat felidéző ólomüveg ablakokon belopakodó napsugarak fényében, az arany utánozhatatlan ragyogása és a márványlap erezett anyagszerűsége, sápadt fénye misztikus hatást keltett. Szemerédi János meghatottan nézte a márványtáblát és az jutott az eszébe, hogy Szűz Mária a muteron is segíthetne, akinek mindig fáj a háta, és megpróbált imádkozni, ahogy ő tudott: "add édes Szűz Máriám, hogy a muter háta meggyógyuljon."
Hosszan töprengett, vajon kinek, milyen bánatáról beszél a tábla? Ki készíttette, férfi volt-e a megbízó, avagy nő? Mit takar az a szó, hogy "minket"? Ki azok a "mink" Egy lányról és egy fiúról van szó? Ahogy járatta az eszét, egyre inkább kezdte azt hinni, hogy a tábla egy árva, szegény szerető örömteli fohásza: köszönetnyilvánítás a megkapott boldogságért. "Kérlek segíts minket" -ez állt ott arany betűkkel.
-Kérlek segíts meg minket szép Szűz Mária, -imádkozott magában Szemerédi János és kettejükre gondolt, Kassai Karolinára és saját magára. Megszólalt a harang. Szemerédi János számolta, hányat üt, nyolc harangütést számolt meg egymás után. 8 óra volt. Amint a legutolsó kondulás visszhangja végigzúgott a falak között és elhalkult, csengettyűszóra feltárult a sekrestye ajtaja és fehér ruhácskákban kivonultak az oltár elé a ministráns gyerekek.
Párosával jöttek egymás mögött, mögöttük a pap lépdelt püspöklila brokátban, magasra emelte a keresztet, s a pap mögött a kórus tagjai: 18-20 év körüli fiúk és lányok. A vállak, fejek között János megpillantotta Kassai Karolina édes arcát, hosszú, vállig érő haját. A kórus az oltártól jobbra foglalt helyet, háttal álltak Szemerédi Jánosnak és Házmester Katinak. Megszólalt az orgona. A zene búgó hullámai, mint folyam a pusztában szétáradtak, betöltötték a hatalmas templom minden zegzugát. Az emberek, a hívek, felálltak a padokban, kezüket összekulcsolták.
Szemerédi János oldalra fordította fejét, felnézett a karzatra. A karzat masszív fa-korlátja mögött felfedezte a comb-vastagságú orgonasípokat, onnan jött a zene. Ősz fejet, széles vállakat látott a korlát mögött, az orgonista fejét, vállát.
A fiatal, jóképű, szakállas, elálló-fülű pap, akiben az Olvasó Szóka Balázsra ismerhet, letette a keresztet az oltárra, és előrejött egészen az áldozórácsig. Felemelte mindkét kezét, karját széttárta áldásosztásra. A zene elhallgatott.
-Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, -mondta, és keresztet rajzolt a levegőbe. A hívek is keresztet vetettek a padokban. A tömeg morajló hangon válaszolt: ámen!
-A mai szentmisét elhunyt Géza és Ágnes testvérünkért ajánljuk fel, -folytatta a pap. -Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.
Az emberek ökölbe szorították kezüket és a mellüket verve mormolták:
-Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.
A felvilágosult szellemű, haladó gondolkodású ifjúkommunista Szemerédi János fülének, különösen visszatetsző volt a fohászkodásnak az a része, hogy: "én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem".
Nem bírt parancsolni gondolatainak, kipécézett a középső padsor legszélén két emberkét, egy ráncos-képű nénit és egy félig ősz, félig kopasz bácsit, és azt kérdezte magától: hát ezeknek a szerencsétleneknek, meg milyen szörnyű bűnük lehet, hogy így kell verniük miatta a mellüket? Vagy, miért meakulpázik ott elől az a szöszi kislány, aki nem lehet több nyolc évesnél? Miért meakulpázik Kassai Karolina és a pap? Vajon ők mit követhettek el?
Lapos, gyors pillantással körbe fürkészett, az emberek lehajtott fejjel álltak a padokban és a padsorok között, a mellékhajók oltárainál és megalázkodva verték a mellüket.
Katira nézett, Kati is a mellét verte. Megpróbálta utánozni Katit. Ha már belevágtam, végigcsinálom elszántsággal ökölbe szorította kezét és óvatosan a mellkasára illesztette. Mondta a szöveget a többiekkel, Kati után:
-Ezért kérem a boldogságos és mindenkor irgalmas Szűz Máriát, Keresztelő Szent Jánost, az összes angyalokat és szenteket, és titeket testvéreim imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.
Mondta a szöveget, de nem érzett mást csak szégyent, hogy ő itt van, és ezt mondja és enyhe undort érzett maga iránt.
A bűnbánat percei után ismét az orgona vette át a főszerepet, és felcsendült a kórustagok ajkán újra az ének:
"Uram irgalmazz, Uram irgalmazz, Uram irgalmazz. Krisztus kegyelmezz, Krisztus kegyelmezz, Krisztus kegyelmezz."
Szóka Balázs is bekapcsolódott, hangja túlszárnyalta a kórust, az éneklő embereket, a búgó orgonát:
-Dicsőség a magasságban Istennek, -énekelte csengő hangon Szóka Balázs.
-Tenger mélyéről jött fel a hang, a tömeg morajló válasza szétporladt a hit szilárd szikláin:
-És a Földön békesség a jóakaratú embereknek! Dicsőítünk Téged, áldunk Téged, magasztalunk Téged...
Csend lett újra, visszhangos csend.
Szóka Balázs odasétált az oltár elé féloldalvást felállított állványhoz, felütötte a Bibliát és olvasni kezdte a szent könyvet, azaz, hogy pontos legyek, a Szentírást, ez ugyanis a Biblia másik neve..
"Azon a napon Jézus így szólt tanítványaihoz. Ha vétkezik ellened a testvéred, menj, fedd meg őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. De, ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másikat, hogy két, vagy három tanú bizonyítsa az ügyet. Ha azokra sem hallgat, mondd meg az egyházközösségnek. Ha pedig azokra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány lenne, vagy vámos. Azt is mondom nektek: ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a Földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten, vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük."
Becsukta a könyvet, ajkához emelte megcsókolta és áhítatos hangon így szólt: ezek az Evangélium igéi. A tömeg válasza végigrobajlott a sorok között: áldunk téged Krisztus.
Szemerédi János tigyergett totyorgott a helyén, nyújtogatta a nyakát, hogy Kassai Karolinát megpillantsa. A lány mögött két magas fiú állt, közöttük csak néha bukkant ki a lány barna feje. Megint szólt az orgona, énekeltek az emberek. Jánosban mindez, a meakulpázás, pap iménti szavai, a tágas téren átzúgó, mindent betöltő orgonaszó és a szent ének nagyon furcsa, ambivalens érzéseket keltett, de hitetlensége és kételkedése mögött stabilan, ott volt Kassai Karolina. A lány egyszer csak hátranézett és megtörtént a csoda, amiért Szemerédi János elment a templomba, tekintetük találkozott. Két pillanatig tartott csak az "összenézés", de, tudjuk, a boldogságot nem lehet az idő mértékegységeivel mérni. Nem lehet azt mondani, hogy ez és ez több, mint amaz meg amaz, mert hosszabb ideig tartott.
János ringatózott a zene hullámain, észre sem vette, mikor maradt abba. A pap, a fiatal, szakállas, jóképű Szóka Balázs előrelépett és lassú léptekkel felment a szószékre. Csend lett a hatalmas főhajóban és a kereszthajókban, az emberek a pap szavát várták.
-Krisztusban, kedves testvéreim, -mondta Szóka Balázs, -meghallgattuk az előbb az Evangélium igéit. Jézus azt mondja a példabeszédben a tanítványainak: ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Az üzenet azt hiszem mindannyiunk számára világos, Jézus egyszerű szavakkal beszélt, nincs bennük semmi érthetetlen, vagy megmagyarázhatatlan, de mégis meg kell kérdeznem, értjük-e mindannyian Jézus szavait, jól értjük-e Őt?
Rövid szünetet tartott, a szószék magasából szétnézett a fejek felett, majd így folytatta:
-Elmondom, testvéreim, mire gondolok. Nemrég meghívtak egy társaságba, beszélgettünk, borozgattunk. Ha kissé patetikusan akarnám magam kifejezni magam, úgy is fogalmazhatnék, emelkedett volt a hangulat és, ahogy az ilyenkor lenni szokott mindenféle téma szóba került. Aztán valaki felvetette, hogy a mai nehéz világban milyen jó lenne, ha mi, keresztény emberek jobban összetartanánk. Rögtön hozzátette, hogy ezt azért mondja, mert ő úgy tapasztalja, nem hogy összetartás nincs az emberek között, hanem a széthúzás, az irigykedés, az egymás szapulása az, ami felüti a fejét és lépten-nyomon tetten érthető. És, ahogy idáig eljutottunk kedves testvérek, érdekes módon minden jelenlévőnek volt egy kis története a témához. Az egyik asszonyka elmesélte például, hogy őket azért utálja a szomszéd, aki egyébként jó keresztény, templomba járó ember, mert a gangon, amikor elhalad az ajtajuk előtt, kerülgetnie kell a család oda kirakott virágait, egy fiatalember arról panaszkodott, hogy neki a közvetlen kollegája a legnagyobb ellensége, az illető egyébként szintén keresztény, templomba jár, minden héten gyón és áldozik. Az ellenségeskedés a fizetésemelések miatt tört ki köztük, a történet elmesélője több pénzt kapott, mint a másik fiatalember. Nem volt megállás, olyan volt az egész, mintha a szellemet szabadították volna ki a palackból: irigységről, féltékenykedésről, sértődésekről, pletykálkodásokról szóltak ezt követően a történtek.
Krisztusban kedves testvéreim, fel kell tennem újra a kérdést, biztos, hogy jól megértettük mi keresztény emberek, amit Jézus mondott nekünk?

A kérdés szinte megállt a levegőben, a templomban egy pisszenés sem hallatszott a jelenlévő lévő több száz ember néma csöndben várta a folytatást.

-Nehéz időket élnek ma a keresztény emberek a világban. Életük, szeretteik élete, sorsa bizonytalan. Vad szelek fújnak, s a pelyvát szétszórják, szerterepítik, csak azoknak van esélye a megmaradásra, akik egymásba kapaszkodnak. Jézus azt parancsolta mielőtt felment Atyjához a Mennyek országába: úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket. A krisztusi szeretetbe kedves testvérek, nem fér bele, az irigység, a féltékenykedés, a sértődés és a pletykálkodás. Ezért azt mondom nektek, vessétek le magatokról az ellenségeskedés mindenféle béklyóját, ami a sárhoz, a röghöz kötöz benneteket. Nekünk keresztény embereknek nem az a dolgunk itt ebben a földi világban, hogy csak azokat szeressük, akik méltók szeretetünkre. Ezt a pogányok is megteszik. Ők is szeretik a maguk módján apjukat, anyjukat, családjukat, rokonaikat, barátaikat. Ti legyetek többek a pogányoknál. Legyetek őszinték egymáshoz, ne kerteljetek, ne habozzatok kimondani a megbocsátás szavát. Menjetek az elkallódott juhok után, ahogy a példabeszéd mondja és keressétek meg őket a pusztában. Krisztus egyházában minden jószándékú emberre szükség van. Tekintsetek előre, Isten országára. Isten országa bennetek van és körülöttetek, nézzetek körbe, ismerjétek fel egymásban a szenvedő Krisztust. Ne féljetek, tartsatok össze, ápoljátok az emberi kapcsolatokat. Szeressétek egymást, a haragosok békítsék meg lelküket, nyissák ki szívüket. Fogjátok meg egymás kezét, nézzetek egymás szemébe, amikor beszéltek egymással, mert a szem a lélek tükre.
Ne feledjétek, amit Jézus mondott: ha ketten, hárman összegyűlnek az én nevemben, ott leszek közöttük. Nyújtsátok hát ki egymás felé a kezeteket, és az Úr is kinyújtja felétek az Ő kezét, és megsegít benneteket minden ínségben ámen.

A pap befejezte, elhallgatott. Egyetlen sóhajtás volt a válasz, a tömeg egy emberként felelte:
-Isten fizesse meg.
-Valljuk meg hát a hitünket, -mondta Szóka Balázs és várakozásteljesen szétnézett a fejek felett.
Az, következett volna, hogy az emberek felállnak és elkezdik a "Hiszekegyet" Az emberek, a hívek azonban elfelejtettek felállni, egymás között súgtak, búgtak. A szentbeszéd elevenbe talált, Szóka Balázs merész szavai a gyülekezési törvény korlátozó passzusát érintették, arra bíztatva az embereket, fogjanak össze, gyűljenek egybe, álljanak ellen. Szemerédi Jánoson kívül alighanem mindenki értette a templomban, miről van szó. János azonban más szemüvegen keresztül nézte akkoriban a világot, amit látott, képet, annak előterében Kassai Karolina állt. Ő úgy értelmezte a prédikációt, ahogy szíve diktálta. Meghatottan gondolt arra a percre, amikor ők ketten kinyújtják majd egymás felé kezüket, egymás szemébe néznek, megbocsátanak egymásnak és őszinte szóval, kertelés, köntörfalazás nélkül beszélnek majd kettejük kapcsolatáról.
A zúgás, búgás csak nem akart elhallgatni. Szóka Balázs türelmesen várt a szószéken. Lefojtott lőporos-hordóhoz hasonlított a gyülekezet, a kanóc izzik, sisteregve fut fel a láng...Megannyi keserűség, félelem, bánat, kételkedés és feltámadó remény izzott a légben. Az eltiport, szóvirágokkal és szeszekkel elbutított, terrorcselekedetekkel megfélemlített, halálra üldözött emberek felemelték a fejüket, összenéztek. Azt kérdezték a tekintetek: "Mondjátok, igaz lehet? Van még remény? Megdőlhetnek a pokol kapui?"
Lassan, lassan csitult csak el a tömeg. Felálltak az emberek és ismét a papra figyeltek. Szóka Balázs csengő, átható szava vezette az imádságot:
"Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében, hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában..."
János, mintegy álomban élte végig a szertartás további menetét. Látta az áldozást, látta Karolinát odatérdelni az áldozórácshoz, látta, ahogy a pap odalép elébe, és a lány szájába helyezi az ostyát. Szerette volna, ha a mise tovább tart, mindörökkön örökké tart. De egyszer mégis vége lett, a pap megáldotta a híveket és így szólt hozzájuk:
"Menjetek, vigyétek magatokkal Krisztus békéjét, és ne feledjétek, küldetésetek van"
Kifelé tolongtak, Kati János karjába kapaszkodott, hogy el ne szakadjanak egymástól. A csoszogó, amőbaként áramló tömegben az emberek halkan beszélgettek, ilyesfajta megjegyzéseket hallott Jánosunk: "finom marhahúslevest főztem az uramnak Sárikám, sok sárgarépával szereti, velős-csontot is raktam bele", meg ilyeneket: "délután a Honvéddal játszik a Kinizsi, kimegyünk megnézni, tagom?"
Aztán valaki azt mondta a hátuk mögött: "nézze csak szomszédasszony, karonfogva járnak a szégyentelenek. Micsoda perszóna ez a nő. Megéri a pénzét."
Mások is beszélgettek. Kati és János mellet középkorú házaspár lépdelt, az asszony ezt mondta az urának:" rémes, mit művelt mögöttünk az a sokgyermekes család. Én nem tudom, miért nem ülnek valahova hátra azzal a bőgőmasinával?"

Kiértek végre a templom elé. Odamentek az Erzsébet-szoborhoz. János megtorpant, megállt mellette Kati is. A nap sütötte fedetlen fejüket.
-Nem megyünk haza? -kérdezte Kati. -Mire vársz még?
A papra, -válaszolta Szemerédi János. -Beszélni szeretnék a pappal.
-Miről akarsz te a pappal beszélni? -zsörtölődött a lány.
-Mindegy, az, az én dolgom.
-Na, ha így állunk, akkor én itt hagylak, -emelte fel a hangját Kati.
Sértődöttnek látszott, elbiggyesztette a száját.
A fiú nem szólt semmit, és mivel, hogy nem szólt, Házmester Kati elindult, és anélkül, hogy hátrapillantott volna, otthagyta Szemerédi Jánost.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-02-06 08:21:42

Akkor légyszi ajánld egy filmrendezőnek...nekem olyan gáz, s majd a hasznon risztelünk. Fele-fele. Ismered a viccet. Egy orosz és egy ukrán üzletember beszélgetnek. Akkor létrehozzuk a nagy üzletet Iván, ugye? Persze, Szergej. És a hasznon testvériesen megosztozunk. Semmi testvériesség. Fele-fele!
Ssia, és köszönöm!!!
-én
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-02-05 20:10:11

Szia Arany!

Prózát nem rég óta írok, legalább is ilyesmit. de azért nem vagyok "kétéves nyeretlen". Egyetemi éveim óta jelennek meg itt-ott helyi lapokban írásaim. A Statisztikai Hivatalban, első munkahelyemen szerkesztőbizottsági tagja voltam a GRAFIKON-nak, stb. Ott sok cikkem megjelent.
DE: soha nem tetszett egyik se!!!
Na, mindegy, ezek talán jobbak.
Pár éve társszerkesztője voltam az Én Újságom című gyermekújságnak, amit havonta kb 3000 pld-ban adtunk ki.
Decemberben készült el egy könyvünk, ebben szintén társszerző, (társ-szerkesztő) vagyok: az Én Újságom mesekönyv.
Szóval egy két dolog van már mögöttem.
Szépirodalmat publikálni, megjelenni valamivel, azonban nagyon nehéz ügy. Olyasmi, mint a 22-es csapdája. Nem veszik meg addig a műveidet, amíg nem vagy híres, de nem lehetsz híres, ha nincsenek az üzletekben megvehető munkáid. Szép, nem? Ha Jack london ma élne, éhenhalna.
Az egész dolog kulcsa a média. Ha valaki felfedez, valami nagyhatalmú "cápa" rádharap, és üzletet szimatol benned, mint a Harry Potter írójának menedzsere az íróban illetve ebben a kissé bárgyú, bugyuta történetben, nyert ügyd van. Ha nem, írhatsz az íróasztalfióknak.
Hát ez az ábra. Reménykedem, mint az aranyhal, hátha kifog valaki. Addig is írok, -a tenisz mellett.
Kellene valami vérbő ötlet, mint amit Mark Twain három festő figurája eszelt ki...
Köszönöm az elismerő sorokat! Komoly értékmérő számomra, ha Ti, a barátaim, akik rendszeresen olvastok, megdícsértek.
Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-02-05 14:36:14

Kedves Bödön!
Ez a rész is tetszik. A mise leírása, a pap beszéde teljesen életszerű.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)