Fújt a szél, félelemmel teli volt a levegő.
A kutyák vonyítottak aznap éjszaka,
Csak egyet hagyott el az erő,
De a rosszra rájött, maga.

"Sajnálom, de nem éli
Túl a reggelt."
Mondja az állatorvos, Béni,
Az események után, este.

"Mi történt bajtárs?
Mit csinált kutyád?
Mit álltál künn kora éjjel,
Mit vagytok ti kinn, kevés ésszel?"

Fogalmam sincs barát,
Nem sokat tudok ám,
Csak, hogy ő jött hozzám...
De így elmesélem már.

Nem is tudom mi hajtott,
De valami csak is,
Talán a süvítő szél vallott,
Hogy baj van ma este.

Éreztem, mit senki más,
Morgott valami.
Megálltam, semmi mozdulás,
Életem rajta múlik.

Nem szabad félni,
Nem szabad,
Mert azt megérzi bármi,
S nagy gond akkor van.

Hát mozdulatlan voltam én,
Semmi sem mozdult más.
Megfordult a szél,
S ő megérzett már.

Érzem, figyel,
S vár egy pillantásra is.
Morogni kezd.
Hirtelen ugat.

Futottam, ahogy tudtam,
De hiába.
Utánam fut, ugat,
Hatalmas vadállat.

Utolér, de váratlanul
Kiugrik kutyám,
A nagyobbik marad elsőnek alul,
Meglepődött a hatalmas.

Én se vártam volna tétlen,
De féltem kutyámat sebzem,
S míg ő maradt élen,
Nem féltettem.

A szél jobban fújt,
Megváltozott az állás.
A vad tudatta ki az úr,
De ezt már nem hagytam annyiban.

Földön a társam,
Várják odafent.
Én meg felállam,
Puszta kézzel számolok a vadra.

Saját maga volt a Sátán kutyája,
A halál mezejére küldöttem magam.
Meg nem állhatta,
Hogy nyakát kezemmel összefogjam.

Földre terített,
Nem volt esélyem.
Ennyi volt az élet,
Végre most van végem.

De kutyám feltámadott,
Örömmel felállott,
S ügyesen rátámadott.
A Sátán kutya maga átok.

Hősisen harcolt,
Hosszan győzelemre állt.
Illik rá neve, Napóleon.
Európa minek már?

De Bonaparte is elveszette
Dicső hatalmát!
Hát Napóleon is így járt.
Győzelme megfogyatkozott.

Bonaparte rengeteg csatát nyert,
Csak Angliával nem bírt.
Napóleon harci kutyákat vert,
Csak hamar fáradt így.

Bonaparte bátor volt,
Csak éppen öntelt a kor.
Napóleon se volt gyáva,
Igazi dicsőség rája!

Bonaparte-t hiúsága
Vitte csalódásba!
Napóleont barátsága,
Büszke vagyok a társra.

No szóval élete nem
Tartott már soká,
De azért én megint közbe szóltam!
S ismét reá ugrottam.

Botot fogtam most én,
De megijedett,
S megfutamodott. De még
Vissza jő, tudtam.

A kutyámnak torkát
Harapá el.
Földön nagy vér-sár,
S eső most esett.

Bosszút fogadék,
Csak jöjjön már vissza!
Nem sokat én se várék,
Pohárból vért ő ki issza!

Halál rá már nagyon vár,
De nem jő még.
Folyik bennem bosszúvágy,
Szemem tüzesen ég.

Morog már ott valami,
Végre, itt van hát!
Nem várakoztathat akármi,
Na gyere vadállat!

Elkezdődik a harc,
Vér-párbajos lesz-e.
Villám, szél, zivatar
Nem árt nekem.

Nem kerülhetek alulra,
De ütéssel csak dühítem.
Eszembe jut mi kell:
Nyakba kell kerülnem.

Botot eldobám,
S ugrottam.
Nincs visszaút most már,
Erre nem számíthat.

Vastag bundája van,
Erős kéz kell hozzá.
Nem hiába fojtogattam,
De tartott ez, soká.

No sikerült megölnöm,
Legalább remélem.
Lábát is eltöröm.
Történetem vége így végződött.