HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49219

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: EftímeaFeltöltés dátuma: 2008-03-11

Nagy az én vétkem

Talán soha sem éltem, talán mindent csak elképzeltem. Talán csak úgy éreztem, része vagyok az életnek, annak, amit e szóval illetünk. Talán mindent csak álmodtam.
Álmomban egy fényes világot láttam. Mindenhol örökzöld fák ágait ringatta a lágy szél. Abban az álomban a virágok színes tengere hullámzott a réteken. Abban a világban, a madarak hangja élesen és tisztán csengett, úgy ahogy most már soha.
Ez történ velem is. Csak most fogom fel. Élem, mert létezni nem voltam elég bátor. Gyáva voltam ahhoz, hogy kinyíljak, és élvezzem azt, amit most elvesztettem.
Szemem ég, de könnyem nincs. Honnan is lenne, mikor én már nem vagyok képes a sírásra. Minek sírjon az, aki már nem él? Mi jogon? A könnyek hozta megnyugvás az élők kiváltsága. Nekik még van mit kiönteniük a szívükből, nekem nincs. Már szívem sincs. Én eldobtam azt, ami benne volt. Hogy megérte? Még nem tudom. Talán egyszer kiderül. Most könnyebb, de az is lehet, hogy ez csak átmeneti. De vajon mit teszek akkor, ha kiderül: ez még rosszabb, mint ami volt? Innen már nincs vissza, hogy a soha nyomatékosít és köt. Ide, ahova kerültem. Oda, ahonnan jöttem, egy világ választ el. Pont az a világ, ami ide jutatott.
Mi lett volna, ha beszélek valakivel? Akkor is így döntök? Akkor is eldobom magamtól az életet, vajon akkor is a tornyot választom? Lehet.
Amíg ott álltam, szabad voltam. Semmi nem volt fenn velem a magasban, csak a hűvös, tavaszi esti szellő. A hajamból kihúztam a befőttes gumit, ami copfba tartotta a zuhatagot. Erre mindig is büszke voltam. Már nem kell, itt nem számít ez sem, ahogy a telt ajkak, a keskeny derék, és megkopott fényű szem sem. Ott még talán...
Alattam a mélység tengere terült el. A szántóföld még feketén ásított, csak a traktor kerekének nyomai húzódtak benne. Néztem a barázdákat, azt, amilyen szabályosan haladnak egymás mellett. Vajon az én életem miért nem haladt ilyen szabályosan? Miért voltak benne göcsötök, letérők, felesleges állomások? Mind lépések oda, ahova jutottam.
A fejem felett egy vetési varjú repült el. Fekete teste lassan beleolvadt az alkonyatba, de még azért megcsillant rajta a nap utolsó, vöröses sugára. Szabad volt, egyedül rótta útját, nem tartozott senkinek sem elszámolással. A maga ura volt. Egy a természettel, egymástól függnek.
A toronyban huzat volt. A hideg szél a csontjaimig hatolt, a vékony felsőm nem védett ellene. A szoknyám előttem lebegett, semmi sem állta útját. Lenéztem alám. Még saccolni sem mertem, milyen magasan állhatok. Egy pillanatra bele szédültem, majd kiegyenesedtem. Ha már itt vagyok, végigcsinálom. Döntöttem.
Kitártam karjaim oldalra, szembe fordultam a széllel, háttal a mélységnek. Éreztem, ahogy a hajam mögöttem lebeg, szabadon, mint a varjú. Lehunytam a szemem, hogy ne csípje a huzat. A könnyem végiggördült az arcomon. Szemhéjam mögött megjelent az anyám. Bánatos arcát mély ráncok szabdalták. Láttam, ahogy kisírt szemmel áll az összetört testem felett, de már nem érdekelt. Ő sem. Ha figyel rám, nem jutok idáig. Ha fontosabb vagyok neki, mint a munkája, és a barátja. Ha néha megkérdezi, hogy vagyok, és meghallgatja azt, amit válaszolok. Akkor talán... De már felesleges ezen rágódnom. Éljen csak a bűntudattal, marcangolja csak magát, már nem érdekel. Képtelen voltam sajnálni.
A másik, aki eszembe jutott még abban az utolsó pillanatban az apám volt. Sosem ismertem, anyám soha sem mondta meg, ki is ő. Csak egy fantom képe jelent meg előttem. Talán magas volt, mint én, talán a szemeimet is tőle örököltem. Talán az övé is ragyogott, ahogy az enyém, amikor még éltem.
Meglendítettem magam. Karommal egy kört írtam le a levegőben, aztán elrugaszkodtam a tetőről, és hátra ugrottam. Mint egy fejes ugrásnál fordultam. Testem siklott a levegőben, éretem, a hajam mellettem lobog, bele csapott az arcomba. A fülembe a szél sivított, mint egy sikoly. Arra nem emlékszem, és sikoltottam-e?
A vég gyors volt, és fájdalom nélküli, nem éreztem semmit. Az egyik pillanatban még zuhantam, a másikban már körbe ölelt a fény. Egy röpke percig csak hunyorogtam, aztán két ajtó tárult fel előttem. Egyik mögött folytatódott a fény, a másikban sötét volt. Tettem egy tétova lépést előre, aztán a fényt magába foglaló ajtó lassan csukódni kezdett. A másik közelebb került hozzám.
Ekkor megértettem: vétkeztem. Elkövettem a legnagyobb bűnt, amit lehetett, s a büntetésem nem lehet más, csak a pokol.
Most újra élek. A kinti világ, az, ahonnan származtattam valaha, csak álomnak tűnik. Ez a vég, innen nincs kiút, lépteim árgus szemek vigyázzák.
Beállok a sorba. Itt nem úgy megy, ahol a világban. Szabályok vannak, nincs kallódó lélek. Egy vagyok azok közül, akik bűnhődnek. Hisz vétkeztem. Nagy az én vétkem...

2007. október 17

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Eftímea
Regisztrált:
2008-02-22
Összes értékelés:
23
Időpont: 2008-03-13 17:36:28

válasz dpanka (2008-03-13 15:18:11) üzenetére
Kedves Panka!
Neked is köszönöm, hogy olvastad az írásom. Sajnos az utóbbi időben körülöttem is történt hasonló eset, és szeretném megérteni, miért is ér véget így egy élet.
Nekem régebben volt hasonló gondolatom, de azóta már túlléptem azokon a problémákon, és talán megértem már annyira, hogy igyekezzek a lehető legpozitívabb módon kijönni belőlük, bár egy ilyen tett lehet a pillanatnyi elmezavar eredménye is.
Nagyon köszi, még egyszer, hogy olvastad.
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5407
Időpont: 2008-03-13 15:18:11

Kedves Timea!
Írásod elgondolkodtatott. eszembe jutottak azok a szívemhez közel álló emberek akik saját kezükkel vetettek véget az életüknek. szerintem, nincs olyan ember akinek nem fordul meg a fejében ez a gondolat, szerintem kár is tagadni. általában olyankor gondolunk rá, amikor nagy lelki válságba kerülünk, akár a bűneink miatt, akár mások velünk szemben elkövetett bűnei miatt. aki nem tudja feldolgozni lelkileg a súlyosnak tűnő próblémáit és nem kér segítséget az képes és megöli magát. ezért kell odafigyelni társainkra a környezetünkre, mert sosem lehet tudni ki lesz a következő. Bocsi ha hosszú voltam.
Remélem nálad is csak egy futó gondolat és nem több.
Barátsággal Panka!
Alkotó
Eftímea
Regisztrált:
2008-02-22
Összes értékelés:
23
Időpont: 2008-03-12 18:24:08

válasz Borostyán (2008-03-12 17:51:38) üzenetére
Szia Borostyán!
Először is köszönöm, hogy olvastad a történetet.
Az öngyilkosság régóta foglalkoztat, főleg a miértek. Abban igazad van, hogy nem tudhatjuk meg soha, ki miért teszi, de lehetnek elképzelések. Ez egy volt közülük. Az, aki elkeseredik, feleslegesnek ítél meg eseményeket, vagy épp kiváltó oknak.
Ami pedig a Poklot illeti, egy a vallási elképzelés, hogy aki önkezével vet véget az életének a Pokolba jut.
Nagyon szépen köszönöm, még egyszer hogy olvastad, és hogy írtál.
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1983
Időpont: 2008-03-12 17:51:38

Kedves Tímea!
Hidd el, senkinek az életében nincsenek felesleges állomások, még ha az adott pillanatban úgy képzeljük is. Megrázóan írod le egy öngyilkos gondolatait. Sok igazság lehet benne, de hogy valójában mi késztet bárkit is e kétségbeesett lépésre, azt mi, életben maradtak, nem tudhatjuk. Azt sem, hogy tényleg a pokolba kerülnek-e... Sajnos, ők máér nem mondhatják el...
Üdv. Borostyán

Legutóbb történt

történetmesélő alkotást töltött fel A hóember álma címmel a várólistára

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: Ennyi volt címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) J. W. Goethe:Weihnachten című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkotásh

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) J. W. Goethe:Weihnachten című alkotáshoz

Szem Eszkör alkotást töltött fel Akarom (5/5) címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Márton- napi lakoma című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)