HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49247

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: AshandirFeltöltés dátuma: 2008-03-16

A szolgáló

A hajnali nap első fénye elűzte az szoba árnyait, amikor a nehéz sötétítő félrehúzódott. Nagy, többszemélyes ágyat világított meg a halovány fény, benne öt fiatal, ébredező leánnyal, akik hunyorogva néztek a fénybe. Fejükre húzták a nagy takarót, hogy még egy kis szundikálásnyi időt nyerjenek.
Mind különösen szépek voltak, bőrük hibátlan, hajuk ápolt és gondos fonatokba rendezett. Egyikük sem láthatott húsz tavasznál többet. A legszélső oldalán feküdt, meg sem mozdult a fényre.
A szoba ezzel ellentétben, az ódonságot sugározta. Az ágy, a fésülködő asztalka, de még a mosdótál pereme is évszázados érzetet keltett. Enyhe dohszag és por illata érződött.
- Felkelni, szépségeim! Vár a munka! -kellemes tyúkanyós hang tartozott a kézhez, ami a függönyt félrehúzta.
Testes asszonyság volt, tiszta, de kopottas ruhája feszült kövérkés testén, kerek arca pirospozsgás, és mosolygós volt. Sötét szemeiben mégis valami mélyen bujkáló szomorúság látszott.
- Gyorsan, gyorsan! Siessetek, mosdás, fésülködés, aztán irány a nagyterem! -hadarta csicseregve, miközben egyesével kizavarta a lányokat az ágyból -Te is, Angelica! Felkelni, szívecském!
A legfiatalabb lány, a fejére húzott takaró alól álmosan könyörgő szemmel nézett a matrónára, majd egy nagy sóhajjal utolsóként kikászálódott a meleg ágyból. A mosdótálnál tülekedőkhöz ment és nekilátott a szokásos napi tisztálkodásnak.
Izmos, de karcsú volt a lány, barna haja a csípőjéig érő fonatban, fehér hálóruhája sokkal nagyobb volt, mint ő. Szemeiben értelem csillogott, szája könnyen kacagásra állt.
Mióta két hete a kastélyba került, minden reggel Ursula asszony pátyolgatására keltek, és az ő felügyelete alatt dolgoztak estig. Valamiért a tisztálkodás, és a haj rendben tartása fontos volt. Valamint hogy mindegyikük érintetlen legyen férfiak által. De Angelica senkitől sem kapott rendes választ miért is van ez így.
Ursula a még fekvőhöz hajolt és megvizsgálta az arcát. Rettentően össze volt zúzódva, kékeslilás véraláfutások borították. Bal szemét nem tudta kinyitni a duzzanattól. Angelica sajnálkozva nézte a szegény lányt. Tegnap kapta a verést az Úrnőtől, mert véletlenül felpillantott, mikor zavarában kiborított egy csésze levest. Mégis milyen asszony lehet, aki így összever egy lányt?
- Maradj csak, és pihenj, kedves -mondta az asszonyság a szőke lánynak, majd betakargatta. - Holnapra jobban leszel majd.
A lányok pletykálkodva segítettek egymás haját ki bontani, és puha fésűkkel kifésülni. Angelica mégis inkább magának csinálta, nem szerette, amikor valamelyik pusztán gonoszkodásból meghúzta a haját. Nem szerették őt, tudta jól. Okosabb és szebb is volt náluk, ezt kiolvasta irigy tekintetükből. De még mindig jobban élt itt, mint otthon, részeges apja mellett.
- Nagy nap van ma, kedveskéim... -közölte tudálékosan Ursula öltözés közben.
- Már a Szolgálat napja van? -hüledezett a legidősebb lány, Angelica emlékezett, hogy Maria volt a neve. -Milyen gyorsan eltelt egy holdhónap! Biztos vagyok benne, hogy engem fog ma választani!
A kijelentését éles sivítozás követte, amint egymást túlharsogva próbálták kitalálni kit is választ majd az Úrnő. Angelica értetlenül figyelt, eddig ilyenről nem is hallott itt. Ursulára vetett kérdő tekintetére, csak egy megnyugtató mosolyt kapott, így félresöpörte az aggodalmait.
Dolgos nap volt és késő délután, amikor a kastély nagytermében gyűltek össze a szolgálók. Még hat másik lány is állt a nagy csarnok közepén a legszebb ruhájában, szemüket a topánkájukra szegezve. Ursula még mindegyiknek gondosan ellenőrizte minden készen áll-e, mondott egy-két bíztató szót, majd ő is elhelyezkedett hátul.
A terem telis tele volt érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal. Pajzsok, szablyák borították a falat, falikárpitok lógtak mindenhol. A padlószőnyeg mintái kacskaringósan tekeregtek, mint valami végtelen kígyó. A lányok izgatott suttogása visszhangot vert a teremben, de elhalt, amikor kinyílt a lakótoronyba vezető ajtó.
Mindenki lehajtotta a fejét, Angelica is, akinek a legelső napon a fejébe verték, hogy soha, semmilyen körülmények közt nem nézhet az Úrnőre. Ezt sem értette miért van, de tudta nem ellenkezhet a parancs ellen.
Halkan suhogott a nehéz nemesi ruha a szőnyegen, amint közelebb jött a sorban álló leányokhoz. Angelica torkában dobogó szívvel állt, még sosem volt az Úrnő közelében. Utolsó előtti volt a sorban, a másik végéről indult el lassú léptekkel, meg-megállva mindegyik lány előtt egy pillanatra.
Tapintható volt a feszültség, amint közeledett. Ahogy közelebb jött már érezni lehetett különös parfümjének nehézkes illatát, ami egyszerre volt kellemes és valami belső nyugtatanságot is keltett. Amikor az Angelica melletti lány előtt állt meg az Úrnő, a lány megkockáztatott egy oldalra sandítást. Nem bírt kíváncsiságával.
Aranyszállal hímzett szoknya szélét pillantotta meg, és egy fehér köntös szélét. A köntös szélén furcsa sötét folt volt, barnásvörös halvány, mint amit nem tudtak kimosni. Majd hirtelen Angelica elé állt a nő. A lány olyat érzett, amint még sosem. Egyfajta elbűvölt állapotba került, beszívta az illatot, és úgy érezte mindent megadna, hogy ennek a nőnek a kedvére tegyen. Minden erejével azon volt, hogy fel ne nézzen, térdre ne omoljon.
- Mi a neved, leány? -suttogta nagyon halkan a nő.
-A... Angelica... - nyögte ki száraz torokkal motyogva a lány, alig találva meg a hangját, zavarában fülig elvörösödött.
A pillanat és az érzés elmúlt, az Úrnő hátralépett. Csak a sóvárgó üresség maradt utána. Halk sóhajok hallatszottak, eszerint másokra is hasonló hatással volt.
- Maria -hallatszott az Úrnő kicsit mély, ellentmondást nem tűrő hangja.
Volt ebben a hangban valami, amitől szinte lehűlt a levegő a teremben. Sokan mondták, hogy boszorkány a nemes asszony. A megszólított lány kilépett a sorból, és szótlanul követte a kisiető nőt. Csak amikor bezárult az ajtó mertek felnézni a lányok, és mindenkiből egyszerre tört ki a beszéd.
- Érezted?
- Már megint nem engem...
-A szentek nevére, majdnem elájultam!
Angelica még mindig érezte az illatot, amit tudta sosem felejt el. És elhatározta, hogy lesz, ami lesz, egyszer őt fogja majd választani az Úrnő. A közelében akart lenni, bár maga sem értette miért.
Aznap nem tudott a mosásra figyelni, csak faggatta a többi cselédet, hogy mi ez a titokzatos kiválasztás. Az egyik cserfes lányka mondta el neki suttogva, mikor megígérte, hogy szerez neki sajtot a konyháról.
- Tudod, - csicseregte tudálékosan-, akit kiválaszt az Úrnő, az egy hónap múlva mérhetetlen vagyonnal távozik innen, és úgy él majd, mint egy királynő! Ez állítólag mindig is így volt, és így is lesz. Hogy mit kell csinálni, azt nem tudom, de bármit megadnék, hogy egyszer engem válasszon. Ám csak a legszebbeket választja ki...
Angelica türelmetlenül várta a hónap leteltét. Minden reggel még jobban odafigyelt a tisztálkodásra, most már értette miért olyan fontos ez. Haját, nagyanyjától tanult virágok főzetével mosta meg, amitől selymesebb lett, mint bármelyik másik cselédé. Nem törődött a többi lány egyre durvább sértegetéseivel, csak a céljára összpontosított. Így teltek a napjai, egészen a következő Szolgálat napjáig.
Aznap reggel is Ursula ébresztette őket. Angelica olyan ideges volt előző este, hogy nehezen tudott elaludni. Így álmosan nyitotta ki a szemét, de amit eszébe jutott milyen nap van, egyből kiment a szeméből az álom. Kipattan az ágyból, ekkor érezte meg, hogy valami baj van. Egy pillanatig kereste a furcsaság okát, aztán lassan, egyre növekvő rémülettel megfordult.
Az ágyon ott látta hosszú fonatát levágva! Döbbenten nézte, majd kiszaladt a lábaiból az erő, és az ágy szélére rogyott sírva.
- Ne sírj lelkecském! Majd megnő az, hidd el! -lépett hozzá és karolta át Ursula, és állította fel.- Nah ne sirasd az egereket már!
De Angelica könnyei csak potyogtak tudta, hogy évekre került áhított céljától, és rettenetesen csalódott volt. Kezébe fogta a fonatot, és csak zokogott megállíthatatlanul.
- Miért bőgsz? -hallatszott egy kötözködő hang a háta mögül -Szedd már össze magad!
Brigitte, a legellenszenvesebb lány hangja volt az, aki a legtöbb gonosz tréfát űzte vele. Gyűlölte, de úgy gondolta hamar megszabadul tőle. Most pedig gúnyolódik rajta. A lány tudta már ekkor ki tette ezt.
Abban a pillanatban mintha megpattant volna benne valami. Felállt, egyenes derékkal, és nekilátott a reggeli mosakodásnak. Valami olyan lehetett a szemében, amitől mindenki hátrább lépett tőle. A fésülködést ugyan könnyek közt tette meg, bár haja alig vállig ért most már. Senki sem szól hozzá, még Ursula is távol tartotta magát tőle, inkább a többinek segített kicsinosítani magát.
A napja rosszabb volt, mint eddig bármelyik, de keményen tartotta magát. Amikor eljött az idő szégyentől égő arccal lépett a nagycsarnokba Angelica. Tudta, hogy mindenki őt nézi, mindenki rajta nevet. Brigitte nem átállotta elmesélni "hogyan hullajtotta el a haját a kis fruska", és persze a csípős viccek sem maradtak el. Ursulának kellett végül rendre utasítani őket.
Majd eljött a várva várt pillanat. Angelina annyira magába mélyedt, hogy csak arra eszmélt, hogy az Úrnő szól hozzá. Azt sem tudta mit kérdezett, de nem mert visszakérdezni. Kínos csönd lett hirtelen, a levegő is megfagyott.
- Azt kérdetem miért vágtad le a hajad, te lány! -csattant az Úrnő hangja.
Angelica nem tudott mit mondani, annyira félt, és annyira össze volt zavarodva. Ha árulkodik, akkor megkeserítik a napjait, ha nem mond semmit, akkor kivívja a nő haragját.
- Mindeki kifelé! -parancsolt az Úrnő.
Ursula pillanatnyi döbbenet után gyorsan kiterelte a lányokat, de amikor Angelina is indult volna a nő megfogta a karját.
- Te nem. -tette hozzá halkan.
Megfordult a világ a lánnyal. Most már biztos volt benne, hogy büntetést fog kapni. Összeszorította a fogát, összeszedte maradék bátorságát, várta az ütést, vagy bármit, és megpróbált nem nagyon reszketni.
Érezte amint az Úrnő körbesétálja, majd megsimítja a haját. Angelica kezeit tördelte, hogy ne törjön fel belőle a zokogás, ami már görcsösen fojtogatta. A nő rövid tincseivel játszadozott, majd a cselédlánnyal szemben állt meg.
- Mutasd az arcod! -szólt parancsolón.
A lány megdermedt. De hát az tilos, viszont az Úrnő kérte. Zavarban volt. Ekkor a nő megfogta az állát, és felemelte a fejét. Angelica látta a díszes övet, a kebleket, majd az arcot.
Sötétbarna haj keretezte, kontyba rakva, pár tincs viszont kilógott. Szigorú, de szép arc volt, ám ridegen szoborszerű. A legkülönösebb a szeme volt mégis a nőnek. Barna, de mégis hideg, mint a jég. Sápadt volt, mintha nem sok napot látott volna mostanában. Nyakék, fülbevaló díszítette, annyi gazdagság, amit a lány el sem tudott képzelni.
- Merész vagy, és ez tetszik nekem. -szólalt meg nagy sokára a nő, közben megérintve a lány haját -Téged választalak, mert kedvelem az újító elméket.
Angelica el sem hitte, amit hall. Hirtelen az eddig visszafojtott feszültség kitört belőle, és elsírta magát. Újra visszatért az a különös érzés, ami egy hónapja kapta el. Az Úrnő ujjaival letörölte a könnyeit, majd elmélyülten nézte egy darabig az ujján a cseppet.
Aztán megfordult, és elindult. Angelica követte, bár ezernyi kérdés kavargott a fejében. Út közben letörölte a könnyeket, és rendbe szedte magát. Egy hosszú csigalépcsőn mentek fel a lakótoronyba. Előtte az Úrnő, aki egy szót sem szólt, csak ment csendesen.
Ajtók mellett mentek el, azt hitte valamelyik lesz majd a szobája, de mindegyik előtt elhaladtak. Végül a lépcső véget ért, és elértek az Úrnő lakrészéhez. Kinyitotta az ajtót, és belépett a szobába, amit zsúfolásig töltöttek a furcsábbnál furcsább tárgyak.
Angelica a küszöbön állt, és zavartan nézte a különös szobát, amibe félt és vágyott belépni egyszerre. Trófeák, díszes tükrök, festmények, kárpitok sokasága. És arany serlegek, bennük drágakövekkel, ezüst gyertyatartók sokasága adta a fényt. A szoba nagy részét elfoglalta az ágy, amely díszes selyemmel volt borítva.
- Gyere be, leány! -zökkentette vissza a valóságba a lányt a nő hangja.
Lehajtott fejjel lépett be és megállt a szőnyeg szélénél, mert nem akarta poros szandáljával összepiszkolni. Hallotta, amin a nő egy székre ül le és érezte, amint őt nézi. Várta, hogy megszólaljon, de nem tette. Csak ült ott, és nézte. Peregtek a percek, és nem történt semmi, egyedül Angelina lélegzése hallatszott. A lány lehunyta a szemét és figyelt a zajokra, illatokra.
Itt még jobban érződött az Úrnő különös illata, már-már mámorító volt. Szövet surrogott halkan, egy láda reccsent éleset. De nem hallott egy hangot sem a nő felől. Ezt furcsállta. Ám benne erősödött egy érzés. Különös módon vonzotta valami az Úrnőben.
- Te egy különleges teremtés vagy -kezdet kellemes hangon a nő. -Végre valami újat mutattál nekem, amit illően meg is jutalmazok.
Felállt, és a lányhoz lépett. Ismét felemelte a fejét, mint lent a nagyteremben, hogy a szemébe nézzen. Érintése hideg volt, de mint a parázs égette a lány bőrét. Angelica látta, hogy közben valamikor egy gyűszűszerű dolgot húzott a jobb hüvelykujjára, amin valami körömnyi pengevolt.
-A jutalmad az lesz, hogy megtudod, miért kell meghalnod, és még meg is könnyítem neked azt.
Angelica először nem fogta fel mit is hallott, majd belesápadt. Villámgyorsan pörögtek a fejében a gondolatok. A lányok nem elmennek, hanem megölik őket, ki tudja milyen szörnyű módon. Nincs gazdagság, nincs szabadság, csak hazugság volt az egész...
- Igen, hazudtam nektek -mondta a nő, mintha kitalálta volna a lány gondolatát. -De még így is jobb dolgotok volt, mint a mocskos faluitokban, ahonnan jöttetek.
Angelicában mélyen felizzott az ellenállás lángja, és mielőtt észbekapott volna kimondta, amit gondolt.
- Nem fogom hagyni, hogy leöljenek, mint egy bárányt! - hangjában kevesebb volt a határozottság, mint szerette volna.
A nő felkacagott, amivel meglepte a lányt. Nem volt semmi kellemes abban a nevetésben, inkább gúny, és kegyetlenség. Majd mosolyogva nézett a cselédre, és halkan annyit szólt.
- Ma éjjel megváltottad az életed a bátorságoddal.
Az újabb hirtelen változástól ismét összezavarodott Angelica. De merészen nézett a nő szemébe, holott majdnem elfutott, annyira félt.
-Menj! A szobád a torony aljában lesz. De holnap alkonyatkor itt legyél az ajtóm előtt!
Ezzel megfordult és intett a lánynak, aki remegő lábakkal surrant ki a szobából. El sem hitte, hogy még él.


Aznap éjjel az Úrnővel álmodott. Nem emlékezett mit, csak felkelés után maradt meg egy emlékfoszlány. Egy kellemes emlékfoszlány. A nappalt a szobája kitakarításával töltötte, láthatóan igen régóta nem használta senki. Alkonyatkor az ajtó előtt állt, ahogy parancsolták neki. Nem is kellett sokáig várnia, bentről hallatszott az Úrnő hangja.
- Bejöhetsz!
Megilletődötten lépett be, félelemmel vegyes izgatottság volt benne. Továbbra sem nézett fel, ahogy bezárta az ajtót, és a gyertyák által megvilágított szobába lépett. Annyit látott a szeme sarkából hogy a széken ül az Úrnő, amin előző nap is. Illata már szinte megnyugtatta, és elöntötte az a furcsa érzés.
- Jöjj közelebb, ide a lábamhoz! -suttogta a nő, valami furcsa hangsúllyal a hangjában.
Angelica a nő lábához térdelt, látta, hogy mélykék ruhát vett ma fel úrnője, lábaim díszes topánt viselt. Összerezzent, amikor a fején érezte a nő kezét, aki simogatta. Ám jólesett neki az érintés.
- Mesélj nekem magadról! Mindent! -parancsolt a nő, közben tovább cirógatta a lány haját -Mindenre kíváncsi vagyok.
Angelica meglepődött a különös kérés hallatán, aztán elkezdette beszélni, Megeredt a nyelve, mesélt mindenről, ami csak eszébe jutott. Nem is tudta meddig mesélt, a végén már csak ásítozva. A szoba levegője elandalította, a kellemes simogatás ellazította.
Arra ébredt, hogy valami földöntúli gyönyör önti el a testét. Lehunyt szemmel élvezte a kéjhullámokat, amik mint a tenger hullámai csaptak végig a testén. Összhangban voltak a szívdobbanásával. Lassan kiemelkedett az álomból, és már azt is érezte, hogy a bal keble a gyönyör forrása.
Ágyban feküdt, amikor kinyitotta a szemét, blúza szétnyitva, és az Úrnő a keblét csókolta. Ez okozta neki a kéjes gyönyört. Megrezzent, amire a nő felkapta a fejét. Angelica ijedten látta, hogy melle véres, egy érményi területen. A nő ajkai is vértől vöröslöttek, amit élvezettel nyalt le.
A rettegéstől mozdulni sem bírt a lány. Szíve vadul kalapált. Nem tudta mi ez. Nem értette. De a rettegésen át emlékezett arra a gyönyörre, amihez foghatót még nem érzett sosem.
- Ne félj, nem lesz baj -suttogta a nő, közelebb hajolva Angelicához. -Nem gondoltam volna, hogy felébredsz, ismét meglepetést szereztél nekem. Nem adod könnyen magad, kapaszkodsz az életedbe.
Kezével végigsimított a lány arcán, érintése mintha villámcsapás lett volna. Angelica zűrzavaros érzésekkel küzdve találta meg a hangját.
- Mi ez? Úrnőm tényleg boszorkány, ahogy mondják? -az utolsó szavakat már alig hallhatóan ejtette ki.
- Félsz tőlem? -kérdezte a nő, eleresztve a füle mellett a kérdést.
- Magam sem tudom miért, de nem... - mondta elhalón Angelica, önmagát is meglepve. - Miért kell meghalnom?
- Bosszantó a kíváncsiskodásod! -mordult a nő, majd ujjával lefogta a lány száját. -Azért kell meghalnod, hogy én tovább élhessek.
A lány nem mert szólni, csak nézte az Úrnőt, aki sóvárogva szemlélte a nyakát. Merész gondolata támadt, és cselekedett is azonnal, mielőtt meggondolta volna magát. Ujját a mellén lévő sebre nyomta, és a véres mutatóujjal végig simította a nő ajkát. Az mohó bekapta az ujjat, és leszopogatta róla a vért.
- Hát nem ízletesebb így, mint ha csak fekszek? -kérdezte a tőle telhető leghatározottabb hangon, ám ez is csak remegős suttogásra sikeredett.
Miközben a nő az ujjait nézte gondolkodva, Angelicában feltámadt a vágy arra a kellemes érzésre, amit az imént érzett. Lassan megnyugodott, holott a helyzete nem volt megnyugtató. Mégis valahogy érezte, hogy nem ez lesz az utolsó éjszakája.
- Érezni szeretném még azt... - suttogta elpirulva, és kezével tétován megérintve a sebét.
- Ma nem! -szólt a nő, és felült. -Ma sem halsz meg. Eredj!
Angelica szédülve állt fel, és támolygott ki a szobából, de az ajtónál halványan elkapta az érzés, hogy úrnője nézi, ahogy kimegy. Majdnem visszafordult, de végül kilépett.
Reggel ébredéskor zúgott a feje, és szédült. Az ágya melletti asztalkán viszont egy serlegben bort talált. Ezt a serleget látta már a nő, fogalma sem volt hogyan került oda. Felhajtotta a bort, amitől hamarosan jobban lett.
A vörös borról eszébe jutott a tegnap este. Félrehúzta a hálóruhája mellrészét, hogy megnézze a sebet a mellén. Ám az a szeme láttára forrt be csodálatos gyorsasággal. Hitetlenkedve tapogatta meg, de mintha sosem lett volna ott, még egy apró heg sem maradt utána.
Egész nap nem bírt magával. Rá kellett döbbennie, hogy várja az alkonyatot, hogy úrnőjével lehessen. És pironkodva ismerte be magának, hogy azt a mennyei érzést is szeretné újra átélni, ha lehet.
Nem bírt várni napnyugtáig. Végül elindult, hogy meglátogassa az Úrnőt, hogy elmondjon neki mindent. Azt sem tudta mit akar mondani, csak beszélni akart. Vagy csak ott lenni mellette.
Az ajtó előtt, kezét a kilincsre téve várt, és hallgatózott. De semmit sem hallott bentről. Valószínűleg nincs is bent, korholta magát. Aztán benyitott. A szobában most nem égtek a gyertyák, így félhomályos volt. Most eszmélt rá Angelica, hogy nincsenek ablakok. Ezt eddig észre sem vette. Beljebb lépett, halkan lopakodva, az ajtót óvatosan csukta be maga mögött.
Ott volt az ágyban! Betakarva a hátán feküdt az ágyban az Úrnő. Dermedten állt a szoba közepén. Átfutott az agyán, sok dolog, hogy mivel mentse ki magát, de tudta mind átlátszó hazugság lenne. Ám a nő nem mozdult. Angelica közelebb óvakodott, egészen az ágy széléig. Az Úrnő békésen aludt, elfoszlott róla a rideg álca, s csak a szép asszony maradt meg.
A lánynak feltűnt valami, majd megvilágosodott. Nem lélegzett! Nő nem lélegzett egyáltalán! Ekkor megértette. Végre megvolt a válasz a sok kérdésre. A vér, a sötét, minden értelmet nyert. Hallott eleget a vérivók fajtájáról. Sok szörnyű dolgot, de azokat nem tudta volna elhinni úrnőjéről. Ő más, érezte. Nem egy szívtelen szörnyeteg, hanem szeretetre vágyó lény. És a lány szeretni tudja majd.
Az illata megint megbabonázta Angelicát, érinteni vágyta hirtelen. Nem bírt ellenállni a kísértésnek, és mellébújt az ágyban. Hideg volt, de hamarosan átvette teste melegét, és már nm is tűnt olyan élettelennek. Angelica olyan békét érzett, mint még sosem. Lelkében megnyugvást lelve merült álomba.
Újra érezte.
Ágyéka önálló életre kelt, és lüktetve árasztotta el kéjjel. Sokkal jobb volt, mint legutóbb. Átadta magát az élvezetnek, ami azt sem tudta meddig tartott. Kizökkent az időből, nem létezett más, csak ő, úrnője és a gyönyör.
Amikor már úgy érezte nem bírja tovább, lassan elcsitultak a gyönyör hullámai. Zsibbasztó kábulatban lebegett, beszélt, de nem tudta mit. Ő szólt hozzá, tudta, és válaszolt. Nem az agya, hanem a teste cselekedett. Percek vagy órák teltek el, nem tudta, de végül elengedte a kényelmes sötétség.
Hirtelen élesen tudatára ébredt, hogy az Úrnő mellette fekszik és simogatja. Érezte az illatot, amit megszeretett, élvezte az érintést, és egyfajta lebegés érzés vett erőt rajta.
Ismeretlen új érzés kelt benne életre, ami a nővel volt kapcsolatos. Tudta, hogy már a hálójában van. Tudta, hogy nem tud menekülni. És nem is akart, döbbent rá.
- Így van, itt maradsz velem -lehelte a fülébe az Úrnő, majd a nyakát kezdte csókolgatni -Hosszú ideje te vagy az első, akiben látok valamit, amit már elvesztettem. Add meg nekem, és örök szépséget kínálok neked.
A lány szédült a szavaktól. Szinte fel sem fogta mit hall. Csak azt akarta, hogy tovább folytassa a csókokat, amik egyszerre voltak jegesek és forróak. Öntudatlanul ölelte át a nőt, és alig tudván magáról tompán kérdezte:
- Mi lesz velem?
-A te véred engem éltet, - hallatszott valahonnan távolról az Úrnő hangja - én pedig egy cseppet adok a sajátomból neked minden éjjel, amitől örökké mellettem lehetsz...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Bödön bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Egy(s)ég című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je Dzs címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Félelem a barlangban címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kihűlt Vállvonás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szerelem című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)