HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49232

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: merenwenFeltöltés dátuma: 2008-03-16

Két hobbit /LOTR fan fiction/


"Bilbó nagyon érdekes hobbit."- gondolta Frodó, miközben a zsáklaki otthonuk előtti fapadon üldögélt egy kellemes dohánnyal töltött pipa társaságában a naplementét nézve. A naptár szeptember havát írta, s közeledett Bilbó és Frodó születésének napja. Az idő remek volt, és mindent összevetve jelen pillanatban Frodó tökéletesen érezte magát. Samu a kertben szorgoskodott, fáradtságot nem ismerve irtotta a gyomot. Közben magában mormogott az "átkozott gazokról." Frodó elmosolyodott. Samuban értékes barátot, jó kertészt, derék hobbitot ismert meg. Gondolatai újra Bilbó felé terelődtek. Lassan már 12 éve élt együtt vele, de még mindig nem igazodott ki rajta igazán. Néha úgy látta, egyszerű személyiség, de azután nem sokkal mindig tett valamit, ami megcáfolta ezt az érzést. Mintha több hobbit élne benne: a törpökkel utazó kalandor, a kényelmes, ősi hobbit-érzésekkel megáldott, békés hobbit, a kissé cinikus, szinte már lázadó forradalmár, aki tündékkel, törpökkel, sőt, mágusokkal barátkozik. Emiatt kissé bogarasnak is tartották, de tudnivaló, hogy nem foglalkozott a pletykás hobbitfalvaiakkal. Felőle aztán sárkánynak is tarthatták volna. És az útja a törpökkel! Frodó azóta sem hallott kalandosabb történetet. Csodálta is érte nagybátyját, hogy félszerzet létére ilyen kalandokat élt át. Biztos volt abban, hogy ő sosem jutott volna el élve a Magányos Hegyig, és nem is igen élvezte volna az utat. Nem vágyott kalandokra, se veszélyekre, se egyebekre. Ám Bilbó új tervvel állt elő, ami aggasztotta Frodót. Bilbó úgy döntött, a születésnapján megtréfálja a vendégeit, s miután meglógott az ünnepségről, újra útnak indul. Nyugtalanította a gondolat, hogy nagybátyját távol tudja a megyétől, és ki tudja, merre csavarogjon. Nagyon szerette az öreget, és megdöbbentette, hogy az 111 évesen akar a nagyvilágban tekeregni, mikor kényelmesen eléldegélhetnének ketten a Zsáklakban. De ha átérezte Bilbó helyzetét, kénytelen volt igazat adni neki. Az, aki oly sokáig vándorolt, és utána oly sokáig alig lépett ki a Megye határain, nem csoda, ha kedvet kap az utazgatásra.
Felsóhajtott. Az eltűnés azért mégiscsak túlzás lesz.
Felállt, és bement.
Samu soká nézett a távozó után.
"Frodó úr nagyon érdekes hobbit."- gondolta, miközben egy méretes gazzal küzdött. "Általában nyugodt szokott lenni, de mostanában nyugtalan, szinte már zaklatott. Ami igencsak szokatlan." Csavardi úrfi megpróbálta használni az eszét, és szörnyű gondolata támadt. "Szokatlan dolgok szokatlan események előtt történnek. Tehát hamarosan valami szörnyen szokatlan dolog fog történni, amiről Frodó úr tud, és nem hagyja nyugodni. A szokatlan dolgok általában igen kellemetlenek is." Arra nem tudott rájönni, mi fog történni, de az volt az érzése, hogy nem lesz előnyös sem az ő, sem Frodó számára. Nyugtalanító gondolatok kavarogtak konok fejében, a barna üstök alatt. Nagyon szerette mind Frodó, mind Bilbó urat, és nem akarta, hogy rossz történjen velük, mert ő azt megbosszulja valakin." Egy ujjal merjenek hozzányúlni Frodó úrhoz vagy Bilbó úrhoz, annak velem gyűlik meg a baja! Nem olyan könnyű ám lerázni Csavardi Samut!" A nyomatékosság kedvéért nagyot rántott a gazon, ami gyökerestül kiszakadt a földből. Elégedetten szemlélte művét, és boldog volt, hogy ezzel is segíthetett a két Zsákosnak." Jó tett helyébe jót várj."- jutott eszébe, de csak legyintett. Ő már annyi jót kapott a Zsákosoktól, főleg azt, hogy Bilbó megtanította írni és olvasni. Ezért egész életében hálás lesz neki.
Nem is tudta, hogy a két hobbit őt nézte az ablakból, és magukban megállapították, hogy nincs még egy ilyen derék az egész Megyében, mint az ő Samujuk.
X X X

Frodó nyugodtan ült a helyén. Mellette Bilbó üres széke. Mosolyogva pillantott a nyüzsgő, ámuldozó, felháborodott vendégségre. Fél füllel hallotta az öreg Borbak Róri megjegyzését.
- Azt hiszem, ez a féleszű Zsákos már megint világgá ment.
Frodó szívét megütötték e szavak, és fejében megszólalt a vészjelző. Még mindig reménykedett benne, hogy nagybátyja nem gondolta komolyan a tervét. Azt kívánta, hogy ha hazamegy, Bilbó fogadja, és együtt nevessenek a jól sikerült tréfán. Tudta, hogy nagyon fog neki hiányozni a vén hobbit. Olyan üres lesz nélküle minden, az ürességtől kongó ház gondolata riasztónak hatott. Hirtelen elege lett az egész ünnepségből, és hazaindult.
Még felfele a lépcsőn is reménykedett. Remegve nyitotta ki az ajtót, és belépett. Bent csak Gandalfot találta.
- Elment? - kérdezte, és egy világ dőlt össze benne.

X X X

Az emlékek még frissek voltak. Előző éjjel beállított Gandalf, de nem sokat beszéltek. Reggel annál többet. Frodó beleborzongott az emlékekbe. Megtudott mindent a Gyűrűről. Azt is, hogy néhány hónap múlva útra kell kelnie, és Samu is velemegy. Folyton "szegény kölyökként" gondolt Samura. Még ő maga se tudja, mi vár rájuk, Samu még tapasztalatlan, még annyit se tudhat, amennyit ő sejt. Ellentétes érzések keringtek benne. Némiképp örült, hogy útra kelhet, bízott benne, hogy megtalálja Bilbót. Másrészt nem igen akaródzott elmenni. Mi tagadás, szerette a Megyét, nem volt kedve elhagyni. Ki tudja, mikor láthatja újra? Visszatér-e valaha? És ha igen, mikor? Bízott Gandalfban, tudta, hogy nem fogja cserbenhagyni. Mégis, még sosem volt olyan gondterhelt, mint most. Annyi mindent el kellett még intéznie. Képtelen volt megnyugodni, tiszta fejjel gondolkodni. A hirtelen jött, rettentő mennyiségű információ össze-vissza kavargott a fejében, időre volt szüksége, hogy rendezhesse őket. Szauron, Isildur, Gollam, Bilbó ... no és jómaga.... Milyen éerdekes, ő az ötödik, aki birtokolja a Gyűrűt, és ősszel tölti be az 50-et... De Zsákos Frodó sosem volt egy babonás személyiség, s ezután sem lesz az, nem is foglalkozott többet ezzel a különleges egybeeséssel.
Este lévén, megpróbált inkább aludni.
Samu is ébren feküdt az ágyában. Egyre csak a rájuk váró izgalmakra, és a tündékre tudott gondolni. A tündék... még sose találkozott velük, de a sok mese, rege, monda és Bilbó elbeszélései után tudhatta, hogy ők a legszebb, legtisztább, legnemesebb nép, amely valaha is Középföldén élt. Magasak, karcsúak, légiesek és kimondhatatlanul szépek. A Szépek népe... Kimondhatatlanul boldog volt. Igaz, kicsit szomorkodott is, mert elhagyja a Megyét meg az öregét, de legalább Frodó úrral tarthat, ami magában jutalomnak számított. Eszébe jutott, hogy a sok szép mellet valószínűleg szenvedések is várnak rájuk, de mindez eltörpülni látszott e többi mellett. Talán még Völgyzugolyba is eljutnak...
Látható, Samu gondolatainak nagy részét a tündék töltötték ki, olyan meg se fordult a fejében, amilyenek Frodóéban. Minél hamarabb indulni szeretett volna, nem foglalkozott olyasmikkel, mint például a felkészülés a távollétre otthontól. Bár egy kicsit aggódott Frodóért, olyan zaklatottnak látszott, pont, mint aki jobban örülne, ha békében éldegélhetne továbbra is a Zsáklakban. Tündék, tündék, tündék...
Az áprilisi éjszaka csendje nehezedett a vidékre. Középfölde népei nem is sejtettek semmit az elhatározásról, amely e napon született. Frodón, Samun és Gandalfon kívül még senki nem tudta, hogy egy kicsi hobbit hamarosan útnak indul, hogy dacolva veszéllyel, az ellenség haragjával az egyre növekvő sötétséggel beteljesítse küldetését.
X X X

Samunak elállt a lélegzete, ahogy meghallotta a csilingelő éneket: tündék! Eddig ismeretlen öröm fogta el, valami fénylő, valami bánatos öröm. Amint megpillantotta a Szépek népének legszebbjeit, áhítat fogta el, és olyan érzése volt, mintha álmodna. Édes álom, megnyugtató álom, a legcsodálatosabb álmok legcsodálatosabbja. Belsőjében végtelen harmónia lett úrrá, amint elnézte őket. Ragyogóak, valami különös fény vesz körül őket, szinte fénylenek a komor éjszakában. Szemükben évezredes tudás és borongás. Mint a fehér fellegek a mélykék égen. Amikor felnevettek, hangjuk csengő volt, szívet melengető. Samu abban reménykedett, hogy minél tovább a tündékkel maradnak. Szívéből kiszállt minden sötétség, kétség, félelem, és átadta helyét a tiszta boldogságnak.
Hármuk közül Samut érintette igazán mélyen ez a találkozás. Nem tudta, mit gondoljon róluk, csak azt tudta, hogy egyszerűen csodálatosak.

X X X

Samu bizalmatlanul méregette a magas férfit, aki magát Vándornak nevezte. Bár látta, hogy Frodó kezd bízni benne, úgy gondolta, nem árt, ha legalább ő marad egy kissé óvatos. Furcsának találta, hogy egy ilyen ember, nem elég, hogy a Nagyok népéből való, azt állítja, Gandalf barátja, még fenyegetően sokat tud a Gyűrűről. Ezt kissé túlzásnak érezte.

X X X

Frodó felzokogott. Hallotta, hogy Samu is sír. Az egyik legjobb barátját vesztette el, a veszteség terhe hatalmas súllyal nyomta a vállát. Bilbó jutott eszébe. Ő még nem is tudja. Gandalf meghalt, feláldozta értük az életét! Oly régóta élt már, oly sok kalandot átélt, oly sokszor volt már lehetősége arra, hogy meghaljon, és lám, valami úton-módon mégiscsak a Gyűrű okozta vesztét. Eszébe jutott a sok szép emlék, Gandalf zsáklaki látogatásai és hirtelen távozásai, a gondterhelt, hajlott hátú öregember, aki mindig jó barátjuk volt, a remek tűzijátékok... és nem tudta elhinni, hogy ennek most már vége. Gandalf többé nem fogadja bölcs szavakkal, jó tréfákkal, új hírekkel... mert Gandalf már nincs. Eltűnt, lezuhant, egyszerűen megszűnt létezni. Gyűlölte a Gyűrűt, gyűlölte a lényt, amely a mágus halálát okozta, de a nevét még megjegyezni sem volt ideje. Gandalf, a drága jó Gandalf nincs többé. Elvesztette őt. Önkéntelenül is folyton elképzelte barátja utolsó perceit: Gandalf zuhan-zuhan, maga sem tudja, mennyi ideje van még hátra, talán már kívánja is a földetérést, hogy vége legyen a sok szörnyűségnek. Maga előtt látta a könnyű testet, mely óriási sebességgel a földhöz csapódik. Minden csontja porrá zúzódott, semmi esélye nem volt. És Frodó csak sírt, sírt, ahogy mindez eszébe jutott, és sajnálta Gandalfot, a társait és saját magát is, amiért ilyen nagy gyötrelmet kell kiállnia. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha el sem indult volna, akkor Gandalf még most is élne. Bárcsak átkelhettek volna a Charadrason!
A fájdalom átjárta minden porcikáját, reménytelennek érezte az egész küldetést. Csalódott volt, kimerült és fáradt. Nem bírt másra gondolni, csak Gandalfra.
A zokogás jó időre erőt vett rajta, és a Szövetség többi tagján is. Mindannyiukat elkeserítette vezetőjük halála.

X X X

Az Úrnő gyönyörű volt. Sötétarany haja vízesésként omlott hófehér ruhájára. Alakja karcsú, ujjai kecsesek, szeme mélykék, kékebb a végtelen mélységű kút vizénél, kékebb az ég kékjénél, szinte túlvilági kékben ragyogott. Frodó áhítattal nézte őt, aki mintha a gondolatait fürkészné. A szeme fogvatartotta a hobbitot. Olyan vonzó, olyan mély, olyan csodálatos volt, telve örömmel, bánattal és végtelen bölcsességgel. Bőre bársonyos, Frodó szinte vágyott rá, hogy megérinthesse. Az egész olyan volt, mint egy ködös látomás éles alakja, békét, nyugalmat hozó. Szinte már nem is eviláginak látszott, feljebbemelkedett mindenen és mindenkin. Róla a fény jutott Frodó eszébe, hisz oly tiszta, oly fenséges, oly fehér volt. Mellette eltörpülni látszott minden lény, vele nem szállhatott szembe semmiféle sötétség. Ő maga volt a fény, amely elűzte a sötétséget. Olyan ragyogó, olyan sápadt volt, mint az ezüstben játszó holdsugár.
Csodálat és tisztelet költözött Frodó szívébe. A gyász erős volt, de már-már fölékerekedett az imádat. Enyhült a szorítás, melyet a szíve körül érzett, és a torkát fojtogató könnyek felszáradtak. Örömteli volt minden pillanat, melyben az Úrnőn nyugtatta tekintetét. Némiképp a tavaszra is emlékeztette Frodót, mint a tavaszi napsugár a hófödte vidékre, úgy hozott enyhülést az Úrnő közelsége az ő szívére. Kissé megnyugodott.
Galadriel Úrnő gyönyörű volt. Minden tündék legszebbje. Csodálatos, de egyben félelmetes is. Félelmetesen higgadt. A társaság jó időre nem bírta kiverni őt a fejéből. De nem is akarták.
X X X

Frodó zaklatott volt, a szíve hevesen vert. Csupán Samu jelenléte nyugtatta meg egy kissé. Remegve gondolt az imént történtekre, és csodálta bátorságát. Boromir megkísérelte elvenni a Gyűrűt. A gondori nem bírt parancsolni vágyának, és felszínre került a Gyűrű után sóvárgó énje. Vajon már mióta érez így, Frodó elkeseredett volt, Boromir a barátjának tartotta. Igaz, előre tudni lehetett, hogy ez be fog következni, hisz ő ember, és könnyen csábul. Aragorn erős, neki ez meg se fordulna a fejében, de Boromir gyenge. Eszébe jutott, mekkora gyötrelem volt felhúzni a Gyűrűt. Többet nem akarja használni. És micsoda lelki tusába került, míg eldöntötte, hogy megy! Sajnálta otthagyni őket, de valószínűleg Gandalf is helyeselné döntését. Mikor már azt hitte, sikerült a terve, felbukkant Samu. Eleinte bosszankodott miatta, de most már kimondottan örült neki. Félt, ez volt az igazság, és már a Gyűrűhöz való viszonya sem volt olyan, mint valaha. Már féltette, gyakran gondolt arra, milyen jó lenne felhúzni, és egyre nehezebbé vált megfékeznie ezt az őrült gondolatot. Nem tudta, meddig marad erre ereje. Azt kívánta, legyen mielőbb vége ennek az egésznek.
Samu Frodóra pillantott. Mindkettejük arca gondterhelt volt. Samu sejtett, mi bántja Frodót. Magában szent esküvel megfogadta, hogy bármi is történik, ő vigyázni fog Frodó úrra.

VÉGE

2004

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

bűvölet bejegyzést írt a(z) Veled című alkotáshoz

bűvölet bejegyzést írt a(z) Veled című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, VI. - igazán befejező rész című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Friedrich Logau:Eitelkeit című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Spruchgedicht von Friedrich Logau címmel

sailor bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

történetmesélő bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Kitti címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Emlékek a padláson című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Advent ajándéka című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)