HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47194

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-03-19

Zögling 2.

II. Fanni színre lép



Nehezen vonszolódott a pénteki nap, pedig sok tennivaló volt még hátra. Várták Túrós faterját, meg is jött a fél ötös HÉV-vel, bezabált, aztán lefeküdt aludni.
-Nem ivott egy kortyot sem, -mondta aggodalmas képpel a kis szőke este felé. Nem tudom, mi baja lehet.
-Akkor most mi lesz? Nézd, hülye állat, ha még nyár vége előtt el akarunk készülni...
-Tudom, dögölj meg, de mit tehetek?
-Beszélj vele, hátha ad egy kis fát?
-Kizárt dolog. -Túrós gondolataiba merült. -De miért is ne? Megpróbálni meg lehet. Ha nem ad, akkor még mindig elcsórhatjuk.
-Menj.
-Rendben, de te is gyere.
-Én?
-Naná! Majd én fogom elmagyarázni neki, mi is az a Zö...
-Zögling.
-Zöngling. Na, gyerünk, hülye állat, mostanra biztos felébredt, nézzünk a szerencsénk után.

Túrós faterjának a háza szemben volt a főjegyzőúr házával, illetve, nem is jól mondom, nem teljesen szemben, hanem egy kicsit srévizavé. Pont szemben a Bódoghék háza állt, s a Bódoghnak két gyereke volt, a Bódogh Ibolya, és öccse, a porbafingó Dudi. Ezek mindig hatalmas szelet kenyerekkel a kezükben mászkáltak, vastagon megkenve disznózsírral, s meghintve bőségesen kristálycukorral. Gnúfos kíváncsiságból megkóstolta egyszer, olyan rémesnek találta, hogy azon nyomban felmászott a cseresznyefára cseresznyét enni, s csak este jött le.
Porbafingó Dudi persze most is előkerült, ezt nem lehetett megúszni, kezében az elmaradhatatlan zsíros-deszka, képén szemtelen vigyorgás, és stabot kért Gnúfostól.
-Nincs több stabom, hülye állat, -mondta Gnúfos, ahogy átvágtak a poros utcán, -az volt az utolsó, amit ez a buzi szívott el. -Haggyál békén!
-Ha nincs, hát nincs -vonta meg a vállát a kis kölök, s nagyot harapott a kenyérbe. A cukor gusztusosan ropogott a foga alatt. -Azért még nem kell bekapni az embert.
Már majdnem beértek a kapun, amikor előkerült valahonnan Bódogh Ibolya is. A fiúk tisztelték, mert Bódogh Ibolya szép volt, kedves, és okos.
-Hová mentek?
-Mi közöd hozzá, dögölj meg.
-Jól van, na! Nem játszunk valamit?
-Majd később.
-Mikor később?
-Majd. Mit tudom én, -mondta Gnúfos. -És majd akarok később valamit mondani.
-Fontos?
-Persze, hogy fontos, dögölj meg.
-De gyönyörűen beszélsz, hülye állat!
-Akár csak te!
A beszélgetés véget ért, mert Túrós faterja elővitorlázott a ház belsejéből. Rossz bőrben volt, arca elnyűtt, szemei alatt karikák sötétlettek, de józannak látszott.
-Hol kódorogsz naphosszat, -rivallt rá a fiára. -Agyon váglak! Idehaza is segíthetnél néha csavargás helyett.
-Jövök fater, -húzta be a nyakát a kis szőke, -s Gnúfos is jön. Mit segítsünk?
-Takarítsd ki a műhelyt, -ugatott kellemetlen hangján Túrós faterja. -Úgy néz ki, mint valami kupleráj. Amihez csak hozzányúlsz, disznóóllá válik a kezed alatt.
-A Gnúfos....
-Fel is moshatod, nem rohad le a kezed attól, hogy a vödörbe teszed!
-Gnúfossal...
-Ha végeztél, locsold meg a veteményeskertet. Ne hagyd, hogy mindent anyád csinánnyon a ház körül.
-Azt szeretnénk mondani...
-Előtte gazolj ki, a horolókapát a fészerben megleled a többi szerszám között.
-Ettől a Gnúfostól...
-Indulj már, míg nyakon nem cserdítelek!
Látnivaló volt, hogy nehezen indul a dolog. De elindult, és ez volt a lényeg. Meg az, hogy a Túrós faterja nem volt berúgva. Ha be lett volna rúgva, más lett volna az ábra, akkor hozzá lehetett volna látni sutyiban az akcióhoz, amit elterveztek. Habár az se lett volna jó.
-Nem lenne jó megoldás, ha elcsórnánk a fát, -mondta gondterhelten Túrós Gnúfósnak a konyhakertben. Mezítláb tapicskoltak a jó meleg sárban, s locsolták, szakadatlanul locsolták a zöldségeket. -Gondolt csak el, tetű állat! Ahhoz, hogy a deszkákat méretre vágjuk, illesszük, összeerősítsük, szerszámok kellenek. A fűrészgépet mégse lophatjuk ki a műhelyből!
Sok igazság volt abban, amit Túrós mondott. Szerszámok nélkül tényleg nem lehet dolgozni. Lombfűrésszel, körömvágó ollóval, meg körömreszelővel össze lehet állítani egy kis modell repülőgépet, de igazi nagyot nem, ez tiszta volt, és világos. Mi lesz akkor? -tette fel magában a kérdést. -Mi lesz, ha Túrós faterja megmakacsolja magát, s nem ad fát?
Rossz érzés volt erre gondolni, ám az idő kiteljesedett, s ahogy az utolsó palántával végzett, s a maradék vizet a locsolókannából a lába szárára csorgatta, hogy leöblítse a sárfoltokat, Gnúfoson bizakodó hangulat vett erőt. Mér ne sikerülhetne? Mért ne!
-Készen vagyunk? -nézett Túrósra.
-Ja, -mondta a szőke. -Ennél többet a fater sem akarhat. Legalább is remélem.
-Bemegyünk hozzá?
-Naná, hogy bemegyünk, hülye állat! Gondolod, majd ő fog kijönni!

Túrós faterja az asztal mellet ült, a tisztaszobában. Egyedül volt, a falat nézte. Nem ivott, s ez aggodalomra adott okot. Könnyebb lett volna a fiúk helyzete, ha egy kicsit iszik, ha egy icipicit be van csiccsantva, annyira csak, hogy jó kedve legyen tőle. Túrós faterjának azonban nem volt jó kedve, ezt az is rögtön észrevette volna rajta, aki nem ismerte.
-Agyoncsaplak, -mondta a fiának, amikor észrevette, hogy ott áll az ajtóban. Gnúfos igyekezett haverja háta mögé húzódni. Ki tudja mi fog repülni?
-Készen vagyunk fater, -mondta a kis szőke. -Megnézed?
Az öreg böfögött. -Ne akarj átvágni, jómadár, mert agyoncsaplak.
-Nem, dehogy fater.
-Kiganéztad a műhelyt?
-Igen fater.
-Meglocsoltad a konyhakertet?
-Meg fater.
-Ha hazudsz, agyonváglak. Lássuk!
Feltápászkodott, inge szétnyílt, hatalmas sápadt pocakján szőke szőrszálak gömbölyödtek. Karja könyökig bronz-barna volt, eres, izmos, kopasz fején kövér verejtékcseppek görögtek lefele. Túrós villám gyorsan arrébb ugrott, ahogy az örege elhaladt mellette. Soha nem lehet tudni, mikor, miért üt, jobb a biztonság. A fater megnézte a műhelyt, aztán kiballagott a budi mellé, s szemügyre vette a konyhakertet.
-Na, most mondjátok akkor, mit akartok tőlem.
A Túrós kezdte, eleinte akadozva, aztán egyre magabiztosabb hangon ismertette a nagy terv részleteit, arról azonban, hogy a géppel repülni is akarnak, nem beszélt.
A fater egykedvűen hallgatta, úgy tűnt, fel se fogta, mit akar a fia.
-Szóval játék-repülőgépet akartok építeni?
-I..gen, -helyeselt buzgón a kis szőke, s Gnúfos is szaporán bólogatott.
-Aztán mifenének?
Gnúfosra nézett, így hát Gnúfos válaszolt.
-Tudja, csak úgy beleülünk, és mozgatjuk a szárnyát, mintha repülnénk.
-Mozgatjátok a szárnyát? Hogyan?
-Hát úgy, hogy két gyerek oda áll a szárnyak végéhez, s amikor a benn ülő jobbra csűr a bottal, akkor jobbra döntik, amikor meg balra, akkor balra.
Abban a minutumban találta ki az egészet, egyenesen az öreg kedvéért.
-Ezt nem értem. Milyen bottal? Mit csinál?
Gnúfos elmagyarázta a csűrőkormány lényegét, úgy ahogy ő tudta.
-Aha! -mondta a Túrós faterja. -Szóval, ha jobbra nyomod a botot, akkor jobbra dől a repülőgép, ha balra, akkor meg balra. Értem. De,...minek kell neki dőlnie?
Gnúfos ezt is elmagyarázta. -Dőlni kell neki, mert úgy jobban kanyarodik.
-Értem. És, mi van, ha magad felé húzod?
-Akkor felfelé száll.
-Mert miért?
Gnúfos megmondta miért. Két kezét egymás mellé illesztette, s a jobbat föl alá billegtette, utánozva a magassági kormány mozgását.
-Nagyon érdekes. És,... mi van, ha előre nyomod?
-Akkor lezuhan, -vigyorgott Gnúfos.
-Lezuhan?
Turós faterjából most már féktelenül tört ki a jókedv. -Azt mondod, lezuhan?
Elképzelte a repülőgépet, amit a kölkök építettek, a szemétdomb tetején, látta lelki szemeivel, hogyan zuhan le ebből az irtózatos magasságból a kapirgáló tyúkok közé. Hatalmas tokája rengett a nevetéstől, s vele nevetett a két fiú is, felszabadultan, jókedvűen. A nagy nevetésre előjött a nyári-konyhából a Túrós muterja, s ő is velük nevetett, maga sem tudta min.
-Rendben van, -mondta aztán, amikor többszöri kísérletre végre sikerült abba hagyni a nevetést. -Nem bánom, farigcsáljatok. Faanyag bőven van a sufniban, a rosseb bánja, úgy sincs sok megrendelésem ezekben a kurva időkben. Ha elfogy, majd hozok újra a gyárból. De, van egy feltételem. A műhelyben rendet hattok magatok után, s minden este meglocsoljátok a konyhakertet. Értve vagyok?
A feltételeket el lehetett fogadni, a megegyezés létrejött. Túrós faterja, még mindig nevetgélve visszament a házba, s a tisztaszobában az ágy mögül előhalászta a demizsont.
-Repülőgép, -mondta, s megcsóválta a fejét. -Ó Istenem, ó én édes Istenem!

A Zögling terve első ránézésre pofon egyszerűnek tetszett. Nem volt burkolt törzse, mint a komoly, igazi vitorlázógépeknek, a pilóta a szárnyak előtt ült, a nyitott pilótaülésben, a szárnyakat, s a farokrészt néhány lécdarab tartotta össze. Gnúfos, mindazonáltal elég aggodalmas képpel szemlélte a satupadra kiterített tervrajzot. Az aggodalomra az adott okot, hogy a méretarányos rajz szerkezeti részletekkel nem szolgált, így például nem derült ki az sem, hogy hol, és hogyan futnak, hová vannak rögzítve a kormányokat működtető huzalok, vagy, hogy milyen szerkentyűk kellenek a botkormány, s az oldalkormány pedálok rögzítéséhez, működtetéséhez. Az is nyilvánvaló volt Gnúfos előtt, hogy a szárny-merevítés rendszerén egyszerűsítéseket kell végrehajtani, Gnúfos önhordó szárnyakat akart, nem olyanokat, melyeket drótok erdeje tart, hogy össze ne csukódjanak.
-Igen, -morfondírozott félhangosan, -ez nem egy modellrepülőgép, semmiképpen nem az!
A nehézségek már a szárnybordák kirajzolásánál elkezdődtek, a huszonötszörös, méretarányos nagyítás komoly feladat elé állította a fiúkat. Túrós faterja megmondta, ahhoz, hogy az egyes darabokat össze lehessen majd illeszteni, milliméteres pontossággal kell dolgozni. Hatalmas csomagolópapírokra rajzolták ki a bordákat, három napon keresztül dolgoztak rajta. Az öreg esténként lejött a műhelybe, megnézte, mit végeztek aznap, s ellátta őket különböző tanácsokkal. Amikor kiment, jót röhögött magában, aztán elővette a demizsont, s töltött a csorba bögrébe. Volt az almáriumban rendesebb pohár is, de ő ebből szeretett inni.
A bordák kifűrészelése sem ment könnyen, s bár az öreg Túrós megmutatta, hogyan dolgozzanak a fűrészgéppel, sok jó anyagot elpocsékoltak mire készen lettek vele. A második hétre már kissé belefásultak a szakadatlan pepecselésbe, s kimentek a rétre focizni. Egész álló nap rúgták, esteledett, mire holtfáradtan hazakocogtak. Bódogh Ibolya kinn várta őket a porta előtt. Látszott rajta, megdöglik, hogy valamit mondhasson. A fiúk megálltak a Bódogh-porta előtt, hogyne álltak volna, Ibolya szívderítően szép csomagolású árú volt, elől is domborodott, meg hátul is. Akartak volna vele, csakhogy Bódogh Ibolya szerfelett okos lány volt, túl sok jó ésszel a fejében, s ez, meg kell jegyezzem, hervasztólag hatott az utcában minden srácra.
-Csá, királynőm, -szólt oda poroszkálás közben a Gnúfos. -Mi a hézag?
-Öt percen belül itt lesz a Fanni, -mondta fennhéjázóan Bódogh Ibolya. -Szóltam a Végvári Emőnek is. Kéne valamit csinányi.
-Mi a szart? -pökte oda a Túrós.
-Hát, nem is tudom. Izé...valamit játszhatnánk. Vagy lógjunk egyet a patakparton.
-Azt mondta, hogy átjön? -csodálkozott Gnúfos. -Hiszi a piszi, szerintem csak a vakert nyomod.
-Dögöljek meg, ha nem igaz.
-Akkor már kezdheted is!
-Jó, majd meglátod, hülye állat!
Gnúfos a Cseresznyefasor felé vetette epekedő pillantását. Ó, a Fanni! Ó, ha tényleg átjönne! Ha igaz lenne, az, amit a Bódogh Ibolya állít. De, hát, nyilvánvalóan nem igaz, nem is lehet az. A megismerkedés olyan fatális körülmények között történt, annyira égő volt az egész, hogy kész csoda lenne, ha a Fanni egyáltalán szóba állna vele valaha. Még egy hete sincs, a Népbolt előtt ácsorgott, arra várt, hogy a lány megjelenjen piros szoknyácskájában, karján a cuki kis kosárral. Eltökélte, hogy akármi is lesz, megszólítja. Napok óta készült az akcióra, eltervezte minden részletét. A lány menetrendszerű pontossággal meg is jelent, fél tízkor lépett ki az apácák kertjének kapuján, s fél tíz után egy perccel, mint más napokon is, befordult a bolt utcájába. Gnúfos az akácfa gyér árnyékából nézte, hogy közeledik, lába béna volt mozdulni. Végre mégis megemberelte magát, s szájában a füstölgő cigaretta-csikkel előre lépett. Ebben a meseszép pillanatban két dolog történt egyszerre, ám egymástól függetlenül. A lány Gnúfosra nézett, s elmosolyodott, -ez volt az egyik. A másik pedig az, hogy a boltból szatyorral a kezében kilépett Mezei. A poros falusi utca unottan sütkérezett a nyári nap melegében, az akácok állva bóbiskáltak. Virágillat töltötte be a csendet. A fiú és a lány már csaknem egymás mellé értek, s közeledett Mezei is. Ezért történhetett, ami történt, s ami történt, nem túlzok, végzetszerű volt.
-Hogy hívnak? -szólalt meg Gnúfos.
-Fanni vagyok, -mondta a lány.
-Pesti vagy te is?
-Nem, budai.
A férfi közéjük lépett. Kérges napszámos keze lecsapott Gnúfos szájára, kiverte belőle a bagót:
-A főjegyzőúr unokája! Szép kis alak. Nem szégyelled magad, he! Majd megmondom én a főjegyző úrnak, miket művelsz!
Fanni megrebbent, mint egy kis, aprócsontú madár, s elröppent, Gnúfos meg a földet nézte, ahová a cigarettája hullott.
Mezei szétvetette a lábát, szeme szikrázott a gyűlölettől.
-Takarodj haza, büdös kölök, -kiáltott rá Gnúfosra, -takarodj, különben...!
Hát ennyi, történt, nem több, nem kevesebb.
-Hihető-e ilyen előzmények után, hogy idejön? -tépelődött magában Gnúfos. Nem, nem, és ezerszer is nem. A fiúk, a bandatagok tudták már, hogy megismerkedett a Fannival, de ők egy egészen más, egy sokkal dicsőbb verziót ismertek, és sárgultak is amennyire csak sárgulhat a férfiember, ilyen nagy tettek hallatán. Lám, most is, ahogy oldalról méregetik, alig leplezett csodálattal! A Nagy Gyulán látszik, legszívesebben beszólna valamit, egy trágárságot, ami nevetséges helyzetbe hozná őt, csakhogy a Nagy Gyulának igazi fafeje van, ha erőlteti, csak a fűrészpor hullik belőle.
Idáig jutott, nem is juthatott volna messzebb, mert ekkor a Vasút utca sarkán befordult egy barnahajú, nevetőszemű lány, és egyenesen feléjük tartott. Fanni volt, Gnúfos egyből felismerte.
Ó, milyen boldog este volt az! A réten virágok illatoztak, a patak, ahogy illett, folyt. Fűzfák lengették lelkesen zöld ág-karjukat. Puha pázsiton szaladtak, a karcsú leveleken csillogott a pára. Megcsodálták a cikázó ezüstszínű halacskákat, békát fogtak, s piócát tettek a karjukra, mohón lesve, hogy szívják az apró, fekete, tekergőző férgek a vért, s egyszer, ahogy ugyanabban a pillanatban hajoltak le mindketten egy pompás lila virágért Gnúfos keze hozzáért a Fanni kezéhez.
-Akarsz egy stabot, -kérdezte Gnúfos, ahogy felegyenesedtek.
-Fúj, nem, -mondta a lány. -Olyan büdös, mi a jó abban?
A többiek előrébb jártak, nem hallották a szerelmesek beszélgetését.
-Akarod, hogy felmásszak erre a fára, itt? -próbálkozott újra Gnúfos.
-Nem, ... tényleg...
-És, hogy csináljak ötven fekvőtámaszt?
-Azt hiszem, azt sem.
-És... -Gnúfos gondolkodott, -és azt, hogy...
-Mit? Na mit?
-Tudod te.
A lány nevetni kezdett: -honnan tudnám, ha nem mondod?
-Szóval, arra gondolok, amit egy fiú és egy lány szokott csinálni, -vágta ki Gnúfos. Arra, na!
-És az micsoda?
-Megmutatom, -mondta Gnúfos, és kicsit közelebb lépett. Keze megint hozzáért a lány kezéhez. Szíve őrült módon zakatolt.
-Előbb mondd el mi az!
-Inkább megmutatom.
Nézték egymás szemét, a hold keskeny sarlója a vékonyodó égről, meg, őket leste. Mámoros pillanat volt, ajkaik egyre közelebb kerültek egymáshoz.
-Meg akarsz csókolni? -kérdezte Fanni, s arcát picit félrefordítva, oldalról sandított Gnúfosra.
-Nem, -mondta Gnúfos, elbizonytalanodva.
-Akkor,... akkor menjünk a többiek után. Már nagyon messze járnak.
Szép este volt ez valóban, a patak csak folyt tovább, tette a dolgát, s a tücskök ciripeltek. Feljöttek a csillagok, idejük elérkezett, meg kellett tenniük. A szerelem kivirágzott Gnúfos szívében, s ahogy kivirágzott, máris elkezdett hervadni, így van ezzel minden virág, bizony így, még akkor is, ha kezdetben észre se veszi. A virágok nyílnak és elvirágoznak, s ez a sorsa a szerelmeknek is. De vajon tényleg így van-e? Ki tudná megmondani, mi lesz a szerelmekkel? Gnúfos nem tudta, és arról sem volt tudomása, hogy párhuzamosan futó szálak néha keresztezik egymást, majd ismét szétválnak, hogy aztán később reménytelenül összegubancolódjanak.

A szárnyak elkészültek, a farokrész és a törzs következett, s ez bizakodással töltötte el Gnúfost. Amikor csak tehették, a műhelyben bütykörésztek, ezerszer átgondoltak minden munkafázist, ami előttük állt. Az asztalosmunkához Túrós rendelkezett több kézügyességgel, a hajtóerőt a vállalkozás véghezviteléhez azonban kétségkívül Gnúfos szárnyaló fantáziája szolgáltatta. A pilóta-ülést úgy kellett kivitelezni, hogy előre hátra mozgatható legyen, aszerint, hogy kisebb, vagy nagyobb személy ül rajta, s ez sok fejtörést okozott. Végül Gnúfosnak eszébe ötlött a megoldás.
-Láttál már te kilbótot, hülye állat? -szegezte neki a kérdést egyenesen Túrós torkának.
-Mert mi a nyavalya az a kilbót, dögölj meg!
-Tudtam, hogy fingod nincs. Ennyit az általános műveltségedről.
-Menj a csába!
-Menj te!
-Bökd ki, mit akarsz.
-A kilbót gurulóüléses evezős-csónak, -adta meg kegyesen a felvilágosítást Gnúfos. Folyókon használják. Például a Dunán. A telepen, ahova kijárok a muterral, van néhány a csónakházban. Én már kipróbáltam egyet, az öreg Görög nekem megengedte.
-És?
-Beszartam, olyan érzés volt!
-Nem azt kérdem, tetű állat! Mi köze ennek a repülőgéphez?
-Na, figyelj, elmagyarázom.
Gnúfos keblét dagasztotta a dicsőség, hogy megint valami olyan dolgot tud, amiről ennek a kis suttyó tót legénykének fogalma sincs. Felkapott egy ceruzát, s a satupad deszkájára leskiccelte a kielboat gurulóülését. A kis szőke oldalra hajtott fejjel nézte a művet.
-Értem, dögölj meg. De,...de, hogy fogjuk rögzíteni?
-Mért kéne rögzíteni, állatbarom?
-Azért, mert röpködés közben nem gurulhatunk vele ide-oda.
Túrós fején találta a szöget, míg Gnúfost a képzelete lendítette előre, ő, mint ahogy máskor is gyakran, két lábával a földön járt.
-Te hogyan gondolod? -kérdezte a Fos.
A kis szőke kivette a ceruzát Gnúfos kezéből, s két helyen belejavított a rajzba.
-Ide, meg ide, teszünk egy-egy rögzítő csavart, hülye állat.
-Ide, meg ide?
-Pontosan, dögölj meg.
-Dögölj meg te!
-És nem kellenek kerekek.
-Nem?
-Persze, hogy nem!
A megoldás kézenfekvő volt, hozzáláttak a megvalósításhoz. Hosszú ideig buzgón fúrtak, faragtak, fűrészeltek, nem sok szó esett közben. Amikor a sínpár elkészült, amin a kocsi csúszik majd, a kis szőkének eszébe jutott még valami.
-Kellene ide valami fém.
-Minek?
-Hát, hogy ne a fa kopjon, tetű állat. A fenyőfa puhafa, kikopik, nem bírja sokáig.
-És mit akarsz rátenni, dögölj meg?
-Dögölj meg te, állatkert, barom. Keresek valamit.
Lehajolt, és a satupad alól kihúzott egy faládát. A ládában mindenféle kacat hányódott, régi rozsdás szerszámok, kilincsek, sarokvasak, szöges-dobozok, meg e félék.
-Mutatok egy izét..., -vigyorgott bele a kis szőke turkálás közben egyszer csak Gnúfos képébe. -Amit most mutatok, a titkok titka. Ha valakinek valaha is elköpöd, az életed szart se ér.
A láda mélyéről egy rongyokba csavart dolgot húzott elő, s óvatosan letette a műhely padlójára.
-Bontsd ki, -szólt rá Gnúfosra, aki ott guggolt mellette.
A rongyokból egy dobtáras géppisztoly bontakozott ki, Gnúfos csak nézte.
-Honnan van ez, tetűállat?
-Került.
-56-ból?
-Naná, mit gondolsz!
-Faterod szerválta a ruszkiktól?
-Nem mindegy, hülye állat?
-Végül is mindegy. Dögölj meg. Skulók vannak hozzá?
-Naná!
-Hol?
-Ebbe a dobozba, ni.
Gnúfosnak a skulókról egy terv villant be, s rögtön megosztotta a kis szőkével. Túrós fellelkesült.
-De egy tetű állat barom vagy, tényleg!
Igaza volt. Amit Gnúfos kitalált, annál kolosszálisabb dolgot még a KisJancsi se tudott volna kitalálni, az Ili néni nagyeszű fia. Annak az Ili néninek, aki egy éve kútba ugrott, s amikor kihúzták, olyan volt, mint egy ázott rongycsomó. Megbeszélték, hogy este, kinn a réten megrendezik a tűzijátékot. Az ötlet lázba hozta mindkettőjüket, képtelenek voltak a pilóta-ülésre koncentrálni. Bezárták a műhelyt, és nekilódultak, hogy megkeressék Nagy Gyulát, és a többieket.

A történeti hűség kedvéért el kell mondanom, hogy a tűzijáték jól sikerült. A legvégén ugyan akadt egy kis galiba ám a hangulat egészen addig remek volt.
A rőzsét, amit gyűjtöttek, terméskövekkel rakták körbe, hogy a kockázati tényezőket lecsökkentsék. Alulra kerültek a vékonyabb ágacskák, a vastagabbakat erre rakták rá, végeiket ügyesen összeillesztve. A tűz belsejébe kerültek a lövedékek, felállítva, kúpos felükkel felfele. Várták, hogy besötétedjen, s közben, hogy teljék az idő, beszélgettek.
-Kinél van egy stab, hülye állatok, -kérdezte udvarias hanghordozással Nagy Gyula, -szívnék egyet.
-Szívd akkor a farkam legvégét, az pont neked való, hülyegyerek, -replikázott a kis szőke visszafogott stílusban a túloldalról.
-Majd jól beletörlöm a talpamat a pofádba, -mondta a köpcös, akinek nem sok érzéke volt a lelki finomságokhoz, és így soha nem tudott felérni egy úri társaság társalgási szintjére.
-Úgy van, úgy, csak vitatkozzatok, dögöljetek meg, -szólt közbe Bódogh Ibolya Gnúfos mellől. -Ez illik hozzátok. Mást se tudtok csinálni, hülye állatok.
-Mikor gyújtjuk meg a tüzet, -kérdezte lágyan a Fanni, a Gnúfos másik oldalán, hogy témát váltson. -Mire várunk?
-Arra, hogy a csillagok feljöjjenek, -adta meg a választ a kérdezett. Nézd az eget, s ha feljönnek, szólj!
-Már van ott egy, -mondta a Végvári Emő.
-Hol, -csudálkozott Fanni. -Én egyet se látok.
-Ott ni, -mutatott fel az égre a Végvári Emő. -Tényleg nem látod? A kéményünk felett! Ne arra néz, hanem amarra!
-Tényleg, -mondta a Fanni. -Észre se vettem. Te, Gnúfos, ott már van egy csillag.
-Na, ja, de az nem számít. -
-Mért ne számítana?
-Mert nem. Mit tudom én, hogy mér nem. Az nem is csillag, azt mondta a nagyfaterom, hanem egy tetű bolygó.
-Tetű bolygó? Milyen az a tetű bolygó?
-Nem tudom, na, igazán nem.
-Jól van, nem kell rögtön megsértődni. Te olyan sértődékeny vagy Gnúfos.
-Nem sértődékeny ő, egy cseppet se, -kottyantott közbe szellemesességét fitogtatva a Túrós, -nem sértődékeny, csak egy hülyebarom, tetű állat!
Hát ilyen és ehhez hasonló magvas gondolatok cseréltek gazdát a várakozás perceiben. A témához keveset szólt hozzá Mucsi Lali, mindössze néhányat böffentett a kolbászos bablevestől, amit vacsorára evett, s egyáltalán nem Eperjesi, ő csak nyáladzott csendben, rendben a félkör legszélén.
Végre elérkezett az idő, besötétedett, meg lehetett gyújtani a tüzet. Túrós leguggolt, s a faterjától kölcsönvett öngyújtóval alákattintott. A szalmacsóva, amit középre dugtak, lángot fogott, s kisvártatva a vékonyabb ágacskák is ropogni kezdtek. Nézték az egyre jobban kiterebélyesedő tüzet, senki nem beszélt. Aztán felrobbant az első áttüzesedett töltényhüvely, magja süvítve húzott bele a sötétségbe, majd sorra a többiek is követték, fülsiketítő ropogással. Az apró géppisztoly-lövedékek kedélyes kelepelésébe hatalmas durrogással szóltak bele a karabély- lőszerek, mesés volt látni a felvillanó lángcsóvákat.
-Hej, ez itt húzott el a fülem mellett, -kiáltotta csengő hangon Végvári Emőke, s belecsimpaszkodott a Túrós karjába. -Hú, de izgi!
-Az enyém mellett is most, de tényleg! -Ez a Bódogh Ibolya hangja volt. A lövedékek, amelyek eredetileg szépen fel lettek állítgatva, eldőltek, ahogy az izzó zsarátnokok rájuk hullottak, s most mindenfele szórták acélköpenyes magvaikat. Aztán az egyik eltévedt lövedék a Végvári fater házának veranda ablakát ütötte át. A színes ólomüveg csörömpölő hangja tisztán felismerhető volt a recsegés-ropogáson keresztül. A tűzijátéknak hirtelen vége szakadt, mert elfogytak a töltények. A beálló csöndben pöszögő hangon szólalt meg a Végvári Emő kisöccse:
-Húj, az annyát! Ez a mi ablakunk volt!!
A tényhez kétség sem fért. Végvári fater üvöltözve érkezett a hátsó kiskapu irányából, hóna alatt szabályos rohamozó állásban a vasvilla. A mulatság ezzel véget ért. A társaság disztingvált fensőbbséggel feloszlott, igaz, futniuk kellett.
Gnúfos meg nem győzött csodálkozni futás közben, ahogy a vasúti töltésen, a sínek között végigvágtattak.
-A Weiszmann is a vasvillával jött legutóbb, -lihegte oda a mellette loholó Túrósnak, -s, most az öreg Végvári is! Hát nincs ezeknek más fegyverük, mondd? Ásó, kasza, kisbalta, vagy metszőolló? Muszáj mindig ezt a tetű vasvillát elővenni?





Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal címmel

Pecás alkotást töltött fel Késő őszi este címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)