Egy lánynak vágyai,
bonyolult álmai,
és szép reményei vannak.
S ezek mindig megmaradnak.
Ha a sors el is löki magától,
felkel, feltápászkodik a sárból,
a könnyeket letörli arcáról.

Nem sír tovább. Minek?
Nem hódol senkinek,
nem alázkodik meg soha,
a sors akármily mostoha.
Büszke nő a Napba tartja arcát,
és nem adja fel sohasem harcát,
mert tennivágyás mozdítja karját.

Én is ilyen vagyok,
és ilyen maradok,
én nem hajlok, tán csak török,
mert bennem a láng s a tűz örök.
És szerelmem ha szelíd, mit sem ér,
forrjon az vadul, s száguldjon a vér,
ragadja magával mindazt, ki él!