HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47182

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-04-05

Zögling 3.

III. Készül a repülő masina



Hát, valahogy így zajlottak az események azon a régi nyáron a fővárostól alig húsz kilóméterre fekvő kisközségben. Az időnként felmerülő, műszaki jellegű problémák ellenére a nagy repülőgép, a Zögling épülgetett, s már nem lehetett titokban tartani. A szárnyak vázát, hogy elférjenek odabenn a műhelyben, kivitték, s a falnak támasztották, az eresz alá. A szárnyról egy kívül álló, hozzá nem értő ugyan meg nem mondta volna, hogy micsoda, mégis szemet szúrt többeknek. Még az öreg Tímár Endre is odaállt egyszer a kerítéshez leselkedni, pedig ő, mióta megverték az ávósok, azt lehet mondani, ki se lépett az utcára, a Zacsek Mari meg, arra jártában beszólt a Túrós muterjának a kertbe: hogy aszongya, csókolom mi a csuda az ott a fal mellett, csókolom. Furcsa volt, hogy beszólt a Túrósékhoz, mert a Zacsek Marival nem álltak szóba az emberek a faluban, s ő is került mindenkit. K... volt, ezt mindenki tudta róla, s kiközösítették. Pedig Zacsek Mari nem is volt igazi k... csak együtt élt egy férfival, s icipicit domborodott már a pocakja. Ez volt minden bűne, meg az, hogy nagyon szép lány volt, sokkal szebb, mint amilyet a népek úgy általában megszoktak. Ö persze ki lett közösítve, nem úgy, mint az Ilcsi néni, aki viszont igazi k... volt, már úgy értem, bocsánat, hogy abból élt, egész addig, míg a kútba nem ugrott valami miatt. Gnúfos ezeket a dolgokat, bár tudomásul vette, nem értette. A nagyapja kezet csókolt Ilcsi néninek, amikor húsvét-hétfőkön átmentek locsolkodni Kissékhez, leült a terített asztalhoz, belenyalt a likőrbe, amit Ili néni apró színes üvegpohárba töltött, megkóstolta a süteményeket, kiváltképp a mákosbeiglit. Ezzel szemben Zacsek Marinak a köszönését is alig fogadta, a lány csókolom főjegyző úrjára, csak a kalapja szegélyét bökte meg kelletlenül. Gnúfos egyszer megkérdezte erről a dologról a nagyfatert, de nem kapott megérthető választ.
-Nézd, fiam, -mondta a nagyapja, -az Ilona néni egy rendes tiszta asszony, aki eltartja a családját. Az a másik meg vadházasságban él, nincsenek megesküdve, úgy, ahogy ez szokásos, és illendő. Na gyere, keressük meg a kisbaltát, s hasogassunk tüzelőt a sparhethó.
Gnúfos, úgy érezte beszélnie, kell erről egyszer valakivel, s ki tudja milyen megfontolásból, választása a Végvári Emőre esett. Ez pont egy éve, nyáron történt. A "cement"-ben üldögéltek, körmükkel kapargatták a medence málladozó oldalfalát.
-Mért mondják a Baromarcúak a Zacsek Marira azt, hogy k...? -kérdezte Gnúfos a Végvári Emőtől, sok más egyéb megbeszélni valót követően.
-Mert tényleg az, -mondta a kislány.
-Honnan tudod?
-Csak, mert tudom, és kész.
-De honnan?
-Mindenki mondja.
-És, ha mindenki mondja, igaz is?
-De hülye vagy, Gnúfos. Ha mindenki azt mondja, hogy k..., akkor tényleg k....
-De...
-Nézd, ha csak egy vagy két ember mondaná, más lenne a helyzet, de, így hogy mindenki mondja, szerintem egyértelmű. Mindenki nem tévedhet.
Gnúfos gondolkodott. Kinyúlt a cementből, letépett egy fűszálat, és a szája sarkába dugta. Emőnek igaza van. Mindenki tényleg nem tévedhet. Ha valamit nagyon sokan állítanak, annak igaznak kell lennie.
-És, mi a helyzet a szomszéd Ilcsi nénivel?
-Ő is k....
-Mert?
-Abból él, hogy a férfiak megizélik, ezt te is tudod, hülye állat.
-Jó, persze, hogy tudom, -mondta Gnúfos, -nem is erről van szó. Azt nem értem mért nem állnak szóba a Baromarcúak a Zacsek Marival, s mért állnak szóba viszont az Ili nénivel.
-De hülye vagy. A Zacsek Marinak nincs férje.
-Mér, az Ilcsi néninek sincs!
-De az Ilcsi néninek nem is kell, mert ő abból a dologból él, nem érted, ennyire tetű vagy Gnúfos?
-Csakhogy...
-Csakhogy a Zacsek Marinak meg rendesen hozzá kellett volna mennie ahhoz az emberhez, mielőtt lefeküdt vele.
Pufli. Ott voltak tehát ismét, ahol a mádi izraelita, Gnúfos egy lépéssel sem került közelebb, hogy megértse a dolgot.
-Gombold ki az ingedet, -mondta a lánynak, meg akarom nézni, nőtt-e a melled.
Minden nyáron megnézték, amióta Emőke elkezdett nagylánnyá válni, ez a szokásos eljárás volt kettejük között.
-Rendben, -felelte a lány, -de én meg látni akarom a kikidet.
-A mimet?!
-A pisilődet, te hülye. Hogy nagyobb lett-e tavaly óta?
Így esett, hogy a Végvári Emőke fején áthúzva kibújt az ingéből, Gnúfos pedig letolta a nadrágját.
-Hú, de nagy, -mondta csudálkozva az Emő. -Mindig ilyen nagy? Úgy emlékszem tavaly sokkal, de sokkal kisebb volt.
-Lehet, -hagyta rá Gnúfos. -Nem emlékszem tavaly mekkora volt.
-Most nagyon nagy.
-Most igen,- hagyta rá Gnúfos.
A nap meredeken bevágó sugaraiban a cement belső oldalfala ontotta magából a meleget. Az udvaron semmi nem mozdult, csak a tyúkok kapirgáltak a ribizli bokrok között.
-Megérinthetem? -kérdezte az Emő, s ránevetett Gnúfosra. -Te meg ideteheted a kezedet, ha akarod.
Később, még mindig a cementben üldögéltek, csak a fejük látszott ki belőle, azt kérdezi nagy hirtelenjében egyszer csak a Végvári Emő Gnúfostól:
-Mondd Gnúfos, szerinted nem bűn az, amit ilyenkor csinálunk?
-Micsoda?
-Hát, tudod.
-Ja, ami az előbb történt? De hát nem csináltunk voltaképpen semmit.
-De igenis, csináltunk.
-De, hát mit, a fenébe is!
-Megnéztük, s megérintettük egymást. Ez úgy tudom bűn. Ezért biztos a pokolba kerülünk, ha meghalunk.
-Milyen vallású vagy?
-Református. És te?
-Én meg katolikus.
Emő tűnődött.
-Akkor neked kell jobban tudnod, mi van a tízparancsolatban...
-Tudom, naná, hogy tudom, de abban nincs semmi olyasmi, hogy bűn lenne megnéznünk, vagy megérintenünk egymást.
-De, van -mondta határozott hangon Emőke. -Ne paráználkodj. Ez benne van.
-Ó, jó ég, -kiáltott fel Gnúfos. -A paráználkodás más, te kis buta. A paráználkodás az, amikor már, ... szóval a paráználkodás az, amit az Ilcsi néni, meg a Zacsek Mari művelnek a krapekokkal. Akarom mondani, a fószerokkal.
-Ez tökre biztos?
-Tökre.
-Akkor mi az előbb nem paráználkodtunk?
-Persze, hogy nem.
-És nem is követtünk el bűnt?
-Nem, mondom, hogy nem.
-Jó. Mert bűnt tényleg nem szeretnék elkövetni, Gnúfos!
A nyári konyha ajtaja kinyílt, valaki csörömpölve kijött rajta. Nem volt érdekes, csak a lány volt az, a nagysasszony cselédje, a vödrökkel. Vizet forralt az üstben a heti nagymosáshoz, azért csörömpölt a vödrökkel. Ilonka volt a neve a gyámoltalanjának, hetven éves volt, púpos és fogatlan. Rájuk vihogott a kúttól, aztán keserves nyögdécseléssel rángatni kezdte a kút fogantyúját. A szederfák a kert túlsó végéből, Kiss Ili néni házikója előtt sorakozva mélán nézték az egészet, olyan sokszor látták már, hogy szinte unták, meg aztán itt volt az amerikai szövőlepke, amivel törődni kellett, felzabálta leveleiket, s nyálkás füstszínű hálóval vonta be az ágakat.
-Szóval református vagy?
-Református,- mondta a Végvári Emő.
-S az,... szóval az, miben különbözik?
-Hát... nem is tudom.
-Biztos tudod, csak nem akarod megmondani.
-Hülye állat vagy Gnúfos. -Mért ne akarnám?
-Mit tudom én. Talán szégyelled.
-Szégyellem? -Emő nevetni kezdett. -Dehogy szégyellem. Mért kellene szégyellnem. Azt hiszem az a legfontosabb különbség, hogy nálunk nincs gyónás, és áldozás.
-Miket beszélsz?
-A reformátusoknál nincs áldozás, Gnúfos.
-Ezt nem mondhatod komolyan.
-Pedig halál komolyan mondom.
-De, hát...de hát...-Gnúfos szinte fuldoklott a méregtől, -akkor a reformátusok...
-Ki ne mondd, Gnúfos, ki ne mondd!
A fiú a homlokát ráncolta, megpróbálta megemészteni, amit hallott.
-De hát, Jézus az utolsó vacsorán, amikor szétosztotta a kenyeret és a bort, azt mondta a tanítványainak: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ha a reformátusok megtagadják a legeslegutolsó parancsot, Jézust is megtagadják. Micsoda kereszténység ez? Milyen emberek vagytok tik?
Az utolsó szavakat már kiabálva mondta, egy ér kidagadt a homlokán.
-Ne kiabálj velem, te hülye, -állt fel a kislány. Megigazította a blúzát, lesimította a szoknyácskáját. - Mér, tik milyenek vagytok? Nem tik égettétek meg Szent Johannát, meg azt a...hogyishíjákot...?
-Nem akarok veled egy levegőt szívni, büdös van itt.
-Tőled van büdös, hülye állat!
-Soha többet nem akarlak látni!
-Én se téged.
-Örök harag, esküszöm, a muterom életére.
-Részemről úgyszintén. Temessenek disznószarba.

Azon a nyáron nem beszéltek többet egymással, s az idei is úgy kezdődött, hogy haragban vannak. Aztán egyszer, a Népboltból hazafelé tartva összetalálkoztak. A cseresznye érett már, s Végvári Emő, aki tíz lépéssel Gnúfos előtt járt, megállt a Cseresznyefasor legutolsó fájánál, s felnyúlt egy szemért. A fiú is megtorpant, majdnem egymásba ütköztek.
-Haragszol még, -kérdezte Gnúfos, minden átmenet nélkül.
-Nem, -mondta a Végvári Emő.
-Hülye voltam, -folytatta Gnúfos.
-Én is, -mondta Végvári Emői.
-Akkor...szent a béke?
-Szent...




A törzs váza elkészült, túl sok helyet foglalt, azt is kitették az udvarra. A népek csudájára jártak, nem tudták mifene lehet az, elől egyáltalán nincs szárnya, ami hátul van, az meg kicsi. Talán repülőgép? De milyen repülőgép az ilyen? Az oldalkormány és a magassági kormány a bot, és a "papucsok" mozgatására gyönyörűen reagált, a fiúk órákig el tudtak játszani vele, gyakran az egész banda Túrósék udvarán tolongott, alig tudták kivárni a sorukat, hogy a pilótaülésbe beülhessenek.
Ekkor esett, hogy egy szép napon, a veranda tetején Gnúfos így szólt a Túróshoz:
-Mondanék valamit hülye állat.
-Csipogjál, dögölj meg.
-Ez így nem mehet tovább.
-Micsoda nem mehet, állat, barom?
-Hát, ez.
-De, miiii..., fossál már valami közelebbit.
-Hogy így beszélünk egymás között.
-Mert, hogy beszélünk, hülye állat?
-Dögölj meg.
-Dögölj meg te. Szóval?
-Csúnyán beszélünk, Túró, ocsmányul beszélünk.
-Ez nem igaz, rohadj meg.
-De, igen Túró. Látod, most is azt mondtad: "rohadj meg"
-Azt mondtam? -a kis szőke megvonta a vállát. -Én nem emlékszem.
-Pedig mondtad.
-Jó, lehet, hogy mondtam, de csak azért, mert te meg azt mondtad nekem, hogy dögöljek meg. Hová akarsz egyáltalán kilyukadni?
-Várj. Gnúfos keze-fejével végig simította gyöngyöző homlokát. -Mi mostantól kezdve repülősök vagyunk. Olvastam egy könyvben egyszer erről.
-Arról, dögölj meg, hogy beszélnek a repülősök egymással?
-Igen arról.
-Na és hogy?
-Nem mondanak ilyeneket Túró, hogy hülye állat, meg hogy dögölj meg.
-Nem?
-Persze, hogy nem.
-Hát, akkor...A kis szőke elszontyolodott. -Akkor ezentúl miket kell mondanunk, ha beszélgetünk?
-Hát, azt, hogy parancsolj, kérlek szépen, meg, hogy kérlek szépen, kérlekszépen.
-Ez biztos?
-Halál biztos, Túró.
-De ez így nagyon béna.
-Béna, vagy nem béna, meg kell tennünk. Kötelező, nincs mese.
Hallgattak egy sort, Túrós talán azt latolgatta magában, mit szólnak hozzá majd a többiek, a Nagy Gyula, a Mucsi Lali, a bandatagok. Elképzelte, hogy a réten, focizás közben odaszól majd a Gnúfosnak, "ugorj ki, Fosom, kérlek szépen, nagyon szépen kérlekszépen"
-Hogy képzeled keresztül vinni, -szögezte neki a kérdést Gnúfosnak. -A kölkök a galeriben kiröhögnek.
-Majd a Mucsi Lali parancsba adja, -vonta meg a vállát a másik. -Akkor majd nem mernek röhögni.
Összehívták a vezetőséget. Cigány Jocó kiment az ajtó elé, őrködni. Eperjesi is ott volt, de a Nagy Gyula megmondta neki, hogy ha ki meri nyitni a száját, orrba veri.
Mucsi Lali először nem értette, hogy mit akarnak ezek tőle. Szépen elmagyarázták még egyszer.
-Nézd, tetű állat, mi most már repülősök vagyunk, máshogy kell beszélnünk mint eddig. A "dögölj meg" helyett azt kell mostantól kezdve mondani, hogy "kérlek szépen".
-És a hülye, állat, barom helyett, mit? -értetlenkedett Mucsi Lali. -Ezt nem lehet máshogy kifejezni, dögöljetek meg!
-Dehogy nem, -erősködött Gnúfos. -Értsd meg, ha repülősök vagyunk, nem mondhatunk ilyeneket. Egyelőre a hülye állat barom helyett is mondjuk azt, hogy kérlek szépen, míg nem jut valami más az eszünkbe.
-Jó, rendben. Mit kell akkor most tennem?
-Hát add parancsba, hülye állat, ez így szokás!
-Adjam parancsba?
-Persze.
-Azt, hogy kell?
-De tetű barom vagy. Mondd azt: parancsba adom, hogy mától kezdve minden banda tagnak kötelező a dögölj meg helyett azt mondani, hogy kérlek szépen, s a hülye állat barom helyett is azt, hogy kérlek szépen.
-Jó. Parancsba adom, hogy...hogy...Hogy is van tovább?
-Mától kezdve minden banda tagnak...
-Mától minden kezdeti banda tag.
A kis szőke kirúgta maga alól a széket. -Nem kellene ezt tovább erőltetni, Gnúfos.
-Dehogynem. Mondja csak végig. Ekkora nagy baromállat, tetű nem lehet, hogy ezt se tudja végigmondani. Dögölj meg helyett kötelező azt mondani...
-Dögölj meg, ez kötelező.
-Hülye állat barom.
-Va' te!
Mucsi Lali eddig elég mélán tűrte a parancsnoki tiszttel járó terhes, és nehéz feladatok ellátását, most azonban, szemmel láthatóan kezdett megmérgesedni.
-Hagyjuk, Gnúfos, -mondta újra a Túrófejű. Nem kell túlfeszíteni a húrt. Vegyük úgy, mintha a parancsba adás megtörtént volna. Elvégre, nem mindegy?
Így esett, hogy a parancs életbe lépett, s még aznap, a foci meccs előtt a réten ki is hirdették a többieknek.

A következő probléma, amivel szembe kellett nézni, a szárnyak, és a csillapítófelületek bevonása volt. A kis gépeknél ez úgy történik, hogy hidegenyvvel modellező papírt ragasztanak a bordákra, s óvatosan, hogy ne ráncosodjon, végigsimítják a főtartótól a belépő, és a kilépőélig. Amikor a ragasztás megkötött, kölni-szóróval vizet porlasztanak a felületre, s kiteszik a napra száradni. Az eljárás, ha minden jól sikerült, rendszerint dobszerűen kifeszülő, feszes szárnyborítást eredményezett. Erre került rá a legvégén a lakk-réteg, amit ismét a kölni-szóróval vittek fel a felületre. Gnúfos előtt teljesen nyilvánvaló volt, hogy a módszert az igazi, nagy gépnél nem lehet alkalmazni. Először is, nincs a világnak annyi modellező papírja, ami a Zögling szárnyához elegendő lenne, a hidegenyvről, és a lakkról nem is beszélve. De mi legyen akkor? Megtanácskozta a dolgot a Túróssal, a Túrós, meg vázolta a faterjának.
-A sufniban találtok egy csomó újságpapírt, ragasszátok be azzal. Enyvet találtok a satupad alatt a ládában, ha elfogy, szóljatok, hozok a gyárból.
-Az újságpapír nem jó, fater!
-Mér ne lenne jó?
-Mert elszakad.
-Hogy szakadna. Itt az udvaron?
-És ha jön egy nagy vihar, fater?
-Mér jönne.
-De csúnya is, fater.
-Jó. Húzz, most már elfele, mert nyakon cserdítelek.
A kis szőke arrébb ugrott.
-Fater!
-Jól van na, a nyű esne belétek. Majd szerzek valahonnan, valami könnyű vászonanyagot nektek. Meg gumiarábikumot ragasztónak. De...cserébe, én meg azt kérem, menjetek fel holnap a nagyfaterhez. Beszélj azzal a félnótás cimboráddal, azzal a Fossal, vagy hogy a csodába híjjátok, segítsen ő is. Ki kell egyelni a kukoricát, meg van egyéb más dolog. A nagyfater már nem bírja egyedül. Anyád feljár, amikor csak tud, csakhogy neki meg mellette ott van a melója a Fésűsfonóba, és idehaza. Elég nagy gyerek vagy már, hogy ezt megértsd.
-Igen, fater.
-Még mindig itt vagy? Az öreg Túrós felemelte a kezét, de a kis szőke elugrott, s futott, futott végig a kerten, a kerítésig. Felugrott, megkapaszkodott egy röpke pillanatra a tetején, átvetette a lábát, s lehuppant a túloldalon, akár a macska.
Gnúfos ott várta a Nagy Gyulával, meg a Mucsi Lalival.
-Mi a helyzet, -kérdezte aggodalmas képpel a kis havert.
-Lesz vászon is, meg ragasztó is. Csak...
-Csak?
-Segítenünk kell holnap a nagyfaternak, Gnúfos.
-Jól van. Mit kell csinálni,...dö...szóval, mit kell csinálni, kérlek szépen?
-Kukoricát egyelni, kérlek szépen.
-Nagy ügy.
-Akkor segítesz, kérlek szépen?
-Persze, hogy segítek, kérlek szépen.
-Kérlekszépen, kérlek szépen.
A Nagy Gyula ezt már tovább nem állhatta. Ő igazi fafej volt, mint már említettük.
-Tudjátok, mit, kérlek szépen? Nyaljátok ki a seggemet, kérlek szépen.

A falu, ahová menniük kellett, a dombon túl volt, félórányi járásra esett a községtől. A templomtornyot látni lehetett a Végvári-ház mögül a töltésről, és a veranda tetejéről, ahova, ahogy erről már szó volt, a szilvafáról lehetett feljutni. Mellette, balra az, az apró piros tetős épület a községháza, ahova a főjegyző úr bebaktatott néhanapján, göcsörtös, nehéz botjára támaszkodva, ha a mostani adminisztrációnak szüksége volt a segítségére. Ez bizony, megesett, s Gnúfos, aki szívesen kísérte el a nagyfatert, elégszer hallhatta ordítozni a felett a hanyagságok felett, amit az öreg a nyilvántartásokból kisilabizált. Csoda módon öregapjától még maga a tanácselnök is tartott, a nagy ordítozásra, hogy, hogy nem előkerült, s csitítgatta, hogy így főjegyző úr, meg úgy főjegyző úr. A régi tót falu szalmatetős, pitvaros vályog házai a műút két oldalán épültek, egy-némelyiknél a szalmatetőt, mostanra már kicserélték cseréptetőre. De a nagyfateré még szalmatetős volt. A belső udvar virágos kertje, a hatalmas, árnyékot adó szederfa a ház oldalánál, üdítően hatott az érzékekre. S volt valami illat a levegőben, amikor a kapun beléptek, oly fenséges, Gnúfos nem tudta volna megmondani mi az.
A Túrós öregfaterja a pitvar előtt ült a lépcsőn, s szalonnát evett, barna kenyérrel, és vöröshagymával. Amikor meglátta a fiúkat, beletörölte kése nyelét a nadrágjába, felállt, s elébük ment.
-Csá, nagyfater, -mondta lazán a kis szőke. -Ez itt Gnúfos. A haverom. Egy állat tetű, barom.
-Hogy beszélsz, -szólt rá az öreg. -Nem szégyelled magadat?
-Hogy beszélek? -nézett körül csudálkozva a Túrófejű. -Mér! Mit mondtam?
-Csúnyákat mondtál, ocsmányul beszéltél, fiam. Ezt tanuljátok az oskolában?
-Az iskolában, nagyfater? Most nincs is iskola. Nyári szünidő van, nem tudtad?
A hangokra előjött valahonnan bentről a nagymuter. Úgy nézett ki, mint a férje, mintha ez a két ember ikrek lenne, egyformán kicsik, soványak és szürkék. Csak a szemei világítottak, a nagy kék szemek. Beinvitálta a fiúkat a konyhába, leültette őket, tányért tett az asztalra, s a tábla szalonnából lekanyarított két jókora darabot. Puha fehérkenyérrel kínálta a cimborákat, s egy kupica pálinkával: -igyatok, no, ilyen kevéske meg nem árt.
A kukoricaföld a kert mögött terült el, egy lejtős, kelet felé néző területen. Gnúfos futbalpálya nagyságúnak becsülte, kínjában nőtt korán sárgulni kezdő növények nőttek rajta, a gyenge löszös talajon. Öregapa azt mondta róla, hogy egy magyar hold, de a fiúknak ez mit se számított, tőlük akár kínai is lehetett.
-Itt kezdjétek, -mutatott rá a szélső sorra. -Egyikőtök vigye az egyik sort, másikótok mellette a másikat. Leteszek ide az árnyékba egy kancsó hideg borocskát, igyatok, ha szomjasak vagytok. Megyek addig a szőlőhegyre permetezni. Dobre? Razume?
-Dobzse bárdzó, -felelt vissza a kis szőke. -Jeden kukuruciku, dve kukuruciku.
Gnúfos soha a büdös életbe el nem tudta képzelni, hogy ilyen nehéz munka a kapálás, s, hogy ilyen nagy tud lenni egy futbalpálya, illetve egy magyar hold. Kapált ő a nagyapjával odahaza a kertben, ám ez más volt itt, mintha valaki a Városligeti Tóról hirtelen a kerek óceán kellős közepébe csöppenne az evezős csónakjával. Az első két-három sorral még csak legényesen végzett, de a negyediktől már minden baja volt, fájt a dereka, káprázott a szeme, hasogatott a válla. Időnként a kapa nyelére támaszkodva lopva oldalra pillantott, hogy lássa, a kis szőke is szenved-e, s csalódottan állapította meg, hogy a másik sokkal előbbre jár, és sokkal kecsesebben forgatja a szerszámot, mint ő. Gnúfos utált veszíteni, hajtotta a versenyszellem, így tehát nagyot sóhajtott, s csapkodni kezdte újra a földet. Egyszer, éppen a sor végére értek, s kortyintottak néhányat a bádogbögréből, azt mondja a Túrós, azzal a le nem hervadó szemtelen vigyorgással a képén, Gnúfosnak:
-Fosom, te tetű, hülye állat, mi a jó muterodnak csapkodod olyan megveszekedetten ezt a tetű kukoricát?
-Én csapkodom?
-Nem, hanem a kirgíz nagykán.
-Mi a rohadt francról ugatsz baromállat?
-Arról, hogy ezt nem úgy kell csinálni, ahogy te csinálod kérlek szépen.
-Hát, akkor hogy, dögölj meg?
-Dögölj meg te.
-Nem, inkább te, kérlek szépen.
-Kérlekszépen. Szóval azt akarom mondani, hogy attól nem leszel gyorsabb, ha úgy hadakozol a kapával, mintha követ fejtenél. Tedd le a vasat a tő mellé, s finoman, lapjával húzd meg befele, magad fele. Várj, megmutatom.
Túrós beállt a sorába, s nekilátott. Gnúfos mögötte ment, s nézte.
-Érted már, hülye állat?
-Eddig is értettem, dögölj meg.
-Akkor eddig mér nem így csináltad?
-Dögölj meg.
-Dögölj meg te, hülye tetűállat!
Gnúfos a világ minden kincséért sem vallotta volna be, hogy hibázott, ám magában azért elkönyvelte: a Tejfölfejűnek igaza van. Megpróbálkozott azzal a módszerrel, amit a kis szőke mutatott, s úgy találta, jobban halad, s kevésbé fárasztó. Az idő szánkázott előre, s a nap egyre erősebben sütötte a két ártatlan napszámos fejét. Fogytak a sorok, s fogyott a kancsóból a bor. Gnúfos szédült, gyomra kóválygott, minden pillanatban attól tartott, hogy hányni fog. Aztán, érdekes módon a hányinger elmúlt, helyette megjelent az éhség. Éppen a végére értek délre, istókuccse, nem bírta volna tovább. Öregmuter meg már kiabált is a ház sarkától:
-Kész az ebéd, gyertek gyorsan.
Az eperfa alá terített, az árnyékba. A libák nem zavarták Gnúfost, bár híg ürülékükbe alaposan beletapickolt, ahogy végigporoszkáltak az udvaron. Hatalmas lábasban gulyásleves párolgott, ittak egy kupica pálinkát. A leves fenséges volt, Gnúfos kanalazta, egyre csak kanalazta. Amikor végzett, az öregmuter újra teliszedte a tányérját. Nem is volt baj egészen addig, amíg le nem nyelte az utolsó falatot. Akkor azonban a gyomra fordult egyet odabenn, s Gnúfosnak rohannia kellett. Nem érte el a budit. A baromfi-ól és a szerszámkamra között kidobta a taccsot, olyan szépen, hogy a kis szőke csak nézte. Szégyellte magát rettenetesen, legszívesebben a föld alá bújt volna, de nem lehetett, mert ott volt már a vakondok. Így esett öreg Túróséknál a legendás ebéd, amiről később sok szóbeszéd járta Terézligeten.
Ebéd után felmásztak a szőlőhegyre, és segítettek öregfaternak a permetezésben. Gnúfos kapta a modernebb gépet, ezt egy pumpával fel lehetett fújni, s a belső légnyomás porlasztotta ki belőle a permetlevet, Túrósnak jutott a kézikaros, a régi készülék. A nagyfater azt mondta rézgáliccal kell permetezni, az a jó a lisztharmat ellen. Gnúfosnak ez már teljesen mindegy volt, alig állt a lábán.
Eltelt valahogy a nap, s este, vacsora után, ami a gulyásleves maradékából állott, teljesen váratlanul megszólalt az öreg tót, kezét unokája girnyó vállára téve: gyekuem peknye.
-Proszim peknye, -válaszolta a kis szőke nyeglén, -semmiség az egész, - s Gnúfosra vigyorgott.

A bor, amit a Túrófejű nagyfaternál ittak nagyon finom volt, savanykás, üdítő ízű. Gnúfos utólag eléggé elcsodálkozott ezen. A környék nem volt alkalmas a szőlőtermesztésre, az északkeleti irányba eső gyér talajú lejtőkön pokolra való savanyú lőre termett. Ezt mindenki tudta, a helybelieket kivéve, akik semmivel se törődve, vadul borászkodtak. A jó falusiak büszkék voltak a borukra, s szívesen kínálgatták. A fiú visszaemlékezett, hogy korábbi időkben, amikor a községházáról hazafelé tartva, be-betértek ismerősökhöz, s megkóstolták a házigazda borát, alig tudta lenyelni ezt, az ecethez hasonlító lőrét. Szóvá tette, odakinn az utcán, mire a válasz a következő volt:
-"Tanuld meg édes fiam, rossz bor nincs, csak rossz borivó"
Nagyapjának a faluban szinte minden házban akadt ismerőse, akit körutjaikon feltétlenül meg kellett látogatniuk. A legtöbb helyen joviálisan János bácsinak szólították az öreget, de voltak, akik főjegyző-urazták.
-A legénykének is tölthetek egy cseppet, ugye, főjegyző úr, -gyagyogott kedélyeskedve a házigazda. Nagy legény e már, meg nem árt, ha megkóstolja.
-Jó, de csak egy újjnyit, -mondta a nagyapja.
-Így-e, -kérdezett vissza a másik, -he, he, he, -s föltartotta az újját. Így gondolja az egy újjnyit, főjegyző úr?
Ittak, beszélgettek, politizálgattak. Persze csak a házigazda, és a nagyfater, Gnúfosnak ilyenkor nem osztottak lapot, s nem is lett volna illendő, hogy belekotyogjon.
-Én szocialista vagyok, -jelentette ki, a harmadik pohár után nagyapa. -Tudja ki volt az első szocialista? Megmondom magának: Jézus Krisztus. De ezek...ezek nem szocialisták.
-Hát amit a Rákosiék műveltek, -mondta a gazda, -az nem is volt szocializmus. Tudja főjegyző úr, mit tettek ezek velem?! Megmutathatnám magának a hátamat. Eh, mindegy. Jobb elfeledkezni róla. Túléltük, ez a lényeg. Na, Isten, Isten.
Koccintottak, s ittak. Gnúfos is megitta, ami a pohár alján volt, aztán nézte, merre van az ajtó, ha futni kell.
-Igen, a nagyfater tud enni, és inni, -ismerte el magában, miközben a belépőél elülső részét csiszolta. A nagyfater, az egy külön szám, meg kell nézni már azt is, ahogy hozzálát a reggelihez. Pirítós-kenyér, tea, rántotta öt tojásból, két újnyi húsos-szalonna, meg miegyebek. Tepertő, hurka, kolbász, ami csak belefér. Mindehhez méregerős zöldpaprika az íze kedvéért, s legvégül: egy jó pohár nagyfröccs. Ebéd? Na igen. Húsleves, velős-csonttal, rezgő, kövér húsok, sok hús, sok hússal. Sütemények, persze, hogyne, és torta, ami az ünnepekről maradt. Gnúfos az egynegyedétől meghalt volna, ha megeszi. Ha nagyapját enni látta, ráébredt saját jelentéktelenségére. Mikor lesz ő ekkora szép szál ember, mint a nagyapa? Mikor fog tudni ennyit enni, és inni? Nagyapa szikár magas ember, öltönyben jár, fekete tömött bajuszt visel, s keménykalapot. Két fiát elvesztette, őt, magát internálták, megverték, megkínozták, megalázták. De nagyapát nem tudták megtörni. A templomban a vasárnapi szentmisén az ő baritonján zeng a legszebben az ének, s az asztalnál, a nagy ebédlőben, ha együtt az egész nagy család, az ő anekdótáin, történetein nevetnek a legtöbbet a felnőttek.
-Nem jól csinálod, tetű állat, -figyelmeztette a kis szőke. -Nézz csak ide!
Gnúfos abbahagyta a munkát s átbámult a másik oldalra, a Tejfölfejűhöz.
-Mi van?
-Hülye vagy Fosom, mint mindig, -vihogott a kis szőke. -Tegyél egy deszkadarabot a smirglibe, és úgy csiszold, különben nem jutsz sokra vele.
Túrós megmutatta Gnúfosnak a saját munkaeszközét. -Látod ezt, baromállat?
Gnúfos az előző napi példán okulva már megtanulta, hogy gyakorlati kérdésekben ne vitatkozzon a cimborájával, így hát mélán csak ennyit szólt: "rendben van, dögölj meg".
-Most már nem kell azt mondanunk egymásnak, hogy kérlek szépen? -kérdezett vissza kajánul a kis haver.
-Dehogynem!
-Akkor?
-Mi az, hogy akkor!
-Hát nem azt mondtad az előbb, hogy dögöljek meg?
-Én?
-Nem, a mádi zsidó.
-Na menj a csába, Túró.
-De, komolyan mondom.
-Szóval te azt állítod, hogy azt mondtam, dögölj meg.
-Pontosan.
-Hazudsz. Egy szar hazugláda vagy.
-Vagy te!
-Gyere ide, ha mersz!
-Gyere te, hülye állat barom!
Itt tartottak, amikor váratlanul belépett a Nagy Gyula, s elrontott mindent.
Egyvalami értelme azért volt, hogy megjelent, s ez rögtön ki is derült.
Nagy Gyula bosszút akart állni az öreg Mezein, aki két napja a vasúti töltésen megpofozta valamiért. Gyula, a vasúti sínek közül kiszedett kövekkel dobálta a műúton elhúzó autókat. De minek kellet ebbe a tetű állat Mezeinek beleavatkozni? Mér kellett pofozkodnia? Egyszóval szándékában állt bevonni tervébe a Gnúfost, és a Túróst, azért ment most oda. Gnúfos azonnal ráállt a dologra, a kis szőke háromnapi gondolkodási időt kért, mert azt hallotta valamelyik nap a rádióban a Szabó-család című műsorban, hogy ezt így szokták a komoly emberek. Két perc után azonban kézfeltartással jelezte, mindent meggondolt, és mindent megfontolt.
-Részt veszek a terror-akcióban tetű állatok, -jelentette ki, -de csak akkor, ha megesküsztök a muterotok életére, hogy ez valóban egy nagyszabású bosszú-hadjárat lesz, megkínozzuk elébb a Baromarcot, és a végén elvágjuk a torkát, s rájuk gyújtjuk a házat. Esküsztök, hogy így lesz?
-Esküszünk, -mondta Gnúsos.
-Esküszöm, a muterom életére, -emelte fel a jobb kezét a kis szőke.
-Én is megesküszöm, hogy saját kezemmel vágom el a gazfickó torkát. -handabandázott a köpcös. -Dögöljek meg, ha nem. Jól van akkor. Kit vonjunk még bele a dologba?
-A Mucsi Lalit, -mondta a kis szőke.
-A Mucsi Lalit ne, -kiáltott fel hevesen a Nagy Gyula. -Az egy tetűállat.
-De, nagy, és erős, -érvelt a kis szőke.
A köpcös Gnúfosra nézett. -És te, Fos, mit szólsz hozzá, dögölj meg?
-Mucsi Lali a vezérünk, -vonta meg a vállát a kérdezett. -Nélküle nem mehetünk, ez tiszta sor.
A köpcös gondolkodott. -Rendben. De, akkor én meg a cigány Jocóhoz ragaszkodom.
-Nincs kifogásom ellene, -köpött egyet a szőke.
-Gnúfos?
-Helyeslem.
Így esett, hogy ők öten, még aznap délelőtt felesküdtek. Később csatlakoztatták az Eperjesit is, abból a meggondolásból kiindulva, hogy az Eperjesi, bár komplett hülye, nagyszerűen tud kővel célba dobálni, s erre szükség lehet a roham legelején, amikor is a megfélemlítés eszközét alkalmazva a rettenetes éjféli órán, kőzáporral beverik majd a családi ház ablakait. Őt nem eskették meg, minek tették volna, mit számít egy agyilag teljesen bolond valakinek az esküje?
A hadműveletet, ez nem volt kétséges, a legmodernebb eszközök bevonásával, logisztikailag tökéletesen kellett kivitelezni. Szükségük volt telefonhálózatra, radarra, híradóláncra. Az instrumentumok telepítéséhez, és rendszerbe állításához külső segítséget vettek igénybe, Ilcsi néni nagyeszű fiának személyében, aki a nyári szünidőre az intézetből a napokban megérkezett.

Ez a Kisjancsi különös egy figura volt, kilógott a sorból. Soha nem káromkodott, mindig udvariasan beszélt, és, ami az egészben a legfurcsább: azt lehet mondani, szinte készséges volt a Baromarcúakhoz. A csapatbéli fiúk is megtettek néha olyasmit, hogy meglocsolták a kertet, fát hasogattak, vagy szenet hoztak fel a pincéből, igen, de ezt rendszerint parancsra tették, súlyos testi fenyegetettség árnyékában, vagy zsaroltatva valamivel, lásd a Gnúfos, és a Túrós esetét a Túrósfaterral, a gép építés dolgában. Számukra lehetetlen volt elképzelni olyasmit, amit a Kisjancsi lépten-nyomon megtett, hogy átszólt a kerítésen például a nagysasszonynak, hogy, aszongya, hogy: "csókolom, Ella néni, ne hozzak valamit a Népboltból, csókolom, ha már úgyis odamegyek, megkérdezem, csókolom".
-Mások az emberek, dögölj meg, -mondta egyszer erről, filozófikus hangulatban a Gnúfos, a kis szőkének, a cseresznyefa alatt. Szívták a stabot, fújták a füstöt, s arról vitatkoztak, milyenek az emberek.
-Mások?
-Mások, -ismételte meg a szót nyomatékosan Gnúfos, s köpött egyet.
-De mi az, hogy mások, hülye állat,- vitatkozott a kis szőke. -Mit értesz az alatt, hogy "más"?
-Hát, azt, hogy másabb, mint,...mint például...
-Mint például micsoda?
-Fingod nincs róla, mi?
-De van, csak neked nincs, dögölj meg.
-Hülye, állat, tetű, barom.
-Va' te!
-Dögölj meg.
-Nem, te dögölj meg, hü..., kérlekszépen.
Jó, volt, hogy csak kettesben voltak, a Nagy Gyula jelenlétében már nem lehetett volna ilyen nyugodtan eltársalogni a világ dolgairól. A Nagy Gyula bumfurdi alak, a fejében fűrészporon kívül nem igen található más matéria, s hogy ezt leplezze, minduntalan káromkodik, meg csúnyán beszél.
-Az emberek különbözőek, -szögezte le Gnúfos. Nem hasonlítanak egymásra. Az egyik ilyen, a másik meg olyan.
-De mindegyik hazudik, -vetette közbe a kis szőke.
-Igen, meg lopnak is.
-Hát, tudod, a Baromarcúak, azok Baromarcúak. Ám, ha jól meggondolod, Gnúfos, mi sem vagyunk sokkal másabbak. Mi is lopunk, csalunk, hazudunk. Gondolj csak a kártya partikra a fészerben.
-Igen, de azért mi mégis csak másabbak vagyunk, te állat, mert mi csak akkor lopunk, akkor csalunk, és hazudunk, ha muszáj, ha rá vagyunk kényszerítve, a Baromarcúak meg fúrton fúrt.
-Ez igaz.
-Na látod.
-Megnézzük, akkor a Kisjancsit?
-Menjünk, hülye állat.

Kisjancsi, tény és való, mindenhez értett, de ezen belül is leginkább az elektronikához. Két teljes évvel volt idősebb a cimboráknál, s ha odahaza tartózkodott, álló nap a könyveit bújta, vagy fúrt, faragott. Gnúfos sokszor megcsodálta a detektoros rádiót, ami egy befőttös üvegben lévő, kékes színű kristályból, s egy hosszú tűből állt, amit a kristályon ide-oda mozgatva jött a zene az éterből, s a vezetékes telefon-rendszert, a központi kapcsolóállomással. Felfoghatatlan, elképesztő dolog volt ez számára, egy srác, az utcából, alig nagyobb, mint ők, rádiót épít, és saját telefonján beszélget a haverjaival, a Köves-gyerekekkel, meg a többiekkel. Amikor még kis srác volt, porbafingó, mint a Bódogh Dudi most, nem értette ezeknek a szerkezeteknek a működését. A kristály rezeg? Hogy rezegne, látszik, hogy nem rezeg. Hogy az a drót vezet, nem szabad megfogni, emez meg nem, emez, meg szigetel? Mi az, hogy szigetel? És mi az, hogy vezet?
-Minden szigetel, -mondta nevetve a Kisjancsi, -s minden vezet.
-Minden szigetel, s minden vezet? -ez már túl sok volt ahhoz, amit egy tízéves kisfiú agya be tudott fogadni, egy olyan tízévesé, akit a fára-mászáson, s a focizáson kívül semmi más nem érdekelt.

-Mi van cuclisok? -kérdezte vidáman az Ilcsi néni nagyeszű fia a két elválaszthatatlantól. -Megint elromlott a nagymama kávédarálója?
-Vonal kéne, -mondta lényegre törően Gnúfos.
-Vonal? Miféle vonal, ha szabad kérdeznem?
-Hát, telefon-vonal, -mondta Gnúfos.
-Nektek?
-Persze. Meg a Nagy Gyulának és a Mucsi Lalinak.
-A Mucsi Lalinak is? Az nem fog menni.
Kisjancsi letette a baltát a tőkére, a kakast azonban nem engedte ki a markából. -A Mucsi Lali túl messze lakik. Odáig nem tudom elvinni a vezetéket. De a tieteket meg tudom oldani. Attól függ. Mit fizettek?
-Van egy használt, de jó állapotban lévő biciklibelsőm, -mondta Gnúfos.
-Nekem meg egy régi zsebórám, ami a nagyfateré volt, de már régóta nem működik, -tette hozzá a kis szőke. -Azt hiszem, be van rozsdásodva a szerkezete.
-Nem baj, -egyezett bele kegyesen Kisjancsi. -Jó lesz. Na és a Nagy Gyula mit ad?
Gnúfos tudta, hogy a Nagy Gyuszinak semmije sincs, és azt is, hogy annyira smucig, hogy akkor se adna a sajátjából, ha lenne mit adni, így hát felajánlott a vonalért, egy régi, lyukas futballabdát. Kisjancsi ezt is elfogadta.
-Megnézem, mennyi vezetékem maradt, csak előbb végzek ezzel a beste szárnyassal. Készülékem biztosan van, azzal nem lesz gond.
Felkapta a kisbaltát, s a kapálózó madarat a tőkére fektette.
-Fogd csak le, Gnúfos!
Gnúfos, elszörnyedve a várható, szeme előtt kibontakozó véres végkifejlettől, a kezét vonakodva rátette a vadul csapkodó kakasra, s leszorította a szerencsétlen fickót. A balta lesújtott, s az állat feje messzire röpült, meg sem állt a kerekes-kút betongyűrűjéig. A rőt macska azonnal rácsapott a fejre, s fel-alá pofozta a porban, mit se törődve azzal, hogy amit tesz, hullagyalázás. A nyak csonkjából a vér Gnúfos ingére spriccelt. A fiú nagyot ordított, s eleresztette a testet. A fej nélküli kakas imponáló könnyedséggel leugrott a tőkéről, s kicsit imbolyogva ugyan, ám mégis elég lendületes mozgással beszaladt a paradicsom-bokrok közé. Kisjancsi is ordítani kezdett, s feje fölött megforgatva a gyilkos szerszámot, utána vetette magát. Nem lett volna rá szükség. A kakas ugyanis, mit tesz Isten, egy váratlan ötlettől vezérelve visszakanyarodott a kivégzés helyszínére, és ott, mint a pinty, simán összeesett. Még verdesett néhányat a szárnyával, aztán végképp elalélt.
-Mit ugrálsz fej nélkül, hapsikám, -hajolt fölébe a szőke, -ennyire tyúkeszed van?
Kisjancsi belehelyezte a szárnyast az előre odakészített vájlingba, deszkalapot tett rá, s arra meg egy téglát. A darazsak persze rögtön oda sereglettek, tudjátok, milyenek a darazsak. -Na, nézzük, akkor, -mondta, -miből élünk.
Kisjancsi híradós-központja a fészerben lett kialakítva. Van itt mindenféle lim-lom, kacat, ahogy egy fészerben elvárja az ember, de a belső sarok valóságos csoda-ország. Az ablakból, ami a főjegyzőúrék hátsó kertjére néz, drótok erdeje ágazik ki, a stelázsin vezérlőpult, különböző titokzatos ketyerékkel, gombok, kallantyúk, fogantyúk, kapcsolók tömkelege, akár egy mai modern utasszállító repülőgép pilóta-fülkéjében. És a sarokban, a polcon a csodák csodája, Kisjancsi hihetetlen detektoros rádiója, amit saját két kezével épített, s ami zenét játszik Japánból, ha a tűt ügyesen mozgatod a kristályon.
A nagyfiú térdre ereszkedett, s az asztal alól előhúzott egy súlyos, vasalt ládát.
-Lássuk, csak.
A ládából különböző színű vezetékek türemkedtek elő, s a vezetékek alatt Gnúfos néhány kibelezett régi telefonkészüléket is felfedezett. Kisjancsi legbelsőbb szentélyébe nyertek most betekintést, ahová emberi szem még nem pillanthatott be soha.
-Itt van minden, -sóhajtott fel az ördöggel cimboráló ezermester. -Tudtam, hogy meg van a cucc. A drótokat felül fogom vinni, légvezetékként. Tudod, szigetel, -vigyorgott Gnúfosra. -Ereszd be azt a k... dögöt, ne kaparja az ajtót!

Harmadnapra elkészült a légvezeték, be lett kötve a telefon mindhármójukhoz. Kipróbálták, szépen működött. Hozzá lehetett látni a hadműveleti terv kidolgozásához. Az elképzelés a következő volt:
Gnúfos éjfél után egy perccel telefonon riasztja a Tejfölfejűt. A kis szőke újabb perc múlva áttelefonál a Nagy Gyulának, aki felkelti az ikerházban lakozó Eperjesit. A riadót követő tizedik percben a csapatok Gnúfos nagyfaterjának portája előtt állnak csatarendbe, a cseresznyefa alatt. Ekkora kell befutnia cigány Jocónak is. Innen az északi hadseregtörzs a Cseresznyefasor irányába fejlődik fel, míg a déli, az utca másik kijárata felé veszi a menetet, hogy átkaroló hadműveletet hajthassanak végre. A Baromarc a Népbolt utcájával párhuzamosan futó utcában lakott, úgy középtájon, ezért volt célszerű mindkét irányból támadni. Mucsi Lali a híradóközpontból fogja az operatív műveletet irányítani.
-És, ha a Kisjancsi okoskodik, -vetette fel a vezér, -mit tegyek?
-Nem fog okoskodni, hülye állat, -nyugtatta meg Gnúfos. -Ha mégis, vágd el a torkát, a hullát becstelenítsd meg, s elrettentésül szögezd ki a harcálláspont bejáratára három ácskapoccsal.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-04-07 10:41:54

Szia Rozália!

Én gyermekkoromben láttam ilyet, és az "élmény" hatása alatt írtam meg azt a jelenetet. Eléggé hátborzongató látvaány lehetett, persze akkor csak röhögtünk rajta. Sőt képzeld, egyszer egy disznóölésen a döglött disznó, "akit" már perszeltek, felugrott a tűzből és körbe szaladta a kertet. Nem volt semmi!!Örülök, hogy olvasod a Zöglinget, nekem az egyik kedvencem.
Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-04-07 10:19:08

Szia!
Tetszik, ahogy Gnúfos és Emő ébredező szexualitásukat próbálgatják.A kakas jelenet eléggé vérengző. Tényleg tud a tyúk meg a kakas levágott fejjel tovább szaladni? Már olvastam és hallottam róla, de még nem láttam ilyet.
Szeretettel: Rozália

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Félelem címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)