Miért, hogy a tollam elakad?
Legszebb szavam hogy most elapad!
Szívem szárnyán szélvészként szalad
a gondolat, de gondolat marad.

Hogyan mondjam el?

Volnának szép, költői képeim,
és vannak összecsengő rímeim,
és vannak megkezdett sorok;
amiket folytatni nem tudok...
Miért, hogy a tollam elakad?
Kérdenéd? Én sejtem: a gondolat
sebesebb annál, mintsem követhetné,
s szebb is, mintsem lejegyezhetné
egy ilyen egyszerű papirosra.
Nagy szavak, de az eső is elmossa,
ha a porba írom. A porba.
---
Hová írjam hát, hogy szeretlek?
Hol lelhet ez a szó jó helyet?
Arany táblán gyémántok között?
Ragyogó kincsek mellett örök?
Vagy hatalmas sziklán, mélyre vésve,
és meg se moccan egy földrengésre?
Tenger fenekén, kagyló héjába zárva,
hegycsúcsokon, jégbe fagyva... hátha.

De nem, nem jó egyik sem, hiszen:
a drága kincseket ellopják,
sziklát az idők lebontják,
tenger szárad, jég elolvad,
s akkor az a szó árván marad?
A levegőben lebeg csak, elfújja a szél!
Ez a sok kincs, szikla, víz, mondd, mit ér?

Az egyetlen hely, hol megmarad teljes biztonsággal:
a szívünkbe rajzolom egy puha ceruzával.