Le szeretném szögezni, még itt a cikk elején, írásommal semmilyen csoport megbántását nem tűztem ki célul. Cikkem semmilyen pozitívumot nem ismertet a témákkal kapcsolatban.
Célom, a gondolkodásra sarkalás, természetesnek tartom, hogy lesznek negatív visszajelzések,
de úgy érzem, nem túloztam, illetve, erre törekedtem.

1.rész kezdete

Eredetileg csak az orvos témát szerettem volna, óvatosan szike nélkül boncolgatni, de a közelmúltban történt iskolai rendbontások megszaporodása arra késztetett, hogy a tanárokat is kis mértékben, de bele vegyem írásomba, így 2 részessé alakítottam cikkemet.

Kezdjük az elején a történetet, mielőtt bárki arra gondolna, hogy visszakalandozok az ókori gyógymódokba, és ezekről írnék egy történelmi bevezetést, nyugodjon meg, maradok a szén-dioxid dús XXI. században.

Ma, ha bemegyek bármelyik kórházba, kórterembe, várószobába mindig hallani bizonyos hangokat, amiket bizonyos emberek a szájukból préselnek ki minden orvos-betegtalálkozó alkalmával.
A legtöbbször hallható hozzászólások, arról szólnak, hogy milyen jól keresnek gyógyítóink, ami nem igaz még a magyar átlagkeresethez képest sem.

Arról nem szól a fáma, hogy ők nem ritkán 36 órát dolgoznak megállás nélkül, míg egy "átlag" dolgozó van, amikor egy hét alatt csak 4 órával dolgozik többet.
Emellett a hétvége vagy ünnepnap sem állandó fogalom az orvos társadalom nagy részének.
Természetesen így van ezzel a pék, a tejiparos, mentős, tűzoltó, de ez a cikk nem róluk szól.

Aztán a következő károgó varjú hangok hálapénzről dalolnak, s vetik el mélyen a gondolatot, mert ők soha és az orvos a hibás, mert elfogadja, ha elfogadja, evvel kapcsolatban sok pozitív ismeretem van. Én többnyire tisztességes orvosokkal találkoztam, pedig rövid életemben már közel 1 évet töltöttem kórházba, emellett krónikus beteg vagyok, gyakran találkozok hivatásos gyógyítókkal.
Természetesen hálapénz ellenes vagyok, de akkor viszont jó volna az orvosokat tisztességesen, feladatuk súlyosságával, felelősségük méreteivel, a fizetésüket egy szintre emelni.
Magamban mindig megkérdem, amikor hallgatom a varjak károgását, a hálapénzről, hogy na kérem, ki is nyújtja a borítékot, az alul fizetett orvosoknak, csak nem a hálás vagy hálátlan de ostoba sznob protokoll szerinti eljáró betegek?
Téma lezárásához érek, mert ez túl velős, vagy inkább rágós eleme cikkemnek.

Az orvosokat a társadalom, vagy inkább a társadalom elég nagy tábora szereti tévedhetetlen, több éves egyetemi gyártósorról legördülő gépeknek tekinteni, akik minden problémánkra megfelelő választ adnak, segítséget nyújtanak.
Hiba lehetősége kizárva, hiszen orvos; bár szerintem ember, aki hippokratészi esküt tett le, de az nem volt benne, hogy hibátlanul kell teljesíteniük minden feladatot.
El kell fogadnunk, hogy minden orvos hibázhat és nagyobb rá az esélye, mint annak, aki gépsoron csavarokat illeszt egy félkész műanyag játékautóba, emellett természetesen hibájának súlya százszor vagy akár ezerszer is nagyobb a gyógyítónak.
Aztán jött a megoldás a műhibákat vagy gyanújukat rakjuk ki internetre az információ szabadság jogán; pár év és ellenőrző is kapnak, év végén bizonyítvánnyal?

Összegezve, az orvos is ember, minden nap súlyos döntéseket hoz, úgy hogy közben suttognak róla, hogy milyen jól él.
A magyar társdalomnak, embereknek el kell fogadniuk, hogy megbecsülés nélkül, alacsony fizetésért, úgy fognak kimenni külföldre friss orvosaink, sőt már idegileg túlhajszolt, idősebb kollégáik egy része is, hogy arra nehéz lenne megfelelő hasonlatot találni.
Tehát vagy legalább megfizetjük őket és suttogunk tovább, vagy más gondolkodással elhagyjuk a károgást és a doktorok, doktornők tovább kapják, az enyhén se nevezhető magas fizetésüket.

El kell dönteni, hogy kell orvos Magyarországnak vagy folytatjuk az egészségügyi export akciónkat.
Én személy szerint jó orvosokat akarok, ha kell, hát fizessük meg. El lehet hinni, én tudom az egészség a legfontosabb.

1. rész vége