HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47182

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2008-04-20

Havasi gyopár 71.

10.


Összevissza dumál mindenki. Már nagyon unom, hogy lyukat beszélnek a hasamba. Csetényi azt meséli nekem, hogy Szemerédi azt mondta: 1956 őszén bizony vőlegénye volt a Házmester Katinak. János Eta nénire hivatkozott, Eta nénitől tudta meg. Amíg a fiú az építőtáborban lebzselt, Kati odahaza beújjított valakit -így mesélte állítólag az öregasszony Jánosnak. Előszörre elsiklottam a dolog felett, másfelé jártak a gondolataim. Hogyne, persze, van ilyen, de van ám! A fiú elhanyagolja a lányt, s erre a lány, gyakori eset, szépen odébb áll egy új pasival. Aztán gondolkodni kezdtem. Nem stimmelt a történet. A szállodában előszedtem régi jegyzeteimet és áttanulmányoztam őket, jól emlékszem-e? Kiderült mindenre jól emlékeztem, illetve jól emlékszem. Eta néni korábbi meséiben szó nem volt soha vőlegényről. Ő, amióta először találkoztam vele 1984 őszén abban a kis fokhagyma-szagú lakásban a mi volt lakásunk tőszomszédságában, keményen kitart a mellett, hogy Szemerédi János és Házmester Kati szerelmesek voltak egymásba.
"Bár össze voltak veszve egy időben, -amikor a forradalom kitört" /Kati, Eta néni szerint forradalmár volt, vagyis ellenforradalmár, míg János ellenforradalmár illetve igazi, proletár-forradalmár s a 23-át követő napokban egymás ellen harcoltak/ -"végül kibékültek, és együtt szöktek nyugatra"
Hogy jön a képbe bele itt egy vőlegény? -okoskodtam. Most vagy az, az igaz, amit nekem mondott Eta néni tavaly összel, vagy az, amit Szemerédi Jánosnak újonnan, illetve dehogy is újonnan, az "újonnan" kifejezés csak a regény időkeresztmetszetében állja meg a helyét, a valóságban nem: hol van már 56 ősze a mai, a most "új"-nak számító időhöz képest? A valóságosan eltelt időt figyelembe véve, így kellene fogalmazzak: "akkor régen" -ez lenne a pontos meghatározás.
Azon szingli pontra érvén, hogy az ellentmondást a kétféle megközelítés között sikeresen felfedeztem, nyakamba kaptam hosszú lábaimat és szaladtam a Tivadar utcába az öregasszonyhoz. Ott aztán kiborítottam a bilit. Mindent kipakoltam első nekikeseredésemben.
Azt mondtam:
"Szép kis pletyka-fészek maga aranyom! Hát így kell bánni az idegenbe szakadt hazánkfiával, Joe Kaposival, a nagy amerikai íróval? Hát szabad felültetni a szegényember fiát?"
A gömbölyű kis öregasszony csak hápogott, hogy: hát így, hát úgy Józsikám, én azonban nem hagytam magam, zúdítottam szakadatlan a nyakába szemrehányásaimat.
Amikor szóhoz jutott végre /mellére szorított kézzel görnyedt a dívány sarkába kuporodva/ csak ennyit tudott kinyögni:
"Üljön ide mellém Józsika, na ülgyön mán szépen ide."
Első haragom füstje elszállván letelepedtem melléje a törött rugójú ülő-alkalmatosságra, szemközt az ocsmány női akttal, amelyről azt hiszem tettem már említést.
Az öregasszony előkészületeket tett /konkrétan: fel akart tápászkodni/, hogy a likőrős-készletért menjen, én azonban most az egyszer megmakacsoltam magam. Hogyne! Majd megint leitat, a ki tudja miből /denaturált szeszből?!/ készült vacakjával, hogy aztán újabb lyukat beszéljen a hasamba.
-Beszéljen, -förmedtem rá. -Mikor jött össze Szemerédi János Szabó Katival? 1955-ben, vagy 1956-ban? Volt-e vőlegénye a lánynak 56 őszén? Igen, vagy nem? Kivel szökött nyugatra Szemerédi János? Kassai Karolinával, vagy Házmester Katival?
Ötölt hatolt, belevágott valahol az elején, elkezdte mesélni Kati viselt dolgait a plébánossal, meg a szabósegéddel, -már a könyökömön jött ki. Sóhajtottam, felnéztem az aktra, hogy randaságából erőt merítsek és imígyen intettem le.
-Vegye tudomásul Eta néni, hogy azonnal felállok, és azonnal elmegyek, ha nem válaszol straight away egyenesen a kérdéseimre. -Volt vőlegénye Szabó Katinak 1956 őszén, vagy sem. Tessék felelni.
-Nem volt, -mondta, és lesütötte a szemét.
-Állította-e maga Szemerédi Jánosnak az ellenkezőjét?
-Állítottam, -lehelte megadón.
Elszörnyedve néztem rá. Hát hogyne. Nálunk Amerikában ilyen nem létezik. A Statesben Eta néni már rég elrohadt volna a legmélyebb tömlöc fenekén. Az új hazában nem lehet büntetlenül hazudni, másokat becsapni!
-És miért tette?
-Miért, miért? -kérdezett vissza ijedősen, rebbenő szemmel. -Tudja Józsikám én mindenképpen azon vótam, hogy ők ketten összegyöjjenek. Kegyes hazugság vót. Én láttam őket, elhiheti, nagyon szép pár vótak együtt. Az Isten is egymásnak teremtette őket. Azt akartam, hogy a János gondókodóba essen. Hogy legyen egy kicsit féltékeny. Hogy ne szalassza el Katit, akit a sors neki rendelt.

Most már olyan, mint a Duna Apatinnál. Megállíthatatlan. Zagyválja, amit eddig mindig. Hogy ők ketten már a kezdet kezdetétől...és, hogy ő tudta, ő megmondta előre. A szavak kúsza halmazából kibontakozik a történet, nagyjából úgy, ahogy már ezerszer elmesélte, s ahogy én az Olvasónak elmeséltem. Óriási locsogókája van, bő lére eresztve taglalja a legapróbb részleteket is: milyen megjegyzést tett Szemerédi János Kati ugrándozó, kecskegida-ikerpárként szétfutó emlőire, és hogyan vágott vissza Kati, magasztalván, lekicsinyelvén János adaadó férfiúi szervét. Ordenáré az öregasszony, de tényleg: kicsit perverz. Kéjeleg testi kapcsolatuk ecsetelésében, suttogva, bizalmasan közelhajolva meséli szeretkezéseik történetét, ahogy Kati kifecserészte. Új dolgot is megtudok ezúttal.
"Itt nálam is csinyáták egyszer, bizony, bizony. Képzelgye, én a konyhában vótam, az ebédet főztem, tél vót, be vót csukva a konyhaajtó, hogy a meleg ki ne szökjön. Se nem látok se nem hallok, pucoválom a répát, aztán egysze' csak eszembe jut, megnézem mán őket odabe', nem éhesek-e, nem szomgyasak-e. Megyek béfele, nyitom az ajtót, s mit látok odabe'? Ezek ketten ruha nyékü' az ágyon henyteregnek! Kati két meztelen lába kétfele kalimpál, közte fekszik a nagy melák és döfködi. Visszavonyúttam nagy hirtelen Józsikám, s csak magamba mondtam, csinyájjátok gyermekeim, addig csinyájjátok, amíg fijatalok vattok, csak valamit tehettetek vóna magatok alá, hogy a díványt össze ne kengyjétek."
Locsog, fecseg. Megtudom tőle, hogy 56 nyarán, amikor János Pusztaszemesen volt, Katit tényleg elkezdte egy fiú kisérgetni, látták őket együtt menni, együtt jönni, kézen fogva sétálgatni az Almási téren és máshol. Mondja, mondja egy szuszra, lélegzetet sem vesz, se vessző, se pont. Elérkezünk 56 őszéhez. Eta néni itt bizonytalanná válik, össze-vissza kapkod a szavak között, emlékezetének hézagait nagy hangjával igyekszik palástolni.
"Az egyik nap estefele, 23-a volt az a nap, de, hogy hétfő-e, kedd-e vagy szerda, va' mék nap azt ne kérdezze tőlem, átalgyött csak a Szemerédiné és kérdi: tuggya-e szomszédasszony mi van a városban? Mondom neki, nem, én még rádiót sem hallgattam eddig a percig, no, mert ho' mi van? Ribillió van, kiabálja nekivörösödve, a nép kinn van az utcán, felvonyúnak a Rákóczi úton. Esztet meg kék nézni, mondom néki vissza neki, azzal kapom le magamrú a kötényemet, s kapom fel a kabátomat. Gyön, szomszédasszony? -kérdezem Szemerédinétől. Jövök, felesel, hogyne jönnék, esztet látni kell. Szóljunk be Kaposiéknak is, Kaposiné otthon van, hozza Józsikát is, hadd lásson ő is egy kis hacacárét.
No, beszóltunk magukhoz is Józsikám, emlékszik? Kaptuk aztán magunkat, s indútunk. Nem, nem azonnal, hogy is vót csak...mer a sparhelton fenn főtt a leves. Nem is volt fenn még akko' a leves...lássa nem emlékszem. A földszinten meg összefutottunk Katival. Fel volt mán őtözködve, kicsi kerek sapka a fején, csíkos, hosszú sál a nyakán. Ő is azt kérdezte, amit Szemerédiné: tuggyák mi van a városban?!
Tüntetés, mondta aztán az arcunkba meredve, az egyetemisták fellázadtak a rendszer ellen. Kihasgatták a magyar zászlókbú a vörös csillagos címert, vonyúnak át a városon a Sztálin szoborho' ledönteni. Épp indulok én is"

Eta néni szavai nyomán megelevenedik a múlt, mint valami sötét mély gödörbe, úgy zuhanok vissza egyenest a történések közepibe. Látom magam a szürke pulcsimban, piros-nyakkandővel a nyakamon Eta néni és anyám között futva, míg mellettünk Kati lohol, szőkén, domborodó blúzzal a kiskosztűm szárnyai között. Ringó melleire emlékszem, ahogy szaladósra fogva sietünk le a Szövetség utcán. Mellettünk jobbról, balról emberek rohannak, vannak, akiknél zászló van, kibontják, lyukas középen. Kiabálnak, integetnek, szaladnak. Valami lóg a levegőben, valami nagy-nagy felszabadultság érződik, gyermek létemre engem is megfog.
A piros nyakkendő magyarázatra szorul.
Mert, hogy én nagynövésű gyerek voltam, másodikos koromban kiadhattam volna magam akár ötödikesnek is. /Ki is adtam, amikor rámjött a felvágás/ És, hát szégyeltem cefettül a kék nyakendőt, amiben kisdobosnak néztek, ami végül is voltam. És hát ezért elcseréltem a szép új (majdnem új) szelepes, belsős, összevart focilabdámat egy piros nyakendőre, iskolán kívül azt hordtam, hogy nagyobbnak nézzenek.
Az Alsóerdősor utcán átrobogva kiértünk a Rákóczi útra. Uram fia, mi volt ott! Akkora tömeget soha, még a május elsejei felvonulásokon sem lehetett látni. Házfaltól házfalig özönlött az emberáradat, a fejek felett lyukas nemzeti színű zászlók lengtek. A tömött sorok időnként szétváltak, teherautók furakodtak át a tömegen, a teherautókon integető, kiabáló fiatalok:
"Ledöntjük a Sztálin-szobrot, ledöntjük a Sztálin-szobrot"
"Rákosinak kötelet, Rákosinak kötelet!"
Megálltunk bámészkodni a Divatcsarnok előtt a járdán. Sóvár pillantást vetettem a kirakat-üveg mögött kiállított piros játék-autóra, pont az én méretem volt, ha az üvegfal el nem választott volna tőle akár bele is pattanhattam volna, és elhajthattam volna vele szobrot dönteni a Ligetbe. Elképesztő kisautó volt az a piros autó, képzeljék, elektromos motor hajtotta, s akkumulátor szolgáltatta az energiát a működéséhez! Hej, de megnyomtam volna színezüstből készült dudáját egyszer! Az árára már nem emlékszem pontosan, de arra igen, hogy a muter odavetette: "ne éld bele magad Józsika, apád és az én egész évi keresetem is kevés lenne, hogy megvegyük"
Elszontyolodva fordultam el a kirakattól. Az emberfolyam egyre dagadt, a házak kapui kinyíltak, és öntötték a népet. Még az Alsóerdősor utca túloldalán lévő Ilkovitsból is kijöttek a lumpenek és pohárral a kezükben kiabálták, amit a tömeg kiabált. A hűvös idő dacára a Rákóczi úton végestelen végig nyitva voltak az ablakok, lógtak benne gyerekek, felnőttek, férfiak és asszonyok, kihajoltak, integettek, zászlókat lengettek.
-Gyűjjenek, no, menjünk mink is, -mondta Kati és már indult is, és terelt minket is be a sűrűjébe.
Jött egy újabb teherautó, dudált, a sorok szétváltak előtte.
"Magyar honvéd, magyar ruha, oroszokat vigyék haza, -zengett a kocsi platójáról, és rögtön rá felhangzott a válasz a tömegből:
"Nagy Imrét a kormányba, Nagy Imrét a kormányba!"
Az út baloldalán, a patika fölött lévő ablakban egy ember terpeszállásban állt az ablakpárkányon, félkézzel integetett, a másikkal meg az ablakkeretbe kapaszkodott. Szerettem volna, ha leesik, óriási móka lett volna, de nem esett le, legalább is, amíg mi ott vonultunk nem. Még el sem értük a Baross teret, a Debreceni-szálló előtt araszoltunk előre aprókat lépkedve, előkerült Szemerédi János. Eta néni azt mondja, egy teherautóról ugrott le, amikor az a teherautó mellénk ért, és én, én elhiszem neki, ha mondja. Én nem emlékszem, honnan került elő, csak arra, hogy egyszer csak ott volt és mondta: "csókolom muter", aztán jött velünk. Eta néni szerint /ezt is elhiszem, miért ne hinném/ -odament Katihoz, váltottak néhány szót, aztán összecsókolóztak. Ahogy így vonultunk, elől karonfogva Szemerédi János és Házmester Kati, mögöttük mi többiek a házból, hozzám lép csak egy ember, és jóindulatúan /vagyis hülyén/ rám mosolyog:
"Te kiabálsz a legjobban kisfiam, pedig hát még mindig ott van a nyakadban a vörös nyakkendő!"
Torkomhoz kaptam, szentigaz, úttörő-nyakkendőben mentem az utcára forradalmat, illetve ellenforradalmat csinálni. Olyan harctéri idegesség fogott el hirtelenjében...lekaptam magamról, földhözvágtam, rátapostam. Akik látták, helyeslően morogtak: "ez az öcsi, taposd meg ocsüke", -de jóanyám, szegény muter megragadott a vállamnál fogva, rázott, mint Krisztus a vargát és rámförmedt:
-Vedd csak fel Józsika és tedd szépen a zsebedbe, lehet, hogy kell majd még a'!
Eta néni kihallgatta a János és a Kati beszélgetését /na, ezt nem nehéz sem elhinni, sem elképzelni!/ -s Eta néni szerint Kati azt mondta Jánosnak: vége a kommunizmusnak, leverjük a vörös csillagot, mire János így válaszolt: jaj de buta vagy te Katám, ezt sem érted, nem verünk le semmit, nem szüntetünk meg semmit, csak kijavítjuk, ami eddig rossz volt...
-Ezen aztán összevitatkoztak, -emlékszik Eta néni. -Mire elértük a Thököli utat, össze is vesztek. Kati céklavörös arccal kitépte a karját Szemerédi János karjából és előre furakodott, otthagyta Jánost.
Én, a muterral és a Szemerédi János muterjával a Thököli út és a Dózsa György út kereszteződéséig vonultam. Ott azt mondta a muter: "neked holnap iskola kisfiam, ideje visszafordulni."
Még láttam, hogy a teherautók egyre jönnek, hallottam a felcsendülő jelszavakat:
"Gerő Ernő most bújj elő, Gerő Ernő most bújj elő", aztán bementünk egy mellékutcába, és nagy kerülővel hazatértünk, én a muter, Eta néni és a Szemerédiné.

Eta néni talpra kepeszkedett, s áttört rajtam, mint egy tank. Megpróbáltam elgáncsolni, de ügyesen átlépett kinyújtott lábamon, az almáriumhoz rontott, előszedte a likőrös-készletet, üvegtálkára tette a poharakat és a kancsót, a benne lötyögő rózsaszínű folyadékkal, és visszatért a díványhoz, a dívány előtt álló zsúrasztalhoz és szépen, gusztusosan feltálalta az egészet. Töltött magának is, nekem is.
-Isten, Isten Józsikám. Ezt kóstold meg. Ilyet te még nem ittál.
Muszáj volt megkóstolnom, nem sérthettem meg. Igaza volt: ilyet még tényleg nem ittam. Ilyen rosszat, úgy értem. De feláldoztam magam a művészetek oltárán, keresztem volt, hordoznom kellett.
Valami haszna is volt a likőr-feltálalás, likőrrel való leitatás fedőnevű akciónak, elhallgatott végre, megszűnt a szóáradat és így újra kérdezhettem.
-Mondja csak lelkem-bogaram ....említett az előbb valamit, ami szöget ütött a fejembe. Azt mondja Szemerédi János és Házmester Kati egymás ellen harcoltak a szabadságharc idején? Mit tud erről?
-Mindent Józsikám, -fölényeskedik a kupica szesz hatására. -Az úgy vót...hogy is vót, szóval, amikor mi a Dózsa György úttól hazagyüttünk és a Kati tovább ment a szoborho' döntögetni, belekeveredett ottan valami csoportba. Velük tartott asztán, velük volt a Rádió ostrománál, a Sztalin szobor szétverésél a Rákóczi út és a Körút sarkán, a Tisza Kálmán téren a Pártház elleni rohamban és akkor is, amikor begyüttek az orosz tankok, hogy helyreállítsák végre a rendet. Itt kötöttek ki végül, itt ni, a mi terünknél, befészkelték magukat a kicsi kápolnyába, annak tornyábú lövöldöztek kifele, ki se mert menni az ember, olyan veszettül lövöldöztek. A Szemerédi fiú pediglen a karhatalomho' lett beosztva, mint forradalmár és a rossznyavalya ide ette őtet a csoportjával, a térre néző sarokház ablakából tartották sakkban az ellenforradalmárokat. Egymásra lődöztek Józsikám, képzelgye, a Kati a Jánosra, a János meg a Katira, annyira lőttek, ho' azt el se tudom mondani magának, meg még kézigránátokat is hajigáltak, nem az ujjamból szopom, van rokonyom abba a házba, a ketesztjányom férgyének a sógora. A pincék mán áttal voltak fúrva a házak alatt, a Dohány utcáig, ho' ha menekünyi kék, arra menyekűjjenek a népek.
Izibe itt termett persze egy tank, az oroszok is megneszelték, mi folyik, hogy a téren van egy ilyen ...izé...ellenányási góc.
No, a tank elkezdett tüzenyi, lőtte a szembelévő házat, merho abbú is lőttek rá, addig lőtte, míg a ház homlokfala fődig nem omlott, és lőtte a kápolnát is, ahol a Katiék voltak elbújva. Nem sok hiányzott mán, ho' végük legyen. Ekkor János megpillantotta a torony ablakában Katit, ahogy lődöz kifele a gépfegyverrel va' mifenével, és egyszeribe rágyütt, mit művel, hogy ő meg arra lődöz vissza, akit a legjobban szeret, és mint egy megkergült állat, le az emeletrű, ki a házbú, kezibe a gránát és dobja, hajíccsa a tank alá. Az a tank úgy robbant fel Józsikám, azt mesélte a rokony, mint a napon felejtett dunsztos-üveg. A mi fiunk pediglen ment, ment, egyenest a kápolnyáho', ment, nem tőrődött a golyózáporral, ami a feje fölött kopogott, bement és kézenfogva hozta ki Katit. Eltűntek akko' de másnap, va' harmadnap, amikor már minden csendes volt, csak a pufajkások járták az utcákat gaz ellenforradalmárokra vadászva, előkerültek. Én nem láttam sajnos miko' gyüttek meg, kenyérért kujtorogtam valahunn, de Szabó néni a harmadikról mindent látott, oszt elmesélte. Felgyöttek az emeletre, egymást átkarolva gyöttek, mint a szerelmespárok szoknyak, és mielőtt benyitottak vóna Szemerédiékhe' János megcsókúta Katit. Aztán...aztán elbúcsúzkodtak odabe, és elmentek. Soha többet nem látta őket senki a házbú.

-A fényképet ki csinálta róluk?

-A fényképet? Milyen fényképet? -néz rám összezavarodva. -Ja, a fénylépet! Hát asztat nem tudom. Talán a Szemerédi papa, a Karcsi bá. Tényleg nem tudom, Józsikám, ne nézzen így rám. Azt azonban elmondom magának, hogy került hozzám.

Belevág, mesélni kezdi. Nem várom végig, sürgős mehetnékem támad.

-Majd holnap, angyalom, -mondom Eta néninek. -Holnap is lesz nap, és holnap újra átjövök és meghallgatom.

Felpattantam és otthagytam a fokhagyma szagú öregasszonyt. Muszáj volt mennem és kiszellőztetni az agyamat. Kavargott bennem minden. Meg kell hallgatnom újra, mit mond azokról a napokról Tóth bácsi, Szabó néni és Csetényi Barna, főleg Csetényi Barna.
Bíztam benne, hogy az öregúrtól mindent megtudok, vagyis hát, hogy a lényeget, ami engem legfőképpen érdekel, azt kivallja. Csetényi, vagy más, Szabó néni, Tóth úr, eh, mindegy. Meg kell tudnom, mi az igazság. Ha az derül ki, János Házmester Katit választotta, akkor nincs sztori, visszamegyek az Államokba, és elfelejtem az egészet. Kati és János viszonya, hancúrozásaik nem érdekelnek. Én a szerelemről kívántam regényt írni, és nem a szexről.
Tóth bácsi, akárhányszor beszéltem vele, mindig azt állította, hogy János a másikkal, azzal a "szégyentelennel" szökött nyugatra. Így volt? Reméltem, hogy így történt. Nagyon drukkoltam nekik. És magamnak. A sztorimnak.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2008-04-21 14:17:19

Kedves Rozália! Köszönöm türelmedet, kitartásodat. Már a vége felé tart a történet. nemsokára minden kiderül!!!
Szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2008-04-21 10:08:32

Egyre jobban bonyolódik a helyzet Csetényivel és Karolinával. Vajon Házmester Katit választotta? Izgatottan várom a folytatást.
Rozália

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) A hősök őse az ősök hőse című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ugrándozó című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 3. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Félelem címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Néma csönd című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)