HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49220

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Reklám

Prózai művek / románc
Szerző: BTomyFeltöltés dátuma: 2008-04-28

A magány öt napja

Sötét volt. Az autó szélsebesen száguldott az esős éjszakában, habár a vezetője is tudta, milyen veszélyes. A megengedett sebesség duplájával hajtott a késés elkerülésének reményében. De nem bánta meg. Tökéletesen megérte az a plusz fél óra, amit a felesége karjaiban töltött el. Esőcseppek és épp arra repülő bogarak tetemei koppantak szélvédőn, amiket az ablaktörlő kétségbeesetten próbált eltüntetni a sofőr szeme elől. Az út mellett tanyázó fák fenyegetően hajlongtak az utazók fölé, mintha bármelyik pillanatban le akarnának csapni rájuk. Az utcalámpák fénye, a fénytörés miatt, mint megannyi kis szivárvány, lebegett a semmiben.
Egy kocsi tűnt fel előtte kullogva. Habár ez a kullogás relatív volt, ugyanis ez a megengedett sebességet jelentette. A férfi úgy döntött, előz, így hát visszaváltotta a sebességet, hogy jobban gyorsuljon, és aztán kitért balra, de nem vette észre a szembe jövő járművet. És akkor egy nagy csattanás hallatszott és üvegszilánkok csörömpölése. A légzsák hiánya szabad utat engedett a kormány felé tartó koponyának...És az országút újabb áldozatot követelt magának.
Ebben a pillanatban Eszter felriadt rémálmából. Jeges rémület suhant át rajta, majd könnyekbe tört ki. A rendíthetetlen igazságot hordozták magukkal ezek a könnyek. Hiszen a férje elment, és ő nem mehet utána.
Felült az ágyában és kinézett az ablakon, ami mögött zuhogott az eső és villámok cikáztak keresztül az éjszakai égen. Már értette, hogy miért álmodott ezekről. A kinti időjárás zajai beférkőztek a tudatalattijába, és összvegyítették a rémképpel, amikor a férje halálát leli a végtelen országúton. De nem, nem szabad erre gondolnia. Éppen elég nyomasztóak voltak ezek a rémálmok, nem tudta elviselni őket nappal is. Hiszen annyira igaziak voltak, annyira valóságosak, és Esztert folyton arra emlékeztették, hogy nem láthatja viszont őt egy jó darabig, hacsak...hacsak...hacsak nem megy utána ő is...
Megrázta a fejét kiűzve belőle a gondolatokat és felkelt az ágyából, hogy elinduljon a fürdőszobába. Amint átvágott a nappalin, az egyik polcon megpillantott egy közös képet a férjével. Azonnal megrohanták az emlékek és a hiány mardosó érzése, ezért gyorsan elfordította a fejét és tovább haladt célja felé.
A zuhany megtette várt hatását. Eszter azonnal jobb kedvre derült, ahogy a melegvíz végigfolyt meztelen testén, és a forró pára beszivárgott az orrán elbódítva elméjét. Így állt perceken keresztül átadva magát a mámoros érzésnek, aztán kiszállt a zuhanyfülkéből és végigtörölte magát a bársonyos törölközőjével, pontosan úgy, ahogy a férje tette egy-egy közös fürdőzés után.
A tusolás végeztével felöltözött és kiment a konyhába, hogy készítsen magának reggelit. A konyha ugyanolyan hatalmas volt, mint a kertes ház többi helysége. Az összes létező konyhai felszerelés megtalálható volt benne, és mindenből a legmárkásabb. Ez nem is volt csoda, hisz a párja üzletember volt, méghozzá sikeres, így nem kellett szűkölködniük. De minden fényűzés ellenére Eszter csak egy egyszerű tojásrántottára vágyott.
Miután elkészítette a reggelit, bevonult a nappaliba és átadta magát a televízió által keltett hipnózisnak remélve, hogy elfeledteti a bánatát...
Másnap reggel ugyanúgy ébredt, mint az azelőtti nap, csak egy fokkal pocsékabbul. A rémképek ismét előjöttek álmában, hogy aztán újra rettegve és sírva riadjon fel. Hirtelen eszébe jutott, hogy talán felhívhatná, de aztán elkeseredve jött rá: ahová ő ment, ott Eszter nem hívhatja fel...
A napja szokásosan kezdődött, fürdéssel és reggelivel. Délután, hogy valami értelmeset is tegyen, elment a belvárosba vásárolni. A korábbi eső elállt a hétfői nap folyamán, és most néhány napsugár jött keresztül a sűrű felhőrétegekben keletkezett lyukakon. Egy-két ruhadarabot vásárolt, aztán hazament és estig az ágyában gubbasztott térdét maga alá húzva. Miközben ült a semmibe meredve, emlékeket idézett föl az együtt töltött időről, utazásokról, kellemes nyarakról, szenvedélyes szeretkezésekről. Miközben ezek a képek tódultak a fejébe, könnyáztatta arcán egyre nagyobb mosoly terült szét, és végül ezzel a mosollyal lépett be az álmok birodalmába, ahol az ütközés várta, vér és...halál.
Hajnal hasadtával, egy újabb rémálom után, éjszakai árnyakként közeledett Eszter felé az érzés, hogy elege van, és férje után akar menni. Ez a gondolat felvidította, hisz akkor újra láthatná. De nem, gondolta. Nem szabad elmennem, kibírom egyedül is. Így hát ő maradt és tűrt. Tűrte a magányt, a visszatérő iszonyú képeket, amely mint egy tolvaj, az éjszaka leple alatt surrant be a tudatába, ellopva tőle a remény utolsó szikráját is. A reményt, hogy valaha még boldog lehet ebben a nyomorult életben.
Eszter lent ült a nappaliban és egy fényképalbumot nézegetett, amiben a férjével készült közös képek voltak. Nem bírta nézni, de közben nem bírta nem nézni őket. Azok a szemek! Az az arc! Az a mosoly, aminek sosem tudott ellenállni. Néha elgondolkodott azon, hogy talán a mosolya miatt szeretett bele és ment hozzá. De ez már mind nem számít, hiszen elment és őt itt hagyta a magány örlő fogaskerekei közt.
Ahogy nézte a fényképeket, érezte, hogy valami hiányzik onnan: egy gyerek. Nem volt gyerekük, és már sosem lesz, mivel ő csak a munkájának élt, semmi másnak, mintha Eszter csak a hétvégéken létezne, amikor a férfi épp nincs üzleti úton. És akkor is csak a teste kellett neki, hogy csillapítsa a felgyülemlett vágyait, mint egy szabadnapos matróz, akinek eltávján első útja a bordélyházba vezet. De én nem vagyok kurva, gondolta. Nem, Nem és NEM!
Eszter meglepődött semmiből támadt haragján, és tudta, hogy az elméje ezzel védekezik az ellen, hogy a bánat fel ne eméssze. Mert ő is ugyanúgy élvezte az együttléteket, ugyanúgy áhítozott a testre, amit egy hétig nélkülöznie kellett.
Hirtelen felocsúdott a révedezésből és könnyes szemét ismét a fényképes albumra irányította, hogy aztán újra elvesszen szerelmének ellenállhatatlan mosolyában...
A negyedik magányos nap köszönt rá. Bárki látta volna akkor, abban az állapotba, valószínűleg nem ismerte volna fel. Mint egy élőholt, sétált a ház folyosóin szüntelenül a múltba merengve. Arca sápadt volt, szeme fénytelen. Zsíros fekete haja csimbókokban lógott le, mivel nem fürdött egy jó ideje. Már az sem jelentett számára pillanatnyi fényt a sötétben. Már nem nézegette a fényképeket. El akarta felejteni őt, ami persze képtelenség volt. Az az imádott arc...Az a gyűlölt arc örökre beleégett Eszter fejébe, és ő utána akart menni...Nagyon...
A rémálmok sokasodtak. Már az éjszaka közepén is felriadt, hogy aztán újra lássa férje összezúzott koponyáját.
Az ötödik napon a magány elviselhetetlenné vált. Fizikai fájdalmat okozott.
Utána akarok menni! Utána akarok menni!...
Énje egyik fele ezt kántálta szüntelenül, míg a másik:
Rohadj meg! Miért hagytál itt?!
Lehet, hogy ez már az őrület, fogalmazódott meg Eszterben. Talán a bánatot a téboly vette át újabb szánalmas próbálkozást téve a teljes felemésztés legyőzésére. De nemsokára vége...ezt tudta jól. Nemsokára viszont látja élete szerelmét, és akkor...és akkor...és akkor talán feltámad...
És a hatodik napon a férje, András, hazaérkezett az üzleti útról épen és sértetlenül, mintha semmi baja nem történt volna. De ez persze hülyeség, hiszen semmi baj nem történt. Nem volt baleset, nem volt a kormányra elkenődő arc.
Csak András volt teljes valójában. Ott állt az ajtóban és mosolygott...MOSOLYGOTT! És Eszter minden bánatát elfelejtette, és rohant a mosoly felé, ami annyiszor elcsábította.
Az egész napot együtt töltötték, és persze az éjszakét is. De Eszter nem volt boldog. A fejébe újra meg újra beférkőzött egy gondolat, amit hiába próbált, nem tudott kiűzni onnan.
Talán jobb lett volna, ha mégis...Nem, nem. Ez túl borzasztó, gondolta. De ahogy ott feküdt András karjaiban vasárnap este, úgy érezte, bármilyen szörnyű is, ez az igazság.
Talán jobb lett volna, ha mégis meghal...Talán jobb lett volna, ha siettében mégsem veszi észre a szembe jövő autót, és a két gépezet, mint egy harmonika, gyűrődött volna össze kinyomva a lelket a két sofőr testéből...
Talán úgy jobb lett volna, igen. Akkor nem vesztené el őt minden hétfőn, hogy aztán újra kezdődjön az iszonyú magány öt napos ciklusa. Érezte, hogy nem sokáig bírja már ezt. És hallotta, ahogy a reményvesztettség szüntelenül visszhangozza a szavakat a fejében...
Feltámadtam...de holnap újra meghalok...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-10-09
Összes értékelés:
9
Időpont: 2008-05-01 12:46:35

KÖszönöm a kommenteket. Örülök, hogy tetszett.
Borostyánnak köszönöm az észrevételt. Nem tudom, hogy nem vettem észre a név ismétlést. Ki fogom javítani:)
Alkotó
majka
Regisztrált:
2007-11-09
Összes értékelés:
72
Időpont: 2008-04-30 13:13:25

A történeted végére érve megborzongtam. Az asszony fejében élő rémképek sokkal ijesztőbbek, mivel azok már a rögeszméjévé váltak. Lenyűgözően formáltad azt a benső képet, amivel a nő küzd napról napra.
Majka
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1983
Időpont: 2008-04-28 17:29:02

Kedves BTomy!
Nagyon jól felépített írás. Az olvasó a végéig nem tudja biztosan, hogy megtörtént-e az a baleset, vagy csak egy magánytól szenvedő agy rémálma... Pár észrevételem lenne: Ha valaki előz, nem jobbra tér ki, hanem balra (hacsak nem Angliában van a férfi, de erre nincs utalás), mint azt te is tudod:) És szerintem kicsit sokszor teszed ki azt, hogy Eszter, olyankor is, amikor folyamatosan róla beszélsz, tehát teljesen egyértelmű a mondat alanya. Ezeket leszámítva nagyon tetszett:)
Üdv: Borostyán

Legutóbb történt

Bödön bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkotásh

Bödön bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkotásh

történetmesélő alkotást töltött fel A hóember álma címmel a várólistára

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: Ennyi volt címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) J. W. Goethe:Weihnachten című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Téli világ című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkotásh

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) J. W. Goethe:Weihnachten című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)